A csipkebokor oltalmából előbújt a kutyus.....

Kutya- Természet

A Mulatódomb tetején, egy csipkebokor oltalma alól, kidugja a fejét, egy füstös képű, lifegő fülű kutya. Szerelem első látásra gondolom én, a kutya pedig: szerencsémre, jó nagy balekot találtam! Ez a nő megy a hegyekbe, én is vele tartok, és ha kedvem szottyan, vadászgatok.

A drágalátos kutyus menetiránynak megfelelően beáll a kezem alá, hogy simogassam meg, vitának helye nincs, Ő döntött, velem jön a Tóthegyesbe!

A fajzati keresztnél, megtartjuk a Keresztelőt, mert hát valahogy szólítanom kell az ismeretlen, idegen kutyát.(az emberek lelkére, meg nyugtatólag hat.) a kutya neve erre az egy napra: CIMBORA

Cimborával leérünk a patak hűsítő vizéhez, amelyből bőven lefetyel, majd irány a Falábúrét. Amíg én az égbe nyúló akácfák illatos, fehér fürtös virágzásban gyönyörködtem, kutyusom egész mással volt elfoglalva. A bokorból repült az őz, utána repült az én alkalmi barátom.  Ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennem a dolog, miért lettem én a kiválasztott!

A kutya mindig visszajött hozzám, de az is igaz, hogy megvártam, ha eliramlott mellőlem.

A Kalappallagon zsíros kenyérrel pecsételtük meg az egy napra szóló,- de örök emléknek maradt- kapcsolatunkat. A hátizsákomban, mindig viszek útra valót, a forrásoknál pedig „ tankolok” vizet. Ez a kölyök korban lévő kutyus eleinte tisztes távolságban telepedett le mellettem, de délután hazafelé jövet, már mellém ült le pihenni, leskelődni. A Világos oldalban alaposan meg figyelhettem a viselkedését. Tulajdonképp én az Ember süketen, vakon ballagtam a hegy oldalában, nem úgy, mint az én drága kutyusom. Nesztelenül, meg lapulva kúszik fölfelé a partnak, majd a következő pillanatban repül a  vad az Életéért, utána vízszintes vonalként az „én” kutyám. Soha ilyet nem láttam, le is nyűgözött az élmény!

Természetesen a vad győzelmével ért véget a futóverseny. Ezt abból tudtam meg állapítani, hogy a kutya pofája nem lett véres! Jó nagyot sóhajtottam, amikor kíváncsi  tekintettel jön felém a drágalátos: vajon én mit szólok a történtekhez? Szinte bocsánat kérőleg nézett rám, hogy szánja-bánja a dolgot, de hát olyan gyorsan történt minden, nem lehetett kihagyni.- nem is hagyja ki egyszer sem!-

A Cimborámnak pedig ezt mondtam: nagyon örülök neki, hogy a szarvas volt az ügyesebb.

Egyáltalán nem díjazom, hogy az erdőn nem tudsz „rendesen” viselkedni. De ami igaz az igaz:

Gyönyörű látvány volt és sohasem fogom elfelejteni!

A  tóthegyesi fenyves erdőben ott hagyott, amiért nagy lelkiismeret furdalást éreztem. Vártam egy jó darabig, kiabáltam, parancsot osztottam: Cimbora, tessék visszajönni! Nem jött.

Szomorúan ballagok- bűntudattal megpakolva-, amikor látom, hogy repülnek a muflonok, majd lent  a bükkös erdő völgyében, meg állnak legelészni, mintha semmi nem történt volna az előbb. A muflon gyereket hallom panaszkodni a mamának: muszáj volt így rohanni? Én még olyan kicsi vagyok könnyen, kitörhetem a lábam.-

A lelkem mosolyog. Ahá itt vagy a közelembe Cimbora, de őt-magát nem látom. Egyszer csak a hátam mögött, zörög az avar, de  erőteljesen. Atya Úr Isten! Mekkora vad lehet az én hátam mögött?-születik meg a buta gondolat.- óvatosan meg fordulva, nagy vadra számítva, fölfelé emelem a tekintetem, majd egyre lejjebb nézve, nyakig sarasan csörtet utánam  Cimbora.

Persze kinevettem, hogy a helyismerettel rendelkező muflonok jól meg szívatták ezt a buta kutyát. A matuzsálem korú, kidőlt gyertyánfa mellett, nagyon szeretek el időzni. Ott lepihenve a barátom is mellém telepedik, nyelvét lógatva, nagyokat lélegezve le-fel emelkedik a kutya teste. A háti zsákomból elő kerül a margarinos kenyér, amit két pofára be is fal és el felejti meg kérdezni, hogy: ez miért nem kolbász zsíros kenyér?- hát igen, az éhség az nagy Úr!!

Ki pihenve az út fáradalmát, összepakolok és indulunk lefelé. Idő közben, én is ki okosodtam, és folyamatosan beszélek, a kutya nem nagy örömére. Biztosan meg is fordult a felében a gondolat: be foghatná a száját ez a nő, hiszen így nem tudok vadászni!-

Én is gondolok egyet, ha már erre járunk, menjünk föl a Világos-hegyre is.

No nem a legtetejére, ahol a sziklák vannak, - mert féltettem a kutyát, ha ott meglátja a muflont, ész nélkül leugrik utánuk, és baja eshet. A Világos oldal nagyon meredek, nehezen járható hegy. Az ember lánya is sűrűbben kapkod levegő után. A cipőm sarkával érzem, hogy a kis barátom, közvetlenül a nyomomban halad. Ezért, hogy ne üssem orron a cipőmmel, előre invitálom, hogy menjen előttem. Megy is a lelkem, de többször is kérdőn vissza- visszanéz, hogy: komolyan gondolom a dolgot? Tényleg muszáj ide föl menni?-

Válaszolok a hangosan föl nem tett kérdésre. Igen! Komoly a szándék, menjél csak szépen, én is jövök! Föl is érünk a hegy- majdnem tetejére- és ott is lepakolok. Már nagyon meleg van, szép nyár elejei idő. Egyébként is a hosszú tél után, berobbant a hőség.

Nos, itt ülünk egymás mellett, és mutatom karmozdulattal, hogy olyan gyönyörű a panoráma, ritkán van része ilyenbe. A kutyus szót fogadóan szét néz, egyet ért velem, de aztán gondol egyet, hogy ő nem hülye és bevonul  az árnyékot adó bokor alá. Látva, hogy mit tesz kutya, meg kérem, hogy engedjen oda maga mellé. Most már ketten ülünk a bokor alatt!

Kellőképp ki pihentük magunkat és elindultunk a hegyről lefelé, s e közben egy gyönyörű páfrányt veszek észre. Oda lépek a növényhez, és a levelek alá is beleskelődöm, majd vissza lépek az ösvényre. Ekkor jön a meglepetés: Cimbora oda megy a páfrányhoz, bele dugja a füstös pofáját, mancsával meg lapogatja a növényt, és visszaül az ösvényre, és rám néz.- én is tudom, amit te!-

Természetesen elnevettem magam, meg simogattam a kutya  tanulékony, okos fejét és felszólítottam a Botanikus kutyámat, hogy indulás haza felé.

Az út folyamán többet nem hagy magamra.

De egyszer csak a bajok el kezdődtek! Lakott területre érve, ez a drágalátos kutya mindenkinek neki rontott, aki valamilyen járművön közlekedett. Volt is nekem minden bajom!! A kutyát egyáltalán nem tudtam féken tartani. Nagy szerencsémre, semmi tragédia nem történt!!! Vissza értünk a reggeli találkozásunk színhelyére, de a domb másik oldalára, ahol a kőbánya van. A kutya már rég fölismerte az otthonát, s növelve a kettőnk közti távolságot, végül ott hagyott, köszönés nélkül távozott!

Nem vagyok az a természet, aki nem jár a dolgok után, s a bekötőúton találkozok egy kockás inges férfivel.

-         mondja jó ember, ez a kutya a magáé?-kérdezem, amire az illető bizalmatlanul válaszol.

-         Igen az enyém, de még reggel elment, nem ez az első alkalom- mondja az orra alatt morogva.

-         De én nem hagyom a dolgot, elkezdem neki mesélni, hogy milyen volt a napunk. A kutyáját jól tartottam, vigyáztam rá  amennyire tőlem ki telt. Dicsérem az ebet, hogy milyen ügyesen próbált zsákmányt ejteni a nap folyamán.- no ezzel meg tört a jég!-

-         Hogy hívják a kutyát?- Morgónak. Németjuhász és agár keverék. Látta azt a pettyet a pofáján? Különben meg a főtt ételt is nagyon szereti, főleg a pőkötet, jó zsírosan.(hát az sajnos nem vót nálam) A beszélgetés közepette , meg jelenik egy túra motoros. Az én „emberem” rögtönzött bemutatót tart. Morgót ráküldi a motorosra, akinek szemlátomást javul a rész ideje. A kutya pedig,-  mint aki egész napos pihenésből ébredt, óriási erő bevetéssel üldözi a motorost. A mellettem álló büszke kutya tulajdonos, füttyent egyet s abban a minutumban a kutya leáll, a szám pedig tátva marad!( sajnos fütyülni sem tudok). Az ismeretlen férfitől elköszönök, örülök, hogy „Cimbora” ismét otthon van! Morgó-Cimbora  a gazdájától távolabb oda jön hozzám s én a kutyához lehajolva a fülébe súgom:- ha továbbra is így folytatod, AGYON LŐNEK A VADÁSZOK!!-

A történtek után meg fogadtam, hogy soha többet nem indulok neki a hegyeknek idegen kutyával!!

Utólag  belátom, hogy óriási FELELŐTLENSÉG volt, amit cselekedtem.

De! Mentségemre legyen mondva, mindig vágytam arra, hogy olyan kutyám legyen, akivel a hegyeket tudom járni

2003. május.                                                             Pataki Katalin