A játék sosem ér véget...

- De szomorú Kisasszonykám, csak nem elhagyta a szerelme?
- De, eltűnt az a bitang kalandor...
- Ó, hát ne szomorkodjon Kisasszonyom, hiszen nem hiába hívnak engem Postás Józsikának...
- Hogy érti ezt Postás uram?
- Imigyen egy szép levélke lapul a batyum rejtekében...
- Ó, csak neeeem???
- De biza, Kisasszony, Postás Józsi elhozta szerelme levelét...
- Még, ha szeretne...
- Szereti bizony, ez a bitang kalandor...
- Ó, az Andor...
- Hát, ő van írva feladónak!
- Feladónak? Feladok én érte mindent...
- Ne tegye Kisasszonyom, megszakad a szívem bele...
- Ó nem olyan reménytelen a helyzete... szívsebészeten majd varratokat tesznek bele...
- Szenvedélyem fellobban aztán...
- Ne is mondja Postás uram... Na, ideadja már a szerelmetes levelemet, vagy térden állva könyörögjek?
- Most, hogy mondja, nem is rossz ötlet!

Szenvedéllyel

Szenvedéllyel szeress,
gyújts tüzet bennem,
egyetlen érintésedtől
felszikrázik a vérem.
Ujjaid tarkómat simítják,
libabőrös lesz testem.
Hajamba markolsz fájón,
mégis, ez a kín édes.

 

- Kérem, könyörgök Doktorúr!
- Mi a baj Kisasszonykám?
- Meghalok a szerelembe...
- Jaj, semmi esetre se!
- Aztán miért ne?
- Mi lesz, ha visszatér Andor, a kalandor?
- Ó, a kalandor... hiszen el sem ment még...
- Látom Kisasszonyom, a szíve már elég...
- Tűzben elég...
- Inkább fékezhetetlen szenvedélyben...
- Ne is mondja kérem...
- Egy szavára ugrana, igaz?
- Be nem vallanám soha!
- Nem is kell, hisz ő nem ostoba...
- Gondolja Dokikám, hogy átlát a szitán?
- Akár én, nem véletlen vagyok jobb, mint egy pszichológus...
- Mindig leleplez...
- Kisasszonykám, ön átlátszó nekem, kérem...
- Ó, úgy szégyenlem...
- Semmi baj, majd meggyógyul...
-  Elmúlik ez, kérem?
- Ez? Ez soha, ön kis ostoba... beleesett a hálóba!
- Ó, elpusztít ez a tűz!
- Azonnal hívom a tűzoltókat!

 

Pusztító tűz

Emésztő lánggal
szeretlek,
pusztító tűz,
mi hozzád űz.
Felperzseled szívem,
kiégett mezővé
teszed lelkem.
S ha távozol,
csak a hamu marad.

- Megjöttem Kisasszonyom!
- Andorom, hát van képe idedugni a képét, mikor oly rútul cserbenhagyott?
- De Kisasszonykám, drága Virágszálam...
- Na, ne hízelegjen, kérem!
- Aztán miért ne?
- Még megolvad a szívem belé...
- Hiszen éppen azt szeretném...
- De én nem!
- Kisasszonyom, ugyan ne tiltakozzon, hiszen már úgyis évezredek óta rabom...
- Maga beképzelt fráter!
- Ó, ez az, csak hízelegjen Kedvesem!
- Mindjárt bemutatom a balegyenesem!
- Ó, de szűkmarkúan bánik velem, hát a jobból nem kapok?
- Majd adok én a jóból, Ön, beképzelt kalandor!
- Már alig várom, kicsi Nyuszikám!
- Brrrr...
- Mi a baj Virágocskám?
- Még egy ilyen bók, és kiabálok!
- Ne tegye, kérem!
- Aztán mivégre nem?
- Mert betömöm a száját!
- Mégis mivel, édes kalandorom?
- Egy csókkal! Vagy ezerrel!
- Arról ne is álmodjon!
- Kisvirágom!
- Te vagy a legszebb álmom!

 

Álmodom

Hajnalban ébreszt a vágy,
szavad hozzám kiált,
én válaszolnék,
de hiába,
mert felébredek,
szertefoszlik szemed...

Álomból valósággá válsz,
nem éltem még
hasonló csodát,
s végül,
ha kinyújtom kezem,
melletted ébredek.

 

 

- Kisasszony, ejnye Kisasszonyom...
- Mi a baj Doktorúr?
- Ó, hát hányszor figyelmeztettem Magácskát!!!
- Ó, de mire mégis Dokikám?
- Hogy vigyázzon a rabszolgatartókkal, maga butuska!
- Rabszolgatartókkaaaaal????
- Igen, maga kis aranyos... De hiába is beszélek...
- Már késő, gyanítom elvesztem...
- Én is sejtem, de majd kerestetem...
- Mégis hogyan?
- A rendőrségre adjuk az esetet.
- Mint bűnesetet?
- Bizony, hisz bűn esett, ha már megesett...
- Azt azért nem...
- Én ezt kétlem...
- Dokikám, én nekem végem, nem kétlem.
- Naugyehogyugye?

Végem

Rózsaszín álmok
szóródnak szerte,
mint rózsaszín felhő
ragyogó kék égen.
Szeretsz-e kedves,
vagy csak játszol vélem?
Nincs tudás, nincs semmi,
oda a bölcsesség,
elveszett az értelem.
Jaj, ha a felhő ereszkedik,
kedvesem tökéletesedik.
Hibátlan lesz,
párja sincs a földkerekségen.
Szememben ragyogó,
gyönyörű mackó,
pedig dehogy,
csak megvakulok.
Ha tudhatnám,
ha sejthetném,
legalább miértjét.
De csak bambulok,
szívem elfogult,
szellemem rabod,
eszem elrabolod.
Beléd habarodtam.
Végem.

- Kisvirágom, Kisvirágom...
- Mondja, maga vén kalandor!
- Nem vagyok vén, kikérem magamnak!
- Jól van, akkor... maga fiúcska...
- Na, hát azért az sem, kedves Kisasszonyka...
- Jaj, hát ma nem tudok jót mondani, már látom...
- Kisvirágom, Kisvirágom...
- Mondja hát, maga bitang kalandor...
- Ugye nem vettem el teljesen az eszét?
- Miért azt szeretné?
- Hát persze...
- Már bekövetkezett ez a rém eset...
- Csak nem, valóban így esett?
- Meglehet.
- Ó, Kisasszonykám, drága Nyuszikám...
- Brrrr... Mondtam már...
- Mit is?
- Azt, hogy azonnal ki-a-bá-loooook!!!!!
- Tudom, hogy csak azért, hogy betömjem a csepp kis száját!
- Maga szégyentelen fráter!
- Éééén???
- Bizony, bitang kalandorom... No, hol késik a csókom?
-  Itt adom...
- Ááááááááááááááááááááááá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Lángolás

Mély álomból ébred testem,
elfojtott érzékeim feléleszted,
a tűz, mi mindig bennem élt,
most újra teljes erővel lángol,
nem tehetek ellene, bár félek,
de hiába kapálózok, ha szeretlek.
Magaddal rántasz, s én hagyom,
szenvedélyed örvényként elragad.
Kínzó vágy gyötör, sanyargat,
de enyhülést hoz az éj majd,
ha végre testünk hevesen összeforr,
s lángoló csókod érzem ajkamon.

Végtelen szerelem