Mese egy kedves kis bolondról.

Egy házaspár nagyon szeretett volna gyereket, ám nem hogy egykettőre, de háromra-négyre sem lett meg. Hanem hát ötre igen.

Fürdette, szoptatta az asszony a fiúcskát, Finifáni Jankót, örömmel. Később meg tejbepapiztatta. Nőtt is gyerek, mint a gomba, de nemigen akart megszólalni, pedig ugyancsak várták, hogy kimondja: Mama! Papa!

Egyszer azután megnyomta a gyerek mamácskája orrát és így szólt:

-  Gombocska! Bolondocska!

A papája orrával ugyanezt tette, ugyanígy.

Örültek a szülők, dicsekedtek a dologgal sógornak-komának, ismerős pékinasnak, sarki fűszeresnek egyaránt.

No, ebben a dicsekvésben, mint kiderült, sajnos, sok volt a sietség. A gyerek ugyanis kevéssé bővítette szókészletét, mondogatás tudományát, de annál inkább igyekezett hasznosítani a gombocska-bolondocskát.

Túlontúl.

Megnyomta a röfimalac orrát:

-  Gombocska!

Visított a malac, elszaladt. Utána futott Finifáni Jankó, rácsapott egy leveles ággal és nevetett:

-  Bolondocska!

Ez pedig nem volt igazság, mert akinek erősen megnyomják az orrát, annak joga van elszaladni.

Nem minden gomb, ami kerek vagy gömbölyű, de a gyorsan növekvő gyerek ezt lassan se akarta belátni, legalább is szavajárásában nem. Bár az igaz, hogy csak az igazi gombokat gyűjtögette.

Libapásztorsággal sem lehetett megbízni, mert a lúdnépséget is "felgombosította" bogáncsokkal. Még a fejükre is tett bogáncsot. Gágogtak a libák, fejét csóválta Jankó papája-mamája.

Eljött az idő: beíratták az iskolába. Tetszett Jankónak a tanító néni.

A tanító néninek is Jankó. Hanem hát azt nem lehet megengedni, hogy egy nebuló a tanító néni kabátjáról levágja a gombokat és hazavigye gombgyűjteményébe. Kapott is ezért Jankó kedves szavú figyelmeztetést először, komoly oktatóbeszédet másodszor-harmadszor, de negyedszerre már intőt, vagyis korholó szavakat fehér papiroson. Megsértődött Jankó a tanító nénire, erősen:

-  Bolondocska!

Jankó édesapja-édesanyja sem helyeselte a fiú csínytevéseit. Úgy gondolták, igenis Jankó tehet arról, hogy az összekuporodott sündisznó-gombocska megszúrta a tanító néni kezét. A sündisznó ugyanis nem magától mászott bele a tanító néni kalapjába, hanem Jankó segítségével. Bolondocska ide, bolondocska oda, - amit nem szabad, azt nem szabad!

-  Mi lesz így belőled?!  -  szegezte neki Jankónak a kérdést aggódó édesapja. Édesanyja hasonlóan vélekedett.

Így hát Jankó a szüleire is megsértődött. Úgy döntött: világgá megy. Lesz, ami lesz!

Előhúzta a fészerből a talicskát. A padlásról lehordott bele hat gömbölyű "disznósajt-gombocskát", meg a konyhából is elcsent egy óriási kerek cipót, "kenyérgombocskát". Nekivágott teli talicskástul a bolondocska világnak. Olykor jócskán megpihent, de az is igaz: tolta a talicskát derekasan, amikor tolta.

A hetedik erdőben elébe állott egy hétpróbás zsivány. Nem vette le a hátáról a puskát, mert gyerekmadárnál felesleges ilyesmi, csak ráordított varjúrémisztgető hangon:

-  Hová mégy, te kölyök?! Loptad azt a talicskát? Mi van benne?!

Jankó nem ijedt meg, visszaordított a rablónak:

-  Világgá! Nem loptam! Disznósajt-gombocska! Nem látod, te bácsi-bolondocska?!

Megtetszett a zsiványnak a gyerek, bajszot pödört és mézesebb hangon folytatta:

-  Tudod mit, te kutyaütő-kelemenke?! Nálam van a világ vége. Itt kitanulhatod a zsi..., akarom mondani az utasmegállító mesterséget. Könnyű az és jól fizet. Kell hozzá puska, pisztoly, jó erős hang: PÉNZT VAGY ÉLETET! No, persze, ész is, hogy kire fogd a puskát. Szegény ördögöktől csak üres erszényt várhatsz... Pici fillér, az is lyukas, leszel útonálló-inas?!

Tetszett Jankónak, ha nem is a zsivány, de annak kabátján a sok ezüstgombocska. Elment vele a zsivány barlangjába.

Az útonálló három napig heverészgetett, eszegetett-iszogatott a barlangban, de utána látta: kiürült a boroshordócska, menni kell megint rabolgatni. Hej, ilyen e cudar élet, szőlőlevet ki ad néked?

Kereste a kabátját. Meg is találta, mert nem tűnt el nyomtalanul. Ott volt a szarvasagancs-fogason, de gombtalanul. Nem volt túl fogas kérdés, hogy miért lett e kabát gombtalan.

Térdére fektette a rabló Finifáni Jankót és elfenekelte, mint a hétfenekű dobot. Mellékbüntetésül nem vitte magával rabolni, hanem otthagyta árválkodni a barlangban. Ha megszökik, megszökik, nem kár az ilyen vásott, gombeltüntető kölyökért!

Nagyon megsértődött Jankó a zsiványra. Hiszen ez nem is bolondocska, hanem bolond! Nem talál meg néhány gombot, s ebből csinál ily nagy gondot?! Hamis kutyus, hat vak ló, gomb és gomba mire jó? Gyűjteni, gyűjtögetni!

Szétnézett Jankó a barlangban. Talált egy vasládát. Lakat volt rajta, de a lakathoz kulcs is akadt. Kinyitotta. A szép gömbölyű igazgyöngyöket, a ragyogó kerek "ékszergombocskákat", meg a még kerekebb arany- és ezüstpénzeket kiszedte, zsákba rakta, a zsákot meg feldobta a talicskára. A ládát megtöltötte lipes-lapos-szögletesen gombtalan kövekkel, azután lezárta, otthagyta. Ismét nekiindult a bolondocska világnak, teli talicskástul.

Otthon már nagyon bánkódtak Jankó után a szülei, mert szerették ám csudamód, még ha olykor a fejük tetején táncolt is! Lett ám öröm amikor meglátták talicskástól. Ölelgették erősen.

Később a talicskán levő zsákba is belepillantottak. Volt ámulás, bámulás! Hiszen a zsák kinccsel teli! Mikor Jankó elszökött hazulról, még jómódúak is csak szerettek volna lenni, most meg hűha-de-gazdagok! Repedt fazék, ócska rocska, a világ ily bolondocska? Nocsak-nocsak, holtig tanul az ember!

Jóra fordult minden. Új házat építettek a Napfényesdombon. Állatokat, szerszámokat, földeket vásároltak a meglévő mellé. Dolgoztak, gyarapodtak.

Jankó szép szál legénnyé lett és egyszer - igaz, csak nagyon finoman-kedvesen - megnyomta egy igen csinos leányzó bájosan pisze orrocskáját:

-  Gombocska!

Elfutott a bolondocska leány, de azért vigyázott: olyan gyorsan ne fusson, hogy Jankó utol ne érhesse. Utol is érte a legény, karjaiba zárta.

Lakodalom, holtomiglan-holtodiglan tartó házasság lett ennek a vége. Idővel Jankónak benőtt a feje lágya, megokosodott. A gombgyűjtést viszont nem hagyta abba. Lehet: azóta már az ő gombgyűjteménye a legnagyobb ezen a kerekecske-gombocska- nyúlutánfutócska-bolondocska világon!