politika? lehet..... vagy.....

Kedves Pali bátyám!

Elkezdődött a tanév, és nem is akárhogyan! Legalábbis mifelénk nem akárhogyan, mert mi azért elől járunk az időben! Idő utazunk drága Pali bátyám, idő utazunk! Mint a filmekben! Valaki kitalálja, de mire kitalálja mi már meg is csináltuk, sőt, már el is felejtettük! No, ezzel csak arra szeretnék kilyukadni, mire a fityisz dicsőséges kétharmadával megszavaztatja az egész napos iskolamodellt, addigra nálunk már jó néhány osztály végez ebben a formátumban. Nyolcéves lányom most kezdi a második osztályt, egész napos suliban, vasfegyelem és szigor mellett. És ez nem tréfa! Történt ugyanis, hogy a gyerekek által közkedvelt egyik tanító nénit, - a kettő közül – eltávolították az osztály éléről. Hogyhogy mi volt a bűne? Mi lett volna! Buta kérdés drága Pali bátyám! Képzelje el! Ez a „szemét tanárnő”, mert nem tudok rá más szavakat használni, képes volt a tornaórákon tornaórákat tartani a gyerekeknek. Nem matekot, nem olvasást, hanem tornát, sőt, továbbmegyek! Arra vetemedett ez a magáról megfeledkezett pedagógus, hogy ebéd után hagyta a gyerekeket az udvaron szaladgálni! Ezek a hálátlan kis csibészek pedig kiabáltak szaladgálás közben, ami aztán igencsak nem tetszett az iskola vezetésének. Lett is irgum-burgum, és a tanárnőt naná, hogy áthelyezték. A gyerekek pedig kaptak egy főiskoláról frissen szabadult fiatal nőt, márciusig, mert aztán elmegy majd szülni. Azt még elmondom, mielőtt folytatnám a történetet, hogy lányom az idén úgy ment suliba, hogy kitűnő tanuló lesz, hisz tavaly becsúszott neki két négyes az évvégén. Erre jött az első és a második tanítási nap, és az új tanárnő új seprű jól próbál seperni alapon megszórta a gyerekeket piros üres karikákkal és fekete pontokkal, mondván, hogy semmit sem tudnak. A lányom, sírva jött haza a suliból. Oszt amikor mondta neki az anyja, hogy jó lenne, ha olvasna, azt válaszolta szó szerint, - Anya! Leszarom, nem érdekel, nem leszek kitűnő tanuló! – mindezt azért, mert a pedagógus kijelentette, hogy semmit sem tudnak és buták. Ráadásul, a hétvégén megszórja őket egy valag leckével, akkor, amikor úgy tudom, - de lehet, hogy ez már megváltozott, mint annyi minden, mióta narancsba borultak a pálmafák - hogy hétvégére nem kaphatnak a gyerekek leckét, mert pihenniük kell. De most jön a hab a tortán! Tessék csak figyelni! Ugyanez a pedagógus egy heti tanítás után kijelentette a barátom feleségének, hogy nem tudja elviselni a gyereküket az iskolában. Tetszik figyelni! Íme, a pedagógus gyöngyszem, aki utál bizonyos gyerekeket! Különbséget tesz! Egyiket szereti, a másikat még elviselni sem tudja! És ki is mondja! A szülőnek mondja, hadd örüljön már neki apuka és anyuka! Gondolja el drága Pali bátyám a sok nyolcéves lelkét, akit egy frissen rájuk szabadított tanárnő butának nevez, és mindezt szentesíti is különböző iskolában szokásos negatív jelekkel. No de ez mind semmi! Jön a haverom, fröcsköl a szája és dadog idegességében. Aztán nagy nehezen kinyögi, hogy megy az óvodába a gyerekért. A kölök ott áll a fal mellett, hóna alatt egy vaskos könyv. Amikor meglátja az aput, akkor sietve kinyitja, és mutatja, hogy micsoda gyönyörű állatos képek vannak benne! És apu ezt vegye meg neki, de azonnal, mert Olga néni – óvónő – azt mondta a gyereknek, hogy apu biztosan megveszi majd neki. Apu aztán dobott egy laza hátast, amikor meglátta a könyv hátán az árat, a potom hatezerötszáz forintot. Tessék nekem már elmondani drága Pali bátyám! Miért kell a szülőket plusz költségekbe verni mind az iskolában, mind az óvodában! Velünk is megvetetnek minden évben olyan feladat füzeteket, amiket év közben ki sem nyittatnak a gyerekekkel, nemhogy dolgoznának belőle. Amikor a nagyobbik lányom ötödikes volt, az elmebeteg rajztanár kijelentette, hogy ő csak a legdrágább, legallűrösebb rajzfelszereléssel hajlandó az asztalon álló köcsögöt lerajzoltatni a gyerekekkel. A szülő megvette a drága tanszert, aztán évvégére kiderült, hogy nem csak az asztalon álló köcsög volt az egyetlen köcsög az osztályban, hanem a tanár úr is, akit aztán nagy suttogások közepette áthelyeztek valahová, ahol kevésbé feltűnő, ha kacsingat a fiuknak. Tehát nem mindig a diákokkal van ám a baj, hanem nagyon sokszor, egyre többször a pedagógusokkal is. Most jött a hír, hogy ismét nagyot léptünk előre a devizahitelesek megsegítésében. Történt ugyanis, hogy bizonyos ötlet alapján joga és lehetősége lesz minden devizahitelesnek egy összegben, rögzített, száznyolcvan forintos áron visszafizetnie hitelét! Ugye-ugye! Ugye, hogy megmondtam! Ha egyszer kánaán lesz hazánkban, akkor az olyan lesz, hogy mindenki boldog lesz! De milyen boldog! Képzelje csak el a szomszédban lakó Skultéti Jóskát. Felvett tízmillát svájci pénzben: Ennek a törlesztését négy éve becsülettel fizeti. Igen ám, csakhogy a recesszió miatt, - a négy éves fizetés ellenére a tjzmilla – megduplázódott. Jóskánk már most a gatyája mellett áll, annyira lepadlózza őt minden hónapban a törlesztő részlet kifizetése. De ezentúl más lesz! Jóskánk mosolyog, hisz most egy összegben is visszafizetheti tartozását. Tessék már megmondani drága Pali bátyám! A kormány miért nézi, miért veszi ennyire semmibe a magyar embereket? Miért és meddig szenvedjük még meg huszonkét év dilettáns döntéseit, gőgös kormányzását, semmire sem vezető gazdaságpolitikáját. Azt mondják, nemsokára huszonöt százalékkal fog emelkedni a cukor ára. Az ok marha egyszerű. Magyarország nem képes előállítani a saját maga számára elegendő cukormennyiséget, és importra szorul. És mivel az alapanyag ára emelkedik, így a cukor ára is emelkedni fog rövidesen. A kurva életbe drága Pali bátyám! Hát ki volt az az ökör, aki bezáratta, vagy akinek az engedélyével bezárták cukorgyárainkat. Ki volt az az ökör, aki azt szajkózta, hogy be kell lépnünk a nagy unióba, hisz más alternatívája nincs ennek a kis országnak. Oszt itt van! Beléptünk, és már semmink sincs! Nincs iparunk, mert gyárainkat feldarabolták, bezárták, elkótyavetyélték! Nincs mezőgazdaságunk, mert az uniónak piacnak kellünk és nem termelőnek, előállítónak! Nincs turizmusunk, mert útjaink rosszak, a közbiztonságunkról pedig egy szót se szóljunk, mert halottról vagy jót, vagy semmit. Egészségügyünk pedig….. tényleg! Van nekünk olyan? Hisz ha bekerülünk a kórházba, ott már egész nap van látogatás! No nem azért mert ezt dobta a fene nagy demokrácia, és mindenkinek joga van rokonai láthatásához! Frászt! Az ok roppant prózai és szégyenteljes! Menj be, és lásd el a kedves rokont! Fürdesd meg, etesd meg, sőt! Ha szed valamiféle különleges, vagy kevésbé különleges gyógyszert, akkor vedd meg és add be neki! Ez a Csináld magad című, egészségügyi társasjáték, melynek ez a lényege. Persze, vannak azért mellékszereplők is, akik ott vannak a játszótéren, csak épp azt nem tudom, miért vannak ott, ha nem tesznek semmi érdemlegeset. Ott van mindjárt az egészségügyi államtitkár, aki nagyon szép, hangzatos szavakat tud sorrendbe rakni, és közölni a sajtóval. Vagy ott van az orvosi kamara elnöke, aki mindig aggályait fejezi ki. És akkor még ott vannak az orvosok és nővérek, akik elakarnak menni ebből az országból ha nem kapják meg azt a bizonyos összeget fizetésként. Csak azt nem tudom, ha megkapják, akkor visszadugdossák majd a betegek zsebébe a hálapénzt? Vagy akkor a nővérke nem úgy fog beszélni a magatehetetlen frissen operált beteggel, mintha a kutyája lenne? Mert ha nem mondtam volna, a muter kórházban van, most jöttem tőle, és ott ezt tapasztaltam. Combnyaktörés operálva, a beteg fájdalmasan nyögdécsel, a nővér meg üvöltözik vele, hogy mit képzel magáról, hogy mer nyöszörögni. Ez a Magyar egészségügy, 2011. szeptember 11-én.

Kézcsókom Margit néninek!

Nagydolog történt mifelénk! A Zsoci mesélte, hogy az új nevelési koncepció elveit követve, - amely a gyerekeknek képességük szerinti oktatását irányozná elő - a Dörömböző gyerekek esti iskolába mentek. Éjfélre már a fogdán voltak, mert nem tanulni mentek, hanem lopni.