Tara Scott

                                                               Miska bácsi

                                          /nem a levelesládás, a gumijavítós/

Miska bácsi, a környék gumijavítója, csak a nagy nyári, és téli autógumi cserék idején tart nyitva szombatonként. Egyéb időkben péntek az utolsó nyitvatartási napja. Közel a nyolcvanadik évéhez, sokszor tíz éve működik gumiszerelő műhelye ugyanazon a helyen.

Még a régi időkben tanulta a szakmát, s a mai időkre nem jellemzően a minőség ma is magas színvonalú. Kitűnő a humora, aki betér hozzá, biztos, hogy jobb kedvvel indul tovább, mint ahogy oda érkezett.  

Húsvét előtti hétvégén vásárolni igyekeztünk, s a 442-esről lenézve az alsó útra, ahol a műhely áll, párom örömmel látta, hogy nyitva van az „öreg”, ahogy a környék hívja. Nosza, a Sportreptérnél visszafordultunk, s máris repesztettünk a műhely felé. Közben felhívtam a lányomat, hogy kérjek-e neki is időpontot. Ő is téli gumikkal járt még. Örült neki, megbeszéltük, hogy szerda, csütörtök, péntekre szabadságot vett ki, ha van szabad hely, neki bármelyik nap jó lenne, vagy leviszem én az autóját, mint a téli gumi cserénél. Boginak péntek délután fél kettőre volt hely, páromnak, mivel csak péntek este ér haza Pestről, szombaton tíz óra harmincra.

Mi hétvégén is korán kelünk, ezért javasoltam a férjemnek, hogy még mielőtt viszi az autót, vásároljunk be gyorsan a közeli hipermarketben, és akkor én is haladok, míg ő a gumicserével tölti az időt. Ráadásul olyankor még nincsenek sokan, jobban haladunk. Így is tettünk, s tíz óra tíz perckor már hazafelé tartottunk. Lenézve az alsó útra, láttuk, hogy üres a műhely.

- Valószínűleg valamiért nem tudott jönni az előtted lévő. Fagyasztott dolog nincs nálunk, menjünk le, hátha fogad Miska bácsi. – mondtam.

Megálltunk a műhely előtt, párom kiszállt, aztán már be is állt a cseréhez. Kivette a csomagtartóból a gumikat, én beköszöntem az óriás, nyitott ajtón. Csak a segédként ott dolgozó fiatal srác fogadta, Miska bácsit nem láttam sehol. Visszalépve, kicsit távolabb mentem, s a napszemüvegemet feltolva a fejemre csukott szemmel a nap felé fordultam, s élveztem az arcomat simogató langyos kényeztetést. Egy távolabbi fa ágai között cinke bíztatta a tavaszt, fokozva jó hangulatomat. Párom közben a segéddel beszélgetett, s egyre hangosabban nevettek. Már éppen kinyitottam a szemem, s közelebb akartam lépni, mikor megjelent az ajtóban a férjem, rám nézett és nevetve megfenyegetett mutatóujjával.

- Megbuktál asszony! Ki az a másik apja Boginak, aki pénteken járt itt gumicserére?

- Micsoda? – kérdezem már mosolyra húzódó szájjal, mert a nagy nevetésből, valami igazi huncutságot sejtettem, a kérdés mögött.

- Igen, igen. – folytatja párom, most hallom, hogy van egy másik apja is – de mindkettő nagyon nevet.

- S legalább jóképű? - néztem a segédre, miközben közelebb léptem, mire nevetve elmesélte, hogy pénteken a lányom előtt ott járt egy házaspár. Az asszony, úgy mint én megállt a műhely előtt, így Miska bácsi nem láthatta, s a férjjel közölte, hogy épp utána következik a lánya. A srác félrehúzta kicsit az öreget, s halkan figyelmeztette, hogy az illetőnek, két fia van.

- Persze, fiam. Meg egy lánya. Mindjárt itt lesz – mondta Miska bácsi jó hangosan.

A fiú nem merte tovább firtatni, mert félt, hogy csak olajat önt a tűzre, ahogy mesélte nekünk. Az illető fizetett, és ültek volna be az autóba, mikor Miska bácsi csodálkozva megkérdezte:

- Nem várod meg a lányod?

Ekkor már az ajtófélnek támaszkodtam a karommal, s ráborulva nevettem. Valószínűleg hallva jó kedvünket, megjelent Miska bácsi. Éppen szemben velem. Rám nézett, megismert. Üdvözöltük egymást. Várakozva nézett rám, majd mivel nem szóltam tovább, rákérdezett.

- Valami baj van a gumival?

Bogiéra gondolhatott, mert tudta, hogy az én lányom.

- Nincs semmi, csak cserére jöttem Boginak az apjával - mondtam.

Körülnézett, nem látott másik autót, a férjem pár lépésre mellettem állt.

- Pénteken, már lecseréltette - mondta kissé bizonytalanul, mire belém bújt az ördög.

- Az a másik volt – mondtam, mire elementáris erővel újra kitört a nevetés.

Az ő szája is mosolyra húzódott, sejtette már, hogy valami nem stimmel.

- Ő a Boginak az apja, mutattam a férjemre – még mindig nevetve.

- És a másik, kicsoda? – Kérdezte meglepődve.

Fuldokoltunk a nevetéstől. Mikor végre kaptam levegőt, csak annyit tudtam kinyögni:

- Nem tudom, nem ismerem.

Erre közelebb lépett a férjemhez, az arcába nézett, s diadallal közölte.

- Tényleg. Rád hasonlít is.

Aztán egy pillanatra megkomolyodott, s kezeit mintha imához készülne, összerakta a szája előtt.

- Jaj, mit csináltam – mondta – összekevertem őket.

- Hát egy kicsit össze, mondta párom, s győzött a helyzet komikuma, mert újra nevettünk mindannyian.

Miután elkészült a munka, elköszöntünk fáradtan a sok nevetéstől.

- Hát, Miska bácsira azt nem lehetne mondani, hogy kerítő. Inkább szétugrasztja a már meglévő párokat is, ha így halad.

A történetre mégis férjem tette fel a koronát, ugyanis ekkor mesélte el, hogy pénteken felhívta őt Bogi, és csodálkozva kérdezte, hogy tényleg itthon van? Mire párom azt válaszolta, hogy hazafelé készül, de még Pesten araszol, s megkérdezte, hogy miből gondolta, hogy itthon van már? Erre azt a választ kapta, hogy Miska bácsi mondta neki, hogy az apja most jött el tőle.