ez + az

 Kedves Pali bátyám!

Most vagy hülyék vagyunk, vagy hülyének néznek bennünket. Olvasom az egyik újságban, hogy kilencvenöt százalékos a kormány népszerűsége. Szóval, minél több megszorítást hoznak, annál népszerűbbek lennének? Legalábbis, a cikk írója szerint. Ha ez így van, akkor valóban hülyék vagyunk. Ha viszont nem igaz – és miért lenne igaz, nem tudom elhinni -, akkor viszont hülyének néznek kedves mindnyájunkat, hisz ezt a maszlagot is leakarják nyomni a torkunkon, mint annyi minden mást. Aztán a másik újságban azt olvasom, hogy a legnagyobb ellenzéki párt népszerűségben beérte a kormánypártot. Gondolom, egy ember szereti az egyiket, oszt ugyanannyi a másikat. A többi pedig tétlenül, reménytelenül sodródik. Miközben sodródik, azt még meghallhatja, hogy miniszterelnökünk, egyszerűen letudatlanozta a kormány működését kritizálók táborát. Szerinte tudatlanságunkban nem értjük, nem látjuk át azokat a nagyszerű eredményeket, melyeket az utóbbi két évben sikerült elérnünk. Szóval egy hülye, tudatlan suttyó vagyok, mert érzéseim nem pontosan egyeznek meg a média által rám vetített érzésekkel. Ugyanis azt is olvastam, hogy a magyar ember most érzi magát igazán ragyogóan a bőrében, már-már boldog, hisz lassan ugyan, de roppant biztosan jut egyről a kettőre. Persze, ez így, ebben a formában igaz lehet, főleg ha a szomszédokat veszem alapul. Ott ugyanis először az egyikük vesztette el az állását, majd a ketteske is munka nélkül maradt. Naná, hogy devizahitelesek, még szép, hogy azok! Nem baj, majd jó alaposan meglesznek mentve, hisz az új, nemsokára a postaládámban ficánkoló, Nemzeti Konzultációs megbeszélésünkben ezt is feszegetik. Hisz kíváncsiak a véleményemre. És ez olyan jó, drága Pali bátyám! Olyan nagyszerű találmány! Megkérdezzük az embereket, mert érdekel a véleményük. Aztán pedig a meghozott döntések után azt mondjuk, most mit ugattok! Ti akartátok, nem? Egyébként nekem hetvenöt százalékom van, tehát én vagyok a fogó, te pedig a hunyó. Ja, hogy az egy másik játék? Na és! Ha nem hunysz, megfoglak! És ha én megfoglak, akkor jóóóól vigyázz! Azt tudja Pali bátyám, hogy a legújabb számítások szerint hosszú ideig is kihúzhatjuk IMF megállapodás nélkül? Naná, hogy kihúzzuk! Pláne most – június elsején írom levelemet -, mert ahogy kimondták, máris meredeken zuhanni kezdett nemzeti valutánk, a forint. Persze, ez nem újság, hisz a forint az utóbbi években inkább zuhan, mint kapaszkodik. Közben azt is olvastam, hogy veszélyes mértékben zsugorodik exportunk, és naná, hogy ezzel arányosan nő az import. Persze, minden szép, minden jó, és mindennel megvannak bizonyos körök elégedve. Ebben pedig az a szar, hogy ezek a bizonyos körök sosem mi vagyunk, kisemberek. Nem méretben kicsik, hanem életszínvonalban. Sőt, minden híresztelés ellenére, egyre kisebbek vagyunk. Persze, még mindig az életszínvonalról beszélek. Csúszunk lefelé, mint a gatya. Nálunk lejjebb, már csak szerencsétlen görögök vannak, akik azt fontolgatják ki kellene lépniük az euró zónából. Szerintem be sem kellett volna lépniük, ahogy nekünk sem az EU-ba. Még jó, hogy az euró még nem a mi pénznemünk. Az viszont nem jó, hogy a forint oly gyenge, oly sebezhető, mint kevés valuta a régióban. Visszatérve a görögökre. Csak megsúgom, náluk még a minimálbér is kétszerese a mi minimálbérünknek. Apropó, minimálbér. Azt hallotta Pali bátyám, hogy úgy akarják segíteni a fiatalok munkába állását, hogy húsz-harminc százalékkal kevesebb minimálbért akarnak nekik adni, azt majd az évek során utolérik magukat. Egyébként ez jó ötlet, csak egy bökkenője van. Mondjuk, mielőtt emelni kellene a bért, elküldik a fiatalt, és felvesznek helyette egy másikat, hasonlóan kicsi bérért. Egyébként még az is kérdéses, hogy a fiatalok, ismerve vágyaikat, munkába hajlandók e állni a minimálbér kicsinyített másáért. Szerintem még magáért a minimálbérért sem. Vagy arra gondol az ötlet kitalálója, hogy majd a szülő segíti az alamizsnáért dolgozó gyermeket? Nem fordítva kéne? A gyerek segítse a szülőt! Ja, mielőtt elfelejtem. Azért jó hírem is van ám! Már csak egymillió négyszázötvenezer új munkahelyet kell teremteni a beígért, egymillió új munkahelyhez. Na ugye, hogy sikerülni fog! Ez olyan, mint amikor a régebbiek azt skandálták, megcsináltuk! Meg hát! Úgy, de úgy megcsinálták, hogy csak na! Ezek meg folytatják! Tudom, szarból várat nem lehet, de azért a szart össze kellett valahogy hozni. Hősiesen küzdöttek, de összehozták! Közösen hozták össze, huszonhárom év alatt hozták össze. És persze, lelkesen hordják továbbra is, mert még nem elég nagy a kupac. De ami a legrosszabb az egészben, hogy az egészet ránk pakolják. És nem veszik észre, hogy már nem látszunk ki alóla. És csak pakolják és pakolják, amíg bele nem döglünk. Azt mondta az ország leggazdagabb embere, jó tíz évig nem lesz életszínvonal emelkedés Magyarországon. Azt persze nem mondta, hogy életszínvonal csökkenés lesz, de borítékolom, hogy az lesz. Még ennél is lejjebb jutunk. Természetesen önerőből jutunk lejjebb, mert a magyar virtus, no és nagy nemzeti gazdasági szabadságharcunk nem engedi, hogy mások nyomjanak le bennünket. Megtesszük mi magunk, büszkén, emelt fővel, széllel szembe hugyozva. Miközben levelemet írom, röpke egy óra alatt, kétszer mondtak híreket a rádióban. Mindkétszer vezető hír volt, hogy romlik a forint, esik a tőzsde. A tőzsde engem különösebben nem érdekel, de hogy az euró árfolyama és a svájci frank árfolyama is rohamosan nő, az azért több mint elgondolkodtató. Mert ha jól megfigyeli Pali bátyám, újabban ez a divatos trend. Ahogy közeledik a hónap eleje, akkor, amikor a legtöbb devizahiteles törleszti a részleteit, mindig zuhan a forint. Ez a folyamat kb. minden hónap tizenötödikéig tart, aztán lesz egy kis emelkedés, majd a következő hónap elején megint a nagy zuhanás. És még mondja valaki, hogy nem mesterségesen rángatják az árakat, és vetkőztetik le a devizahiteleseket. Szóval, szar a helyzet, és sok jó nem is várható az elkövetkező időszakban. Jelenlegi kormányunk, ha valaki nem tudná, két éve van kormányon. Tevékenységüket lehet értékelni statisztikákkal, különféle ügyes, dicsérő, vagy akár szidó mondatokkal. Nincs jelentősége, hisz az igazi értékelést mindenki saját magában végzi. Nekem ne mondják, hogy jól vagyok, amikor nem vagyok jól! Nekem ne mondják, hogy jobb a helyzetem, mert nem jobb a helyzetem, sőt! Szóval, én tudom – ahogy mindenki más -  hogy telt az elmúlt két évem. Tudom, hogy mit hozott a rövid múlt, és kíváncsian, de roppant pesszimistán várom, vajon mit hoz majd a jövő, a következő két év. Megmondom őszintén, sok jóra nem számítok.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci azt mondta, a jelenlegi minimálbér az éhenhaláshoz is kevés. No most annak a húsz-harminc százalékkal csökkentett változata csak sértésnek, és megalázásnak jó.