6. jelenet

A lányok kinn a kertben beszélgetnek

Julcsi:Én az előbb, mikor a mosdóba mentem hallottam, hogy anyuék valamin vitatkoznak.

Klári: Na és? Mi is szoktunk, bárkivel előfordul. Miért nem nyitottál be és kérdezted meg tőlük?

Julcsi:Nem mertem. De, ez olyan fura vita volt, olyan számon kérő, mint amikor két szerelmes valamihez vissza-visszatér a múltból

Klári:Szerintem neked megártott az a sokproblémás ember, akivel nap, mint nap beszélgetsz. Te azoknak a hangulatában élsz.

Julcsi:Remélem, igazad van.

Az anya sugárzó arccal lép ki a kertbe. Klári, Juli felé fordul

Klári:Nézz rá, még mindig azt hiszed, hogy baj van?

Gitta:Baj, miféle bajról beszéltek?

Klári:Juli szerint ti odabenn valamin összekaptatok

Julcsi:Ne már, elment az eszed! (Ráncigálja a ruháját.)

Gitta:Mi van lányok?

Az apa is jön kifelé

Ármin:Mi ez a ricsaj?

Klári:Ricsaj köztetek volt, állítólag!

Julcsi:Klári, ne már!

Klári: Most mi van, mióta vannak nálunk tabutémák! Anyu, apu, mi volt, ami miatt hangoskodtatok?

A házaspár egymásra néz. Az apa zavarában megköszörüli a torkát, de aztán feltalálja magát, és rögtönöz.

Ármin:A helyzet az, hogy a munkatársam Ervin a múltkorában azt akarta, hogy a hitelfelvételéhez legyek a kezese. Én már majdnem rá adtam a fejem, mert egy jól működő fogorvosi praxisa van, de anyád másként látja a dolgot. Szerinte Ervin nem megbízható ember.

Klári:Hát nem is, mert egy kurvapecér!

Gitta:De kislányom! Micsoda szavak!

Klári:Most mi van? Anyukám, én sok mindenkitől hallottam, hogy Ervin a fogorvosi széket egyéb testgyakorlatokra is használja. Ezért nem mentem soha hozzá. (Nevet.)

Ármin: Ugyan, ez marhaság! (Legyint bosszúsan.)

Gitta:De nagyon véded! (Háborog.)

Klári:Tényleg apa, ne tegyél már úgy, mintha sosem hallottál volna erről. Azért mert te nem ilyen vagy, attól még sokan, és elég sokan ilyenek.

Juli: Sőt ilyenebbek!

Klári:Anyukám, hálát adhatsz az Istennek, hogy apu beérte veled!

Az anya alig kap levegőt

Gitta:Ja, beérte…

 Juli furán néz rá

Juli:Ezt most, hogy értetted? (Húzza fel a szemöldökét.)

Klári:Csak nem apu is valamikor?

Julcsi:Bolond vagy, apu nem olyan!

Ármin:Lányok, miért velem foglalkozunk, miért vagyok ilyen előtérbe? Mert férfi vagyok, és mert a világ olyan szabadossá vált?

Gitta:Nem, nem fordult drágám a világ akkorát, a szerelem akkor és ma is ugyanúgy felforgatja az emberek életét, nem így van? (Néz mélyen a szemébe.)

A férj elfordul, tölt egy kis ásványvizet. Hirtelen megszólal a mobilja. Felveszi, és a kertben sétálva beszél.

Ármin:Igen, már elkezdtem és hamarosan be is fejezem. Három oldal, de nagyon komoly anyag. Rendben, majd jelentkezem. (Mikor leteszi, minden szem rászegeződik.) A Patika újság szerkesztője volt. Érdeklődött, hogy mikor adom le a fordítást.

Julcsi:Na és mikor?

Ármin:Még átfésülöm kicsit, de holnap elküldöm.

Klári:És mit fordítottál?

Ármin:Franciából egy nagyon érdekes, nem túl hosszú tanulmányt, a daganatos betegek gyógyulási esélyeiről.

Gitta:Gyógyulás? (Hitetlenkedik)

Ármin:Úgy van. Olvassatok csak bele, nektek is ajánlom. (Fordul a lányok felé, majd kortyol egyet a vízből és leül a gesztenyefa alá.) Tudjátok, ha nem lenne ez a munka, nagyon elveszettnek érezném magam. Rossz, hogy kiestem az orvosi munkából. Hiányzik a kórház, a gyógyszerek szaga, a kollegák, a betegek, az a mindennapos rendszeresség, amiben éltem. De én még nem is panaszkodhatok, mert viszonylag jó erőben vagyok, időnként futok, és az agyamat is edzem, de ott van a Lajos, tudjátok az ortopédiáról, ő teljesen leépült. A felesége meghalt, a gyerekei külföldön élnek, maga maradt, elkezdett inni és így már én sem szívesen hívom fel. Érzem a hangján, hogy mennyire depressziós, de legfőképp azt, hogy totál részeg. Délután 3-kor már részeg. Pedig ebben az időpontban régen még javában dolgoztunk, sokszor késő estig benn volt ő is, én is. De sokat is beszélgetünk

Julcsi:És nem lehet segíteni rajta?

Ármin:A kollegákkal mindent megpróbáltunk, de sajnos ő már lemondott magáról. És aki lemond magáról, azzal egyszerűen nem lehet mit kezdeni. Csak fújja magáét, és haragban van az egész világgal. Pedig kár érte, nagy koponya volt. Én hosszú orvosi pályámon megtanultam, hogy ha egy ember lemond önmagáról, akkor nincs az a pirula, de még az, az orvos sem, aki visszahozhatná őt a mába. Itt van például szegény Aranka néni a nagyiék szomszédjából. Emlékeztek rá?

Klári:Ja, az a fejkendős kicsi néni.

Ármin:Úgy van. Ő annak idején combnyaktöréssel került be hozzánk, de alighogy behozták, már temette magát. Még meg sem műtöttük, de már arról beszélt, hogy nem ér az egész élete semmit, hisz nem tud többé lábra állni. A szobából át is kellett tenni egy másikba, mert a vele együtt fekvő beteg, aki a kerületi párttitkár anyósa volt, panaszt emelt.

Klári elnevette magát

Klári:Panaszt tett, de miért?

Ármin:Hogy már az ő gyógyulását is veszélyezteti Aranka negatív hozzáállása

Klári:És csakugyan áttettétek máshová a boszorkát?

Julcsi: Biztos a korbonctanra… ( Kacarászik)

Az anya mérgesen a lányaira néz

Gitta:No de gyerekek!

Klári:Anyukám, neked nem tűnt még fel, hogy a mesékben a boszorkák, a rücskös orrú banyák mind nők? És tudod miért? Mert úgy is viselkednek.

Julcsi:És akkor még nem beszéltünk az anyósviccekről!

A férj elneveti magát, mire a felesége összehúzza a szemöldökét

Gitta: Örülök, hogy ennyire tetszik a téma.

Julcsi:És mi lett Aranka nénivel?

Ármin:Nem sokáig élt. Nem kelt fel, aztán kapott egy tüdőgyulladást, és sajnos elég gyorsan meghalt. Különösek az emberek, ahányak, annyi félék.

Julcsi:Hát csakugyan sok furcsaság van az életben, ezt én is minduntalan megtapasztalom a riportjaim során.

Klári: Képzeljétek, az egyik ismerősöm meg hogy járt! Megismerkedett egy félszeg, anyuka kedvence, de amúgy aranyos fickóval. Egész nap együtt voltak, sétálgattak, beszélgettek, aztán este, mikor a csaj otthon az ágyban volt, megszólal telefonja. Felveszi. Hát a pasi volt az. Beszélgetnek, beszélgetnek, a lány egyre álmosabb már, mire a krapek feltesz neki valami kérdést. A csaj nem értette, hogy mit kérdezett, viszont süketkedni, meg értetlenkedni sem akart, így hát nagy lendülettel rávágta azt, hogy igen. Másnap várja, várja a fickó hívását, de semmi. A lány próbált visszagondolni arra, hogy félálmában vajon mire is mondhatott igent, de képtelen volt rájönni. Mikor ezt elmesélte nekünk, hát gondolhatjátok, hogy meglódult a fantáziánk.

Gitta: Jaj, kislányom csak azt mondd, ami közreadható!

Julcsi:Ne már anyu, hadd mondja!

Klári:Csak Ica barátnőmet akarom idézni, és nem sérül meg a dobhártyád anyukám, ne félj. Az ő verziója szerint a pasi azt kérdezhette tőle:  „Aztán kefélünk is majd kedves Beuska?” És erre vághatta rá, a csaj a gyors igent, a szűzfiúcska legnagyobb ámulatára!

Nevetés

Julcsi:És többet tényleg nem jelentkezett ez a mamlasz?

Klári:No hallod, ezek után!

Gitta:Lányok, lányok.

Julcsi:Anyukám, de hát ilyen az élet. Nem színházban vagyunk, nem szerepelünk, magunk között vagyunk.

Gitta:Jó, ha már magunk között vagyunk, akkor talán beszélhetnénk másról is.

Ármin kérdőn néz rá.  Gitta nagy levegőt véve tovább folytatja.

Gitta:Valami praktikusról… Hogy talán megteríthetnénk és megebédelhetnénk, itt kinn. ( Néz mosolyogva a  férjére)

7. jelenet

Ebéd után Ármin benn a számítógépnél ül, a konyhából behallatszik, ahogy a nők mosogatnak, pakolásznak, nevetgélnek.

Ármin a beérkező leveleket futja át. A sok semmitmondó küldemény közt rábukkan egy francia ismerősétől jött email-re. Gerard irt, Hien munkatársa. Ármin izgatottan kattint az üzenetre, a levelet félhangosan olvassa.

Ármin: „Kedves Ármin! Hien, tudom, sosem mondta el, de nekem meghagyta, hogy a halála után, mikor a fia betölti a 18-at, írjak neked és fedjem fel előtted a létezését, André ugyanis a kettőtök gyermeke. Én nem vitatkozhatom a döntésével, pedig mondhatnám, kínos rám nézve a feladat, hogy mindezt én közöljem Veled, de miután Hien a világ legcsodálatosabb embere volt, és nekem munkatársam, barátom, így kötelességem ezt megtenni. Kérlek, dönts belátásod szerint a továbbiakban, ezt nem én mondom, Hien akarta így.” (Ármint valósággal letaglózta a levél. A szívéhez kap és hátradől a széken.)

Ekkor lép be a neje.

Gitta: Ármin, mi van Veled? Olyan sápadt vagy.

Ármin:Halkabban kérlek, halkabban! (Teszi a szája elé a kezét.)

Gitta:Hívjak orvost, vagy a lányokat?

Ármin:Még csak az hiányozna! (Inti le.)

Gitta lekuporodik mellé.

Gitta:Mi történt, hol fáj? (Az asszony gombolgatni kezdi a férje ingét, majd a monitorra néz. A férj a levélre mutat. Gitta is ért franciául. Olvasni kezdi, majd elképedve kapja a szájához a kezét.) Ez nem lehet igaz! Látod Ármin, a sors belenyúlt az életünkbe. De hogy épp most, mikor tegnap…(Rosszat sejtve, megáll a beszéddel, kételkedve néz a párjára.) Te, Ármin, csak nem egy előre megrendezett dolog volt ez?

Ármin:Ha meg lett volna rendezve, se sikerülhetett volna drámaiabbra. De semmi ilyen nem volt, biztosíthatlak. (Ármin keze reszket, ahogy az egérre teszi.)

A neje észreveszi, és gyengéden lefogja a keze fejét.

Gitta: Nyugi, nyugodj meg kérlek!

A férj segélykérően néz a feleségére

Ármin:Segíts kérlek, segíts, és mondd,  meg, hogy most  mit tegyek! Mi a fenét tegyek? (Kap a homlokához.)

Gittára is láthatóan átragad az izgalom.

Gitta:Egyenlőre nem kellene beszélnünk erről. Majd ha kettesben maradunk.

Ármin:Miért, mikor utaznak el? (Néz a konyha irányába.)

Gitta:Holnap, holnap délután. Addig meg majd kitalálunk valamit.

A férj hálásan megragadja a kezét. Gitta előbb el akarja húzni, de aztán mégsem.

Gitta:Nyugi, dőlj hátra, vegyél egy mély levegőt. Hozok vizet. Bevetted a gyógyszeredet?

Ármin rábólint. Az asszony meghozza a vizet, a férj megissza, és nagyot sóhajt.

Ármin:Már jobb, már jobban vagyok.

Gitta:Jó és ne aggódj, majd gondolkodunk ezen. (Bök a képernyőre. Már menne is, de valami az eszébe jut) Nem, nem is ezt tesszük.

A férj rászegezi a tekintetét

Ármin:Hanem, mit?

Gitta:Írj, igen, most azonnal írj ennek a valakinek, hogy küldjön át egy képet a fiúról. Látnunk kellene, mielőtt bármit is tennénk.

Az apa gondolkodóba esik, majd írni kezd. A lányok nevetve jönnek be a szobába. Julcsi kezében fakanál, azt nyalogatja.

Julcsi:Összerittyentettünk egy kis karamellás pudingot.( Csettint a nyelvével)

Az anya nyugalmat erőltet magára

Gitta:Remek.

A lányok a szülőkre néznek. Megérzik, hogy valami történt Elkomorulnak.

Klári:Anyuskám, mi van?

Az anya szorosan a férje mellé áll, akinek valósággal rátapad a szeme a monitorra. Ármin próbálja elfedni a képernyőt, kilépni a levélből, de addigra a lánya odaér. Klári közelebb megy.  Észreveszi a levelet.  Látja, hogy a szöveg francia. Érzi, hogy valami furcsaság történt.

Klári:Ki írt, szabad tudnom, vagy…

Az apa megadja magát, lehajtja a fejét.

Klári:Az isten szerelmére mondjatok már valamit. Látom, hogy valami nagyon felkavart benneteket, pedig tudjátok, az apunak, hogy nem szabad idegeskednie. (Mondja kétségbeesve.  Hátrébb lép, és a kezével int a testvérének, hogy jöjjön oda.)

Az apa a levélre mutat, majd szégyenlősen félrehúzódik

Ármin:Olvassátok el, szeretném, ha elolvasnátok. (A szívére teszi a kezét és fájdalmas arccal az ingen keresztül körkörösen simogatja a mellkasát.)

A lányok odahajolnak, és mivel tanultak franciául, így belemélyednek a levélbe. Lassan kezdik kapizsgálni, hogy valami nagy titokról libbent fel a fátyol,-  s hogy, hogy nem de hirtelen lett egy fiútestvérük

Klári:Ugye jól érzékelem, hogy nekünk négyünknek beszélnünk kellene?

Gitta:Jól. (Bólint az anya.)

A lányok, látva apjuk kínlódását egy darabig csendben maradnak. Nem néznek rá se haraggal, se számon kérően, csupán magyarázatot várnak.

Ármin:Lányok, el kell mondanom valamit, amit csak most, ma tudtam meg én is.

Julcsi:Apukám ne kertelj, és ne keríts nagy feneket a dolgoknak. Hogy van egy fiútestvérünk ezt már kivettük az e-maliból, már csak az a kérdés, hogy honnan pottyant az életünkbe. Papi, ugye nem akarod most azt mondani, hogy erről eddig te sem tudtál?

Gitta:Nekem tegnap mesélte el, (Szólal meg elsőként,) hogy tizenkilenc évvel ezelőtt volt egy félrelépése… és ...

Ármin:Nem félrelépés volt. (Néz rá szigorúan.) Szerelem volt.

Julcsi:Álom az álomban, szerelem a szerelemben? De ha te anyával boldogan éltél, akkor…

Az anya közbeszól

Gitta:Apátok akkor szanatóriumban volt és…

Klári leinti.

Klári:Nem téged kérdeztelek! (Az apjára néz, az apa segélykérően a feleségére.)

Az anya oldalra fordul.

Ármin:Tizenkilenc éve, én betegen feküdtem Balatonfüreden a szívszanatóriumban. Ott ismertem meg Hient, aki egy Franciaországban élő vietnámi nő volt.

Julcsi: Vietnámi? (Hüledezik.) Uram Atyám! És mit keresett Magyarországon, egy szívszanatóriumban?

Klári:Nem maradnál csendben!

Az apa mély levegőt vesz

Ármin:Hien újságíró volt. Egy évet töltött itt és közben fellépett nála egy kisebb szívprobléma, ami miatt ugyanabba a szanatóriumba került, ahol engem is kezeltek.

Julcsi:Ja, szívprobléma, és nem is kis probléma... (Utálatoskodik.) Meg ahogy ez a levél mutatja, nem is akármilyen utóhatású!

Klári:Ezt sürgősen fejezd be Julcsi! Mi beszélgetni ültünk itt össze, nem pedig lerohanni apát. Ez a hangnem kedvedre van, használd a riportalanyaiddal, de ne vele! (Mutat az apjára.)

Julcsi: De ez mégiscsak borzasztó!

Klári:Akkor is, állj le! Szerinted mégis, hogy kellene a végére járni a dolognak? Bevilágítani apa szemébe, mint valami ávós, aztán pedig ítéletet mondani? Nagy, súlyos ítéletet? Julcsi, értsd meg, én szeretnék tudni erről a kapcsolatról, és többek között azért is, mert származik belőle egy testvérünk. Ha egy szimpla kaland lett volna, ahhoz csak anyának lenne köze. Semmi jogunk nem lenne faggatózni, de itt többről van szó. Ez már minket is érint.

Az apa nagyot szusszan. A feleség csak feszeng, látszik, hogy kellemetlen számára ez a múltidézés. Leül a díványra, és maga elé néz.  Julcsi mellé telepszik, és onnan szól az apjához

Julcsi:Ne haragudj apu, hülye voltam, Klárinak igaza van. Egy szót sem szólok többet, beszélj csak, beszélj.

Kári is odamegy hozzájuk.

Klári:Anyukám, látom mennyire rossz neked ezt hallgatnod, de sajnos nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna.

Ármin:De így kell ezt?

Klári:Mert, hogyan kellene?

Ármin:Nem tudom, de látom, hogy anyátokat mennyire megviseli.

Gitta:Nem, nem, csak rossz tudni, hogy az eddig, oly békésnek tűnő életünk már csak a múlt.

Julcsi:Valóban, ez a hír mindannyiunk jövőjére kihatással van. Eddig voltatok ti, meg mi a nővéremmel, és nagyon jól elvoltunk. Megbeszéltük mindent, azt is, ha valami új fiú tűnt fel a láthatáron, újabban terveztük a pesti lakás felújítását, röhögcséltünk, ha hazajöttünk, de most kiderült valami, valami, egészen új dolog.

Ármin szeme a monitorra téved. Látja, hogy egy újabb email érkezett, és csatolmányként még valami. Egy fénykép.

Ármin:Átjött a fénykép. Andréról. (Teszi hozzá félénken.)

Klári odaront, nyomában Julcsi és az anya. Mindannyian döbbenten merednek a fotóra. André az Eiffel torony előtt áll, farmerben, színes ingben. Sötét haja a válláig ér, szép mélyvágású barna szemei vannak és csodás mosolya.  Mindnyájuknak megdobban a szíve.

Klári:Jézusom, de helyes! (Csapja össze a tenyerét.)

Julcsi:De kár, hogy a tesónk!

Gitta szótlanul nézi a képet, majd a szeme sarkából a férjét. Az apa a képernyőre tapad, s közben látszik, hogy alig tudja visszatartani a könnyeit. Gitta megsajnálja. Mögé áll, és a vállára teszi a kezét. A férj először kényelmetlenül érzi magát, aztán köszönetképpen megszorítja az asszonya kezét.

Gitta:Nagyon jóképű a fiad.

A lányok az anyjukra néznek

Ármin:Csakugyan szép. (Mondja elszorult szívvel, majd körbenéz. Látszik rajta, hogy tart kicsit a lányaitól.)

Gitta:És hasonlít rád.

Mindannyian az asszonyra néznek, de ő még mindig a fotót figyeli. Lassan átfut egy mosoly az arcán.  Ármin próbálja leplezni apai büszkeségét, de nem megy neki. Egyikük sem rosszalja.

Ármin:Olyan zavarban vagyok. Előtted vagyok zavarban legfőképp, és szégyellem magam. (Néz a párjára.)

Gitta:Pedig, ha ezt a fiút nézem, igazán nincs miért szégyenkezned. Azt hiszem, másként kell állnunk a dolgokhoz. Egészen másként.

Ármin:Hogy érted ezt?

Gitta:Ármin, a fiadról van szó, a lányaink testvéréről. Szerintem, előbb-utóbb meg kell, hogy ismerjük őt.

Julcsi:Igaza van anyunak. (Bólogat.)

Klári:Én nagyon szeretném megismerni. (Csatlakozik.) Apu, szerinted, hogy ismerhetjük meg, hogyan kerüljünk vele kapcsolatba?

Julcsi: Szerintem írjunk, azonnal írjunk annak a fickónak, aki a hírt adta róla.

Ármin: Lányok, lányok, mi van veletek?

Klári:Apu, mi hazajöttünk hétvégére, hogy pihenjünk, hogy veletek legyünk, és ehelyett mi történik? Fellibben a fátyol egy súlyos titokról, a te titkodról. Ez anyunak elég nagy trauma, nekünk sem kicsi, és mindennek tetejébe a gép, szó szerint a gép, dob egy nevet is még, és te még a türelmetlenségünkön csodálkozol? Hát hogy a fenébe tudnánk nyugton maradni? Még jó, hogy a vérnyomásom nem ugrik az égnek?

 Az apa feláll, odamegy a cserépkályhához és megtámasztja a hátát. Kezével az állát simogatja, nem szól, maga elé néz. Mindannyian a válaszát várják.

Gitta: Ármin mit tegyünk?

Ármin:Ha írnánk neki, talán kiderülhetne, hogy André mit tud rólam. De biztos, hogy ez a fiú az enyém?

Gitta: Ármin, a fotó önmagáért beszél! (Ripakodik rá.)

Julcsi:Meg hát tizennyolc múlt…

Az apa  ide- oda kapkodja a fejét.

Ármin: De felkészültek vagytok a témában.

Gitta:Jó most elviccelődhetnénk, de ez nagyon komoly dolog. Kíváncsi vagyok én is arra, hogy vajon tud-e rólad, látott-e fényképet rólad valaha is? Én nem is tudom, lehet, hogy nekünk kell őt felvilágosítanunk?

Ármin:Én bevallom, hogy félek.

Gitta: Én is félnék.

Ármin: Nem tudom, hogy fogadna majd. Túl nagy terhet tett rám Hien, túl nagyot. Vajon átgondolta mindezt?

Gitta: Biztosan, ezt nekem elhiheted.

Ármin:De vajon mi vitte rá, hogy ilyen sokáig titokban tartsa?

Gitta:Eleinte lehet, hogy nem akarta felborítani a családi életedet, tartotta magát a megállapodásotokhoz, később viszont rájött, hogy a halála után a fia teljesen magára marad. Joga van tehát ahhoz, még ha későn is, hogy tudja ki az édesapja. Meg neked is jogod van ahhoz, hogy tudj arról, hogy valahol él egy fiad.

Ármin:De miért nem korábban?

Gitta:Az előbb elmondtam. Meg nyilván benne is élt egyfajta gyávaság, és félelem, de ezt neked kell jobban tudnod, te ismerted, én csak találgatok.

A férfi ránéz, aztán a kanapén csendben ülő gyerekeire.

Ármin:És ha nem hal meg Hien, sosem tudom meg, hogy van egy fiam?

Gitta:Ne hibáztasd már, azzal nem jutunk előbbre. Hidd el neki volt a legnehezebb. El is vetethette volna a gyermekét, de nem tette, hanem becsülettel felnevelte, egyedül nevelte fel.

Julcsi:Vajon milyen lehet az életben, mit tanul, mi akar lenni?

Klári újra odamegy a géphez, kinagyítja a fotót, és jól szemügyre veszi.

Klári: Én örülök, hogy van, hogy létezik.

A többiek rámerednek

Klári:Igen, örülök, hogy van még egy testvérem, mármint, hogy lett menetközben egy fiútestvérem is.

Julcsi is feláll és ő is odamegy megint.

Julcsi:Nézd, tisztára olyan az orra meg a szeme, mint apunak.

Klári:Nem, a szeme az nem, az egyáltalán nem. Az, az anyjáé szerintem.

Ránéznek az apjukra

Julcsi:De a szeme színe igen. Papi, kérni kellene egy fényképet az anyjáról is.

Ármin:Hienről?

Klári:Ha így hívják…

A férfi feláll, és az íróasztalhoz lép. A lányok kíváncsian követik a szemükkel. Ármin kihúzza a felső fiókot, és biztos mozdulattal kiveszi a fotót.

Klári:Ez a kép mindvégig ott volt? ( Csodálkozik)

Az anya bólint

Julcsi:Akár meg is találhattuk volna…

Gitta:Mi sosem kutattunk egymás dolgai közt.

Klári: Tényleg nem tudtál a képről? (Szegezi az anyjának a kérdést.)

Gitta:Nem.

Julcsi:Na, add már ide papi!

Julcsi kiveszi az apja kezéből. Klári is odahajol

Julcsi:Szép nő.

Klári:Tényleg az, de ugyanakkor más, másfajta szépség.

Odafordulnak az anyjukhoz

Klári:Neked a nyomodba sem érhet mamikám.

Mindnyájan bólogatnak, még az apa is.

Julcsi:De furcsa!

Klári:Mi?

Julcsi:Hát, ahogy beszélünk róla, ahogy kezeljük a témát.

Gitta: Mert mind felnőttek vagyunk.

A lányok ránéznek

Klári:Én szeretnék írni neki.

Gitta felpattan

Gitta:Nem, lányok ezt a lépést nem nektek kell meglépni. Ezt apátoknak kell, André apjának

(Jelentőségteljesen ránéz a párjára.)

Ármin:Igen, ezt valóban nekem kell, nekem kell, csak azt nem tudom, hogy hogyan kezdjem, félek elkezdeni.

Julcsi:Tudsz franciául, vagy nem?

Ármin:Nem azzal van a baj kicsim, hanem azzal, hogy nekem idegen ő, ő meg azt sem tudja, hogy a világon vagyok, azt meg talán nem is sejti, hogy magyar vagyok.

Klári:Szerintem valamit csak tud rólad. Az nem létezik, hogy sosem kérdezett rá, hogy ki az apja! Ilyen nincs.

Julcsi:És, ha beadott az anyja neki valami mesét?

Ármin:Nem hinném, hogy megtévesztette volna. Nem ilyennek ismertem.

Julcsi:Jó, ne találgassunk, cselekedjünk inkább, hisz André a féltestvérünk. (Jelenti ki.)

Klári:Valóban. (Helyesel.)

Gitta:Akkor?

Julcsi:Mit akkor?

Gitta:Hát szerinted mit tegyünk?

Julcsi:Csak egyet tehetünk, felvesszük vele a kapcsolatot.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés