Bódulat 2.
Jelige: Péter 2011.02.01. 06:48
Ötödik Szín
(Vánkos, Eszter és Zotya belép az ajtón)
Vánkos: Micsoda interperszonális konverzációk folynak itten, kérem! Csapos! Még egy löket a kedves vendégeinknek.
(A Csapos fáradtan előjön a konyhából Rózsival, látszik rajtuk, felfedezték egymás testi világát.)
Csapos: Vendégek! Jaj, néha már túl sokat kíván az ember!
Rózsi (Szoknyáját igazítva): Főnök, magának kívánnia se kellett!
Csapos: No, Rózsikám, szolgáljuk ki ezeket a jövevényeket!
Eszter: Önökre bízom, mit, csak valami alkoholt kérek. (Zotyához fordul)Szívem, te mit kérsz?
Zotya: Esztikém, nekem az is elég, hogy veled lehetek. (odahajolva a pulthoz) Két feles Unicumot!
Eszter: Látod, Vánkos? Zotya nem olyan bunkó, mint ti, fiúk!
Vánkos: (hümmög valamit)
(Köszönnek Ekynek és Annának, komótosan lehuppannak melléjük)
Eky: Piller?
Eszter: Szerinted? Már megint csinálja a különszámát. Egy padon üldögél kint.
Eky: Még mindig?
Anna: Akkor mi van? Esztikém, lehetnél kedvesebb is vele. Nehezen dolgozza fel a szakításotokat.
Eszter: Hohó, a védőügyvédje lettél?
Anna: Inkább, mint amit te teszel.
(Vánkos beleröhög a beszélgetésbe)
Anna, Eszter: Csend!
Vánkos: Jól van, na! Be ne kapjatok! Csak olyan vicces nézni a szerelemtől túlcsordult arcotokat. És ön, kedves Zotya, vagyis Kerekes Zoltán, mit fűz hozzá ehhez az amorális konverzációhoz?
Zotya: Azt, hogy nem izgat.
Eky: Jó hozzáállás.
Eszter: Ennyit tudsz mondani állítólagos szerelmed hányattatásaira?
Zotya: Jaj, Mackókám, hát persze, hogy nem! (összeborulnak)
Anna: Visszataszító. A papucs és a díva. Sablon, sablon, sablon.
Vánkos: Még jó, hogy ez a való életben történik és nem egy unalmas drámaíró első szárnycsapásai vagyunk.
Eky: Na, erre inni kell
(Kortyolnak egyet, majd bambán szemlélik egymást)
Vánkos: Emberek! Ha már az elkohol sem oldja fel a feszültségeket, titeket tényleg megemésztett már a hülyeség mételye!
Anna: Vánkos!
Vánkos: Akkor ezt hallgassátok: Egy sötét szobában állsz. Négy, vagy tán akárhány fala távoli, elérhetetlen, beleütközhetetlen. Előtted egy ajtó fénye dereng. A túloldalon valami világítja körvonalait. Hívogat, csalogat, de sosem nyithatod ki.
Zotya: Egy hűtő, tele sörrel.
Vánkos: Nem, mert nem tudhatod, mi van az ajtón túl. Szerelem, pénz, Isten? Egyre megy. Tapogatózva gyertyát gyújtasz. Rádöbbensz, nem egyedül merengsz a mindenség ajtajára. Körülötted hosszú embersor kígyózik révedő szemekkel, szomorú, már-már görcsös ábrázattal.
Eky: Természetesen te nem, nárcisztikus Vánkos Attila barátom!
Vánkos: Úgy ám. Nekem, vagy, netalántán nektek, szigorúan csak metaforikusan, megadatott az a képesség, hogy lássunk. No de térjünk vissza az ajtóra! Hátrafordulván furcsa kép kavarog zakatoló agyunkban. Végeláthatatlan embersor fordult el a fénytől. Mikor gyertyánk félénk táncot jár arcukon, mindűkön égi boldogság tündököl.
Zotya: Megtalálták a sört.
Vánkos: Megtennétek azt, hogy nem kérdeztek hülyeségeket? Nem léptek át az ajtón! Tudomást sem vesznek róla és ezért boldogok.
Eszter: Inkább ezek közé tartoznék. Kit érdekel az örök válasz?
Vánkos: Mondjuk az értelmeseket? Meghátrálnál?
Eky: Boldogok a nyílászáróban szegények, mert övék az öröm országa.
Hatodik Szín
(A kocsma előtt magába roskadva üldögél Piller egy nyirkos fapadon.)
Piller: Maradj magad, te pad! Nyugodj a nemlétedben! Én vagyok eme élettől megfosztott ülőalkalmatosság. Magam leszek mindig. Rám ülnek és arrébb állnak. S egyedül a korhadt rönköm őrzi a szerelmi véseteknek, papírdaraboknak, cigarettaparazsaknak nyomait. Szeretők helye vagyok én, ám csak szerethetem helyük.
Netalán észreveszem a távoli fát, az állandót, Annát, ám ő nem nyújtja ugyanazt a hévet, melyet egy selymes ujj jelent, mikor végig táncol göcsörtjeimen.
Bár lennék gondolat, tollpihe, sóhaj! Könnyeden elrepülnék innen messze, hogy ne szívjon magába az élet! A benti tánc, örömködés a gondtalanság. Izzadtan nyújtózó testek tekeregnek szívdobbanó ritmusokra, perverz bujasággal bújva össze a teremtés előszobájában.
S nekem léteznem kell, tűrnöm kell. Tűrni, szólni, szívni. Mindent, mi a kezed ügyébe kerül.
(Egy fekete kalapos lány jelenik meg, odaül Piller mellé a padra)
Tavasz: Te nem vagy más, csak megtűrt, tűnődő indulat. Sokat szoktál magadban beszélni?
Piller: Tessék? Ez nem rád tartozik, kislány. Kelj föl szépen, rossz környék ez, még bajod eshet.
Tavasz (csóválja a fejét): Balga. Nem veszed észre, mennyire szánalmas vagy? Jaj, nincs senkim, elhagytak, gyűlölök élni… Tipikus, fiatalkori én keresés.
Piller: Mit tudsz te erről? Nem vagy több tizennégynél.
Tavasz: Az értelem nem a korral jön. Neked magyarázzam?
Piller: Lehet, hogy nem találom a helyem a szürreális világban, lehet, hogy nem vagyok kivétel, de most élek, ebben a térben és időben, s be kell valljam ez éppen elég rossz nekem!
Tavasz: Ezzel nem is vitázom. Szóval, mért lógatod az orrod?
Piller: Majd pont neked fogom elmondani, hisz azt se tudom ki vagy!
Tavasz: Én vagyok a tavasz. Őrangyalod.
Piller: Nem, te csak egy beszívott lányka vagy fekete kalappal.
Tavasz: Piller, nézz rám! Én vagyok az egyetlen, akit tényleg érdekel, hogy mi a bajod.
Piller: Végül is… Úgyse tudsz nagyon bekavarni. Nekem nagyon összejött minden. Egy vérpatak szeretni. Csordulva öl. Érted?
Tavasz: Szétvágtad az életed.
Piller: Igen. Nem imádni kéne Esztert, s nem látni minden szőke lányban meglebbenni emlékképét aranyfonatai közt. Felejteni kéne őt, hogy a messzesége messzeség maradjon. Nem akarni kéne őt, mégis ezt teszem, mert kacagó reménysége satnya életem.
Tavasz: Hűha, neked aztán tényleg túl sok lett a rosszból!
Piller: Közben a legjobb barátnőm szerelmet vallott nekem, kit a legjobb barátom akar, a családom nem szeret, alkoholba menekülök…
Tavasz (pofon vágja): Nyápic kislány! Ismételnem kell magam? Szedd össze a maradék erődet és küzdj egy boldogabb életért! Csak rajtad múlik.
Piller: Nem tudok! Hidd el, próbáltam.
Tavasz: Jó. (nagyot sóhajt) Nem szerettem volna, hogy eddig eljussunk, de úgy látom, nincs más lehetőség. Tessék.
(odanyújt egy zacskót, benne fehér anyaggal)
Piller: Ez meg mi?
Tavasz: Megoldás. Nem erre vágytál? Menekülni tollpiheként egy sóhajjal a gondolaton?
Piller: Nem élek ilyen szennyel.
Tavasz: Senki sem kényszerít rá, hogy bevedd. Én csak egy alternatív megoldást kínálok. Ha már végképp megcsömörlöttél ebben az egészben.
(lerakja a padra)
Piller: Te is tudod, hogy nem fogom innen elvenni.
Tavasz: (kacsint): Persze. De jól vigyázz, ha mégis. Az életed fogod adni a válaszokért.
Piller: Ahhoz képest, hogy tévémacit nézel, igazán tájékozott vagy.(felkel, a kabátját a padon felejti) A soha viszont nem látásra.
Tavasz (magának): Az a baj, drága, hogy örökké csak engem fogsz látni. (kacag)
Hetedik Szín
(Piller belép a kocsmába, mindenki felhőtlen boldog, nevet. Lassan, megfontoltan odalép az asztalhoz. A többiek elhallgatnak. Kimérten körülnéz, szeme megakad Eszteren. Elmosolyodik, majd vidáman lehuppan Vánkos mellé. A feszültség föloldódott)
Eky: Ezt is megértük. Együtt a banda. Vagyis, valaki még hiányzik.
Anna: Ki?
Eky: Kata.
Anna: Kata? Milyen Kata?
Eky: Vodkata. (vonyítva nevet)
(kínos csend)
Vánkos: Hallod, Eky, ez nagyon szar volt.
(Eky még mindig nevet.
Kérlek, a poénokat hagyd meg nekem!
Zotya: Szerintem nem hallja.
Eky: Pálinkata, Metaxanna, Jégernő, Whiskilka…
Anna: (fogja a fejét) Elég már, Eky! Le kéne lőni téged!
Vánkos: Ez van, ha az ember iszik. Mondjuk, különféle módokon hathat rá.
Piller (Eszternek súgva): Úristen, jön a monológ!
Vánkos: Van, aki önfeledten nyílik a világra. Van, kinek önnön elfojtott agressziója mutatkozik meg. Utána édes mindegy lesz. Fekszenek az asztalon.
Zotya: Van, aki elhiszi magáról, hogy okos.
Vánkos (mit sem hallva folytatja): Vagy, gondoljunk netán nőzési képességeinkre! Bizonyos alkoholszint után odamegyünk a kiszemelt személyhez, nem? Bizonyos alkoholszint után önfeledten beszélgetünk vele, verbális és nonverbális jelekkel adjuk tudtára párzási szándékunkat. (feláll az asztalra)
Ám, vigyázni kell a harmadik szinttel! Mert, (itt szünetet tart, az ég felé emeli fejét) Könnyen, de még milyen könnyen: Leokádhatjuk.
Zotya: Vannak, akik erre izgulnak. Mások, mondjuk a csapos meg ránk se hederít. Észrevettétek, hogy eltűnt?
Eszter: Ekyvel mi történt?
Anna: Rajzoljunk péniszt az arcára!
(Eky tagadóan felemeli a kezét)
Zotya: Él még. Elviszem a mosdóba.
(Zotyába belekapaszkodva Eky kitántorog. Ahogy elmentek, Eszter Piller vállára hajtja fejét)
Piller: Rá kell gyújtanom.
Anna (Maga elé révedve, látszik rajta, rosszul érinti Eszter közelsége): Azt hittem, leszoktál.
Piller: Az ilyen hatások kellemetlenül érintik az embert. Muszáj elszívnom egy cigit.(keresgél a zsebében) Bakker, hova tettem? A kabátomba, persze. De az hol is van? Kint hagytam a padon.
Eszter: Megyek veled, megkeressük!
(Piller bűnbánóan néz Annára, majd felkelnek. Eszter megfogja kifelé menet Piller kezét. Anna, látva ezt, felpattan, s bőgve elrohan. Vánkos hirtelen magára maradt.)
Vánkos: Ez nagyon furcsa volt.(megissza maradékát, majd odabattyog a pulthoz)
Csapos!(unottan előjön a hívott személy) Csak még egy löketet! Hitelre, persze. Elittam már mindenem. Had bódítson el tudattalan végzet! Csapos! Vállad ne vondd meg, kérlek. Síró szívem székét ne tedd a mindenség asztalára! Ne töröld ki életem üvegét! Visszafizetem. Vissza én, az egészet! Ha mással nem, hát a létezésemmel. Hiszen, csak ez maradt nekem. Az egyetlen kincsem.
Csapos! Nézz le rám! Hallgasd eme kései órám kezemből kicsordult, felszívhatatlan tintámat! Szánj meg! Szándd azt az embert, ki istenét keresi a rejtőző világban, ki részeg a józanok között, vagy józan a bódultságában az emberi nem tudásnak.
Ki szeretett, kezét nyújtotta, s tőből tépte ki azt a báj, mert hazugságban élt. Ölelésre, vigaszra vágyott, s távolságot, meg nem értést kapott helyette. Csapos! Elég! Hagyj beszélni, kérlek! Hisz itt hagytam már a pénzem eme kései órán. Nem, nem és nem! Nem nyugszom bele sorstalanságomba! Felkelek, jaj, visszaszédülök!
Kapcsold be a rádiót! Töltse be szívünk a muzsika. Tekerd fel, kérlek! Zenélj, te drága, zenélj! Ne sajnáld tagadhatatlan létedet. Sírok. Hát mért ne sírnék? Nincs már más, csak az alkoholtól bódult pillanat. Csapos! Csak még egy löketet! Tessék, itt az órám! Megér még egy kört? Igen? Köszönöm. Hogy gyöngyözik a hűség, ha már a szerelem nem hű. Hajtanám, mint életem szekerét, s már itt van, itt van az utolsó löket…
Nyolcadik Szín
(ugyanannál a padnál Piller és Eszter ölelkeznek)
Eszter: Piller, hogy is felejthetnélek el? Csak ölelj még egy picit! Tudom, hogy te is vágysz rám.
Piller: Te vagy, ki eltakarja előttem a fényes ajtót.
Eszter: Hogy mondtad?
Piller:(könnyeden beletúrva Eszter hajába) Semmi, semmi. Szeretlek. Minden kósza reggel téged vártalak. Eltűnhet a görcs. Együtt leszünk végre?
Eszter: Piller…
Piller: Igen vagy nem? (Eszter elfordítja a fejét) Válaszolj! (megrázza)
Eszter: Én Szeretem Zotyát. De, mellette tehetjük ezt is. Engem nem zavar.
Piller: (eltolja magától) Ezt nem hiszem el! Az egész csak színjáték volt, mi? Kielégíteni a vágyaidat. (meggyötörten lehuppan a padra. Megkeresi a cigarettásdobozát és rágyújt. Eszter dermedten áll mögötte.)
Piller: Ó, cigaretta életünk.
Nagyot szívva felélhetünk!
Leszünk csikk, a cipő tapos,
Nincs parázs, hisz e láb alapos.
Jaj, az a bús cigarettacsikk!
Tudomás sehol, szó nem esik,
Pedig élt, hogy a szádba tehesd…
Élet, te csikk vagy, szeresd!
Eszter: Piller…
Piller: Ne. Menj innen. Most! (Eszter el) Gyúlt szíveknek hamvát állja torz életem hamutálja…
(Anna kirohan az ajtón, dühtől tajtékozva mondja)
Anna: Mocskos szemét! Legalább ne az orrom előtt édelegj azzal a ribanccal!
(Piller szótlanul slukkol még egyet)
Anna: Szép. Mit is várhattam volna tőled? Szánalmas vagy. Remélem, meghalsz! (Anna el)
Piller: Leszünk csikk, a cipő tapos…
Néma a menny nekem.
Jelet tán nem kapok.
Kértelek istenem,
Szólj, és én hallgatok!
Őrangyal fekete kalapban? Heh?
Végképp egyedül maradtam.
(felveszi a drogot és visszamegy a kocsmába)
Kilencedik Szín
(Zotya és Eky egy hátsó asztalnál józanodik, Anna összegörnyedve sír a szín másik végében, Eszter a hatodik felesét issza, Vánkos a Pulton fekve dúdolgat valami melankolikus nótát)
Vánkos: Büszke az, ki életét a népnek adja fel,
S szűnve léte lenni meg,
a karja elszelel.
Időben ő örökkön él, szavát szedik szívek,
Büszke az, ki tudja: kell,
ha nem kell senkinek.
Eszter: Igyunk, ha véget ér a nappal!
Eky: Igyunk, kőtömbbel, falakkal!
Anna: S ha új sötétbe hajszol eme távoli éjjel,
Zotya: Álmodjunk a fénnyel.
Vánkos: Elhagyott a szépség fiatal koromban,
Eszter: Két szeretőt ölelek karomban.
Zotya: Elmúlik tán velünk,
Piller: Mint az életünk.
(Révedve körüljárja magába fordult barátait, de senki sem figyel rá. Tekintete megakad az írón a sarokban, elmosolyodik.)
Csapos: Hová tartasz ifjú?
Vánkos: Versek magányába.
Eky: Lelkem mámorába.
Eszter: Szerelem szavába.
Zotya: Mindenbe, mi szép.
Anna: Egy családi kép…
Piller: Elég!(Térdre rogy. Az író mögéje lép, és a szájába önti a drogot.)
Író: Kezdődjön a bódulat!
Első felvonás vége
|