FÉRFI (csodálkozva) Hogy-hogy?

NŐ Jól érzem magam itt.

FÉRFI (hitetlenkedve körbenéz) Itt? Élve eltemetve?

NŐ (vállat von) Nem nekem való a kinti világ. Én… nehezen boldogulok az emberekkel. (próbál nevetni) Talán ezért hihetted rólam, hogy fiatalabb vagyok nálad.

FÉRFI De azért érdekel, hogy mi van velük? Mármint az emberekkel, odakint?

NŐ Persze, hogy érdekel. Csak épp, nem hiszem, hogy képes lennék újra köztük élni.

FÉRFI A férjeddel is ez volt? Mármint, hogy vele sem jöttél ki?

NŐ (keserűen felnevet) Oh, dehogyis. Nem. Ott más volt a helyzet. (szünet) Egészen egyszerűen kiszeretett belőlem. Aztán valahogy én is belőle. Persze, mindenki tudja, hogy az évek során a szerelem két ember között átalakul szeretetté. De nálunk sajnos nem ez történt. Jóformán nem volt már közös pont az életünkben, őt teljesen más dolgok kezdték lekötni és én sehogy sem tudtam, végül már nem is akartam követni. Így aztán jobbnak láttuk azt, hogyha elválnak útjaink. (szünet) De nem akarlak ezzel untatni.

FÉRFI Értem. Nem kell beszélned róla, ha nem akarsz.

NŐ Igazából, nincs mit róla mondani. Az életemet csak neki és munkámnak szenteltem. Évekig voltam a felesége. Szerettük is egymást, de mindez egyik napról a másikra eltűnt, semmivé lett. És egyszerre mindkettőnknek más lett fontos az életben Így elváltunk. Ennyi. (szünet) És te? Házas vagy? Van valakid?

FÉRFI Van barátnőm. Már két éve vagyunk együtt.

NŐ (kedvesen) Akkor dúl a szerelem, igaz?

FÉRFI (mosolyog) Igen, így is mondhatjuk.

NŐ Mihamarabb meg kell gyógyulnod! Biztos borzasztóan aggódik érted.

FÉRFI Valójában azt sem tudja, mi történt velem.

NŐ Hogy-hogy?

FÉRFI Épp külföldön van. Egy fontos üzletet bonyolít le egy kínai ügyféllel.

NŐ Ezek szerint egy munkahelyen dolgoztok. Ugye a munkátok során ismerkedtetek meg?

FÉRFI Igen, egy céges partin.

NŐ Mesélj róla… ha nem veszed tolakodásnak.

FÉRFI Dehogy. (rövid szünet) Ugyanannál a cégnél dolgozunk. Ő pont olyan, mint én. Roppant határozott és céltudatos… És hát, mi tagadás: nagyon csinos.

NŐ Szerencsés vagy.

FÉRFI Igen?

NŐ Ráakadtál a másik feledre. Csak remélni tudom, hogy egyszer én is ilyen szerencsés leszek. (Szünet) Tudod, mikor férjnél voltam… Nos, az nem egészen olyan volt, mint ahogyan én azt kislányként elképzeltem. Azt hiszem, még soha életemben nem voltam olyan egyedül, mint mellette, az utolsó években.

FÉRFI Beleszámítva ezt a helyet is?

NŐ Majdnem. Tudod, néha úgy éreztem, mintha egy felhőkarcoló tetején állnék, nekiszorulva a falnak, az ablakpárkányon lavírozva, mert bezárták mögöttem az ablakot. Az egyetlen utat, mely az épület belsejébe vezetne, vagyis a házasságomba. S azon kaptam magam, hogy egyre csak a meredek párkányon egyensúlyozom, görcsösen markolva az épület falának kőkockáit. (rövid szünet) Szinte most is érzem a huzatot az arcomon. (fázósan húzza össze magán a kardigánt, majd befejezi az evést, és a reteszhez viszi a tálat)

FÉRFI Te aztán nagyon furcsa vagy! Ilyen gondolatokat!

NŐ (szelíden, leül) Befoghatom, ha akarod.

FÉRFI (vigyorogva) Isten ments! Furcsát mondtam, de ettől még kevésbé vagy…

NŐ …Szórakoztató?

FÉRFI …Nem, nem ezt a szót kerestem. Én inkább úgy fogalmaznék: érdekes.

A Nő hálásan tekint a falra. Közben a Férfi álmatagon nyúlik végig az ágyon és nyújtózkodik egyet.

FÉRFI Őrjítő, hogy itt nincs óra! (ásít) Mennyi lehet az idő?

NŐ Szerintem nemsokára egy óra lesz.

FÉRFI (meglepetten) Honnan tudod?

NŐ Onnan, hogy egyre vagyok kiírva vizsgálatokra és vérvételre. (rövid szünet) Bármelyik percben jöhetnek értem.

FÉRFI Már megint? Mire kell nekik az a sok vér?

NŐ (vállat von) Nem tudom. Gondolom, a tesztekhez kell.

FÉRFI Na de ennyi? Mi van, vérbankot akarnak nyitni veled?

NŐ Fertőzött vérrel? Nem hiszem.

FÉRFI (csodálkozva) Fertőzött? Hogy érted ezt?

NŐ (sztoikusan) Nézd, már több mint másfél éve vagyok itt. Ha egészséges lennék, akkor már rég kiengedtek volna.

FÉRFI (elismerően) Azért az nem semmi, hogy ép ésszel kibírtad idáig.

NŐ (arca mosolyra húzódik) Jól hallom? Csak nem egy dicséret volt?

FÉRFI (pajkosan) Valahogy kicsúszott. Máskor jobban vigyázok. (majd kissé gondterhelten) Kíváncsi leszek, engem meddig tartanak majd bent.

NŐ Nyugi. Az alaptesztek teljes körű analizálásához és kiértékeléséhez legalább négy hét kell.

FÉRFI Most aztán marhára megnyugtattál.

NŐ Úgy értem, minden esélyed megvan arra, makkegészségesnek találjanak. Azt az időintervallumot meg fél lábon is kibírja az ember, nem igaz? És ha netán mégis beteg lennél, ki tudja… talán az elmúlt hónapok alatt már sikerült is kifejleszteniük egy gyógyszert a betegség ellen. És… és … talán a te tesztjeid lesznek először negatívak.

FÉRFI (nevetve) Értékelem az igyekezetedet.

NŐ (csalódottan) Nem nagyon jött össze, mi?

FÉRFI Annyira nem, de azért ne csüggedj.

NŐ (leül az ágyra) Sajnos nem tudok úgy bánni a szavakkal, mint… (elnyeli a végét)

FÉRFI (érdeklődve) Mint?

NŐ Mint mondjuk te.

A Férfi felnevet, de nincs ideje válaszolni, mert a Nőnél megszólal a Hangszóró.

HANGSZÓRÓ Felhívjuk kedves betegünk figyelmét, hogy készülődjön a vizsgálatra.

Nyílik az ajtó, de sehol senki.

NŐ Majd jövök.

FÉRFI Rendben. Aztán csak csínján azzal a véradással. Maradjon neked is.

NŐ (felnevet) Jó, rendben. Majd vigyázok.

A Nő el.

4.   jelenet

A Nő üldögél, olvas. A Férfi gondterhelten járkál. A Nő csak mímeli az olvasást, de nem megy neki. Gyakran néz fel a falra.

HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Kérjük, fejezzék be az étkezést és a gyógyszerek bevételét, mert hamarosan leoltjuk a villanyokat. A tálkákat kérjük, tegyék le a szokásos helyre. Jó éjszakát kívánunk!

A villanyt leoltják, bekapcsol az éjszakai világítás. Vörös fény öleli körbe sziluettjüket. A Nő elteszi a könyvet.

NŐ (szelíden) Hagyd abba.

FÉRFI (ingerülten) Mégis mit?

NŐ Ezt a holdkóroshoz sem méltó járkálást.

FÉRFI De hát öt hét! Érted, Noémi? Öt!...

NŐ Nyugodj meg.

FÉRFI …most már biztos, hogy beteg vagyok…

NŐ …Bálint…

FÉRF …Nem értem. (kezd kétségbeesni) Pedig egyáltalán nem érzem magamat betegnek. Igaz, kicsit kába vagyok, de ki nem lenne az ilyen bivalyerős gyógyszerektől…

NŐ Hallod? (közelebb lép a falhoz)

FÉRFI …Ráadásul azt sem tudom, mire jók…

NŐ …Azt a négy hetet csak úgy hozzávetőlegesen mondtam.

FÉRFI (rossz kedvűen, de nem haraggal) Kérlek, most ne. A legkevésbé sem fogsz tudni ezzel megnyugtatni.(szünet) Ráadásul ő sem írt. Egyetlen sort se!

NŐ Lehet, nem kapta meg a leveledet… Vagy biztos… történt vele valami.

FÉRFI (keserűen) Vagy egészen egyszerűen elfelejtett.

NŐ Ne mondj ilyet!

FÉRFI Kérlek Noémi, ne mentegesd. Ennyire azért már ismerem. (Szünet) Szerintem egészen egyszerűen lemondott rólam és… tovább lépett.

A Nő kezét tördelve áll a fal előtt, de nem felel, hallgatja a Férfi lélegzését, majd lassan kinyújtja a kezét és finoman végighúzza a kezét a  falon. Végigsimít rajta, mintha az a Férfi válla lenne.

A Férfi, mintha érezné, megáll, és lassan megérinti a tulajdon vállát.

FÉRFI (döbbenten) Ez… te vagy?

NŐ (halkan) Hát érzed?

FÉRFI Igen… Azt hiszem… Milyen… különös érzés.

Szünet.

FÉRFI Hol vagy most?

NŐ Itt… A fal mögött.

A Férfi odamegy a falhoz és a Nőhöz hasonlóan megérinti azt. A Nő lassan az arcához kap.

NŐ Milyen forró… a kezed. (Szünet) Hogyan lehetséges ez?

FÉRFI (simogatja a falat) Fogalmam sincs. (szünet) Más körülmények között azt mondanám; hátborzongató. De most…

NŐ (lágyan felnevet) Igen, így van. Most… tényleg nem olyan.

FÉRFI (bátortalanul) Szeretnélek igazából megérinteni.

NŐ Én is. (szünet) Sajnálom, hogy egykor azt mondtam; hogy jó, hogy itt van ez a fal.

Szünet.

FÉRFI (döbbenettel vegyes csodálattal) Érzem… az érintésedet a vállamon… pedig nem is látlak!

NŐ És te épp az arcomat simogatod, pedig a szemedbe sem nézhetek.

Szinte belefagynak ebbe a jelenetbe.

5.   jelenet

A Férfi és a Nő mindketten hátukat a falnak dőlve ülnek a padlón; egymás tükörképei. Mintha csak egymás hátát támasztanák. Szemük csukva, de mosolyognak.

NŐ Hány hete is?

FÉRFI (nagyot fúj, mint egy kisgyerek) Fogalmam sincs. Már egy ideje nem számolom.

NŐ Így óra és naptár nélkül lehetetlen, hogy az ember megőrizze az időérzékét. (rövid szünet)

Azt a másfél évet én is csak úgy hozzávetőlegesen mondtam. Az is lehet, hogy már évek óta itt vagyok… De tulajdonképpen mindegy is. Most… jó így.

FÉRFI Igen. Jó. (szünet) Te, Noémi…

NŐ Hm?

FÉRFI Miután innen kiszabadultunk, nincs kedved találkozni velem?

NŐ (felpillant) Odakint?...

FÉRFI Igen.

NŐ A való életben?...

FÉRFI Mit szólsz?

NŐ Szeretném. Nagyon.

FÉRFI (elmosolyodik) Akkor ezt megbeszéltük. Áll hát a chat-randi.

NŐ Tessék? (homlokráncolva)

FÉRFI Csak vicceltem, nyugi.

Hátrafordul és végigsimít a falon. A Nő megnyugszik.

NŐ Tudom. (szünet, majd nevetve) Még hogy chat-randi! Lehetetlen alak vagy. Ha tehetném, most jól fejbe vágnálak ezért.

FÉRFI (már nem viccel) Bárcsak megtehetnéd. (szünet)

Zár kattanása hallatszik. A Férfi ajtaja kinyílik és belép rajta az Ápoló. A Hangszóró hangján szólal meg.

ÁPOLÓ Jó estét kívánok, uram! (becsukja az ajtót maga mögött) Jó hírrel szolgálhatok. Kiválóak a leletei: egy fia kórokozó sincs a szervezetében. (A Férfi meglepve néz fel az Ápolóra, a Nő pedig a fal felé fordítja a fejét, úgy hallgatja őket) A főorvos úr úgy határozott,hogy már ma este haza térhet. (majd vigyorogva hozzá teszi) Kezdhet is csomagolni!

Szünet.

A Férfi döbbenten ül, nem felel.

ÁPOLÓ (dorgálva) Mi az? Nem is örül neki?

A Férfi nagy nehezen felkászálódik, mintha kába lenne.

FÉRFI De… hogyne… Örülök neki.

ÁPOLÓ Remek! (újabb vigyor, készülne elmenni)

Szünet

FÉRFI Elnézést! Várjon…

Az Ápoló kíváncsian visszafordul.

ÁPOLÓ Igen?

FÉRFI Nem tudja véletlenül, hogy a szomszéd szobában lakó hölgy… vele mi a helyzet?

ÁPOLÓ (értetlenkedve) A szomszéd szobában lakó hölgy?... Uram. Ott nincs senki.

NŐ (rémülten) Tessék?

FÉRFI (mérgesen) Na ne szórakozzon velem!

ÁPOLÓ (döbbenten, majd megsértve) Higgye csak el, uram! Nincs ott senki sem. Ugyanis nincs szomszéd szoba! (szünet, majd ridegen) Ott csak fal van!

FÉRFI (elhűlve) Csak fal van!...

NŐ (kétségbeesve) Ne higgy neki! Hiszen itt vagyok!

ÁPOLÓ … Úgy van, uram.

Megint készülne elmenni.

NŐ Hallod? Bálint! Itt vagyok!

FÉRFI (bizonytalanul) Ugye maga is hallja? Ez az ő hangja! Noémié…

NŐ Ne hagyj itt!

ÁPOLÓ (fülel) Én nem hallok semmit.

FÉRFI (kezd összezavarodni) De… a fal. Mikor hozzá értem… én…

ÁPOLÓ Az csak egy egyszerű téglafal, uram. Se több, se kevesebb.

NŐ (folyamatosan kiabál, dörömböl) Miért nem hall?! Itt vagyok!

ÁPOLÓ Jöjjön, uram. Kezdjen csomagolni!

A Férfi bénultan áll

ÁPOLÓ (jóindulatúan) Várjon, segítek.

 Az Ápoló kinyitja a szekrényt, előveszi a bőröndöt és belepakolja az élére hajtogatott ruhákat. A Férfi csak néz, de moccanni sem bír. A Nőnek elfogy az ereje. Lerogy a fal tövébe és halkan sírdogál.

Az Ápoló gyorsan végez.

ÁPOLÓ Jöjjön, uram. A vizsgálóban átöltözhet.

Karját nyújtja a Férfi felé. Az indulna, de az utolsó pillanatban meggondolja magát és visszahátrál, szorosan a falnak szorítva a hátát.

FÉRFI Nem! Én nem megyek innen sehova. (szünet) Nélküle!

NŐ (suttog) Ne hagyj itt.

ÁPOLÓ De hát, uram!...

FÉRFI …Miért járatja velem a bolondját?! Noémi ott van a másik szobában; közvetlenül a fal mögött!

ÁPOLÓ (próbál közelíteni) Uram, meg kell kérnem önt, hogy…

FÉRFI (kikelve magából) Ne merészeljen hozzám érni! Takarodjon innen! (kikergeti az Ápolót)

Az Ápolói kirohan. Az ajtó tárva nyitva marad. A Férfi zihálva visszamegy a falhoz, és ő is lekuporodik a tövébe. Megérinti, mintha az csak a Nő arca lenne, mire a Nő a saját arcához kap.

FÉRFI (eltökélten) Nem megyek el. Nélküled, nem.

A Nő halvány mosollyal érinti meg a falat, mintha a Férfi arcát simogatná.

HANGSZÓRÓ Kedves Betegeink! Jó éjszakát kívánunk!

A villanyt leoltják, bekapcsol az éjszakai világítás. Vörös fény öleli körbe sziluettjüket.

Az ajtó továbbra is tárva nyitva áll.

(Függöny)

A szerző megjegyzése az előadáshoz:

A két lakó nem lát át a másik szobába, és a nem látja a másik mozdulatait.

* Falcsik Mari - Dalocska az elszökő időről. (Sanzon nehéz időkben, 2004.)

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.04.24. 12:00 Rika35 Hú, azt hiszem ez igen jól sikerült. Gratula érte.. Üdv. Rika