Csábeli-szajbali
Gyogyo 2011.08.25. 22:55
Egy szabdság viszontagságos első napja.
-Hát ez nem lehet igaz- sipítozta anyósom az anyós ülésen. Fiam te arra sem vagy képes, hogy elvigyél egy rendes vakációra.
Erre mit szólhattam volna? Nejemre néztem.
-Így van! Hiába nézel! Úgy dolgoztam egész évben, mint egy őrült, már hónapok óta erre az útra készülök, s lám... Mi lett belőle.
-Nem is tudom, hogy mehettél egy ilyen tutyi – mutyihoz -vette át a szót az édesanyja.
Kiszálltam az autóból. Ott hagytam, hogy vigasztalják egymást. Kislányom szembe állt velem.
-Ugye meg tudod javítani-érdeklődte.-Mond apa, hogy megjavítod.
Megsimogattam kis buksiját és csak ennyit mondtam:
-Meg!
Nem tudtam. De erre csak két órás kínlódás, bütykölés után jöttem rá.
-Micsoda?-csapta össze kezét szeretett anyósom. Nála ez hobbi volt. Amint egy kicsit megrökönyödött máris csapta össze a kezecskéit. -Itt maradtunk az út közepén. Most mi lesz?
Láttam, hogy ezt komolyan kérdezi. Kénytelen voltam válaszolni:
Most-dadogtam, miközben az olajos kezemet törültem egy régi köntösből átvedlett törlőrongyba- most elmegyek segítségért. Addig maguk szépen megebédelnek.
-Mit csinálunk-kérdezte nejem .
-Ebédeltek!
-Hol ebédelünk, kedves vejem uram?
-Emitt a gyepen. Képzeljék el, hogy kiruccantak a zöldbe. Van itt belőle bőven.
-Csakhogy én abban a kabannában akarok ebédelni.
-Majd ott fog vacsorázni! Számít magának egy kis csúszás?
-Számít!
Matild a feleségem megfogta karom, s félre vont.
-Hol kapsz itt segítséget?
-Tova,egy templomtornyot látok. Csak lesz ott egy szerviz.
-S ha nem lesz?
-Miért kell egyből a legrosszabbra gondolni? Egy traktor csak lesz aztán behúz a városba.
-Gondolod?
-Persze!
-Na,akkor lódulj!
Lódultam! Egy ideig még hallottam anyósom dohogását, aztán lassan eltávolodtam. Nemsokára el is tűntem a kanyarban, amott már házak látszottak. A falú végén sokadalom nyüzsgött ,élénk zsibongással. Visszatért reménnyel szaporáztam lépteimet. Ahol ennyi ember van ott csak találok segítséget. Ahogy közelebb értem megértettem, miért a nagy gyülekezet. Éppen egy vidéki vásár közepébe csöppentem lerobbant autóm jóvoltából. Jobban szétnéztem, s hamar meggyőződtem, hogy nem akármilyen vásár ez. Elég változatos a felhozatal. Lehet ott kapni mindenféle patást, népes a röfögők, tollasok tábora is. No meg a sok félrészeg gazda, aki nem is adni-venni jött, inkább csak inni. Ennyi vidám embert ritkán látni. Ide kellett volna küldjem az anyósomat. Bizalommal közeledek egy enyhén bizonytalan léptekkel közlekedő atyafihoz.
- Jó napot bátyámuram!-így én.
- Adj ' Isten!-így ő.
-Segítségre lenne szükségem!-próbáltam látogatásom céljáról felvilágosítani.-Van a faluban autószerviz?
-Az nincs. Csak egy lerobbant kocsma.
-Hát legalább traktorja van-e valakinek?
-Valakinek van, ejsze!
-Kinek?
-Azt nem tudom!
-Hát kend nem idevalósi?
-De,ide!
-Akkor hogy nem tudja,hogy kinek van traktorja?
-Honnan kéne tudjam? Hiszen nagy a világ.
De itt a faluba...
-Jaj?!-Arca felragyogott.-Hát miért nem így kezdte.
-Kinek van?
-Senkinek!-Csuklott egyet, aztán segítőkészen tekintett rám. Nedvesek voltak a szemei. Muszáj traktor legyen? Nekem van egy lerobbant biciklim. Megboldogult nagyapám azzal hordta a fronton a postát.
Megvakartam a fülem tövét, s anyósomra gondoltam. Ilyenkor mindig szomorúság kerített hatalmába.
-Nem boldogulok a biciklivel- folytattam. Lefulladt a motor az autóban. Be kell vontatni a városba.
Az atyafi rövid ideig mustrált, mint egy vásári barmot, aztán, felvillanyozva vállon veregetett.
-Csak ennyi a baj?-kérdezte.
Aztán, amilyen hirtelen égő gyúlt az agyába, olyan hirtelen aludt ki a láng.
-Sajnos nem tudok segíteni.-mondta, s elkacsázott.
Engem pedig az elkeseredés környékezett. Lassan reményvesztetté váltam, úgy éreztem rajtam már senki sem segít, amikor ismét megjelent előbbi ismerősöm.
-Mit szól, ha én kisegítem?-kérdezte.
-Hálás leszek!
-Na akkor rögvest hálálkodjon egy sört- biztatott. Amott a talponállóban megisszuk. Amikor beléptünk a kocsmába, megértettem, miért talponálló. Nem voltak székek. Az emberek... Illetve közelebb állok a valósághoz, ha azt mondom részegek magas asztalra könyökölve iszogattak.-Hogy több férjen belénk- magyarázta emberem, amikor furcsán tekintettem rá. Gyorsan bevágtunk egy egy sört, hozzá fejenként két deci konyakot. Elvégre ma van nyaralásunk első napja. Megengedtem magamnak, egyrészt, mert éreztem, hogy ma úgy is az autóban alszunk az út szélén, másrészt viszont, ha elindulunk, vezet majd a feleségem. Mi több anyósomnak is van jogsija. Csak vele veszélyes megindulni,amilyen sebesség bolond.
-Gáspár vagyok, nyújtott kezet állótársam.
-Én meg Huba! De szólíts Totyinak! Elvégre anyósom is így szólít.
-Na,jól van Totyikám. Hörpöld fel azt a sört, s tottyanjunk üzletelni.
Nemsokára egy kerthez értünk. Hatalmas barom volt rúdra kötve. Gáspár rámutatott.
-Ez alighanem megteszi!-mondta, majd rágyújtott.
-Ez,mi?-érdeklődtem. Az agyam bizseregni kezdett.
-Ez egy tenyészbika-folytatta az atyafi.
-Mire lesz jó? Én nem akarok farmot létesíteni.
-Nem? De autót vontatni akarsz? Kedves Totyi!-Ez utolsó mondatot enyhe gúnnyal mondta.
Bár nem tudtam zavartságomat leplezni beláttam, hogy igaza van.
-Mennyi?
-Két ezer. Euró!
Meghűlt bennem a sör,.de, mit lehet tenni, ilyen határ esetben. Elvégre őseink is ostor meghajtású alkalmatossággal közlekedtek. Hát vettem egy szép tenyészbikát. Én fogtam a végét. A rúdnak.
-Te,Gazsi-fordultam Gáspárhoz. Gondolod, hogy ez elbírja?
-Jössze! Amíg megisszuk az áldomást, addig gondolkozok.
Megittuk az áldomást. Két korsó sör, négy deci vodka, elhúzattuk a cigánnyal a vidék hagyományaiból ihletődött zsibongót. Gazsi megrázta magát.
-Megvan!-mondta, s úgy nézett rám, mint Newton a világra, amikor az almát fejére dobta a gravitáció.-
-Mi ez-kérdeztem fölöttébb kíváncsian, amikor ismét egy kerítéshez értünk.
-Ez egy csődör. A legerősebb a környéken. Ezzel már biztos el vontatod, azt a tragacsot.
Lassan kezdtem zavarosan látni a világot. Úgy éreztem helyzetem kilátástalan. Tenyészbikám van,miért ne lehetne tenyészcsődöröm is.
-Mennyi?
-Háromezer. Szintén euró!
-Csak ?
-Akkor négyezer. Úgy látom tudod értékelni a jó portékát.
Megittuk az áldomást.
Mentünk az autóhoz. Először anyósom vett észre. Jött felénk, úgy tíz lépést. Sűrű kereszteket vetet, majd -mondanom sem kell-összecsapta kezeit.
-Szűz Mária, te Magasságos Kegyelmes,...ohh Jesszusom, aki oda fentről vigyázod galád ember galád életét-rebegte.-Miket vezetsz pórázon te szerencsétlen?
Erre már a feleségem is odaért. Röviden sikongott. Nem jött ki szó a szájából.
Kedves mama, maga teljesen kivűl helyezkedik a témán. Ezek nem kutyák, hogy pórázon vezessem.
-És ezekkel a nagy barmokkal mihez kezdesz?
-Elvontatom az autót.
-Neked elment az eszed?
-Még akkor, amikor a kedves lányát elvettem.-Egyet csuklottam. Láttam,hogy ez rosszul fest. Gyanusan nézett rám.
-Te részegen hogy fogsz vezetni?
-Állatot lehet részegen is vezetni-mondtam. Maguk csak gyülekezzenek az autóban. A többit bízzák rám.
Gazsi is megérkezett. Vállán hámot cipelt, másik kezében egy rudat húzott járommal. A tenyészbikát fogtuk jobb felől, a csődört bal felől. Benéztem az autóba.
-Kényelembe helyezték magukat?-érdeklődtem.
A gyerekek tapsikoltak, feleségem elborzadva bügyörgetett egy szilvamagot. Anyósom hangosan imádkozott. Vagy átkozódott. Nem tudom, mert csak a szájmozgását láttam.
Felültem a motorház tetejére.
-Na,Gazsi!- szóltam megmentőmhöz. Állj félre előlük, had csapjak közéjük.
És bécsaptam, mondván:
-Csá!
Az állatok elrohantak.
A bika jobbra ügetett a karosszériával, a csődör balra a kiszakított motorral.
Én a földre zuhantam. A gyerekek még mindig tapsikoltak. Feleségem ájultan szunyókált.
-Kedves mama, jól van?-mertem érdeklődni, de nem láttam anyósomat. Az úton túl a kukoricásban széles csapást pillantottam meg. Messze zörgött már a tengeri lapija.
Mikor befejeztem hozzám tartozóim felleltározását, Gazsi állt előmbe.
-Igyál-szólt, s pálinkás üveget nyújtott felém.
Ittunk.
-Tudod mi volt a baj?-kérdezte.
-Mi?
-Az-folytatta tudálékosan-hogy mind a két állat csábali.
Ültem az egyik első keréken, s elmerengtem: mi lett volna, ha mind a kettő szajbali?
|
összesen 98 pont