Tűzmadár 3.
Jelige: Flamingó 2011.03.04. 06:54
II. felvonás
Mona az asztalra borulva halkan sír. Saci, és Dénes körülötte.
Dénes: Mondj már valamit!
Saci: Mit mondott az öreg?
Mona: Ekkora szégyent! Már itt is van tartozása! Nem értem! Egyszerúen fel nem foghatom, hogy tud ekkora adósságot felhalmozni!
Dénes: Most már hallani akarom az igazat! Mi ez az egész?
Mona: Mindenhol ránk hivatkozik, az én orvosi kezeléseimre, Csaba különóráira, családi problémákra, és még ki tudja mire! Miközben nem ad haza egy fillért sem!
Saci: Az a baj, hogy adnak neki.
Mona: Hogyne adnának! Állandóan a tv-ben szerepel, az operációi sikeresek, megbíznak benne!Én pedig takargatom a szennyest! Már nem bírom tovább…
Saci: Elvonóra kellene mennie.
Mona: Csak nem képzeled! Ő, a híres sebész! Pedig végigcsináltam volna vele. Néhány alkalommal említést is tettem róla, de annyira kikelt magából, hogy mit képzelek, hogy hagytam az egészet.
Dénes: Az alkoholisták tagadják a betegségüket.
Mona: Erőszakkal senkit sem lehet megmeggyógyítani!
Saci: Hát nem. De arra sem gondol, hogy ennek következményei lesznek? És ha valaki az ő hibájából nem éli túl a műtétet?
Mona: Nem akarja felfogni, hogy elveszítheti az állását, ha nem kezelteti magát! Állandóan azt bizonygatja, hogy bármikor le tudja tenni azt az átkozott poharat! Képes meglenni ital nélkül, de ez nem igaz! Hány helyen találtam konyakosüveget eldugva!
Dénes: Ezt a pénzt Csabára költhette volna.
Mona: Már annyi az adósságunk, hogy végül rámegy a házunk. Vagyis Csaba otthona.
Saci: Szegény gyerek.
Mona: Hát, nem ilyen apát érdemel!
Dénes: Mintha bejött volna valaki!
Mona ásványvízzel megmossa az arcát.Tibor jelenik meg, két óriási bonbonnal.
Tibor: Hölgyeim! (átadja a bonbonokat Monának, és Sacinak) Végre ideértem. Bocsássatok meg, útközben lerobbant a kocsim, ráadásul telefonálni sem tudtam, mert nem volt térerő. Dénes!
Dénes: Isten hozott! És most mi van a kocsiddal?
Tibor: Elvontatták, és taxival jöttem tovább. Azt mondták, holnapra rendben lesz.
Saci: Tehát itt töltöd az éjszakát.
Tibor: Miért, ti nem?
Mona: Mindenki itt alszik.
Dénes: Úgy is lesz.
Tibor (Mona felé): De jól nézel ki! Hogy ez a Zsolt milyen szerencsés! Hol vannak a többiek?
Mona: Lementek a partra. Sétálnak egyet, mi meg a grillezéssel bajlódunk. Nem mész utánuk?
Tibor: Inkább leülök ide az árnyékba, és iszom egy kis frissítőt. Limonádét, ha lehet.
Mona: Kicsit meleg, hozzak jégkockát?
Tibor: Nem fontos. Az a lényeg, hogy jó citromos legyen. Minden rendben van?
Mona: Miért?
Tibor: Látom az arcodon, hogy valami történt.
Saci: Dénessel nekiállunk a sütésnek.
Mona (egy pohárba limonádét tölt Tibornak): Igérd meg, hogy bármit kérdezek, igazat mondasz.
Tibor: Eddig is őszinte voltam.
Mona: Tudom, és éppen ezért szeretném megtudni, Zsoltnak feléd is van tartozása?
Tibor: Mi azt lerendezzük magunk között.
Mona: Szóval, van. Gondoltam.
Tibor: Most hullámvölgyben vagytok. Természetes is annyi baj után, ami benneteket ért!
Mona: Pontosan milyen bajról van szó?
Tibor: Mint orvos, tisztában vagyok vele, milyen nehéz feldolgozni, egy olyan tragédiát ami téged ért.
Mona: Úgy gondolod ezért lett alkoholista? Előtte nem ivott, nem nőzött? Nem szórta úgy a pénzünket, mintha milliárdos lenne? Te is bedöltél a siránkozásának? Ó, Istenem!
Tibor: Kérlek, nyugodj meg!
Mona: Hogy nyugodhatnék meg? Régóta barátok vagytok, azt hittem ha valaki, akkor te ismered a jellemének mindkét oldalát! De ha te sem, akkor mit várok én a többiektől?
Tibor: Jézusom Mona, ha tudom, hogy ilyen mélypontra jutunk a kéredéseddel, akkor biztosan mást válaszolok!
Mona: Ha már túléltem egy halálos betegséget, akkor gondolod nem becsülöm meg az élet ajándékát? Pontosan az életben maradásomért kell most mindent letisztáznom. Végre magamra kell gondolnom, és arra, hogy mivel teszek jót Csabának!
Tibor: Válni akarsz? És mi lesz Zsolttal?
Mona: Ha tovább vele maradok, akkor széthullik körülöttünk minden. Érte már nem tudok harcolni. Eddig tartott az erőm. Csaba élete egyik legfontosabb szakaszához ért., szüksége van rám. Az apjára sajnos sohasem számíthatott Bárcsak Zsolt is olyan lenne, mint te! Nem is tudom, hogy lehettek barátok!
Tibor: Zsolt kiváló szakember.
Mona: Észrevetted, hogy remeg a keze? Előbb-utóbb valami tragédia fog történni vele! Látnod kellett, hiszen sokszor együtt dolgoztok!
Tibor: Sajnos igazat kell, hogy adjak. Megpróbáltam beszélni vele, de nem igazán hallgatott meg.
Mona: Egyszerűen nem lehet visszatartani! Csak magával törődik!
Tibor: Figyelj ide Mona. Holnap, tiszta fejjel átgondolhatsz mindent. Ilyen állapotban nem tudsz helyes döntést hozni.
Mona: Visszahallottam ezt-azt, egyre több helyen befeketít, hogy magamra költöm az összes pénzt, miközben a fiamnak nem lenne téli ruhája, ha ő nem venne neki, hogy minden fillér kifolyik az ujjaim közül, meg hasonlók. És mindez a munkahelyéről szivárgott ki. Tudod mennyire szégyellem magam, hogy mit gondolnak rólam a korházban? Nem állhatok oda, hogy elmondjam az igazat!
Tibor Az Isten szerelmére! Megrémítesz!
Mona: És az örökös nőügyei! Ki tudja hány tanítványát fektette le! Ha tudnád, hányszor vágja a fejemhez, mit meg nem tesznek a hallgatói egy jobb jegy reményében!
Tibor: Csaba miatt is össze kell szedned magad!
Mona: Nem kell féltened, erős vagyok. Csak ezek az örökös gondok. Olyan jó lenne, ha egyszer, legalább csak egyszer, más oldaná meg helyettem a problémákat! Olyan jó lenne valakihez odasimulni, hagyni, hogy gondoskodjon rólam, és szeressen! Miért nekem kell örökké alkalmazkodnom? Miért nekem kell folyton erősnek lennem? Miért nekem kell a család összes terhét a vállamon hordanom? Miért nem lehetek egyszer csak nő?
Tibor: Gyere ide! (átöleli Monát) Csak sírj. Sírd ki az összes fájdalmad, ami a szívedet nyomja, és akkor megnyugszol. Mert semmit sem fojthatsz magadba. Nem betegedhetsz meg újra.
Saci és Dénes közelebb lépnek.
Dénes: Valamiről lemaradtunk?
Mona: Csak a régmúltról beszélgettünk, és az emlékek előcsalták a könnyet a szememből. Tudtátok, hogy Tibort ugyanakkor ismertem meg, mint Zsoltot? Már akkor barátok voltak, és én csak véletlenül csöppentem a társaságukba. Két ragyogó elme közé. Irigylésreméltó volt a lelkesedésük, a kitartásuk, az elhivatottságuk!
Tibor: Jó régen volt. Azóta sokminden megváltozott.
Mona: Hát, igen. Zsoltnak jóval kevesebb lett haja.
Tibor: Végre visszatért a humorod! Mi ez a furcsa szag?
Mona: Uramisten, a hús!
Saci: Csak néhány szelet! A kis végzős, úgysem eszik, mert vigyáz a vonalaira!
Tibor: Miről van szó?
Saci: Hosszú. Na, mentsük, ami menthető!
Zsolt, Gellért, a kis végzős a kerti kapun át belép a kertbe.
Zsolt (Tibor felé): Na végre!
Tibor: Lerobbantam, megoldottam, itt vagyok! Jól megizzasztott a járgány, de szerencsém volt. A közelben van egy szerelő, oda vontatták, holnapra meg is csinálják. Bocsánat, mindjárt lezuhanyozok!
A kis végzős: Az állítják, testszag alapján tudjuk kiválasztani ki illik valójában hozzánk. Ha kedveljük a partner izzadáságszagát, akkor ő az igazi!
Saci: Na, akkor indulás vissza a partra, és futás!
Zsolt: Hol vannak a konyakosüvegek?
Mona: Eltettem.
Zsolt: Hova?
Mona: Senki sem iszik konyakot.
Gellért: Én maradok a bornál!
Tibor: Nem akarok ünneprontó lenni, de tudjátok, hogy én absztinens vagyok!
Zsolt: Én azonban konyakot iszom.
Mona: Nem kellene.
Zsolt: Majd én eldöntöm mit akarok. Nem vagyok már gyerek.
Mona: Kérlek, Zsolt, ne a vendégek előtt!
Zsolt: Ők nem vendégek, hanem a barátaink. És a barátaink előtt nem kell megjátszanunk magunkat.
Tibor: Való igaz, de most inkább együnk egy kicsit. Olyan éhes vagyok, hogy a legszívesebben felfalnék mindent!
A kis végzős: Köszönöm, én nem kérek…
Saci: Tudjuk, vigyáz a vonalaira.
A kis végzős: Hát, igen. Negyvenöt évesen nem szeretnék kövér lenni.
Mona: Tessék?
A kis végzős: Elnézést, ha félreérthető lettem volna.
Dénes (a kis végzős felé): Eléggé félreérthető volt, az biztos! Gondolom a gyermekvállalás nem szerepel a tervei között!
A kis végzős: Nem feltétlenül szükséges a családi boldogsághoz!
Mona: Család, gyermek nélkül?
A kis végzős: És milyen család az, amelyiket egy gyerek köt össze?
Mona: Maga esteleg ilyen családban él? Mert akkor nagyon sajnálom. Tudomásom szerint, amelyik férfi el akarja hagyni a nejét, az el is hagyja. Lehet ott akárhány gyerek. Nem tartja vissza. Csak akkor bújik ilyen hazugság mögé, ha nem akarja felbontani a házassági kapcsolatát.
Gellért: Nagyon kellemes illatokat érzek! Sacikám, nekem is megpakolhatod a tányéromat.
Tibor: Ha már ennél a témánál tartunk, egy fontos bejelentenivalóm van! Hamarosan megnősülök!
Mona: Mi?
Tibor: Apa leszek. Engem is váratlanul ért, elhihetitek, de valahogy boldoggá tett a hír, amit tegnap kaptam.
Mona: És ki a szerencsés?
Tibor: Nem szakmabeli. Igazat vallva még csak rövid ideje ismerem.
Zsolt: Bekapta.
Tibor: Ne beszélj így róla. Eldöntöttem, hogy végre megállapodom.
Gellért: Csuda kis nő!
Mona (Gellért felé): Ismered?
Gellért: Tibor magával hozta Grázba, amikor meglátogatott. Fekete, rövid hajú, csodaszép ibolyakék szemekkel.
Zsolt (Tibor felé): Nem is mondtad, hogy Grázban jártál.
Tibor: Csak kiváncsi voltam Gellért magánklinikájára.
Zsolt: És?
Tibor: Nem tudom, mit szeretnél hallani.
Zsolt: A barátok nem titkolóznak egymás előtt. Valamint nem kötnek üzletet, a másik háta mögött.
Mona (Zsolt felé): Kérsz egy kávét?
Zsolt (Mona felé): Hol az az átkozott konyak?
Saci Zsolt elé teszi a papírzacskót: Addig úgysem maradsz nyugton amíg meg nem kapod, itt van!
Gellért: Én a te helyedben nem innék.
Zsolt: Miért is?
Gellért: Remegő kézzel nem operálhatsz.
Zsolt: Hát erről van szó. Ki mondta neked, hogy remeg a kezem? Mona? Tibor?
Gellért: Nem kellett mondani. Sajnos már rég észrevettem. Azt hittem, csak átmeneti állapot, és megoldod. De nem így történt.
Tibor: Tényleg le kellene állnod.
Zsolt: Mindenki összefogott ellenem?
A kis végzős: Nem szerelemem, én melletted állok!
Zsolt (a kis végzős felé): Eredj a csudába! Már bánom, hogy idehoztalak!
Mona: Legalább lennél olyan tapintatos, hogy ezt nem itt előttem beszéled meg a szeretőddel.
Zsolt (Mona felé): Hosszú éveken keresztül tanuja voltam Dénes önfeáldozó szerelmének. Mit gondolsz miért nem nősült meg?
Mona: Sohasem csaltalak meg! Pedig hányszor megtehettem volna!
Gellért: Az Istenért, gyerekek,ne veszekedjetek!
Zsolt (Gellért felé): Te pedig becsaptál. Azt hittem, engem is a magánklinikádra hívsz dolgozni, de neked csak Tibor kell!
Gellért: Mi lenne, ha ezt máskor beszélnénk meg?
Zsolt: Máskor? Mikor?!
Gellért: Neked segítségre lenne szükséged. Miért nem mész el egy elvonóra?
Zsolt: Elment az eszed? Tudod, ki vagyok én? Az első számú sebész egész Budapesten!
Gellért: Éppen ezért. ha így folytatod, el fogsz veszíteni mindent.
A kis végzős /Zsolt felé): Akkor nem kezdünk közös életet?
Saci: Ez már mindennek a teteje.
A kis végzős: Azt igérted a nyaraló árából bérelni fogunk egy lakást Grázban, amíg össze nem házasodunk!
Mona: Milyen nyaraló árából? Ez a nyaraló, az én tulajdonom volt, és Csabára irattam, amikor megszületett!
A kis végzős (Zsolt felé): Drágám, gyere, menjünk innen. Ne igyál már, gyere…
Zsolt: Menj a büdös francba!
A kis végzős: Miért nem jössz? Ez a nő tönkretett, kisemmizett, te mondtad…
Zsolt: Mondtam már, hogy hagyj!
Mona: Csak vigye magával, az összes bajával, és adósságával együtt. Maga még fiatal, talán lesz ereje végignézni a nagy sebész bukását. Nekem már nincs.
A kis végzős: Miféle adósságról beszél?
Mona: Tele van tartozással. Elitta a lelkét. Először a lakását, utána a kocsiját, aztán szép sorba mindent, amit csak pénzzé tudott tenni.
A kis végzős: És maga csak hagyta? Miért nem törődött vele? Miért nem állította meg?
Mona: Mert amíg ő maga nem akarja, nem állíthatja meg senki sem!
Zsolt: Hallgassatok el mind a ketten!
Mona: Hosszú évek óta hallgatok, nem védekezem, míg te, ahol csak tudsz megalázol. Valótlan dolgokat mesélsz rólam az ismerőseidnek, és oly ártatlan arccal, hogy elhisznek neked mindent. Megsajnálnak, kölcsönadnak, aztán rádöbbennek, milyen is vagy valójában.
Zsolt: Te beszélsz? El tudod képzelni, milyen hozzád érni, a műtéted után? Egy megcsonkított női test mellett ébredni, és arra gondolni, ezen már nem lehet segíteni, ez a test élete végéig torz marad! Elmehettél volna már korrekciós műtétre, de nem, te nem tetted!
Mona: Tudni akarod miért nem? Mert rizikós, és ha nem sikerül, mi történik Csabával? Rád nem számíthat!
Zsolt: Hát persze!
Mona: A sok altatástól, olykor kihagy az emlékezetem, de azt nem felejtem el, hogy bánsz a fiaddal! Mintha egy idegen lenne!
Zsolt: Miért fordítod állandóan ellenem? Azt hiszed nem vettem észre, mennyire gyűlöl? Telebeszéled a fejét mindenféle hazugsággal. Annyira kisajátítod, hogy szinte már beteges!
Mona: Nap mint nap részegen lát! Mit vársz tőle? Együttérzést? Azt nem kapod meg tőle sohasem.
Zsolt: A legszívesebben…tudod, mit tennék veled?
Mona: Na, mond ki..
Zsolt: A legszívesebben…
Dénes: Te mondod magad Budapest elsőszámú sebészének? Nem vagy te orvos, még férfi sem! A gyermeked anyját így megalázni mások előtt!
Zsolt: Biztos én vagyok az apja?
Mona: Hát most hallja mindenki, kikiáltom a világnak, milyen ember vagy valójában! A műtétemet követően, éveken keresztül, családokhoz jártam takarítani, mert nem kaptam tőled egy fillért sem. A tanítás mellett, most is két idős nénit ápolok.. A diplomámmal hugyban-szarban turkálok, míg a drága férjem egy bérelt estélyiruhára több, mint egymillió forintot költ. Csaba sem szórakozásból dolgozik a hajón, hanem azért , hogy összegyújtsön egy kis pénzt az egyetemre! Mert látja, hogy beledöglök a munkába, és mégsem elég! Mit gondolsz Zsolt, ki vagy te? Egy nagy senki! Csúszol lefelé, és egy nap majd egy padon ébredsz fel a Ligetben! Akkor majd verheted a melled, hogy ki vagy te!
Zsolt: Ha nem hagyod abba, nekimegyek a Balatonnak! (a kert kapu felé rohan) Megölöm magam!
Mona: Dögölj meg!
Tibor utána akar menni, Mona megállítja: Néhány perc múlva visszajön. Így szokta.
Gellért: Így szokta?
Mona: Igen, így.
Dénes: Hogy tudtál ennyi ideig mindent magadban tartani? Miért nem mondtad el? Segítettünk volna, valahogy…
Mona: Szégyelltem magam. Most is, úgy érzem, hogy menten elsüllyedek.
Tibor: Jobban rá kellett volna figyelnem. Talán akkor másként alakul minden.
Mona: Mindig mellette álltál, ha szüksége volt rád. Te mindent megtettél érte. Most már csak ő segíthet saját magán, senki más.
Zsolt jelenik meg a kertajtóban, vizesen: Bocsáss meg Mona, kérlek, még most az egyszer!
Mona: Holnap beadom a válókeresetet.
Zsolt: Tőlem nem fogsz olyan könnyen elválni! Tönkreteszlek!
Mona: Még most sem akarsz szembe nézni önmagaddal? Én megkűzdöttem a démonjaimmal, itt az ideje, hogy te is ezt tedd.
A kis végzős: Kivinne valaki a pályudvarra? Úgy tudom, este indul egy vonat Pestre!
Függöny
Vége
|
Életszerű igazi mai történet, 9 pontot adnék!