Az idő foglyai
Jelige: Sármány 2011.04.04. 12:52
Férfi: Dr. Fenyő Ármin 61 éves nyugalmazott röntgenorvos. Maglódon él a feleségével egy szép nagy házban. Az orvos jó küllemű, magas, hetente többször is eljár futni. Haja kissé őszülő, nagy barna szemei vannak. Vonzó férfi volt fiatal korában, de még ma is összesúgnak a háta mögött a nők. Rendkívül tájékozott a világról, három nyelven beszél, hazai orvosi szaklapokba fordít. Szereti a lányait, megbecsüli a feleségét, szép házasság az övék, eddig legalábbis minden jel erre mutatott.
Feleség: Gitta tíz évvel fiatalabb a férjénél. Mosolygós, festett barna hajú, elegáns nő. Hajdanán egy építőipari cégnél titkárnő volt. Sokat olvas, szereti a színházat, a zenét, roppant érzékeny nő, számára a család az első. Ma is rajongással szereti a párját, felnéz rá.
Lányaik:
Klári: 24 éves, könyvelő (magas, a haja hosszú, barna, a lány az apjára hasonlít)
Julcsi: 22 éves, újságíró (kicsit alacsonyabb, a nővérénél, haja szőke, rövid, a lány inkább az édesanyjára hasonlít)
Ők ketten Pesten élnek
-
jelenet
Este van, a férj a kanapén ül. Vállán hanyagul átdobva egy fehér törölköző, fürdéshez készül. A felesége a szobában tesz, vesz, a fiókokat rendezgeti. Arcvonásai lágyak, valamin mosolyog. A férfi nyugtalanul feszeng. Látszik rajta, hogy valamit mondani készül. Hosszan nézi az asszonyát, majd felkel, és izgatottan megsimítja a haját.
Ármin: Gitta, mondani szeretnék neked valamit. (Megköszörüli a torkát. A nő rá se hederít, pakol tovább.) Figyelj, kérlek egy kicsit, ez nekem nagyon fontos.
A nő megfordul
Gitta: Már mondtam, nem tudom, hol van a csíkos pizsamád, hiába nyaggatsz vele.
A férfi megérinti a kezét.
Ármin: Nem érdekel a pizsama, ennél fontosabb dolgokról szeretnék beszélni veled.
Az asszony furcsa fintort vág, látszik, nem érti.
Ármin: Gitta, emlékszel arra a régi nyárra, arra a füredi nyárra, mikor a szívszanatóriumban voltam?
Gitta: Hogyne! (Megigazgatja a falon, ferdén lógó képet, aztán kimegy egy porrongyért, mert valami piszkot lát rajta.)
Ármin: Gitta, velem akkor furcsa dolog történt. ( Szól utána.)
Gitta: Tudom, beteg voltál. (Mondja könnyeden, amikor visszajön)
Ármin: Nemcsak az. Én szerelmes voltam.
Az asszony kezéből kiesik a porrongy, nagyot nyel. Felveszi a rongyot
Gitta: Hogyan, nem értelek. Te tréfálsz?
Ármin: Eszemben sincs.
Gitta: Azt mondod, szerelmes voltál? (Kezd leesni neki. Az arca eltorzul, hátrébb megy, nekimegy a rekamiénak, megtántorodik.) Szerelmes egy másik, egy másik nőbe?
A férj nem válaszol, fejét lehorgasztja és szótlanul bólint. Az asszony tágra nyílt szemekkel mered rá.
Gitta: És ez miért most jutott az eszedbe? Valami őszinteségi roham kerített a hatalmába?
Ármin: Képtelen vagyok tovább magamban tartani.
Az asszony nagy levegőt vesz.
Gitta: És eddig képes voltál?
Ármin: Eddig, igen, de most úgy érzem, beszélnem kell róla.
Gitta: Beszélni?
Ármin: Igen.
Gitta: Te szerelemes voltál és…
Ármin: Szerelmes.
Gitta: De hát akkor, én akkor miért nem vettem észre?
Ármin:Nem akartam, hogy észre vedd.
Gitta:És most mit vársz tőlem, hogy köszönetet mondjak ezért? Jézusom!
Ármin:Gitta, bocsáss meg, de nem tudok tovább hallgatni róla.
Gitta:Pedig ez idáig nem esett nehezedre, ugye nem?
Ármin:Ne hidd. Nem volt olyan könnyű mindig azzal kelni, feküdni, hogy hazug vagyok. Ez nem könnyű dolog.
Gitta:Mégis lassan húsz év telt el így.
Ármin:Meg sem kérded, hogy ki volt?
Gitta:De kegyetlen játékot űzöl velem! Most sürgetsz, hogy mihamarabb kibeszélhesd magad, hogy megkönnyebbülj, hogy a lelkeden könnyíts? Mégis mi a célod ezzel? Szerinted, ha tudom, hogy ki volt, attól jobb nekem? Én nem pszichológus vagyok Ármin, akivel átbeszéled a lelki viharaidat. Én a feleséged, a társad, a hűséges párod vagyok, a gyerekeid anyja. Miért akarsz beavatni abba, amit ennyi éven át olyan jól tudtál titkolni? Miért érdekelne hogy szőke, barna, vagy vörös volt! Talán az a fájdalmamat enyhíteni fogja? (Mondja feldúltan.)
A férj a kandallóhoz megy, megfogja a rajta lévő családi fotót, nézi, aztán visszateszi és a felesége felé fordul.
Ármin:Egy vietnámi nő volt…
A neje felkapja a fejét
Gitta:Egy ázsiai? (Hüledezik.) Nem, nem ezt már végképp nem hiszem! Na ezt már nem! Neked megártott a nap! (Szünet, majd kínosan felnevet.) Ármin, valld be, hogy csak viccelsz! Valld be, mert nem tudom, mit teszek!
Ármin: Sajnálom, komolyan beszélek.
Gitta:De hát mit jelentsen ez? Nem értem miért hozakodsz elő ezzel, ennyi, néma év után. Mi a célod vele? Ármin, nekünk felnőtt gyerekeink vannak...
Ármin: Akkor nem voltak azok.
Gitta:Miért, ha azok lettek volna, elmondod?
Ármin:Nem tudom, rég volt.
Gitta:Rég, de Te most mégis beszélsz róla. Most beszélsz. Érdekes, akkor, amikor kellett volna, bezzeg hallgattál, és hagytad, hogy abban a hitben éljek, hogy boldogok vagyunk. (Feldúltan igazgatja a haját.) Istenem de nagy marha voltam! Lehet, hogy mindenki tudta, mindenki a sarki fűszeres is, csak én nem! Lehet, hogy újjal mutogattak, hogy lám a dr. Fenyőnének akkora szarvai vannak, hogy már a feje bele sem fér a tükörbe!
Ármin:Gitta erről senki sem tudott.
Gitta:Nem? És miért vagy Te ebben olyan biztos? Azért mert sutyiban csináltad, mert bezártátok magatok mögött az ajtót? Tudod te, hogy egy zárt ajtón át mennyi minden szűrődik ki?
Ármin:Gitta, kérlek!
Gitta:Ne, te kezdted. Most már ne akarj leállítani, most tényleg ne! (Megrázza a porrongyot, a férj a szálló portól hátrálni kezd.) Inkább folytassuk, ha már belekezdtél! Vagy talán azt hitted ennyivel megúszod? Azt hitted, hogy csak úgy portörlés közben mellesleg idevágod ezt a románckádat, én meg a legnagyobb nyugalommal törlöm tovább a bútorokat? Letörlöm a múltadról a port? (Kínosan felnevet.) Ennyire hülyére mégsem vehetsz. Belekezdesz valamibe, aztán hagyod lecsengeni?
Ármin:Bocsáss meg, nem így akartam.
Gitta:Hát hogyan? Előre megírtad talán a forgatókönyvet, és majd két évtizeden át folyamatosan rágódtál rajta?
Ármin:Mostanra éreztem úgy, hogy tudnék beszélni róla és azt, hogy talán te kevesebb fájdalommal fogadod.
Gitta leroskad a fotelbe, a rongyot az ölében szorongatja. Mélyen elgondolkozik. Párja a szemközti sarokban áll és figyeli.
Gitta:Elárulhatnád, hogy mégis mi vitt rá, a kíváncsiság? Érdekelt vajon milyen lehet egy olyan nővel?
Ármin: Kérlek, kérlek, ez a stílus nem illik hozzád!
Gitta:És hozzád az, hogy megcsalsz, az talán illik? Nekem álmomban sem jutott az eszembe, hogy valaha megcsalsz! Nem tudom, honnan volt bennem ez a magabiztosság. Lehet, hogy magamból indultam ki? (Zavartan felnevet.)
A férfi lehajtja a fejét.
Ármin: Szerettem őt.
Gitta:Engem is szerettél, legalábbis ezt mondtad. Meg is esküdtél rá, az oltár, a pap, a tanúink előtt, és én komolyan vettem minden szavad. Én mindenkiről mindent el tudtam képzelni, mindent, csak egyedül rólad nem, rólad semmi rosszat. Ha bárki hírbe akart volna hozni téged, én magam vájtam volna ki a szemét, de most inkább a tiédet tudnám kivájni. A tiédet. Nem is értelek tulajdonképpen. Egész délután a kertben voltunk, kertészkedtünk, semmi jel sem mutatott arra, hogy este egy ilyen beszélgetésbe kezdesz. Csak nem ez a szép délután volt a bekerítő hadművelet?
Ármin:Tényleg szép volt ez a nap.
Gitta:Akkor miért rontottad el?
Ármin:Nem állt szándékomban, csak valahogy, valahogy tényleg mostanra éreztem felkészültnek magam, felkészültnek, hogy beszéljek róla.
Gitta:És hány ilyen pillanat volt a házasságunk alatt? Hány olyan eset, hogy akartál róla beszélni, de nem ment? Mondd, hány ilyen? (Feláll, és a derekára teszi a kezét.) Megáll az eszem. Egyszeriben úgy döntesz, hogy megosztod velem ezt a flörtöcskét?
Ármin:Ha csak az lett volna, sosem hoztam volna szóba.
Az asszony a homlokára csap
Gitta:És én még voltam olyan hülye, hogy észre sem vettem, hogy…
Ármin:Nem, hülye voltál, hanem egy igazi feleség, aki feltétel nélkül megbízott a párjában, és akinek meg sem fordult a fejében, hogy az, az ember, akit egy gázpalackrobbanás után hónapokig ápol, az megcsalja őt.
Gitta:Na álljunk most már le a bolondozással! Ha ez az egész tréfa, ha csak próbára akarsz tenni, akkor itt, és most fejezd be! Ugye csak tréfa az egész, csak mulatsz rajtam? (Kérdi mosolyogva.)
A férfi az íróasztal fiókhoz megy, kivesz egy borítékot, kihúz belőle egy fényképet. A nő ránéz. Azonnal tudja, hogy ő az, ő, az, a régi szerelem.
Gitta:Tehát mégis igaz. (Sóhajt összeomolva. Kiveszi a férje kezéből a képet, és hosszan nézegeti.) Mi a neve?
Ármin:Hien.
Gitta:Hien… (Csönd.) És hol él, mi van vele?
Ármin: Meghalt. (A férj nagyot nyel)
Az asszony megrökönyödve néz rá.
Gitta:Meghalt, de mikor halt meg? ( Kérdi lágyabb hangon )
Ármin:Négy hónapja, négy hónapja halt meg Párizsban. Súlyos beteg volt.
Az asszony ránéz a férjére, majd emelt hangon visszakérdez.
Gitta:Leveleztetek? Tudtál a betegségéről, mindvégig tudtál róla? Csak azt ne mondd, hogy leveleztetek! (Emeli fel a kezét.)
Ármin:Nem, nem leveleztünk. Lezártuk akkor.
Gitta:Mindketten így akartátok?
Ármin:Én akartam, hogy így legyen.
Gitta:Szóval részedről ennyi volt. Csak addig tartott, míg ott, a szanatóriumban együtt voltatok. De akkor mégis hogy értesültél a haláláról?
Ármin:Hien egyik munkatársa az újságtól, ő írta meg.
Feleségen látszik, hogy össze van zavarodva
Gitta:Újságíró volt? Újságíró, mint a lányunk? Akkor ezért terelgetted Julcsit annyira e felé a pálya felé! (Kap a fejéhez.)
Ármin:Szerettem volna, hogy ő is sikeres legyen.
Gitta: Siker! Azt hitted, az csak úgy átragad a szerelmedről a lányunkra? Siker, ugyan, mi az? Múló dolog. Amíg dolgozol, addig tart, és ha nyugdíjba mégy, pár hónap és már senki sem emlékszik rád. Te nem is kerested ezt a Hijent?
Ármin:Hien, Hien. a neve. (Igazítja ki.)
Gitta:Bocsánat, de nekem a név is új, meg a vietnámi nyelv is… Szóval Te lezártad, azt a kapcsolatot vele, lezártad, mint valami ékszerdobozt? És ő, vajon neki ugyanígy sikerült lezárnia?
Ármin furcsállja a felesége szavait
Ármin:Nem értelek
Gitta:Mit nem értesz?
Ármin:Téged.
Gitta:Engem? Miért?
Ármin:Nem tudom, de mintha öt védenéd.
Gitta:Nem védek én senkit, miért védenék? Inkább szeretném tudni, valójában mi is volt köztetek. Talán csapkodni és magamból kikelve ordibálnom kellene? Nézd, én olyan nő vagyok, aki tudja mi a szerelem, mert még emlékszik rá. Voltam én a másik oldalon is, nemcsak a megcsalt nők oldalán! ( sokatmondón néz rá) De te vajon gondoltál-e az elmúlt években arra, hogy annak a nőnek az élete hogyan ment tovább nélküled? Ti férfiak, ti, a teremtés koronái, át tudjátok-e egy csöppet is érezni az eldobott nők sorsát? Kétlem, hogy át. Te vajon láttad, észrevetted, Hien fájdalmát?
Ármin:Igen észrevettem.
Gitta:Tényleg?
Ármin:Tizenkilenc éve, mikor, a szanatóriumban elváltam tőle, az arca minden érzést, minden fájdalmat elárult. Sokan úgy tartják, hogy az ázsiaiak arca jól rejti az érzelmeket, de ez nem így van. Én tudom, hogy nem így.
Gitta:Ellenben a tied, jól elrejtette! Olyan jól, hogy én észre sem vettem a nagy lángolást. Emlékszem, hazajöttél, átölelted a családodat, és este hozzám bújtál. Ő volt, akiből kiszakadt valami, ellenben te nagy színész voltál drágám! Oscart érdemeltél volna!
Ármin:Ne hidd, nem volt könnyű. Nálam belül játszódott le minden.
Gitta:Hát az nagyon belül lehetett! ( Húzza el a száját )
A férj csodálkozva nézi
Gitta:Most mit nézel így, mire számítottál?
Ármin:Arra, hogy majd vádolod őt, de hogy…
Gitta: Ármin, talán nem hiszed, de egy nő pontosan tudja, hogy mi játszódik le a sorstársában, és még azt, is, hogy mi játszódhat le a vetélytársában. Ettől vagyunk mi nők, nők, finomak, érzékenyek, olyanok, akiknek tovább fáj a pofon, mint ameddig a helye látszik.
Ármin: Nagyszerű asszony vagy. (Oda akar lépni hozzá, hogy átölelje, de a nő hátrálni kezd.)
Gitta: Mégsem értékeltél, ha megcsaltál.
A férj nem szól, mélyen hallgat, az asszony összehajtogatja a porrongyot és visszaül a fotelbe.
Gitta:Lám, ennyi évbe, hogy megfért ez a kis titok. Vak voltam, vagy ilyen sok volt a bizalmam irántad?
Ármin:Csak szerettél. Egyszerűen, és tiszta szívvel szerettél.
Gitta:Én ma is szeretlek.
Ármin:Csodállak is érte.
Gitta:Csakugyan? És akkor is csodáltál, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem veszek észre semmit? Vagy inkább magadat csodáltad, hogy milyen jól titokban tudod tartani?
Ármin:Más nő elválna most.
Gitta:Elválni? ( Nagyot néz.) Ugyan, mire volna az jó? Akkor, akkor talán megtettem volna, de most, csacsiság lenne. Ha belegondolok, Te akkor, azon a hőfokon, ha nem hagytál el engem, akkor én most ennyi év után miért tenném? Te akkor szerintem nem is csak kizárólag őt szeretted, hanem magát a szerelmet, a perzselést, a lángolást, azt, hogy kétségbeesve, betegen rád talált egy érzés, ami ígérettel volt teli, az élet ígéretével. Lehet, hogy ez tartott életben akkor és nem az orvosok utasításai, nem az én aggodalmam, hanem az a nő, az a szerelem. És Hien, Hien számára te a szanatóriumban hiába voltál egy megtört beteg, ő sem csak a beteget látta benned. Ö látta benned a férfit is! Engem valójában nem is az döbbent meg, hogy szerelmes voltál, hogy megcsaltál, hanem az, hogy könnyű szívvel vissza tudtál jönni hozzánk. Mondd, kit szerettem én valójában, ha számodra ilyen könnyű volt a váltás? Engem ez gondolkodtat el inkább. És hogy higgyem el ezek után, hogy csak ő volt, senki más? Hogyan legyek biztos abban, amiben eddig biztos voltam, a szerelmedben? Vajon elhihetem-e ezek után, hogy főorvosként, sok csinos ápolónővel körülvéve, ettől az esettől eltekintve hű tudtál maradni? Mondd, hány vallomás kívánkozik ki még belőled?
A férfi leül a kanapéra, és a kezébe temeti az arcát.
Ármin:Számomra ti voltatok, ketten, ti, és senki más, de csak az egyikőtök maradhatott.
A feleség odaül mellé.
Gitta: Nyilván neked sem lehetett könnyű, neked sem. Amikor ésszel kell dönteni a szív felett, kicsit meghal a lélek.
Ármin:Igen, és nem is kicsit.
Gitta:És mondd, mi tetszett meg benne?
A férj hosszan maga elé néz.
Ármin:Ugyanaz, mint benned. Az odaadása, a szeretete, az, ahogy felnézett rám.
Gitta:Hiennek volt férje?
Ármin:Elvált volt.
Gitta:És nem akarta, hogy te elválj?
Ármin:Ez szóba sem jöhetett.
Gitta:Miért nem? Ha szerelmes az ember, semmi akadály nem lehet. Tudod, a szerelem mindent legyőz.
Ármin:Egy évet töltött itt Magyarországon, és már végzett, készült volna visszautazni Párizsba, mikor egy napon rosszul érezte magát.
Gitta:Ezért került kórházba?
Ármin:Igen, a kivizsgálás miatt, de szerencsére semmi komoly baja nem volt.
Gitta:Hány éves volt?
Ármin:Huszonhárom.
Gitta:Te pedig negyvenkettő. (Sóhajt.) És melyikőtök utazott el előbb, hogy váltatok el?
Ármin:Ő ment el előbb, de csak pár nappal előbb.
Gitta:És ha megtehetted volna, felkísérted volna a repülőtérre?
Ármin:Nem, nem hiszem.
Gitta:Miért nem?
Ármin:Mert nem bírtuk volna ki a búcsúzkodást. Nem tudtam volna nézni, ahogy felszáll a gép, és ahogy elszáll vele minden, minden érzés. Azt nem bírtam volna ki, meg nyilván ő sem. (A férj mintha félálomból ébredne, megrázza magát, majd elkapja a tekintetét.) Kell erről nekünk beszélni?
Gitta:Ezt most te kérdezed, Te, aki elkezdte ezt az egészet?
Ármin: Hát jó, mondd, mit szeretnél tudni még?
Gitta:Baj, ha kíváncsi vagyok?
Ármin:Nem, csak kellemetlen. Erre nem számítottam.
Gitta:Nem? Talán azt gondoltad, hogy egy mondattal elintézed a múltadnak ezt a részét, és utána leülünk filmet nézni, vagy felteszünk egy lemezt? Nem, ezt nem gondolhattad komolyan. Mit tegyek, ha kíváncsivá tettél?
Ármin:Igazad van, de ez akkor is olyan furcsa.
Gitta:Mi a furcsa benne?
Ármin:Az, hogy a feleségem…
Az asszony félbeszakítja
Gitta:…hogy a feleségedet uram bocsá’ érdekli minden mozzanat, ami benned lejátszódott? Tudod, engem még az is érdekelne, hogy te vajon hogyan viszonyultál volna fordított esetben énhozzám, ahhoz, ha én lépek félre.
Ármin:Én elhagytalak volna. (Veti oda lazán.)
Az asszony nem hisz a fülének
Gitta:Hogyan? Ezt nem egészen értem. Te ezt, így, ilyen könnyedén ki tudod jelenteni? Te hallod is, amit beszélsz? Hát ez nem lehet igaz! (Csapja össze a tenyerét) Ármin, azt gondolod, hogy neked többet szabad, többet, mert férfi vagy? (Szúrós szemekkel néz rá, a férj, azonban elfordítja a fejét) Te figyelsz rám egyáltalán?
Ármin: Figyelek, figyelek. És csak tudd, hogy én azt mondtam ki az előbb, amit érzek. Nem megbántani akartalak vele, nem. (Mondja halkan.)
Gitta:Ármin, te nem is sejted, milyen fájdalmat tudnak okozni a szavaid. Mintha nyílvesszőt lőnél a szívembe. De hadd kérdezzek vissza. Te komolyan azt hiszed, hogy csak a nős férfiak vannak kitéve veszélynek? Arra sosem gondoltál, hogy nekem az elmúlt évek során hányan bókolhattak, hogy hányan akartak közeledni hozzám? Hogy hány férfit utasítottam vissza?
A férj szeme elkerekedik.
Ármin:Tessék? Nem értelek…
Gitta:Hogyne értenél már. Csakhogy én nem mentem volna bele soha, semmiféle kalandba. Én téged szerettelek, én hozzád ragaszkodtam, és még látod, ma is. Mert a szív érzése nem csupán a fiatalság privilégiuma. Az érzések holtunkig megvannak, testünk, lelkünk részei, úgy, mint minden más szervünk, csak épp nem tapinthatók. A szeretet, a szerelem, a fájdalom, a gyűlölet, a megbocsátás, és még sorolhatnám. Ismerős dolgok ezek?
Ármin:Már bánom, hogy belekezdtem. ( Motyogja)
Gitta:Bánod? ( Hüledezik )
Ármin:Igen bánom, hogy beszéltem Hienről.
Gitta:Talán nem fogadtam elég jól a dolgot? (Kínosan felnevet.) Talán faarccal kellett volna? Jézusom, Ármin te egészen más ember vagy most, mint órákkal ezelőtt. Nem, nem jól mondom, én hittem, hogy más vagy. De nem, te két emberből vagy összegyúrva, te két életet élsz. Egyet velem és egyet a magad értékrendje szerint. De most melyik vagy tulajdonképpen? Tudod mit, ezt valahogy nem is akarom tudni, ma nem. Megyek és lefekszem.
A feleség elvonul, a férj riadtan néz utána
2. jelenet
A következő napon a lányok váratlanul hazajönnek. Belépnek a házba, a szülők sehol.
Klári:Hol vannak az ősök?
Julcsi:Na ez nem ér, anyu, apu, gyertek elő!
Trilláznak
Klári: Biztos a piacra mentek.
Julcsi: Akkor lazuljunk kicsit. (Lehuppan a fotelbe, becsukja a szemét, és nagyot szippant a levegőből.) Imádom az otthon illatát, ami nem más, mint anyu, apu, a sült hús, a ropogós krumpli és a pogácsa illata... Minden háznak megvan a maga illata.
Klári:Ja, a Sáriéknak is megvolt. Emlékszel, ott milyen kaka szag volt?
Julcsi az orra elé kapja a kezét
Julcsi:Ne már, még mindig az orromban érzem. Ott valakinek folyton tele volt a nadrágja. Vagy a macskaalom? Emlékszel arra a loncsos macskájukra, a Bubira?
Klári:Biztos kimúlt már. És te emlékszel a mi édes, drága kis Micikénkre, akit bedobtak hozzánk a kertbe? De tündéri is volt. Imádtam, ahogy nyávogott, meg ahogy mosakodott. Az az édes, rózsaszín orrocskája, meg az a vékonyka nyelve. (Gügyög.)
Julcsi:Szerinted hová lett?
Klári:Mi, a nyelve? (Nevet fel.)
Julcsi:Na, ne hülyülj már! (Szól rá haragosan.)
Klári:Szerintem azok a kínaiak, akik az utca végén béreltek lakást, azok ették meg. (Vigyorog)
Julcsi:Te meghibbantál, miket beszélsz! ( Csap felé)
Fülelnek. Nyílik a kertkapu
Klári:Jönnek anyáék! (Ujjong, felpattannak mind a ketten, és elébük szaladnak.)- Sziasztok, hol voltatok? (Harsogják és összecsókolóznak.)
Gitta:Drágáim, ti itthon? Nézd csak Ármin, itt vannak a lányok!
Ármin: Gyertek ide apácskához szépségeim! De jó, hogy hazaruccantatok.
Gitta elgondolkodva és mosolyogva nézi hármukat
Gitta:A piacon voltunk egy kis gyümölcsért. (Mutatja a kosarában az almákat, a körtéket és a barackokat.)
Ármin:Ti is nagyon korán kelhettetek kicsikéim?
Klári:Hatkor indultunk, és képzeld anyu, a vonaton egy szatír ült mellettem, és folyton fogdosott. ( Mondja kacarászva)
Gitta:Klárikám, te olyan, de olyan bolondos vagy! (Nyom egy csókot a homlokára.) És te drágám? (Fordul Julcsi felé.)
Julcsi:Én egy hajléktalannal cseréltem e-mail címet. (Kuncog.)
Az anya mosolyogva legyint rá.
Érződik mindkét lányon, hogy nagyon boldogok attól, hogy itthon vannak
Ármin:Elég lányok a viháncolásból! Látom, visszatértetek a gyerekkorba. Mars kezet mosni és irány a konyha! Reggelizünk! Én már farkaséhes vagyok.
A lányok nevetve, és pipiskedve kifutnak. A szülők pár percig maguk maradnak
|