...a tiszeszlári vérvád története...

Ma ismét terítékre került a tiszaeszlári tisztázatlan haláleset története, amelynek táptalaján évszázadok óta keringő rémtörténetek kaptak újra szárnyra, ahol soha be nem bizonyított tényállítások születtek a zsidóságról.
Több mint száz éve történt a kiskorú cselédlány Solymosi Eszter halála, melynek körülményeit mindmáig homály borítja, nincsenek konkrét tények, csupán találgatások.
Feltételezés az is, hogy a katolikus vallású szolgálólány valamely sérelem, vagy összezördülés kapcsán bánatában egyenest a Tiszának ment és a habok között lelte a halálát. Amikor az anyja keresni kezdte, a faluban elterjedt az a hír, hogy a zsidók rituális gyilkosságának esett áldozatául.
Ez a feltételezés szolgált alapjául a későbbi hírhedt vérvádnak, amelyről Tiszaeszlár elhíresült.
A hosszúra nyúlott per, a történet csűrése, csavarása, bizonyos politikai körök eszközévé tette, és nyilvánvalóan antiszemita célokból, rémtörténetté emelte Solymosi Eszter tragikus halálát.
Íme a történet, amelyben a XXl. században is (túl) sokan hisznek, a tiszaeszlári vérvád megalapozatlan története. Nézzük, mi is történt Tiszaeszláron a tények tükrében.




A vérvád története




1882. április 1-jén a Szabolcs-Szatmár megyei Tiszaeszlár faluban nem tisztázott körülmények között nyoma veszett egy tizennégy év körüli cselédlánynak, Solymosi Eszternek.
Napokig tartó reménytelen kutatás után, szárnyra kapott a rémhír: a kis Esztert a zsidók tüntethették el.
A feltételezésnek a közelgő Húsvét ünnepe adott aktualitást, amikor is a szokásosnál nagyobb volt a zsidó családoknál a jövés-menés, és sok volt a településen feltünedező ismeretlen.
Évszázadok óta suttogták faluhelyen a zsidókról, hogy keresztény szűz vérére van szükségük a húsvéti pászka elkészítéséhez.
A vértől, mint a "lélek lakhelyétől" való tartózkodás ősi tilalmát figyelmen kívül hagyva, készen állt a vérvád, mivel Solymosi Esztert a zsinagóga környékén többen is látták.
Ezekben az években számos határon túlról érkező pletyka számolt be a zsidók "állítólagos bűncselekményeiről".
Így a kislány eltűnése kapcsán is kézenfekvőnek tűnt, miszerint Esztert a zsidók a templomukba csalták, a nyakát elvágták, vérét pedig a pészah megünnepléséhez használták fel. Holttestét valószínűleg elásták valahol.
A történet, bár soha nem nyert bizonyítást, mindmáig (túl)sokak számára elfogadott tény.
A zsidóságra nézve napjainkban is negatív felhangú a történet, amelyben nem kap kellő hangsúlyt a tény, hogy Tiszaeszlár esetében, egy felmerülő vádról volt szó, amely az évekig tartó perek alatt sem nyert bizonyítást, így a történet megalapozottsága is nagyban megkérdőjelezhető, nem kezelhető megtörtént esetként.
Sokan mégis az igazságszolgáltatás erkölcsi megsemmisülésének, abszolút kudarcának tekintik az ügyet.
Így történhetett meg, hogy az idők folyamán Tiszaeszlár az antiszemitizmus zarándokhelyévé vált.




A vád és a politika




Magasabb hatalmi köröknek is kapóra jött az eset, hiszen a gyűlöletkeltés már nem számított új keletűnek a magyar lakosság körében, minden felmerülő rejtélyes bűncselekménnyel a zsidóságot volt szokás megvádolni.
Istóczy Győző és a tiszaeszlári Onódy Géza országgyűlési képviselők a Parlamentben nagypolitikai szintre emelték a vérvádat. Bary József, az ügy vizsgálóbírója vezetésével megindult a körültekintő, és alapos nyomozás, amit politikai körökből is széles körben támogattak.
Tanúk sokaságát hallgatták ki, akik gyakran egymásnak teljesen ellentmondó vallomásokat tettek, amelyeket térben és időben csak igen nagy nehézségek árán sikerült beleilleszteni a történetbe.
Zsidók tucatjait vetették börtönbe a vizsgálat során. Júl. 29.-én vádat emelt az ügyészség: Schwarz Salamon, Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Wollner Herman ellen gyilkosság miatt; Scharf József, Jünger Adolf, Braun Ábrahám, Lusztig Sámuel, Weiszstein Lázár és Taub Emánuel ellen gyilkosságban való bűnrészesség miatt; Vogel Anzelm, Smilovits Jakab, Herskó Dávid, Grosz Márton és Klein Ignác ellen bűnpártolás és a holttest elrejtése miatt.

Kossuth Lajos száműzetéséből nyilatkozott. Tiltakozásának adott hangot, és középkori előítéletnek, Magyarország gyalázatának, a civilizációhoz méltatlannak nevezi az egész vérvád-ügyet.
Azonban Kossuth ezen felháborodása szöges ellentétben állott az akkori képviselőház előítéletével.
Kezdetét vette a PER.




Scharf Móric vallomása




Az ügyben meghallgatott gyermekkorú tanú, a tizenhárom éves Scharf Móricz beismerő vallomása még inkább összekuszálta az amúgy is ellentmondásos történet szálait. Első vallomásában állította, hogy hallomásból sem tud az eseményekről.
Még ezen az estén a gyereket Recsky csendőrbiztos az otthonába vitte, és egy Péczely nevű írnokra bízta, aki gyilkosság miatt tizenkét évig fegyházban ült.
Nem ismeretes, miféle eszközök alkalmazásával vette rá Móricot a beismerő, és a zsidóságra nézve terhelő vallomás megtételére. Mindenesetre a gyerek új vallomást tett.
Tanúvallomást tett még Móric testvére, Scharf József hitközségi alkalmazott Sámuel nevű kisfia is.
Elmondása szerint ő és a bátyja segédkeztek a lány vérének a kifolyatásánál.
Sámuel ebben az időpontban alig múlt el öt éves.
A nagyobbik fiú, Scharf Móric eleinte tagadta, hogy valamit látott volna, végül zavaros, és ellentmondásos vallomást tett, miszerint atyja a lányt, a szombati istentisztelet után, a házukba csalta, arra kérve helyezzen át egy gyertyát, mivel szombat lévén ez a számára tiltva van.
Ekkor egy házukban időző zsidó koldus Wollner Herman, a templomba hurcolta a lányt, ruháitól megfosztotta, és a házukban tartózkodó három sakter (metsző, a zsidóságnál mészáros) Buxbaum Ábrahám, Braun Lipót és Schwarz Salamon segédletével elvágták a nyakát, és a vérét összegyűjtötték egy edényben.
Ezután a holttestet felöltöztették, rongyokba bugyolálták vérző nyakát Lustig Sámuel, Braun Ábrahám, Weiszstein Lázár és Jünger Adolf jelenlétében.
Mindezeket állítása szerint, Móric a zsinagóga kulcslyukán keresztül látta.
A későbbi helyszíni szemle során beigazolódott, hogy a kulcslyukon keresztül sem Móric, sem más nem láthatott semmit.
Miután Móric szüleire terhelő vallomást tett, és azokat bebörtönözték, gyámság alá került. Nem ismert, milyen hatások alatt tette meg ellentmondó vallomását, bár életrajzi írásában később említést tesz kényszerítésről.




A fordulat




Ekkor váratlan esemény döntötte romba a nagy gonddal felépített vádat. Június 16-án egy lány holtteste vetődött partra.
Ruházata megfelelt Solymosi Eszterének, és magán viselte különös ismertetőjegyeit is. A csuklóján, kendőbe csomagolva megtalálták azt a festéket, amelyet eltűnése napján, a boltban vásárolt.
Vágásnyom azonban sem a nyakán, sem más testrészén nem volt található, így a vérvád történetébe sehogyan sem illett bele a sértetlen halott.
Jó páran már a börtönben ültek, így a vád hívei a történet megváltoztatására kényszerültek, kétségbe vonva a holttest azonosítását.
Minthogy a vizsgálóbíró is ezt az eredményt túl kedvezőnek találta a zsidóságra nézve, így vidéki orvosszakértőkkel vizsgáltatta meg a halottat, akik 18-20 év körülinek találták az életkorát.
A feltételezett történet a következők szerint bonyolódott.
Bizonyára a zsidók ártatlanságuk védelmében, egy női holttestet kerítettek, és Solymosi Eszter ruhájába öltöztették.
Azután tutajosokat fogadtak fel, akik a tutaj aljára kötözve leúsztatták a testet a Tiszán, hogy később a köteleket eloldozván, a víz a partra sodorja a holttestet, mint a zsidók ártatlanságának a bizonyítékát.
Hosszú hónapok teltek el új nyom és tanúk felkutatásával, jelentős eredmény nélkül. A bebörtönzöttek sora most már a tutajosokkal is bővült.
A zsidók ekkor az országgyűlési képviselő, író, újságíró, és ügyvéd Eötvös Károlyt kérték fel képviseletükre.
Eötvös Károly megszervezte a védőcsoportot. Védők voltak: Eötvös Károly országgyűlési Képviselő, Friedmann Bernát, Funták Sándor és Székely Miksa fővárosi és Heumann Ignác nyíregyházai ügyvédek.
Szakértőkkel konzultált, majd 1883.július-augusztusában sikeresen védte meg a nyíregyházi végtárgyaláson az eszlári zsidóságot. Elmondása szerint, ez volt a könnyebb feladat. Nehezebb, hogy a zsidóság elleni gyűlölködést, a vérvád elterjedését ki lehessen törölni a közgondolkodásból.




Az ítélet




1883 jún. 17. -én volt a nyíregyházai törvényszék előtt Kornis József elnökletével, a nagy per utolsó felvonása. Szeyffert Ede államügyész képviselte a vádat. Solymosi Eszter anyját egy Szalay nevű ügyvéd.
A vád jogi alapja egyedül a gyermekkorú Scharf Móric ismeretlen körülmények között keletkezett vallomása volt.
A vádakat állító gyermek vallomásai nyilvánvalóan ellentmondók voltak, s a helyszíni terepszemle be is igazolta azok tarthatatlanságát.
Eötvös Károly és Friedmann Bernát védőbeszédei után a bíróság aug. 8-án egyhangúlag felmentette a vádlottakat. Solymosi Eszter anyjának ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen, de a felsőbb bíróság indítványát elutasította.
A felmentés után Scharf József Pestre költözött fiával Móriccal, aki állítása szerint kényszer alatt tanúskodott hamisan apja és a zsidóság ellen.
Scharf Móric később Amsterdamba költözött, ahol gyémántköszörűsként élt, támogatta szüleit, aztán ő maga is családot alapított. 1924.-ben halt meg.




Antiszemita megmozdulások




A felmentő ítéletet sokan nem tudták elfogadni. Hírét követően országszerte antiszemita zavargások törtek ki.
Általánossá vált országszerte a zsinagógák, boltok megrongálása, szinte mindennapos eseménynek számítottak a gyújtogatások, a hangos tüntetések.
A vérvádban hívők fennen hirdették, hogy a zsidók lefizették a bírókat és tanúkat.
Az ügyvéd Eötvös Károlytól, aki a per előtt az egyik legnépszerűbb magyar politikus volt, hívei elfordultak, zsidóbarátnak, zsidó bérencnek titulálták, összejátszással vádolták, és soha többé nem választották meg képviselőnek.
Istóczy Győző és Onódy Géza szervezésében megalakult a Magyar Antiszemita Párt, amely a Parlamentben is szerzett mandátumot, így a döntéshozatalban is képviseltette magát. Világméretűvé dagadt a botrány. Bécsből, Párizsból, és Londonból is érkeztek újságírók, tájékoztatva a nemzetközi közvéleményt az eseményekről, így a per és folyományai ismertté váltak az egész világon.
Sokan ma is Magyarországon, csak annyit "tudnak" az esetről, hogy valamikor Tiszaeszláron eltűnt egy kislány. Állítólag a zsidók áldozata lett, "mert kellett nekik a vére".
Hazánkban a vérvádban még napjainkban is sokan hisznek.
Az antiszemitizmus éledése újra és újra előhívja a múlt sötét kísérteteit, ám a történet pontos megismerése nélkül, még találgatni is hiábavaló. Solymosi Eszter halálának körülményei ma is tisztázásra várnak.
Az események megismerése után, ránk, az utókorra hárul a történések továbbgondolása, vélemény kialakítása, mi is történhetett Tiszaeszláron?.









forrás:internet