| Drámák : Tyúkanyó a kakukkfészekben 7. |
Tyúkanyó a kakukkfészekben 7.
Jelige: Valéria 2011.01.14. 14:13
11. Tyúkanyó technikák butatyúk módra, szólásokkal tűzdelve
<Háttérben népszerű rádióadó szól, halkan. Szöveg, zene felváltva. A nő bejön, kezében csavarhúzó, kalapács, és uborkareszelő. A szerszámokat lerakja a konyhaasztalra. Egy cipős-dobozból zoknit vesz elő, ráhúzza egy villanykörtére, összefogja az alját, és zoknit stoppol. Ülve egy konyhaszéken. >
Reggel összefutok a folyosón a szomszédasszonyommal, azzal, aki szemben lakik, és ha szükséges én injekciózom, de nem járunk össze. Bár már szívesebben látnám most őt, mint a negyven kilójával régebben, de én nem vagyok egy „összejárós fajta”, mert nem érdekelnek a helyi pletykák, sem az évi kavicstermés kielemzése. Megszoktam, hogy tőlem kérnek ezt-azt, így magam adni szoktam, nem kérni. Most mégis kérek: „Kölcsön adnád a seprűdet, amíg összesöprök?” Kérem őt csendesen, alázatos kutyaszemekkel a szemébe nézve, hátha nem kérdez vissza ez a struccnyi nő, hogy hol az enyém.
„A tiéd eltörött!” Szögezi le nyomban a szép arcú termetes teremtés. Jaj, de megindokolta maga magának! Tipikus női szokás, ezek szerint mielőtt körbehízta magát, ő is szabályos nő volt! Hurrá! Nem kell magyarázkodnom, hogy hol a seprűm! Az ő bejárati ajtaja nyitva, kihallik, ahogy élete párja, egy gyerekemnyi férfi, azt mondja épp félhangosan:„Ugyan honnan jött vissza gyalog?” Elvigyorodok. Értem a célzást. Érted te is? Ez nem bicikli, ez seprűnyél! Milyen jó diplomata lenne ebből a nyüzüge szomszéd ürgéből, ha tanult emberré lett volna! De nem lett, nincs az úgy csak magától, mint az öregség, azért tenni is kell valamit, és ez a mai ifjúság egyes tagjainak néha nehezére esik. Ketteseknek is. A hármasok, a delfinek tanulnak.
<Tompán, de fülsértő hangoskodás hallatszik valahonnan, egy nő sikítva ordít, bútordőlés robaja. Férfihang, káromkodás foszlányok, csörgés, zörgés, dübörgés. Kutyaugatás hallatszik, a másik szobából. Fél perc múlva csend van.>
Azt azért el kell ismernem, hogy ilyen szépen még sosem mondta más nekem, hogy „boszorkány”. Hacsak nem gondolt hozzá egy állandó jelzőt. Mindegy, na, honnan jönne vissza a járműve nélkül egy boszorkány? Az erkélyről csupán, ott hagytam a seprűnyelet, mivel más funkcióba léptettem elő, mint amire eredetileg rendeltett.
Most ott áll az erkélyen a fából faragott seprűnyél egy nagy virágcserép földjébe szúrva, rajta a digitális antenna tüskéi kaktuszkodnak. A seprűnyél forgatható persze, nem kell hozzá motor sem, csak egy mozdulat és a tüskék már keresik is a jeleket, és küldik be a szobám falára felszerelt vevőkészülékbe. Nekem magamnak is vannak tüskéim, mint a kaktusznak, de nem vesznek semmiféle jeleket, mert ha vennének, most nem tartanék a férjeim felett sorszámozást.
<A nő a plafonra néz, onnan dübörgés, súrlódó tárgyak hangja hallatszik.>
Az antenna seprűnyélre szerelve semmivel sem jobb, mint az elődje, a falra szerelt nokedli-szaggató volt, de annyira deviáns megoldás nokedli-szaggatót, meg fém tésztaszűrőt használni kültéri antennának, hogy inkább rendeltem egy antennának készült antennát a hálóról. Szerinted is deviáns az, aki nem rendeltetésszerűen használja a tárgyakat? Jut eszembe, talán nem rendeltetésszerűen használtam a férjeimet sem? Uramatyám, hát mi egy férj rendeltetése? Jókor kérdezem ugye? Bár én azt gondoltam eddig, hogy ha a párunk emberből van, akkor nem eszköze a boldogságunknak, hanem a társunk a boldogságban.
<A nő összehajtja a zoknikat, elteszi a dobozt, behozza a zoknikat a nappali szekrény fiókjába, lábával tolja be a kihúzott fiókot. Leül a kanapéra.>
Hajaj, sok-sok deviáns tulajdonságom van, azon kívül is, hogy tudok ajtózárral üveges sört felbontani, meg nokedli-szaggató az antennám. Ezek deviáns dolgok, vagy átlagosak?
Szerinted? Jesszusom, hát értsd meg, a tv adás vételhibája esetén nem megyek az edénygyárba a garancialevéllel! Legfeljebb hozzácsatlakoztatom az uborkareszelőt is.
Na, így már jobb? Nem? Pedig jobb, hidd el, jobb a vétel, ha az uborkareszelő is működik!
Persze Neked van férfi a háznál, és készít antennát, megszereli a vízcsapot, kicseréli a konnektort, meg amit kell, igaz? Jó Neked! Jó Neked? Mondd, házasságra van garancia?
A kettes sorszámú azt mondja, hogy van, egy garantált javítás után, ott lehet folytatni, ahol abba hagytuk. Nem mondta, hogy mit, talán a metakommunikációra gondolt, talán a kommunikációra. Ha jönne ma esőben táncolni, hát megkérdezném tőle. Ma esik az eső? Addig, amíg nincs férfi a háznál, mindent én szerelek. Nekem jó így, ahogy van, mert tudod, talán említettem már, hogy amikor a hármasszámú szerelt a lakásomban, kevés híján belehaltam. Nem, nem a szakmai irigységbe, ezt most rosszul gondolod. Csak abba, hogy az éjjeli menedékhelyen fel akartam kapcsolni a villanyt. Nem volt kapcsoló, csak áram. Megrázott az eset, de csak enyhén, mert deviáns vagyok, na már bevallom, nincs mit tenni, még a villanykapcsolóhoz sem úgy közelítek, mint mások két ujjal, én a kézfejjel ütök rá. Visszaütött, de túléltem. Némi kis konfliktust túl lehet élni. Te is éltél már túl megrázó konfliktusokat? Te milyeneken mentél át? Elektromosság volt a levegőben, vagy nagy hőmérsékletesés volt tapasztalható, vagy sistergett a levegő, vagy milyen fizikai jelenség mutatkozott? Megállt az idő, vagy begyorsult? Mondod, hogy te sem vagy fából? Naná, hogy nem! Látod, nálam sem a Fából faragott királyfi áll az erkélyen, — bár egy-egy fehér lovat még most is szívesen kötnének az ajtófélfához, ha a lovagok másnap énekelhetnék a híres népdalt, „Hun háltál az éjjel, cinegemadár”. Magam jobban szeretem Bartókot eredetiben, mint hamisan kornyikálva.
<Kintről utcazaj, autó fék-gáz felpörgő motor, dudálás hallatszik. A nő átül a fotelba.>
Két bottal poroszkál ez a hűséges kutyaszemű szomszéd is, akinek itt a közlekedő folyosóról nyílik az albérlete, de az esze még most is a huncutságon jár, bot nélkül. Olyan, mint egy boldogtalan buldog, ahogy lógatja a fülét, és miegyebét, ahogyan járkál, orvostól kórházba, meg „haza”. Ő másképpen hajléktalan, mint az átlagos hajléktalan, neki haja az van, bár már úgy látom, élete sínén túl futott a vonat Hatvanon, járhat már akár Ludasnál is. Mezőszemeréig semmiképp nem jutott, mert innen, ahonnan én látom, nem látszik túl szemérmesnek. Mondja nekem, ez a vasutas, minden bevezetés nélkül, hogy magányomban esténként szívesen megvigasztalna. Lényegre törő mondandóját, úgy hallgattam, mint tepsi alján a súrolókefe hangját. Felnéztem erre a nagy szamárra, akkora szamár, mint egy öszvér, de én egyenesen bele a két hűségesnek látszó kutyaszemébe, belemondtam: „Engem ugyan férfiember, meg nem vigasztalhat többé! Nekem ilyet ne mondjon senki, a hátamon a szőr is feláll, még a gondolattól is!” Mintha magnóra lenne véve bennem, úgy lejátszottam neki. Na, mit szólsz? Milyen kerek-perec visszavertem a szemérmem elleni támadást? Te is így szoktad, vagy csak kerek az, amit mondasz, semmi perec? Netán így hatvanas szingliként, már nem támadnak, ha meg igen, nem a szemérmed ellen irányul? Nem? Óh, nem hiszem, hogy nem! Figyelj jobban! Észre fogod venni a kutató pillantásokat, a „végig nézéseket”, rá fogsz jönni, hogy ha egy férfi azt kérdi hány óra, nem biztos, hogy megállt az órája fél hatkor. Sőt!
Vetted észre azt, hogy a mi korosztályunk a még jólöltözöttek korosztálya? Figyelted már, hogy mennyire slampos a mai divat? Tedd csak fel azt a helyes kis tavaszi kalapot, ami illik a csinos, testre szabott kosztümödhöz, és fényesítsd ki a ragyogó szemeidet és figyelj! Ha megszólítanak, ne hidd azt, hogy eltévedtek az élet dzsungelében, és tőled várják az útmutatást, „erre eridj, ne menj arra!” Minket még Merse festhetett volna, nem Picasso dobta fel a vázunkat, ez igaz, de ugye nekünk helyén van még minden, orrunk, a szájunk, sőt még a melleink is! A szívünkről nem is beszélve. Neked helyén van még a szíved, vagy már összetört? Nekem annyit mondták „légy szíves!”, hogy szíves lettem. Óh, én mindent értek, gyakran mondom, „Huhh milyen értelmes vagyok” , vagy ha az nem, hát megértő, na. Csak a mai fiatalokat nem értem, sehogy sem értem, bárhogy gondolkodom. Megyek az utcán, fütyül, dudál utánam, megállok, visszafordulok, rámosolygok, gázt ad, elszalad!
Hát fussanak csak! Ha értem miért, hanem! Talán úgy alakra, bejövök nekik, csak arcra nem? Mi van ezekkel, nem láttak még öregasszonyt? Milyen vicces lenne már közel hatvan évesen húsznak látszani? Tudod, hogy aki kevesebbnek akar mutatkozni tíz évvel a koránál, az pórul jár, mert legalább hússzal néz ki idősebbnek?
<A rádióból halk szöveg, majd hangos nevetés hallatszik, majd pár taktus zene, aztán újra csend lesz.>
Nem a Coránál, a koránál! Te mikre gondolsz! Az odavezető útszélén álló lányok között már túlkoros egy húszéves lizing-baby. „Mindent a szemnek, semmit a kéznek”, ott nem érvényes ez a mondás, mert már mínuszokban is mindent pluszban mutatnak ezek a festett, tarka pillangók, és sok szűrös- realista kézzel foghatóan akarja megtapasztalni mi valódi és mi a mű. Te is sajnálod őket? A fagyoskodó lepkéket? Az ősi mesterséget űző kiscicákat, nyuszikat? Nagyon sajnálom őket. Nagyon. Vérzik a szívem, amikor látom őket bevásárlóba menet. Magának választotta a sorsát, azt gondolod? Lehet, igazad van, lehet, hogy nem. Ez egy ősrégi szólás: „A Föld a piac, a Mennyben van az otthon.” Gondolod, a mínusz tízben, forrónadrágban szorongó kislány a piacon vette a baját? Ó, és mit visz majd haza? Belegondoltál? Hol van annak az autóba behajolónak az anyja, az apja? Mitől hajolt el így a csemetéjük, talán faiskolában iskoláztatták?
Na, ma megyek, mert sok a szerelnivalóm, a nappali szoba kanapéjának mind a négy lába kilazult, mert mégis csak bejött a seprűért a szomszédasszony és hellyel kínáltam, más nem volt itthon. <A nő feláll, elindul a konyha felé, visszaül.>
Látod, egyedül élek a kutyámmal, macskámmal, már a vendégváró kekszet is megettük, csak ne kelljen lemenni vásárolni, esszük, amit találunk. Néha ülök, és eszem magam, ropogtatom a lelki tyúkszemeket. Haj kérem, ki pattogatott kukoricát, ki mást szemezget zenehallgatás közben. Én a pattogatott kukoricát hallgatom. Végre egy francia, akit az utolsó hangig értek! Ez nekem Jarre! Mindjárt fel is teszem az Oxigént, egyszerűbb így oxigénhez jutás, mint kimenni, esőben sétálni. Előbb tekerek néhány rolni pamutot a kanapélábakra, hogy szoruljanak majd a kanapéfájában, ha beleverem a helyükre a lábakat a hús-kloffolóval. Na, majd később! Mi gondolsz, jól csinálom? Szerintem egy férfi sem javítaná meg jobban! Jó, rendben elhiszem, amit gondolsz, hogy: „de!” Akkor most mitévő legyek, hívjak szerelőt a szakmunkákhoz, vagy menjek megint férjhez? Miért vagy felháborodva, hogy így merült fel a kérdés bennem. A minap egy özvegy férfi, azt latolgatta a fülem hallatára a vonaton, hogy újra nősüljön, vagy mosógépet vegyen. Mi az hogy helytelen gondolkodás? Miért mondod ezt? Amíg úgy gondoltam a társam a társ, nem eszköz, addig engem használtak eszköznek, nem bántak velem másképpen, mint egy mosógéppel, néha pedig lehűtöttek, mint a forró vasalót! Ne aggódj, szerelek én, ha néha szólok is szerelés közben egy-egy nem odavalót, és talán egy kicsit meredek kreatív megoldásokkal operálok. Nem hívok én se szerelőt, se szeretőt, se férjhez nem megyek. Te mit tennél a helyemben?
Ami elromlott meg kell javítani. Van kivétel, ami erősíti a szabályt?
<Kintről madárhang hallatszik: szarkacserregés.>
Mancival reggel mégis csak kóvályogtunk egyet az esőben, J M Jarre oxigénje neki kevés. Néztem a fát, a Duna-parton a vackorfát, ami alatt olykor búsongva állt, egy búsuló juhásznak látszó alak. Rágondolva álltam ott egy néma percig, néztem a fa hajszálérnek látszó vékony ágait. Gyengécske gallyak a szürke ég alatt most ezer könnycseppnek tűnő vízcseppet ringattak, dajkálták az idő és az én szomorúságom és kacagásaim gyöngyeit. Valahol Európában egyszer már az eltűnt idő nyomába szegődött valaki, de ő sem érte tetten, hiába teázott keksszel, csak a sáros nyomát követhette a megfoghatatlannak színről, színre. A gondtalan gyermekkor ideje oda már. Az ifjúság teremtett gondjai már csak mosolyognivalók, a felnőttkor súlya rám nehezedik. Lerázom, mint kutya vizet — van kitől tanulnom, Manci éppen ezt teszi — nézzük, mit lehet játszani! A „játszótársam, mondd akarsz-e lenni”? A kutyám felvállalja kölyökszívét, nem akar fontosnak látszani. Csak játszani, játszani! Jössz te is?
<Kintről madárhang hallatszik: szarkacserregés.>
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Humoros, elgondolkodtató soraid, nagyon tetszettek. Gratulálok!