SZEREPLŐK:

         Dóra........................................................................................................................... a lány

         Bence.............................................................................................................................. a fiú

         Rádió............................................................................................ rádiós bemondó(csak hang)

TARTALOM:

A 18 éves Bence és a 17 éves Dóra hiányos öltözékben egymás mellett ébred, egy lelakott, bezárt ajtajú motel szobában. Nem emlékeznek rá, hogyan kerültek ide, arra sem, hogy mi történt az éjszaka, és azt sem tudják, hogy ki a másik. Hamar kiderül, hogy innen nincs menekvés, mivel a motel elhagyott, és a szoba a negyediken van. Úgy tűnik, kénytelenek lesznek itt maradni. De vajon kibírják-e egymás mellett, mikor a fiú szerint a lány egy okoska, a lány szerint a fiú pedig egy bunkó…

HELYSZÍN:

Egy városszéli motel lelakott szobája. Két ajtó vezet a színről kifelé, egy a mosdóba, egy pedig a szobából a folyosóra vezet. Ez utóbbi be van zárva. (Nem is nyílik ki az előadás folyamán.) Minden ócska, és lelakott.

Bútor és eszköz lista:       -     ágy (ágyneművel)

-          hűtő (joghurttal)

-          rádió

-          asztal, fiókkal (fiókban evőeszközök)

-          ruhásszekrény

-          két szék

FELMEGY A FÜGGÖNY.

A színen a motel szoba. A két fiatal az ágyon fekszik összebújva, hiányos öltözetben, betakarózva. A madarak hangját lehet hallani, a napfény besüt az ablakon. Majd recsegés hallatszik, és megszólal a rádió.

RÁDIÓ:       Jó reggelt kívánunk! Önök a Széchenyi rádiót hallják Budapestről. Nyolc óra van. A mikrofonnál Nagy Aladár. Híreink következnek…(a rádió elhallgat)

DÓRA:        (Ébredezik, de a szeme még csukva van.) Már nyolc óra? Anya! Hányszor mondtam már, hogy ne kapcsold be reggel a rádiót, mert ideges… (Kinyitja a szemét és felsikít. Ezután leszáll az ágyról és a színpad egyik sarkába fut. Az egyik paplant magára csavarja.) Úristen, Úristen, Úristen!

BENCE:      (A fiú leesik az ágyról és mögüle néz fel.) Úristen, Úristen, Úristen!

DÓRA:        Hol vagyok? Mit keresek itt?

BENCE:      Miért nincs rajtam ruha?

DÓRA:        (a lány ismét sikít) Hol vannak az én ruháim?

BENCE:      Ébredj már fel, Bence! Ébredj már fel! Túl szép, hogy igaz legyen!

DÓRA:        Ez igaz! Te jó Isten?! Mi lesz most? Hol vannak a ruháim? S ki ez itt? Életem legrosszabb álma! Fel akarok ébredni!

BENCE:      Ez nem álom! Ez valóság! Ez valóság!

DÓRA:        Ez tényleg valóság! Jól van Dóra. Semmi baj! Maradj nyugodt! Már, hogy nyugodnék meg, mikor itt állok majdnem meztelenül, egy ismeretlen helyen, és egy ismeretlen férfi fekszik előttem szintén majdnem meztelenül.

BENCE:      Talán nyugodjunk meg.

DÓRA:        Megnyugodni? Megnyugodni! Én azonnal eltűnök innen! (A bejárati ajtóhoz fut. Rángatja, de nem nyílik. Hirtelen megfordul. Önkívületi állapotban ordít.) Be van zárva! Engedj ki! Azonnal engedj ki!

BENCE:      (Kiabálva, de azért már némi nyugodtsággal.) Én? Én, hogy engednélek ki? Azt sem tudtam, hogy zárva van az ajtó.

DÓRA:        Nem igaz! Engedj ki! Ez nagy rossz vicc! Eressz ki! Csak te zárhattad be. Akárki is vagy.

BENCE:      Értsd már meg, hogy nem én voltam. Miért kell minden lánynak ilyen hisztisnek lennie?

DÓRA:        Én hisztizek?

BENCE:      Hát nem is én.

DÓRA:        Már ne is haragudj! Itt vagyok egy idegennel, veled, egy szobában, ruha nélkül és ne hisztizzek? Én ezt nagyon nem élvezem.

BENCE:      Miért? Azt hiszed én igen?

DÓRA:        Igen, azt hiszem. Sőt ezt az egészet te tervelted ki, és elraboltál.

BENCE:      (nevet) Hát ez komikus. Állj már le! Azt se tudom, hogy ki vagy.

DÓRA:        Nem is fogod megtudni! (elkezdi rángatni az ajtót)

BENCE:      Be van zárva. (a fiú visszamászik az ágyra)

DÓRA:        Nem érdekel! Nem érdekel!

BENCE:      Be van zárva! Érted? (szótagolva) Be van zárva!

DÓRA:        (megfordul, abbahagyja az ajtó rángatását) Beismerted, hogy a te műved!

BENCE:      Ez abszurd! Ez kabaré!

DÓRA:        Te vadállat!

BENCE:      Én?! Köszönöm szépen! De, ha talán…

DÓRA:        Ne, de ha talánoz-zál itt nekem. Akkor sem viszed véghez a terved.

BENCE:      De hát milyen tervet?

DÓRA:        Tudod te azt nagyon jól. (Dóra befut a fürdőbe és becsapja az ajtót.)

BENCE:      Hát ezt nem hiszem el. Mit keresek én itt? Ki ez a lány? (kiabál) Hallod, ki vagy?

DÓRA:        (A fürdőből, tehát a színen kívülről.) Nem fogod megtudni! Sőt semmit nem fogsz megtudni!

BENCE:      Pedig jó lenne.

DÓRA:        Te könnyen vagy.

BENCE:      Én?

DÓRA:        Igen te! De többet nem beszélek veled. Csak a rendőrséggel.

BENCE:      Jó. (Rendes hangerőn beszél tovább. Feláll az ágyról és elkezd nézelődni, sétálni.) Te jó Isten! Mi ez? (az ablakhoz megy, kinyitja és kinéz) Hol a pokolban vagyunk? (kikiabál az ablakon) Srácok! Most már gyertek elő! Ez most már nem jó vicc! Szegény kiscsaj teljesen megijedt!

DÓRA:        Ezt hallottam!

BENCE:      Fiuk! Nem igaz már! Ez már nekem sem tetszik. (csend, kis szünet) Hát jó. Olyvá tűnik, hogy nem a barátaim szórakoznak? De akkor most mi is történik? (kis szünet) Jézusom! Ekkora hülyeséget csináltam volna? Hol voltam tegnap este? Merre voltam tegnap este? (a haját tépi) Nem emlékszem semmire, nem emlékszem semmire! Bence, szedd össze magad! Ne ess pánikba, és ne tépked a hajad! (elengedi) Jól van. A hajhullást talán megelőztem, de akkor is, hol voltam tegnap este? Merre jártam? Merre? Voltam iskolában, az biztos. Hatodik óra után még találkoztam Istivel. Na és aztán? Aztán hova mentem? Haza? Biztos, hogy haza. S ha nem? Mi van ha nem? Áhh, nem. Ekkora őrült nem lehetek. Nem. Biztos, hogy nem. Hazamentem iskola után. Persze, hogy haza mentem. Hiszen ettem ebédet. Hú-ha, de megéheztem. Elég, elég! Szedd már össze magad! Nem lehetsz éhes. Most nem! Hova mentem este? Hova? Nem tudom! Nem tudom! Ilyen patthelyzetet! Most mi lesz? Állj, állj! Gondolkozz! Higgadtan! Szóval. Az ajtó zárva, ott nem jutok ki. Az ablak a föld fölé körülbelül tizenöt méterre nyílik. Szerencsésebb ugrással túlélhetem. Bár valószínű, hogy nem kellene kipróbálnom. Nincs más lehetőségem. (A fürdő ajtóhoz fut, bekopog.) Te, lány! Itt vagy még?

DÓRA:        Hova mentem volna?

BENCE:      Nem tudom. De talán kijöhetnél.

DÓRA:        Nem! Nem megyek ki! Itt biztonságban vagyok.

BENCE:      Biztonságban. (ordít) De kitől?

DÓRA:        Tőled.

BENCE:      Tőlem?! Hát ez vicces. Gyere már ki!

DÓRA:        Nem megyek.

BENCE:      Jaj, ez nem lehet igaz. Az megnyugtat, ha azt mondom, hogy még bottal sem érnék hozzád?

DÓRA:        Bunkó!

BENCE:      Akkor mit mondjak?

DÓRA:        Semmit! Hagyj békén!

BENCE:      Kérlek szépen. Gyere ki! Egy cipőben járunk. Egy szobába ragadtunk be, egyikünkön sincs ruha. Szerintem van elég közös pont az életünkben. Nem de?

DÓRA:        De. (kis szünet) Jól van! Kimegyek. De állj el az ajtó elől!

BENCE:      Jó! Elállok! (A fiú átfut a színpad másik oldalára. Hallatszik a kulcs zörgése. Kinyílik a fürdő ajtó, a lány lassan és tétován kilép.)

DÓRA:        Itt vagyok. (A fiú hirtelen elindul Dóra irányába. Erre a lány visszafut a fürdőbe.)

BENCE:      Bocs! Visszább lépek. (A fiú hátrébb lép, a lány megint visszajön.) Bocsáss meg.

DÓRA:        Semmi baj.

BENCE:      Hát akkor.

DÓRA:        Hát akkor.

BENCE:      Hát akkor.

DÓRA:        Hát akkor.

BENCE:      Hát akkor. Bence! Szia!

DÓRA:        Dóra.

BENCE:      Ezen is átestünk. Még, hogy nem tudok kapcsolatot teremteni. (zavarban vannak)

DÓRA:        S most mi lesz? Ööö…Bence?

BENCE:      Nem tudom. Dóra.

DÓRA:        Én sem. Bence.

BENCE:      Talán, Dóra, megkereshetnénk a ruháinkat Dóra.

DÓRA:        Jó ötlet Bence.

BENCE:      Akkor talán. (Egyikük sem megy semerre.) Hát ez így nem fog menni.

DÓRA:        Valóban nem.

BENCE:      Van valami ötleted, Dóra?

DÓRA:        Talán fel kellene oldódnunk.

BENCE:      Jó. (kis szünet) Na, feloldódtál?

DÓRA:        Nem.

BENCE:      Jó, én sem. Lehet, hogy innunk kellene egy kis vizet.

DÓRA:        Hát, nem tudom.

BENCE:      Mondtam már, hogy Bence vagyok?

DÓRA:        Többször is Bence.

BENCE:      Akkor nem mondom még egyszer, Dóra.

DÓRA:        Ha kicsit idegesnek tűnök, az azért van, mert nem szoktam idegen férfiakkal egy szobában ragadni ruha nélkül.

BENCE:      Megértelek. De talán levetkőzhetnénk a gátlásainkat. (Bence végignéz magán.) Rossz vicc volt.

DÓRA:        Tényleg az.

BENCE:      Így nem lesznek meg a ruháink.

DÓRA:        Igaz. Megyek, megnézem a fürdőben.

BENCE:      Én körülnézek itt. (A lány a fürdőszoba felé távozik a színről.) Szedd már össze magad!

DÓRA:        (kintről) Találtál valamit?

BENCE:      Nem! (Bence folyamatosan keres. Nyitogatja a szekrényt.) Na és te?

DÓRA:        Sajnos én sem.

BENCE:      Nem baj, keresd csak. (Benéz az ágy alá.) Megvannak! (Dóra berohan, egyenesen az ágyhoz.)

DÓRA:        Hol vannak? Hol?

BENCE:      Itt, az ágy alatt. (A fiú lehasal és kiszedi.)

DÓRA:        Köszi. Mindjárt jövök. (Dóra vissza a fürdőbe és bevágja az ajtót.)

BENCE:      (utána kiabál) Szívesen!

DÓRA:        (kintről) Mondtam, hogy köszönöm.

BENCE:      Jó, jó. Jól elfoglalta, az egész fürdőt. Nők! (Befekszik az ágy mögé és elkezd öltözni.)

DÓRA:        (kintről) Itt vagy még?

BENCE:      (ágy mögül) Nem mehetek sehova.

DÓRA:        Feltűnő csend van. Nem beszélsz magadban.

BENCE:      Ezt meg sem hallottam. Különben is nem tudok egyszerre zoknit húzni és beszélni.

DÓRA:        Értem.

BENCE:      Hogy az, a kínkeserves…, aki kitalálta ezt… ide, így, ha elkapom, hogy az a…

DÓRA:        Hallom, már felhúztad a zoknid.

BENCE:      Fel! (Bence felugrik az ágy mögül.) Én kész vagyok.

DÓRA:        Én is mindjárt. (Nyílik a fürdőajtó, kijön a lány.) Huh! Mennyivel jobb így! Nem kell a takarót fognom, félve, hogy lecsúszik.

BENCE:      Egyetértek. És most? Dóra?

DÓRA:        Próbáljunk meg kijutni.

BENCE:      Az nehéz lesz. Az ajtó ugyanis még mindig zárva van.

DÓRA:        De az ablak nem! (Odafut Dóra, kihajol az ablakon.)

BENCE:      A negyediken vagyunk. Sok szerencsét.

DÓRA:        (megfordul) Ez pech!

BENCE:      Itt ragadtunk.

DÓRA:        Nem. Egy négy emeletes motelban csak lakik valaki. (kikiabál az ablakon) Hé, valaki! Segítség! Itt vagyunk!

BENCE:      Nincs itt senki. Én már próbáltam.

DÓRA:        (visszafordul) Próbálkozni lehet.

BENCE:      Lehetni lehet. De teljesen értelmetlen. Inkább együnk valamit. (a hűtő felé indul)

DÓRA:        Hogy tudsz, te ilyenkor enni?

BENCE:      Könnyen. Éhes vagyok. (Kinyitja a hűtőt. Benne van néhány joghurt, és egyéb élelmiszerek.) Kérsz egy joghurtot?

DÓRA:        (idegesen) Nem! (megrántja a vállát a fiú) Tudod mit, kérek.

BENCE:      Jó. (Előveszi a két joghurtot, visszacsukja a hűtőt, majd a fiókból vesz ki két kanalat. Leülnek az ágyra. Köztük van minimum egy méter távolság.) Remélem még nem járt le. (bele kostól) Jó íze van.

DÓRA:        Akkor jó. (a lány is elkezd enni)

BENCE:      Azért hihetetlen, nem? Hogy elmúlt a zavarunk. Pedig nem változott semmi, csak ruha van rajtunk. (észreveszi a köztük lévő távolságot) Legalább is enyhült.

DÓRA:        Mi?

BENCE:      Hát a zavar.

DÓRA:        A zavar. Persze, a zavar.

BENCE:      Látom, nagyon ízlik.

DÓRA:        Valójában gyűlölöm a joghurtot, de ez most vészhelyzet.

BENCE:      Értem.

DÓRA:        Talán egy kis ételtől rájövünk, hogy merre juthatnánk ki ebből a börtönből.

BENCE:      Talán. Bár ötletem sincs. Lehetséges, hogy meg kell várnunk, amíg erre jár valaki.

DÓRA:        Az napokba is telhet. Ráadásul, kitudja, merre vagyunk.

BENCE:      Van még a hűtőben pár darab joghurt. Egy darabig kihúzzuk vele.

DÓRA:        Mondjuk fél napig?

BENCE:      Kicsit tovább.

DÓRA:        Nagyszerű! Nem? Valahogy ki kell törnünk innen.

BENCE:      Hát nem tudom. (Megtörli a száját, majd kiteszi a pultra a dobozt.)

DÓRA:        Meg is etted?

BENCE:      Igen. Nem valami nagy adag.

DÓRA:        Férfiak! Nem értem miért kell mindent csak belapátolni. Miért nem lehet az ételt megrágni?

BENCE:      Miért? Miért? Hogy ne nőjön ki a szakállam, mire megeszek egy kis doboz joghurtot.

DÓRA:        Mint a legtöbb férfi, te is kitért a válasz elől.

BENCE:      Befejezhetnénk a lélekelemzést? Nem vagyunk abban a helyzetben.

DÓRA:        Ez nem lélekelemzés. Csak feltettem egy értelmes kérdést, és értelmes választ vártam rá. Nem ilyen barbárságot.

BENCE:      Előbb azt mondtad, hogy bunkó vagyok. Most már barbár is?

DÓRA:        Nem, csak a válaszod volt barbár. (Ő is a pultra teszi a joghurtot.)

BENCE:      Te sem etted sokáig! Nők! Miért nem rágjátok meg sohasem az ételt?

DÓRA:        Mert a joghurt folyékony állagú. Tehát nem kell megrágni. Mindjárt jövök. A fürdőben van kuka, kidobom az üres dobozokat, és elmosom a kanalakat. (kimegy)

BENCE:      (gúnyosan) Mert a joghurt folyékony állagú. Miért nem rágod meg? (normál hangon) Tényleg ki kell jutnom innen, de gyorsan.

DÓRA:        Mindent hallok!

BENCE:      Hála magasságosnak. (Dóra visszajön. A kanalakat visszateszi a fiókba.)

DÓRA:        Jó. Akkor most jussunk ki. (kis szünet) Nincs egy hajcsatod?

BENCE:      Minden zsebemben szokott lenni egy. De most valahogy ezeket otthon hagytam. Különben is, mit kezdenél a hajcsattal?

DÓRA:        Kinyitnám az ajtót.

BENCE:      Azt megnézném.

DÓRA:        Miért? A filmekben mindig olyan könnyen megy.

BENCE:      Kár, hogy ez a valóság! Bár hasonlít egy filmre.

DÓRA:        Egy igen idióta filmre. Akkor a hajcsat elvetve. Mink van még?

BENCE:      Ööö…joghurt!

DÓRA:        Inkább maradj csendben!

BENCE:      Te kérdeztél!

DÓRA:        De én, normális választ vártam volna. De úgy látom, ez így nem fog menni!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés