2011.02.22. 18:21, oldwolf
Jött a másnap
Mikor a bába átadott anyámnak már szerettelek
tudat alatt suttogón, mélyen, az énemben hátul
öt évtized kellett hozzá, meleg nyarak, zord telek,
hogy megértsem mikor megláttalak, életem kitárul
Talán tíz óra, vagy öt, lehet még annyi sem
ameddig melletted lehettem, egy zsongásban a lég
mondanom kellett volna, a mindenem vagy kedvesem
féltem a választól, féltem remegőn, s ez lett a vég
Fehér délután, szürke este, alvatlan korom hajnal
jött a másnap és én tudtam, elmentél végképp
dadogva kerestem önmagamat a pirkadatban
a felismerés recsegő léte és a fájdalom széttép
Nézek egy képet, próbálom megfogni rajta kezed
szemed tükrében egy más világhoz tartozó valóság
a napsugaras nyárban már látom a fagyos telet
immár nem létezem, ez csak itt felejtett hasolóság
Igy csak az emlékednek élek, fojtogat a csend
ezek az emlékek álmaimban élnek, olykor felriadok
egyenes pánik, maró semmittevés,vízszintes rend
és én egy nyári édes jégszobor után szaladok
Olyan jó volt veled képzeletben, de kiürült a lélek
reggel van, a nap mégis hunyorogva alszik tovább
eszmélnem kell, ezek fátyolos, elszálló remények
nem jönnek vissza, tova tűntek, itt hagytak ostobán
Mint megrázott üvegcserepek, melyek lehullanak
úgy áll ismét egy alakba megszédült lelkem
immár más lettem, a tépett emlékfoszlányok omlanak,
elmúló, izzó fekete magányparázsra leltem
Hát ez a vége, vakvilág szürkület, csendes bealkonyulás
jajgat a lelkem, megrémülök, ez mindig igy lesz ezután,
nincs többé lelkes örömünnep, csak pusztuló megnyugvás
üres reggel, kivénhedt dél és feltörekvő elaggott délután
Imámban élnem kell, talán dolgom lehet e világban még
pisla reménnyel magamban, isten lábát naponta megérintem
egy jelre várok, lehet, a kialudt láng egyszer még ég
ábránd, mégis, csakis ez maradt egyetlen reményem
Mondják, depresszió.át kell lépni rajta!
Cáfolom mert egyszer átélni, az bizony billog rajtad!
Tudod, mint a fel fel dobott kő, s ha az erőd fogy,a zuhanásban kitartja?