Politika? Lehet.....

Kedves Pali bátyám!

Szóval, elkezdődött! Mármint az új esztendő, melyről sokan azt jósolják, hogy minden eddiginél nehezebb lesz. Pedig bizton állíthatom, hogy nem nehéz, hanem kurva nehéz lesz. Legalábbis, ahogy bizonyos polgári körök ígérik, akkor mindenféleképpen. Úgy is mondhatnók: Tisztelt hölgyeim és uraim, drága barátaim, évek óta folyó vesszőfutásunk, idén is folytatódik. Mivel vagyunk olyan észvesztően szerencsétlenek, hogy még kérni sem tudunk, így valószínű, hogy az elkövetkező éveket a gatyánk mellett kell eltöltenünk, nehogy elkopjon, hisz nem lesz miből másikat vennünk. Egyébként pedig, az IMF-nek a jó k…. anyját, hogy minden szaron megsértődnek, és látványosan elvonulnak. Nem is értem, hogy a francba gondolhatják azt, hogy majd ők diktálnak nekünk akkor, amikor ők adják a pénzt! Felháborító és hibás gondolatsor, mely engem, mint egyszerű, önhibáján kívül csóróvá avanzsált adófizetőt, mélységesen felháborít. Ezek olyan, de olyan parasztok, hogy ilyet még nem hordott a föld a hátán. Egyszerűen nem értik meg, hogy vége a gonosz időknek, és gazdasági szabadságharcunk olyan állomásához érkeztünk, amikor nem szólhatnak bele abba, hogy mikor, mire, mennyi időre és milyen visszafizetési kondíciókkal adnak nekünk, mit is? Mert ez nem kölcsön, és nem hitel lenne, lett volna, hanem biztonsági tartalék, a rossz időkre. Áhá! Szóval úgy gondolják valakik valahol, hogy lehet ennél még rosszabb is! Ez lassan már olyan, mint Rejtőnél, amikor a sivatagi kocsmában suttogva mondja az egyik fickó a másiknak. – Csendesebben beszéljünk a szökésről, mert meghallják és száműznek! – a másik fickó elnézett a sivatag pokla felé, és csak annyit válaszolt. – Innen? Hová? – én is azt kérdezem, mi lehet ennél már rosszabb? Aki munkanélküli, az esetleg halmozottan munkanélküli lesz? Igen, az meglehet! Ő lesz az irigyelt személy hazánkban! A többszörösen munkanélküli majdnem munkavállaló, és a bedőlt, de időközben valakik szerint megmentett – bár ő nem úgy érzi - devizahitel tulajdonos. Persze, csatlakozhat hozzájuk a minimálbérért dolgozó éhkoppon lévő, és a földet vetni akaró, de a kutyának sincs rá szüksége gazda is. Tudom, most hülyeséget beszélek, mert pont ezek a szerencsétlenek miatt van szükség gazdasági szabadságharcunkra, hisz ők azért kerültek oda, mert…. hu, most ebbe egy kicsit belezavarodtam, de majd mindenre fény derül a nagy össznépi felelősségre vonás után. És ha az a rohadt szemét, és társai letagadják, hogy miattuk történtek ezek a dolgok, majd akkor a média emlékezteti őket! Ahogy minket is minden áldott nap emlékeztet, hisz az a dolga. Mert a média pontosan tudja, ki, mikor, miért, na és mit! Néha elferdítve tudja, néha rosszul tudja, de tudja. Legtöbbször persze úgy tudja, ahogy valakik a szájába rágják, hogy kell mondania. Tetszik érteni, remélem. Tudja, csak másképp mondja. Egyébként ez az IMF dolog sem tetszik nekem. Sem az, hogy ismét hozzájuk fordultunk, sem az, hogy hazahúztak. Úgy gondolom, hogy lassan negyed száz évvel a rendszerváltozás(?) után, már illenék megállnunk a saját lábunkon. Ez pont úgy néz ki, mint mikor az ember kölke kiröpül. – Na Karcsika, elmúltál 22 éves, megnősültél, van szakmád, lakásod, boldogulj. – Apa! Én nem tudom sem magamat, sem a családomat fenntartani, kérlek szépen segíts rajtam. – és mit tesz ilyenkor a szülő, segít, na és igyekszik a gyereket olyan mederbe terelni, hogy megálljon a maga lábán. Ha nem megy, akkor bizonyos idő után leveszi róla a kezét. De míg segít, addig tanácsot ad, követel, satöbbi. Így van ezzel a Valutaalap is. Főleg azért van így, mert egyszer, nem is olyan régen, valakik, büszkén, pökhendin, elhajtották őket melegebb éghajlatra. És most pont ezek a valakik megint diktálni próbálnak nekik. Egyszerűen nem értik meg ezek a föld felett röpködő hölgyek és urak, hogy az ember, ha nagyon szeretne valamit, akkor kérni szokott. Szépen kérni. És bizony, engedni is szokott, főleg akkor, amikor az érdekei úgy kívánják. Legalábbis, ha egy egész ország érdekei kívánják ezt, akkor feltétlenül. Még szerencse a szerencsétlenségünkben, hogy nincs komoly gazdasági problémánk, mint említettem volt, gazdasági szabadságharcunk sikeres, a gazdaság dübörög, a világ pedig szájtátva figyel minket. Igaz, most nincs szó a magyar titokról, de ez nem jelenti azt, hogy nincs titok. Mert igenis titok az, hogy például ha nem szerzünk valahonnan néhány száz milliárdot euróban, akkor mi lesz velünk, ha egy kicsit fingatni akar bennünket hű társunk és szövetségesünk, az Unió. Mert ugye azért azt tapasztaljuk, hogy nem annyira hű ez a szövetség, hogy mindenképpen meg kellene nekik felelnünk. Viszont kilépni meg szinte lehetetlen ebből a kötelékből. Egy valamit viszont tudok. Én nem akartam az Uniót, de el kell fogadnom, hisz én is itt élek, a teher közös. Amit nem értek az az, hogy akik akarták, és most ott ülnek Országunk Házában, azok hogy a francba gondolják azt, hogy ellene mennek. Ha engem köteleznek arra, hogy mint magyar állampolgár, fogadjak el minden kormányzati döntést, mindenféle nyűgével, bajával, akkor a tisztelt hölgyek és urak is a belépéskor gondolhattak volna arra, hogy majd eljön az idő, amikor kénytelenek lesznek elfogadni az Unió összes baromságát. És aki nem fogadja el, az saját adófizetőivel tol ki, mert ez a szövetség, nem az a szövetség! Ez bizony megbosszulja azt, aki ellene megy. Mindezt teszi az erősebbik kutya elmélet alapján. Hisz a csóró országok ne ugráljanak, ők csak azért kellettek oda, amiért. Piacnak, hitelek kihelyezésére, és azért, hogy inkább a görögök, a portugálok, és a többi kicsi menjen tönkre, mint az Unió alapítói és gazdag országai. Ők így védik országukat, adófizetőiket. Engem már csak az érdekel, hogy a mindenkori, Uniót ránk erőltető kormányaink bennünket mikor, hogy és miként fognak megvédeni? Mert ha jól látom ebből a helyzetemből, gazdasági szabadságharcunk eddigi vesztesei mi magunk vagyunk.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci azt mondta, hogy ő politikailag érett arra, hogy az eszméért síkraszállva haljon éhen.