Kedves Pali bátyám!

Most már magam sem tudom, hogy hányadán is állunk politikailag. Ugye, a legújabb hírek szerint országunk neve változik, a megyék neve változik, és minden változik. A kérdés csupán az, jó felé e, és ez mennyibe fog kerülni költségvetésünknek? Valószínű, hogy olcsóbb lesz, mert országunk nevéből kikerül a köztársaság szó, ergo, itt már festéket tutira spórolunk. Azt mondják, azért még köztársaság leszünk, csak ezt nem kötjük senki orrára, mondván, találgassa csak, ha már annyira kíváncsi. Annál is inkább, mert közben a megyéket, vármegyéknek nevezzük majd, a Legfelsőbb Bíróságot pedig Kúriának. Oké, nálunk itt a városban, Kunszentmiklósosn is van kúria, az 1848-as hős, Virág Gedeon kúriája. Gondolom ez nem az a kúria amiről új Alkotmányunk beszél, de mindenesetre hangzatos. Speciel én úgy gondolnám, hogy legyünk már stílusosak, és ha lehetne javaslatom, akkor az csak annyi lenne, hogy a megyék élére várurakat kellene kinevezni. Ha otthon van a vármegye ura, a vár ura, akkor mondjuk, fent van a megyeházán a lobogó, ha nincs, akkor lehúzzuk. Hu, de ostoba vagyok! A várúr az nem lehet a megyeházán, mert tudni illik, hogy a várurak, várban élnek. Tehát, tovább lépünk. Amelyik megyében nincs lakható vár, mert mondjuk az idők vasfoga megkezdte, illetve tönkretette azt, akkor ott építünk. Oda küldjük mondjuk a 33–as számú, állami várépítő vállalatot, oszt megoldják a problémát. Ha javasolhatnám, akkor a régi házgyárak mintájára, előre gyártott panelekből kellene panel várat felhúzni az adott településen. Ezzel három legyet is üthetnénk egy csapásra. Az pedig nem semmi a mai világban drága Pali bátyám, nekem elhiheti. Beindulna a hőn áhított ház, bocsánat, várépítési program, ezzel munkahelyek teremtődnének, és még arról is szó lehetne, hogy az Uniónak megtetsző ötletet eladhatnánk a külföldnek. Mondjuk az egészet eltudnám képzelni a volt Csepel Művek területén. Hatalmas neontábla a főkapun: Vár Gyár. És higgye el drága Pali bátyám, innen aztán nem lenne megállás! Nem lakótelepek, hanem vártelepek épülnének, minden csóróra juthatna minimum egy, vagy másfél szobás kis vár. Ezek gyűjtő neve lenne a vármegye. Persze, csak akkor, ha már sok van belőlük. A várúr pedig hajnalonként kilovagolna, bocsánat, kiautózna full automata Audiával, és szemével hizlalná, vagy ha felmérgesítenék, akkor szemével verné birodalmát. Aztán ha már itt tartunk, akkor vissza kellene állítani a jó öreg pallos jogot. Ez kimondaná, hogy mindenki rácseszik, aki nem úgy ugrál, ahogy a vár ura fütyül. Ha gyorsan fütyül, akkor gyorsan kell ugrálni, ha lassan, akkor…., tetszik érteni. Közben az is kiderült, hogy - „ Módosul a népszavazások eredményességét meghatározó szabály. A NATO-csatlakozásról szóló népszavazás előtt a Horn-kormány vezette be, hogy az eredményességhez az is elég, ha az összes választásra jogosult legalább negyede (25 százalék) egyformán szavazott. A mostani változatban már 50 százalék plusz egy szavazat kell az eredményességhez.” – ez jó, bingó! Mármint nekik, bingó! Mert nem tudom elhinni, de tényleg nem, hogy ebben az országban a sorban elmúló, elkeserítő, népnyúzó négy évek után, lesz több mint négy millió, aki elmegy majd szavazni. Tehát ezért bingó, mert ha nem megy el a több mint ötven százalék, akkor a tisztelt hölgyeim és uram, drága barátaim bebetonozták magukat a hatalomba hosszú évekre, de rendesen. Tulajdonképpen, ha pokoli erősen belegondolunk, lassan egy év telt el a választások óta. Azt be kell látnunk, hogy uraink hatalmas munkát végeztek. A bajom az egésszel csupán annyi, hogy nekem az utóbbi hónapok intézkedései látszatintézkedéseknek tűnnek, hisz az egyszerű ember a bőrén nem érez pozitív változásokat. Még mindig nem javult az ország általános közérzete. Egyre kevesebb a munkahely, fontos, a mindennapokon használt cikkek ára az egekben, folyamatos drágulásnak van kitéve életünk. Még mindig ott tartunk, hogy nem lehet egyik napról a másikra tervezni, sem anyagilag, sem erkölcsileg. Még mindig nem érzem azt, hogy jog és gazdasági biztonságban élnék. A befizetett adómból erre méltatlan embereket kell eltartanom, ugyanakkor a ténylegesen rászorulók feje fölött ott lebeg Demoklész kardja. Tényleg Pali bátyám! Vajon mi okozhatja a cukor és a benzin ily nagymértékű áremelését? Csak nem bizonyos körök manipulációja? Mert azért ha jól belegondolok, megint nálunk a legmagasabb ennek a két árucikknek az ára a környező országokhoz képest. Valahol olvastam, hogy megkérdezték az egyik osztrák üzletembert, vajon miért van az, hogy náluk még mindig minden olcsóbb – cukor, benzin – mint nálunk. Egy mondattal megmagyarázta. Azt mondta, azért, mert veletek, magyarokkal mindent meglehet tenni. Azt hiszem ez az a kulcsmondat, amit mind a kül, mind a belpolitika meglovagol. Meglovagolja azt, hogy a nyomorult emeszpés kormány hiteltelenné tette országunkat. Erre jött az új kormány, és bármit tesznek, mondanak, ez a nép hisz nekik. Ezzel nincs is semmi baj, mert az embernek hinnie kell valamiben, valakinek, mert ha nem teszi, annak rossz vége lesz. De annak is rossz vége lesz, ha az elmúlt évek nyomorúságát agymosással próbálják feltupírozni, és nem hoznak példaértékű, az ország javulását szolgáló döntéseket. Nem látszat döntéseket kell hozni! Azzal tele van a padlás! Jó, tudom. A terepet elő kell készíteni, mert csak a jól előkészített földben ver gyökeret a mag. A kérdés csupán annyi, vajon tudják e, hogy mit vessenek ebbe a jó magyar földbe? Vagy netán megint el fog telni úgy négy év, hogy lefelé csúszunk, a legjobb esetben stagnálunk? Úgy gondolom, hogy az elmúlt huszonegy év bebizonyította, hogy minden négy éves ciklusnál van lejjebb. Most már meg kellene állnunk, hisz már majdnem a szakadék legalján vagyunk, és meg kellene kezdenünk a felkapaszkodást. Tudom, sokan lefelé nyomnak minket, de azt is tudom, őket is mi választottuk magunk mellé. Teljesen feleslegesen, mert megint mellé nyúltunk a nagy, közös barátkozással.  És tudja Pali bátyám, az a legnagyobb probléma, hogy lefelé nyomnak, és nem lefelé húznak. Mert ha nyomnak, akkor alul vagyunk, ha húznak, akkor felül kellene lennünk. Felül is vagyunk, valahol, tán szellemileg, csak sajnos ezt meg nem tudjuk kiaknázni. Nem tudjuk, mert nem engedik. Nem kellene most már mellébeszélni, ködösíteni! Ki kellene mondanunk, hogy a nagy testvér megöl minket. Gazdaságilag is, szellemileg is, és erkölcsileg is. Ott kellene hagyni az egész Uniót a jó büdös francba. Vissza kellene fizetni, amivel tartozunk nekik, visszacsinálni a sok elfuserált, Uniónak kedvező privatizációt, megnyitni a cukorgyárakat, feltámasztani a mezőgazdaságot, lelket kellene verni az iparba, bekellene indítani a turizmust, aztán elkellene indulni a világban, piacokat keresni a jófajta magyar termékeknek. Mert azért azt tudomásul kell venni, hogy az Unión kívül is léteznek országok, kultúrák, ahol igenis kíváncsiak mind a magyar termékekre, és kíváncsiak a magyar kultúrára is.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci bölcsen szólt a minap. Azt mondta: - Az utolsó kocsit a vonat végére kell kötni. – szerintem elgondolkodtató.