Ötödik szín: Novigrádi várnak egy szobájában

Rabságuk alatt, miközben miseruhát hímeznek

Mária:

Fenséges anyám, őrjítő e helyzet,

Rabságban élni embert emésztő.

Mégis itt bent néha furcsákat érzek,

Nem tudom mi ez, de melengető.

Cselekedém nem rég, mint kicsiny gyermek,

Mi történt vélem, fel nem fogható.

És észre sem vettem, hogy nővé lett testem,

Rám tör egy érzés, mi oly izgató.

Zsigmond meg rendes, megértő, türelmes,

Mondotta, várja, hogy lépjek felé.

Nem volt hozzám férfi még ilyen kedves,

Boldogan simulnék teste köré.

Erzsébet:

Leányom, kedvesem, ez biz szerelem,

Mit ritkán élhet át koronás fő,

Királyi szívben nem lakhat érzelem,

Ne feledd, az államérdek a fő.

Kétlem, hogy férjedtől bármit remélhetsz,

Jó volna tudni, mit rejt a jövő,

Számodra sok mindent hozhat az élet,

Napod nem takarhatja rút felhő.

Utadnak nagyon az elejét járod,

Egyszer lent, máskor fent, így a kerék,

Szerencsénk forog, te is tapasztalod,

A magyar trónszék lehet még tiéd.

Mária-Erzsébet mindketten együtt, a saját versüket végig:

Fenséges anyám, őrjítő e helyzet, ……………Boldogan simulnék teste köré.

Leányom, kedvesem ez biz szerelem, ………... A magyar trónszék lehet még tiéd.

Horváti János bőszen beront :

Régóta hallgatom, papoltok,

Érzelgőn ébren álmodoztok.

Álnok királyné hát itt a vég,

Királyom életét elvevéd,

Mindezért rútul most megfizetsz,

Kioltott életért, életet!

Mária közbeordít:

Ember ne tedd, ezt nem teheted!(próza)

Mária ének:

Jó uram, ne tedd, az istenre kérlek,

Hiszen e gyenge nő nem árthat tenéked.

Majdan az Úr előtt felelhetsz tettedért,

Most nem királynőd, csak egy szerető gyermek kér.

Erzsébet:

Leányom ,tartsd magad, te nem könyöröghetsz,

Egy királynő parancsol, soha nem kérlel.

Ez aljas hitszegő, egy pártütő, lator,

Gaztettéért meglásd, kegyetlenül lakol.

Horváti: (miközben közben fojtogatja Erzsébetet)

Eljött a régen várt pillanat,

Két kezem szorítja torkodat,

Számító életed véget ért,

Isten majd megbocsájt bűnömért.

Földre taszítja a halott királynét, Mária összeesik, Horváti kirohan

Regélő:

Mária királynő, ó te szegény árva,

Édesanyád halott, jó atyád is sírban,

Hiába van férjed, nincsen segítséged,

Egyedül kell feldolgoznod ezt a szörnyűséget.

Közben az országban egy fontos esemény,

Nemes urak jó része ismét lázban ég.

Főurak és nemesek, sok-sok közember,

Fehérvárott gyülekeznek, Zsigmond napja jött el.

Árván áll a trónszék, nem ül rajta senki,

Máriának férje birtokba veheti.

Ligába tömörül jó néhány főnemes,

Zsigmonddal mind megegyezve, szövetségre lépnek.

Ennek értelmében kapja a koronát,

Magyarország királyaként jegyzé magát.

Hamarosan kezdődik a ceremónia,

Minden támogatónak, birtokot kell adnia.

Demeter távozott, nem bírta a szíve,

Kanizsai János az érseki székben.

A pápa áldását éppen csak megkapta,

Esztergomból már is indul Székesfehérvárra.

Luxemburgi Zsigmondot, hogy ott megkoronázza.

Hatodik szín: Székesfehérvár koronázó templom

Zsigmond koronázása, Székesfehérváron

Kanizsai János  esztergomi érsek:

Luxemburgi Zsigmond esküszöl-é, hogy a Magyar Szent Koronát életeddel és véreddel megvéded?

Zsigmond:

Megvédem, esküszöm!

Kanizsai János esztergomi érsek:

Esküszöl-é, hogy a magyar földet, védelmezed és gyarapítod?

Zsigmond:

Védelmezem és gyarapítom, esküszöm!

Kanizsai János esztergomi érsek:

Esküszöl-é, hogy az országunk népének igazságos uralkodója leszel?

Zsigmond:

Igazságos uralkodójuk leszek, esküszöm!

Kanizsai János esztergomi érsek:

Úgy legyen, Isten kegyelméből Magyarország koronázott királya Luxemburgi Zsigmond

Zsigmond kezében a koronával:

Valójában e korona Máriát is illeti,

Hamarján kiszabadítom és birtokba veheti.

Van már nékem seregem, s a velencei flotta,

Lent délen az Adrián csak parancsaimat várja.

Regélő:

Zsigmond király útnak indul, Novigrád a végcél,

Hol hitvese rabmadárként kalitkában él rég.

Van már néki katonája nem kettő, de több száz,

Velencének flottája is készenlétben vár rá.

Hetedik szín: Novigrád a várfal alatt

Kisebb csatajelenet, közben Zsigmond dalra fakad:

Suttogták hajdan csak hatalomra vágyok,

Mária kezével szerzek királyságot.

Akkor az érzelem nem volt erényem,

Mára más lett minden, érte dobog szívem.

Nővé érett végre, erre várok oly rég,

Megkaptam kezét, szinte kisgyermekként.

Sejtem és tudom én, hogy ő is érzi már,

Kiszabadítom, s rá majd boldog élet vár.

Akármit mondhatnak, nem érdekel engem,

Bármi az ára mindenképpen teszem.

Ha eljön az alkony én karomba zárom,

Beteljesül végre a régen várt álmom.

Akármit mondhatnak, nem érdekel engem,

Bármi az ára, mindenképpen teszem.

Ha eljön az alkony én karomba zárom,

Beteljesül végre a régen várt álmom.

Igen úgy érzem már, teljesül végre tán, a régen várt álmom.

Igen úgy érzem már, teljesül végre tán, oly régen, oly régen, a régen várt álmom.

Mária a börtöne ablakából:

Mit érzek nem tudom, de lüktet a vérem,

Naponta álmodom, eljön majd értem.

Két erős karjával átöleli testem,

Remegőn óhajtja szívem és lelkem.

Senki nem ért hozzám soha még férfiként

Mindeddig szerelmet nem éreztem még.

Vágyom szavára s lágy simogatásra,

Szerelmes nő miért gondolna másra.

Megosztanám kenyerem, ágyam is véle,

Szerelmem adnám szívéért cserébe.

Eljöhetne, vágyódva csüggenék ajkán,

Utódját testemben boldogan hordoznám.

Megosztanám kenyerem, ágyam is véle,

Szerelmem adnám szívéért cserébe.

Eljöhetne, vágyódva csüggenék ajkán,

Utódját testemben boldogan hordoznám.

Érzem már, tudom már, utódját testemben boldogan hordoznám.

Érzem már, tudom már, utódját testemben boldogan, boldogan, boldogan hordoznám.

Közben Zsigmond fel a várszobába Máriához

Mária-Zsigmond kettőse:

Mindketten tudjuk már eggyé lett sorsunk,

Nem írhatjuk felül az úr óhaját.

Bármi volt egy felé mutat az utunk,

Feledjük együtt a múlt fájdalmát.

Üstököscsillagként szállunk az égen,

Hű társunk eztán már a boldogság.

Azúrkék tengerben fürdünk merészen,

Nem jöhet számunkra több akadály.

Rózsaszín kövekkel kirakott járda,

Közös utunk ma már nem látomás.

Így válik valóra mindkettőnk álma,

Valósággá lett a festett varázs.

Rózsaszín kövekkel kirakott járda,

Közös utunk ma már nem látomás.

Így válik valóra mindkettőnk álma,

Valósággá lett a festett varázs.

Mint tündöklő szivárvány, ragyogóvá lett, a festett, a festett, a festett varázs.

Mint tündöklő szivárvány, ragyogóvá lett, a festett, a festett, a festett varázs.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó 2 hozzászólás

1

2011.01.23. 11:56 marica Kár hogy kevesek olvassák és véleményezik. Ez a mű többet érdemel! Végre eljutottam hozzád! Hol az a muzsikus? Hol a zeneszerző? Hadd hallom dallamát! E Mű kezdete felemelő. S ha hozzá van aki zenét komponál, akkor is ha épp egy kompon áll, Ebből a nagy sikert Teremt. Ki ollvassa büszke, hogy Magyarnak született. Nelepődjetek meg  azon amit ítt írtam! Úgyan is én már ismerem az egész művet. Meleg szívvel ajánlom minden olvasónak. Szeretettel: marica

2011.01.14. 07:51 Sneider Érdekes, és történelmileg valószínű, hogy így volt, bár nem jellemző, egymásba szerettek Mária és Zsigmond. Gondolom történelmi kutatásokat folytattál mielőtt nekiláttál a megírásának, mert nagyon életszaga van az egésznek.