...amikor szív és ész egymásnak feszül...

az első részt itt olvashatod

//pipafust.gportal.hu/gindex.php?pg=32669006&postid=756259

Szemrehányó csend költözött közéjük. Tibor arcára mosolyt, a régi kedvességet, már csak a szomszédasszony, vagy a kollegái feleségeinek látványa tudott csalni. Tibor Dorinára, most már sokatmondó, már-már megvető tekintettel nézett. Valami elveszett. De ez még csak a kezdet volt.
Hízni kezdett, és ez a mozgásán is meglátszott. Vizesedett a lába. Ha a bokáira nézett, arra gondolt, pár hónapja még karcsú lába, formás alakja volt. És a festészetről is álmodozott. A furcsa, jó érzésről, az alkotás gyönyörűségéről.
Tudta jól, most a teste átalakulásával, új emberré formálódik. Ez most egy új fejezet lesz az életében.
Persze elsősorban anya lesz, de az új szerepben egyre inkább kiszolgáltatva érezte magát. Egy rakás szerencsétlenség lett. És ahogyan hízott, egyre inkább az volt. Azt a tényt, hogy a nőiességét, minden vonzerejét maga mögött hagyta, Tibor anyja nem hagyta,egy pillanatra sem, hogy elfeledje. Az " ugyan már kinek kellenél te" meg a "hol találsz te még egy ekkora marhát" megjegyzések, bár folyamatosak voltak, Dorina megpróbálta őket elengedni a füle mellett.
Nem is a szépsége elveszítését élte meg rosszul, hanem az elértéktelenedést, a biztonságérzet megingását. Tibor eltávolodott tőle. Pedig nagy szüksége lett volna rá. A közös gyermeküket várták.

Dorina megadta magát a sorsnak.
Tibor elvárása volt, hogy látogassák az anyját rendszeresen. Ő próbált ebben is megfelelni a férjének. Persze ez semmiben sem sikerült, legyen az főzés, vagy csak portörlés, mindig akadt valami kifogásolnivaló, ami csorbát ejtett, amúgy is megsebzett önbizalmán.
A hétvégi látogatások is mindig újabb sérüléseket jelentettek. Összeszorult gyomorral tűrte végig a röpke órát, Tibor anyjával. Általában hűvös csöndben üldögéltek az üres asztal mellett, és gyűlölködő, fitymáló tekintetek kereszttüzében várta, hogy teljen az idő.
Mindenki azt mondta, majd ha anyósa a karjaiban tartja az unokáját, minden más lesz. Meg fog a szíve lágyulni.
De Dorina félt, hogy nem fog megváltozni semmi, hiszen ez a gyerek az ő kisbabája is lesz.
Ha szólt pár szót Tibor anyjához, ő szinte hátrahőkölt a hangja hallatán. Hát nem valószínű, hogy csoda történik, és helyreáll a rend. Nem valószínű, hogy ő itt valamikor is családtag lesz.

Aztán egy szép napon, anyósa titokzatos arccal beinvitálta őket a szobájába. A régi házban, éppen a kanapéval szemben, ahol Dorina leült, egy régi vakablak volt, néhány dísztárggyal. Az egész berendezés végtelenül egyszerű és régies volt. Kopott bútorok, régi ház. Mindenből a legszükségesebb.
Tibor anyja hosszasan keresgélt valamit, majd fényképalbummal a kezében, nosztalgiás arccal kettőjük közé ült. Az ölébe vette az albumot, felsóhajtott és kinyitotta.
Dorina gyermekkori fényképekre számított Tiborról. Göndör hajú, pufók kis angyalka képekre, ahol még látszanak a gödröcskék férje arcán,és kezén. Ahol majd megláthatja születendő kisfia mosolyát. Szívét valami kellemes melegség járta át, figyelmesen nézett az albumra.
Nevezzük ezt az évszázad arculcsapásának.
Az első lapon egy testes nő, talpig menyasszonyi ruhában pózolt, önelégült és nem túl intelligens mosollyal.
Gizi. Tibor első felesége.
Aztán lapozás jött. Gizike fél lábbal a járdaszegélyen. Gizike csokorral. Gizike csokor nélkül. Végül Gizike Tiborral ölelkezve.
Anyja minden fényképnél a fia arcára tekintgetett, várva a hatást, valami édes nosztalgiát, ami még egy lépéssel odébb tolja őt, mostani feleségétől.
Dorina tudta jól magáról, hogy második feleség, de ennek nem tulajdonított nagy jelentőséget. Mégis most hangsúlyt kapott a szó. Második.
Felállt, és az udvarra ment. Szeretett volna idegességében rágyújtani, de mégsem tette. Gyereket várt.
Ekkor érkezett Tibor apja. Régóta másik házasságban élt már.
-Csók.-üdvözölte Dorina.
-Szervusz lányom.-üdvözölte.-Tibor?
-Bent nosztalgiázik a volt feleségén. Én ebben nem tudok részt venni.-mondta Dorina, minden bizonnyal keserves képpel.
-Ezt meg kell értened Dorina.-mondta vigasztalón az apósa.-Minden anya aggódik a fiáért, ha rossz útra téved.
Minek nézi őt itt mindenki? Utálják, megvetik, kiközösítik. Egyáltalán miért vett el Tibor feleségül?
-Indulunk-jött ki a férje.
Az autóban átkarolta a vállát, megcsókolta, és Dorina szívében meg nem történtté vált, ez a nap is. Szerette a férjét, és hinni akarta, hogy ez az érzés viszonzásra talált.


Folytatása következik....