|
Állomások 2.
Jelige: Kökény 2011.03.02. 06:33
István: Rég volt már ilyen extra kvártélyom, ahol a semmittevés kötelező. Ha jól sejtem, napközben is miénk a világ.
László: Amennyiben ezt a kórtermet világnak gondolod, akkor nálad nagyobb igazságot csak a hadosztályparancsnokom mondta az utolsó héten. "Emberek, aki becsinált, azt lelövöm, aki nem, az gyorsan csináljon be, különben az egész egység egy szántóföldet zsírosító lesz, szépen, alakzatban".
István: Milyen igaza volt a parancsnokodnak, de tudod most, hogy béke van, vagy mi - ezt az elmúlt évben még nem sikerült letisztáznom -, jobb lenne már másról beszélni, mint a háborúról.
Sándor bácsi: Jól beszélsz újonc! Csak az ablakot nehogy nyitva hagyd éjszakára! Kegyetlenül hideg van.
Miklós bácsi: Nem csak az Éva nővér, de maga Zilbermann doktor is megparancsolta, hogy az ablakot, ha tudjuk hagyjuk nyitva, mert a száraz hideg jó a tüdőnek. Nagyon jótékony hatású a levegő itt fent a város felett.
Sándor bácsi: Tudod jól, hogy nem bírom a hideget.
/Köhögö néhányat. László, István felé fordul./
László: Tudod, ha hamar akarsz gyógyulni, és jól bírod a hideget, vannak ott pokrócok a sarokban, kitolhatod az ágyat a teraszra, akár ott is aludhatsz éjjel.
István: Azt hiszem, megfagynék.
László: Meg kellene próbálni, állandóan ezt ajánlgatják. Egyszeri próbát megérdemel.
Sándor bácsi: Majd aztán jól tüdőgyulladást kaptok. Abból meg már csak a cirkum dedérum a gyógyszer.
László: Micsoda, Sándor bátyám?
Sándor bácsi: Mondom, a cirkum dedérum.
László: Az mi?
István: Te milyen vallású vagy?
László: Református.
István: Az egy katolikus temetési ének. Tudod, úgy látom az öregúr szeret szórakozni. De engem a halállal már…
/Kitaszítják az ágyat és felnyalábolnak jó néhány pokrócot./
II. Jelenet:
László: Jó reggelt uraim, megjöttünk! Bocsánat a csörömpölésért!
/Taszítják vissza az ágyakat./
Sádor bácsi: Brrrr, de hideg van, csukd be gyorsan az ajtót!
István: Olyan furcsán zöldellik a reggeli pirkadat. Teljesen felvillanyozott ez a kinti alvás. Itt az ideje, hogy körülnézzek kicsit a folyosón. Szabad kimenni a kórteremből?
Lajos: Ezen az emeleten odamész, ahová akarsz pajtás. A folyosó végén női kórtermek vannak, ahhoz tartsd magad.
István: Majd igyekszem hozzászoktatni a füleimet, hogy megkülönböztessem a női köhögést a férfi köhögéstől.
László: Öreg, aki így áll a dologhoz, annak nagy esélye van, hogy saját lábán megy haza.
/István kimegy a kórteremből a folyosóra, ami majdnem teljesen üres, csak egy kórházi köntöst viselő, hasonló korú lány sétálgat./
István: Csókolom a kezeit, Barát István.
Lány: Ó, nagyon kedves Izsdván, örülök hogy megismert!
/Ljubica erős akcentussal beszéli a magyart./
István: Maga honnan jött kislány?
Lány: Izsdván, az előbb még magázott és kézcsók köszönt, most meg kislány én?
István: Megbocsáss, ha szabad, tegeznélek. Ha nem, tudomásul veszem.
Lány: Nyugodtan tegezz te engem Izsdván. Én jöttem anyukámmal Bácska.
István: Most, háború után? Ez elég érthetetlen. A szerbek általában hazamentek, vagy el sem jöttek, te meg ilyenkor trombitázod végig ezt az összerakós játékot.
Lány: Nagyon nehezen érteni mit mondasz...
István: Semmi, csak nem értem miért nem vagy Szerbiában.
Lány: Tudod Izsdván, mikor én beteg lett, anyukám elhozott Csongrád, aztán ide. Közben lett vége háború és itt maradtunk.
István: Édesanyáddal?
Lány: Igen. A baj, hogy ő szegény, madzsar egy cseppet sem. Tudod, ahol mi laktunk, ott nem volt madzsar egy sem.
István: Te is most tanultál meg?
Lány: Ó, már másfél éve tanultam meg!
István: Nagyon jó a nyelvérzéked. Mit dolgoztál?
Lány: Én voltam tanítónő és beszélek négy nyelv, most már öt.
István: Az igen! Én a magyaron kívül beszélek románul, egy picit töröm a németet és kész. Te milyen nyelveket beszélsz?
Lány: Hát tudod szerb, meg horvát az majdnem ugyanaz. A szlovén már nagyon különbözik, de még mindig jól hasonlít. De beszél francia, német, orosz, angol és most már madzsar is.
István: Az sokkal több mint öt.
Lány: Mondtam, hogy a szerb és horvát majdnem ugyanaz, a szlovén sem nagy különbség, ott azért van...
István: Ügyes vagy. És meg akarsz gyógyulni?
Lány: Semmi mást nem akar jobban. Talán egy szép család, jó férj, gyerekek.
István: Mivel biztatnak az orvosok?
Lány: Á, nagyon nehéz kiszámítani. Tudod, nagyon sokan jönnek nagyon súlyos betegen és mennek meggyógyultan haza. Mások jönnek alig pár tünet és mennek holtan haza. Bocsánat, ha nem szépen fogalmaz, de nagyon igyekez megtanulni madzsar.
István: Értem, de mit mondtak neked az orvosok?
Lány: Tudod, én nagyon könnyű tünetekkel jött és a második hét kontroll röntgen egyre jobb, mondani Zilbermann doktor, az Isten áldja meg mind a két kezével, hogy Ljubica maga meggyógyul.
István: Ezt örömmel hallom, majd még beszélünk.
Ljubica: Nem kell siet Izsdván, még csak reggel sincs. Látod, takarítónők is éppen most kezdenek munkát. Vagy te nem szeretni a szerbek?
István: Ugyan már kislány! Annyiféle emberrel találkoztam az elmúlt néhány évben, hogy fel sem vetődik bennem az ki, hova tartozik. Olyan hűvösen állok már az ilyen magasztos eszmékhez, meg a nagy mindenekfeletti valóságokhoz, hogyha ezek a dolgok lövöldözni tudnának, az összes lövedékük lepattanna rólam.
Ljubica: Ennek örülök Izsdván.
István: Tényleg elfelejtettem megkérdezni, nagyon udvariatlan vagyok. Téged hogy hívnak?
Ljubica: Engem hívnak Ljubica.
István: Subic?
Ljubica: Ljubica.
István: Gyubica?
Ljubica: Nem, Ljubica!
István: Mondjad betűnként, mert nem értem!
Ljubica:
L, mint László, - J, mint Jóska, - U, mint uborka, - B, mint barát, - I, mint István, - C, mint cica, - A, mint akárki.
István: Ljubica!
Ljubica: Így is lehet mondani, de nem pont így ejti szerb, mondjad te így, ahogy ejtetted.
István: Testvéreid vannak-e?
Ljubica: Igen van, két szesztrana.
István: Tessék?
Ljubica: Bocsánat, lánytestvér van kettő nekem.
/A takarítónő csörtet be vödörrel és felmosóronggyal. Odakiált az ismerkedőknek./
Takarítónő: Tessék kérem a kórtermekbe fáradni, még az éjszakai pihenő ideje van! Attól gyűl az erejük! Ki sem világosodott. Jobb, ha tartalékolják, szükségük lehet még rá!
István: Hát engedelmeskedjünk a parancsnak!
Ljubica: Én visszamegyek a kórterembe, te is menj, majd később beszélgetünk. Szervusz Izsdván!
/Ljubica bemegy a kórterembe. István is indulna éppen, mikor váratlanul ráköszönnek./
Dr. Jóska: Szervusz István! Téged mi szél hozott erre? Látom, még gyökerestől állsz, nem tépett ki tőből, akármelyik fuvallat is dúlt. Netán az angyalok repítettek ebbe a kétes értékű kéjotthonba?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Szépen alakul!