Az öregasszony koszos kezében egy tábla elegáns csomagolású csokoládé volt.

- Neked adom! - mondta önfeláldozó arckifejezéssel.

A karcsú lány, aki sajnálatból ült le vele beszélgetni, zavarában maga alá húzta szépívelésű lábát és táskájába süllyesztette az édességet.

Otthon lassan kezdte bontogatni a csomagolást. Vastag, fehér réteg vonta be a táblás csoki felszínét. Az épen maradt papíron tisztán lehetett látni: hat éve járt le a szavatossági ideje.

A lány szájaíze megkeseredett és arra gondolt, inkább ne adott volna semmit neki az öregasszony.

"Én csak a felesleget adom!" - visszhangzott a fülében az öregasszony elszólása. Ez a csoki is feleslegessé válhatott számára, hiszen kilószámra kapta Svájcból, aztán azt sem tudta, hová dugdosta őket emeletes házában. Ha évek múlva előkerültek, ajándékba adta azoknak, akiket alaposan kihasznált. Ilyen ajándéknak számított a több évtizede beszáradt "kiváló francia körömlakk", a "drága olasz rúzs" és a "remek angol arckrém", amiket a lány orra elé dugott, akinek felfordult a gyomra a penetráns szagoktól.

De mi volt ehhez képest, ami az öregasszony lakását jellemezte.

"Nincs segítségem, pedig annyi elvégzendő feladatom lenne!" - mondogatta minduntalan és valaki mindíg megsajnálta, majd beállt hozzá segíteni. Körülötte állandó zűrzavar uralkodott, úszott a hatalmas lakás a mocsokban. A reggel tisztán felhúzott ágynemű délre olyanná vált, mintha évek óta nem lett volna kimosva. A tisztálkodást mellőzendőnek tekintette, mert ártott a bőrének. Ezért a fürdőkádját telirámolta limlomokkal, a kerti szerszámoktól az összevizelt rongyig minden megtalálható volt benne.

Az emberi és macskaürüléktől, ételmaradványoktól ragacsos konyhakövön elakadt a felmosó, a cipők leragadtak a sűrű masszában. Többszöri felmosás után felderengett a kő színe, hogy aztán félóra múlva újból beboritson mindent a mocsok.

Az ügyeletes csapdába csaltat a takarítás idején árgus szemmel nézte az öregasszony és fennen hangoztatta, hogy aki idáig belépett a lakásába, az mind lopott tőle. Mindenkit meggyanúsított, majd az "ellopott" tárgyak előkerülése után jókat nevetett és hallgatott az egészről.

A lány egyszer megelégelvén ezt, odavágta:

- Kati néni, ha magától ennyi mindent elloptak volna, már üres lakásban élne!

Az öregasszony megszeppent és hosszú ideig nem gyanúsított meg senkit. Helyette mosatlan arcát kenegette a legújabb ránctalanító krémmel, mert 90-en túl úgy akart kinézni, mint a tévében látott celebek. Fürdés helyett a 4711-es kölnit használta, miközben papagájmódra ismételgette: "nem érdekel hány éves vagyok, élni és szórakozni akarok..."

Egyszer a lány sírva találta az öregasszonyt, ami nem volt rá jellemző. Panaszkodni kezdett, hogy már nem tud semmit sem csinálni, pedig nagyon szeretne, de a felpüffedt lábaival... És az bántja a legjobban, hogy nincs segítsége, magára lett hagyatva, pedig a szerelmetes kertjét is felveri a gaz és ő ebbe belepusztul.

A lány nagyon megsajnálta. Fogta az ásót és elkezdte ültetgetni a növényeket, miközben kerülgetni kellett az ott lábatlankodó öregasszonyt, aki minden mozdulatát figyelemmel kísérte.

A lány kérdéseire, hogy mit hová ültessen, az öregasszony hamis tekintettel, lemondó hangsúllyal közölte: neki már mindegy, csak ne vesszenek el a drága növényei.

A lány még elültetett néhány tucat muskátlit, árvácskát, petúniát és a jó ég tudná még mit.

Mikor kész lett az öregasszony feléledve kritizálni kezdte. Rossz lett az ültetési rend, el lett rontva az összhatás, minek is bízott meg egy idegenben, de hát ki van szolgáltatva, mert nincs segítsége...

A lány nyelt egyet és nekilátott a műanyag zsákokba gyűrt kerti hulladékok elszállításához. Az öregasszony utána kiáltott: a zacskókat hozd vissza, mert én nem vagyok pazarló.

A lányban forrt a méreg, de még mindíg nem szólt. Szépen összehajtogatta a büdös zsákokat és átadta az öregasszonynak, aki mérgesen kapta ki a ezéből, majd lesújtó tekintettel mérte végig a lányt. Ő ezt félreértette és gyorsan rendet rakott még a szerszámok között is, majd fáradtan roskadt le egy székre. Az öregasszony közölte, hogy őt ugyan soha nem engedték dolgozni, de valaha ő is ilyen tempóban dolgozott, de már nem birná, ezért nem is tudja elvégezni a kerti munkák megmaradt részét.

A lány újra megsajnálta és felajánlotta, hogy másnap ő befejezi, csak nyugodjon már meg.

- Holnap ne! - mondta az öregasszony - inkább holnapután.

Harmadnap az öregasszony dicsekedett, hogy előző nap valaki segített neki gyomlálni, nagyon szépen dolgozott az illető, csakhogy az emeleti szobából eltünt egy bronz szobor... A lánynak nem is kellett volna jönnie, de elfelejtett telefonálni, így megkínálja egy kis svájci csokival, mert ő olyan jóindulatú...