Kedves Pali bátyám!

Hála az égnek, sokan szeretik és olvassák a Mórickát, és természetesen sokan böngészik Pali bátyámhoz írott leveleimet. Így történhetett, hogy egyik állandó olvasónk játékra hívott, melyet természetesen örömmel nyugtáztam. A játék lényege, hogy megadott számomra két kezdő és két befejező mondatot, és ezek közé kellett megírnom – lehetőleg értelmesen - Önhöz szóló, 164. levelemet. A két idézetet a költőfejedelemtől, Faludy Gyuri bácsitól „kaptam”. Ha életem csordultig tele rosszal: boldogságom kis törmelékeit idézem fel, melyeket kintről hoztam s bennem laknak. Ez mindig felsegít.
Felsegít, mert az ember a múltjából építi a jövőt. Nekem a múlt, a jelen, és a jövő, a családom. Ők jelentik boldogságom kis törmelékeit, és ők festik szépre a borúsnak tetsző jövőt. Azt a jövőt, melyet a múltunkból igyekszünk felépíteni. Hibáinkból építjük, azokra emlékezve, nehogy azokat még egyszer elkövessük. Ez vagy sikerül, vagy nem. Általában, nem. Mit mond, drága Pali bátyám? Hogy nem csak a hibák figyelmeztetnek? Persze, hogy nem. A sikerek is. Mutatják az utat, mint valamiféle jelzőoszlopok. De most hagyjuk a múltat. Nézzük meg együtt a jövőt! Azt kérdezi, milyen színű a jövő? Fontos ez? Tudom, van, akinek fontos. Ők ebben nőttél fel, és most is ebben élnek. Szerintem a jövőnek nincs színe. Mert ha színe lenne, akkor nem lenne közös jövő. Csak bizonyos színű/szintű emberek jövője lenne. Tehát a jövő az nem rózsaszín, nem narancs, és nem piros színű. A jövő színtelen. Tudom, ez sokaknak fáj, főleg azoknak, akiknek valamiféle pártszínhez kötődik a jövőképük. El kell, hogy keserítsem őket. A jövő az színtelen, íztelen, megfoghatatlan, mint a levegő. Egyszerűen éltető. Mint a víz. Fontos, mert nélküle nincs élet. Azt kérdezi, milyennek képzelem a jövőt? Sikeresnek, békésnek, háború és betegségmentesnek. Nem lesznek fegyverek. Miért nem lesznek? Mert a jövő okos emberei majd azt akarják, hogy ne legyenek. Tudom, a múltban is voltak okos emberek. Sokan voltak. Tán többen is, mint kellett volna. Pontosabban valakik azt mondták, hogy ott, azok, okosak! Persze okos ember volt az is, aki az alumíniumot felfedezte. És az is, aki az első repülőt megalkotta. Sőt, az is okos volt, aki feltalálta és kivitelezte az atombombát. Pali bátyám! Figyeli az összefüggést? Timföld, alumínium, repülő, atombomba, Hirosima. Ha a láncból egy is kiesik, már nincs borzalom. Az okos ember pusztít. Valóban okos? Tényleg azt mondhatjuk rá, hogy okos? Vagy itt a másik. Timföld, vörös iszap, Kolontár, Devecser. Ugye, hogy nem. Nem okos. Egyáltalán nem, mert miatta fogyunk és elfogyunk. Mint a gyertya. Vagy mint Róma, amikor az őrült zseni felgyújtotta. Mert Néró is zseni volt. És Napóleon is, és Hannibál is. Nobel is zseni volt, és Curie is. És a többi hadvezér is, és tudós is, akik azt hitték, hogy övék a világ. Aztán kiderült számukra, hogy, dehogy. Dehogy az övék! Mert a világ nem arra van, hogy egyesek kisajátítsák. A világ mindenkié, csak néhány eszelős néha mást akar. Ideig – óráig tán sikerül is nekik, aztán jön valaki erősebb, vagy jobb, és vége az álmoknak. A többség számára keserű álmoknak. Ja, hogy közben pár millióan meghalnak? Az, kit érdekel? Hisz erről szól az élet. Élünk és meghalunk, kívánj szép álmokat. Timföld, alumínium, repülő, atombomba, Hirosima. Rendszerváltás, kormányok, ígéretek, sokunknak munkanélküliség, éhezés, nyomor. Timföld, vörös iszap, Kolontár, Devecser. Tudja, hogy mennyi ilyen összefüggés volt/van a történelemben? Ha csak egy is kihullott volna a láncból, milliók maradnak életben! Ha csak egy is idejekorán meghalt volna, milliók maradnak életben. Ha csak egy is beváltja választási ígéreteit nem tartunk itt. Mert nem lett volna ideje végigvinni világhódító őrültségét, vagy ország romboló terveit. Van arról fogalma, mennyi zseni volt a nácik között? És arról, hogy mennyi náci van a zsenik között? A zseniális őrültek századát éltük, éljük. Nekem ez már sok! Elegem van a törpeóriások képzelt nagyságából. Elegem van a hazug, fennhéjázó politikai elitből. Bármerre nézek, tragédiák sokaságát látom, élem. Ökológiai katasztrófákat látok felelőtlen emberek miatt! Háborúkat látok pénzéhes fegyvergyárosok, és korrupt politikusok miatt. Nyomorgó embereket és éhező gyermekeket látok alantas emberi érdekek miatt. És nyomort látok, és mesterségesen előállított betegségeket látok. Gyarapodik a gyógyszer, a computer, és a hadiipar. Olyan világot látok, ahol csak a pénz, a haszon számít. Embereket manipuláló, félrevezető médiákat látok. Ez lenne hát a dicső huszonegyedik század? Nem hinném, mint ahogy azt sem hiszem, hogy a huszonegyedik századnak kutya kötelessége lenne folytatnia a vérvörös múlt századot. Nem akarom, hogy jövőnknek dicstelen múltunk legyen a vezérfonala. Nem akarom a buta emberek jövőjét! Mert buta, ki tönkreteszi világunkat. Se másnak, se magamnak. se a gyermekeimnek, senkinek nem akarhatok ilyen világot. És mások sem akarhatnak nekünk. Ez butaság Pali bátyám! Erről már sokat vitáztunk, és akkor is azt mondtam, mint most. Nem! Nem akarok örök életet sem! Azt végképp nem. És tudja, hogy miért nem? Mert aki nem halhat meg, az nem tudja milyen értékes élni. Csak egyszer élni! Mert nincs több életünk. És ha azt az egyet elrontjuk, akkor... Még valami. Aki örökké él, az egész életében temet. Temeti a szeretteit, mert azok nem halhatatlanok. Azt hiszem, a múltnál sokkal fontosabb a jövő. Mert ha szép lesz a jövő, akkor majd egyszer szép lesz a múlt is. Ugye azt tudja, hogy a holnapról, holnapután már múltként beszélünk. Először is tegyük szebbé a holnapot. Aztán kis lépésekkel haladjunk előre. Mint a baba. Jár a baba…, a jövőbe lép a baba. S mire való a múltunk? Hogy elmondjuk egymásnak. Eddig tartott a játék, kedves Pali bátyám. Remélem jól oldottam meg a feladatot, és ha még lesz ilyen, - és miért ne lenne? - akkor örömmel vágok bele.

Kézcsókom Margit néninek!

A Zsoci azt kérdezte, vajon kit kéne megbüntetni vörös iszap ügyben? Először is a tervezőt, aki a földfelszín fölé tervezte az iszapos lavórokat. Ha süllyesztve lenne, akkor nem kellene gát, mert nem öntött volna ki, ha csak nem töltik túl. Aztán az engedélyezőt, akinek előre látnia kellett volna, ez a megoldás hová vezethet. Aztán le kellene csukni a biztosító társaság emberét, akik tíz millióra biztosította az egész kócerájt. Az én házamra nem voltak hajlandók tizenkét millánál olcsóbb biztosítást kötni, holott tíz milláért vettem. Persze, én nem tárolok vörös iszapot, mert az tán enyhítő körülmény lett volna. És még lecsuknám a cég teljes vezetését, és a környezetvédelem néhány szakemberét, mert ezt nem lehet meg nem történtté tenni. Viszont arra roppant kíváncsi leszek, mikor fognak az egészből politikát csinálni. A Zsoci azt mondta: a nap narancssárgán kél, az iszap pedig vörös. Vagyis, a jó csak narancssárga lehet, míg a rossz….  Hm. Nem hinném.