Amikor diktátorok irányítanak egy csapatot

Fotó: MTI/EPA/Nic Bothma

Csak reménykedni lehet abban, hogy Kim Dzsong Il Phenjanban marad. A labdarúgó-világbajnokságon Fokvárosban Észak-Korea 7-0-ra kikapott Portugáliától, a koreai együttes ezzel kiesett a vb további küzdelmeiből. S, hogy hogyan kerül ebbe a tudósításba a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il? S egyáltalán, hogyan jönne el Dél-Afrikába, ha egyszer akkreditációja sincs?

Történelmi példával mesélem el mindezt.

1974-ben az NSZK-ban rendezett világbajnokságra kijutott a Kongói Demokratikus Köztársaság csapata, amely akkor Zaire néven szerepelt. Nem kerültek könnyű csoportba, hiszen a skótokkal, a jugoszlávokkal és a világbajnok brazilokkal szerepeltek azonos négyesben. Az elutazás előtt Zaire diktátora, a tömeggyilkosságokkal és ötmilliárd dolláros sikkasztással vádolt Mobotu elnök nyomatékkal hívta fel a játékosok figyelmét arra, hogy azok nehogy szégyent merjenek hozni az országra. Kijelentette: azt meg tudja bocsátani, ha Zaire nem nyer világbajnoki aranyat, de tisztességesen kell küzdeni. Az első meccset tisztes vereséggel zárta Zaire, 0-2 Skócia ellen, majd jöttek a jugoszlávok, akik nem kevesebb, mint kilenc gólt rámoltak meg az afrikai alakulatnak.

A 9-0-s elképesztő vereség miatt Mobotu elnök, akinek a felvett neve Mobotu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga, azaz szabad fordításban a „Legyőzhetetlen Harcos, aki kitartással és megtörhetetlen akarattal hódít lángokat hagyva maga mögött” volt, azonnal a Német Szövetségi Köztársaságba utazott, hogy átvegye az irányítást a teljesen szétesett gárda felett. Utazását az is indokolta, hogy megtudta: ez a 9-0 a világbajnokságok történetének addigi legsúlyosabb veresége, és a focisták hatalmas szégyent hoztak országára. Megérkezése után kijelentette, hogy amennyiben a világbajnok brazilok három gólnál nagyobb különbséggel verik meg őket, valamennyi játékosra halál vár.

Most tessék ezt elképzelni: az egyik oldalon a világbajnok Rivelino, Jairzinho, a másikon a halálfélelem által gyötört Zaire focistái. Gelsenkirchenben a semleges nézők közül senki sem tudta mi történik, csak azt láthatta mindenki, hogy az afrikai játékosok halál idegesen küzdenek a gyepen. S megtörtént, amire a legvadabb álmukban sem gondoltak, de ami a realitásnak megfelelt: a meccs 78. percében a világbajnok brazilok berúgták a harmadik gólt, 0-3, ha még egy születik, senki sem marad életben. Az afrikai futballisták a 78. perctől kezdve minden egyes brazil lövésbe belevetették magukat, volt, hogy hárman-négyen nemes egyszerűséggel lefeküdtek a dél-amerikai támadók elé, hogy a labda akadjon el a testükben. A közönség semmit sem értett, hiszen az előző meccsen kilencet kaptak a pláviktól, mi hát akkor abban a baj, hogy az előző Mundial aranyérmese hármat lőtt nekik? Hiszen ez egészen jó eredmény…

Egészen röviddel a vége előtt Brazília szabadrúgáshoz jutott mintegy 24 méterre a kaputól. Remek szög, remek lövők. A feszültséget Mwepu Ilunga nem bírta tovább: a sorfalban álló játékos kirobbant és a brazilok által letett labdát nemes egyszerűséggel kirúgta a stadionból. A közönség hahotázott, többen azt hitték, hogy a feketék nem is ismerik a játék szabályait, pedig dehogyis, ők csupán az életükkel, az életükért játszottak.

Ilunga tette annyira megzavarta a brazilokat, hogy mellé is lőtték a szabadot, s a meccs hamarosan befejeződött, maradt a 3-0, azaz Mobotu elnök kívánsága is teljesült, nem lett három gólnál nagyobb a differencia, a csapat hazatérhetett. Hogy a futballistákkal mi lett, azt senki sem tudja.

Azt viszont igen, hogy mi lett a diktátorral: 1997-ben a marokkói Rabatban halt meg száműzetésben 67 évesen. A diktátor, aki párizsi bevásárló útjaihoz kibérelt egy-egy Concorde repülőgépet, aki 1974 októberében, tehát a világbajnokság után országába hozta a George Foreman-Muhammad Ali bokszmeccset, tízmillió dollárt fizetve a győztesnek, része az afrikai történelemnek és picit része lett a labdarúgó-világbajnokságok történetének is.

Nem tudom, Észak-Koreában hogyan fogadják ezt a mai 7-0-s vereséget. Csak reménykedem benne, hogy a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il nem gerjed éktelen haragra, nem utazik Dél-Afrikába és nem veszi át az irányítást a válogatott felett, amely az utolsó fordulóban – a sors furcsa fintora folytán – egy afrikai válogatott, Elefántcsontpart ellen bizonyíthat.

Én picit szurkolok nekik, hogy a bizonyítás sikerüljön.