Mark: Ellene semmit, mert akkor annál erősebb lesz. Próbáld meg elfogadni, hogy az aggódás egy természetes reakció, és miután ezt végiggondoltad, engedd el az aggodalom érzését. Koncentrálj arra, amit éppen csinálsz, bármi legyen is az.

Will: Megpróbálom.

 Will csendben evez tovább. Mark füstkarikákat fúj. Közben kezd hajnalodni, halvány fény dereng, de a partot még mindig nem látni a sűrű ködtől. Will lassan behúzza a lapátokat a csónakba, és csak ül maga elé bámulva.

 Mark: Elfáradtál?

Will: El.

Mark: Az evezés kemény munka.

Will: Nem az evezéstől fáradtam el, hanem az aggódástól.

Mark: Értem.

Will: Én nem.

Mark: Majd egyszer te is megérted.

Will: Vagy nem.

Mark: Hova lett az a nagy lelkesedésed, amivel beültél ebbe a csónakba? Alig lehetett veled bírni.

Will: Nem tudom.

Mark: Én tudom.

Will: [ironikusan] Ebben biztos voltam.

Mark: Helyes. Legalább egy valamiben biztos vagy.

Will: Szóval?

Mark: Olyan dolgokat tapasztaltál meg ezalatt az egy éjszaka alatt, melyeket mások több év alatt sem. Nem csoda, hogy kicsit össze vagy zavarodva.

Will: Kicsit?

Mark: És ez még csak az út eleje.

Will: Lehet, hogy inkább nem megyek végig az úton. Jó nekem ott, ahol tegnapig voltam.

Mark: Mindenkinek végig kell mennie az úton. Te is elindultál rajta, amikor megszülettél, és ma is ugyanazon az úton haladsz.

Will: Csak egy út van? Nem lehet másikat választani?

Mark: Mindenkinek egy útja van.

Will: De legalább nem kell nekem választani, és utána aggódni, hogy jól választottam-e.

Mark: Az utat nem te választod meg, de a minőségét igen.

Will: Tudtam, hogy nem úszom meg…

Mark: Ez is csak rajtad múlik.

Will: Akkor nagy baj van!

Mark: Will, én nem annak az aggodalmaskodó típusnak hittelek, amikor beültél a csónakba. Biztos csak fáradt vagy, aludj egyet.

Will: Amikor beültem a csónakodba, azt hittem, hogy napokon belül megtalálom a nyugalmamat, végre új életet kezdhetek, megszűnnek a problémáim, és végre boldog leszek. De most úgy érzem, ez sosem válik valóra.

Mark: Ez jól hangzik.

Will: Lehet, hogy neked igen, de nekem kicsit sem.

Mark: Dehogynem! Majd rájössz te is.

Will: Inkább mondd el most! Legyünk túl rajta!

Mark: Nem lehet.

Will: Ha nem, nem.

Mark: [meggondolja magát] Helyes válasz. Jutalmul elmondom most. A előbb említetted, hogy el akarsz valahova jutni, és utána minden rendbe jön az életedben.

Will: Volt egy álmom, amiben egy hang azt tanácsolta, hogy keressem meg Destinyt az Infinity folyó mentén.

Mark: Értem.

Will: Ez az Infinity folyó, nem?

Mark: Igen. Ezt eddig miért nem mondtad?

Will: Amikor beültem a csónakba, akartam mondani, de féltem, hogy nevetségessé válok, hogy egy álombeli hangot követek. Ezért úgy döntöttem, hogy az első part menti településen mindenképp kiszállok, és gyalog megyek tovább, előbb utóbb megtalálom egyedül is Destiny városát. Akkor segítesz megkeresni?

Mark: Miből gondolod, hogy a Destiny egy város?

Will: Mi más lehetne?

Mark: Valaki, aki a folyó mentén él.

Will: [újra lelkesen] Akkor te biztosan ismered is őt, ugye?

Mark: Nem mondanám.

Will: Akkor hallottál már róla, nem?

Mark: Hallottam róla.

Will: Beszélnem kell vele. Keressük meg!

Mark: Ez nem ilyen egyszerű.

Will: Nem baj, már tudok evezni, csak mondd, hogy merre kell menni.

Mark: Pontosan ez a gond. Hiába van már konkrét célod, ez még nem elég.

Will: Nem tudod, hol találhatjuk meg?

Mark: Nem.

Will: Akkor mit tegyünk?

Mark: Semmit.

Will: [idegesen] Ne kezd megint! Hogyan lehet eljutni Destinyhez?

Mark: Sehogyan.

Will: [üvöltve] Ne csináld ezt velem!

Mark: Mit?

Will: [reszketve a dühtől] Ezt, amit most csinálsz. És meg ne kérdezd, hogy mit csinálsz?

Mark: Nem kérdeztem volna meg.

Will: Akkor jó. Végre beszélhetünk normálisan.

Mark: Hogyan is kérdezném meg, hogy mit csinálok, amikor nem csinálok semmit.

Will: [üvöltve] Elég! Fejezd be!

Mark: De hogyan fejeznék be bármit is, amit el sem kezdtem.

Will: [dühösen] Te nem vagy normális! És én sem, hogy még itt vagyok ebben az átkozott csónakban.

Mark: Mi számít normálisnak neked?

Will: [értetlenül] Ez most hogy jön ide?

Mark: Azt mondtad, hogy nem vagyok normális és te sem. Mit értesz normális alatt?

Will: Ez csak egy szófordulat. Nem kell mindent kielemezgetni.

Mark: De igen! Normálisnak számít-e az, hogy két vadidegen ül egy csónakban már majdnem egy napja, és azt sem tudják, hova tartanak?

Will: Nem, egyáltalán nem. De ez is miattad van!

Mark: Ha ez megnyugtat.

Will: Az nyugtatna meg, ha békén hagynál, és kitennél az első part menti településen.

Mark: Szóval, ki akarsz szállni?

Will: Igen.

Mark: Azt nem lehet.

Will: Hogy-hogy nem lehet?

Mark: Most nem szállhatsz már ki. Meg kell találnod Destinyt.

Will: Na, akkor segítesz végre?

Mark: Nem szorulsz segítségre.

Will: Azt hittem már lehet veled normálisan…[hirtelen elhallgat]  akarom mondani, lehet veled érdemben beszélni. De tévedtem! Ki akarok szállni!

Mark: Fura ember vagy te. Rendben, ha ki akarsz szállni, akkor evezz!

Will: Még hogy én fura…és akkor te mi vagy?

 Will sértődötten evezni kezd. Mark előveszi a pipáját, megtömi, rágyújt, és füstkarikákat fúj. Will dühösen csóválja a fejét, és félhangosan elégedetlenkedik. Majd közelebb evez a parthoz.

Mark: Biztos vagy benne, hogy ki akarsz szállni?

Will: Igen.

Mark: És utána mit csinálsz?

Will: Megkeresem Destinyt.

Mark: De azt tudnod kell, hogy Destinyt nem lehet megkeresni. Majd Destiny talál meg téged.

Will: Akkor még könnyebb dolgom lesz.

Mark: Te nem hiszel nekem.

Will: Nem ám!

Mark: Hazudtam én neked bármiben is? Az evezésre is megtanítottalak.

Will: Igaz, de nem bírom veled tovább.

Mark: Ha most elmész, akkor soha nem találkozol Destinyvel, mert ha keresed őt, akkor esélyed sincs.

Will: Hagyd ezt már abba!

Mark: Csak segíteni szeretnék.

Will: Miért?

Mark: Mert emlékeztetsz a fiatal énemre.

Will: Na, persze.

Mark: Komolyan. Ugyanígy lelkesedtem, kerestem az utamat.

Will: És megtaláltad?

Mark: Megtaláltam, de még most is néha letévedek róla. De szerencsére tudom a visszautat.

Will: Jó neked!

 Mindketten elhallgatnak. Will lassan visszaevez a folyó közepére. Mark előveszi a pipáját, megtömi, de meggondolja magát, és nem gyújt rá, hanem visszateszi a belső zsebébe. Csendben haladnak tovább lefelé a folyón.

 Mark: Még soha nem találkoztam senkivel, aki látta Destinyt. De állítólag nem lehetetlen vele beszélni. Csak kitartónak kell lenni.

Will: Hogy fogjuk megtalálni?

Mark: Ő keres meg minket.

Will: De honnan fogja tudni, hogy mi látni szeretnénk őt?

Mark: Üzenünk neki.

Will: Hogyan? Kivel?

Mark: A megfelelő személlyel. Ne aggódj!

Will: [nevetve] Aggódni… én … ugyan már!

Mark: [mosolyogva] Jól van, lassan ráérzel a lényegre.

Will: Ezt hogy érted?

Mark: Nem rég említetted, hogy lelkesen kerested a boldogságot, mert annyi rossz dolog történt veled előtte, de most megint kezded feladni.

Will: Igen, és azt mondtad, hogy ez jó, és nem is értettem.

Mark: Elmondom, mire gondoltam akkor. Itt az ideje, mert már képes vagy magadon nevetni, tehát jó úton vagy a nyugalom eléréséhez. Először nagyon sok rossznak kell történnie veled, hogy eljuss abba az állapotba, amikor elengeded a dolgokat, és nem küzdesz tovább semmi ellen és semmiért. Ebben az esetben nem tudatosan engeded el őket, hanem egyszerűen feladod az egészet, de ez a végeredmény szempontjából lényegtelen.

Will: Szerencsére.

Mark: A végeredmény pedig nem más, mint a békés nyugalom boldogsága. Az csak rajtad múlik, hogy meddig maradsz ebben a kellemes állapotban. Meg kell tanulni fenntartani hosszabb ideig, vagy legalább azt, hogy hogyan lehet visszajutni hozzá. Erre mindenkinek más és más jól bevált módszere van. Nekem például a füstkarikafújás.

Will: [megszeppenve] Biztos vagy benne, hogy nekem is menni fog?

Mark: Igen. És azt hiszem, már tudom is, hogy te mivel tudod megnyugtatni magadat.

Will: [türelmetlenül] Mivel?

Mark: Evezéssel.

Will: [meglepetten] Evezéssel?

Mark: Önkéntelenül a lapátokhoz nyúltál, amikor ideges lettél, és ami fontosabb, meg is nyugodtál meglepően hirtelen.

Will: Ez igaz.

 Will evezni kezd. Lassan siklik a csónak a vízen. Egy kis idő után kivételesen Mark töri meg a csendet.

 Mark: Hamarosan megérkezünk oda, ahol megtaláljuk azt az embert, akivel üzenni lehet Destinynek.

Will: [lelkesen] Ez nagyszerű!

Mark: [sokatmondóan] Valóban az!

 Will lelkesen evez tovább, szemei újra csillognak és szája széle kaján vigyorra görbül. Mark ezt látva elégedetten mosolyog, előveszi a pipáját, megtömi, és rágyújt. Mark mosolyogva fújja a füstkarikákat, Will mosolyogva evez. Sokáig egyikük sem szól egy szót sem.

 Will: Annyira boldog vagyok!

Mark: Helyes.

Tovább csónakáznak némán, boldogan.

 Mark: Lassan kezdj a part felé evezni, mert itt kell lennie valahol a falunak, amit keresünk.

Will: Rendben.

 Szorosan a part mentén haladnak. Mark oldalra fordulva figyeli a partot, Will lassan evez.

<span style="font-size: 10pt; font-family

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés