2017.01.17. 20:19, versiro
Siet lefelé a lépcsőn, és látja, hogy a lovarda, és az istálló ajtaja is nyitva. Belép az istállóba, Misi a lovászinas a bokszokat takarítja.
- Jó napot Mihály?
- Jó napot Fiatalúr, mi járatban erre felé?
- Édesapámat keresem, nem látta?
- Édesapját, láttam, kiment a szőlősbe, a nyitott hintóval, de nem egyedül!
- Nem egyedül?
- Nem ám, hanem a személyzet is vele ment, azaz vitte magával.
- Személyzet, úgy érti, hogy mindenki.
- Igen, mindenki.
Édesapám örült, hogy tehetett ilyet az Ő korába, és ilyen betegen. Megáll az eszem.
- Remélem ezt nem hallotta, takarítson csak tovább, Misi.
- Nem hallottam én semmit, és elég sok a munkám is, tehát takarítók tovább Fiatalúr, takarítok tovább.
- Jól van, rég mentek el?
- Amikor, a nap a fejünk felet volt akkor lehetett, épp akkor hoztam be a szalmát a lovaknak.
- Tudom, hogy szorgos legény maga Misi, és köszönöm.
Joachim kilép az istállóból, látja, hogy a hintók össze vannak kötve kötéllel. Fura ezt Édesapja nem szokta csinálni, mert a hintókat egyenként kötötték le. Most össze vannak kötve. az egyik hintó mellett a mankói hevertek a földön.
Itt hagyta volna őket, akkor hogy megy a szőlősbe, nem tud mankó nélkül közlekedni. Tűnődőt Joachim.
Fogta a skiccet, amit a jó kezű mester – János - lerajzolt összehajtotta, berakta a felöltője zsebébe, és rohant a hintó után a szőlős irányába. Úgy negyedórányi futás után, már látszottak a hintó nyomai a földúton. Gyorsabban futott tovább, ahogy az ereje bírta, a levegőt is szaporábban vette. Időnként pár percre megállt, pihent egy kicsit, és újból futott tovább.
Már a hintó a látó térben volt. Mikor kezét a szájához emelte, kissé összezárta, és kiabál.
Édesapám, Édesapám, várjanak meg!
Ezt többször elismételte. Hintó lassabban ment. Eugén hátra fordult, látta fiát, hogy rohan a hintó felé. Hintót megállíttatta.
- Hát, te fiam mit keresel itt?
- Magát, Édesapám.
- Tán köszönnél, erre nem tanítottak meg.
- Jó, napot Mindenkinek!
- Jó, napot Fiatal úr!
- Merre mennek?
- Ki a szőlősbe, gyere, szállj fel, ha már itt vagy.
Joachim eleget tett a kérésnek, megkérte a hajtót, hogy a hintó hátsó részébe foglaljon helyet, és Édesapja mellé ült.
- Hajthatók?
- Ha, szeretnél.
Gróf átadta a gyeplőt, és elindultak. Hintó lassan zötyögőt a hepe – hupás úton. Élvezték, hogy újra ketten lehetnek a bakon. Mint, amikor a kis Joachim tanult hintót hajtani. Rég volt, akkor csak Erzsébet ült hátul, és fogta a fejfedőjét, hogy a szél le ne vigye, mert az ifjú sebesen hajtott. Eugén többször rá is szólt.
- Emlékszik, mikor még fiatal voltam, és rám szólt?
- Arra, ne emlékeznék?
- Akkor, azt mondta nekem, hogy „kisfiam. lassabban, mert a lovak hamar elfáradnak.
- Akkor lassan megyünk, Édesapa”.
- De, most nem megyünk gyorsan, ugye?
- Nem, most lassabban megyünk.
Nemsokára a szőlőshöz értek.
Mindenki leszállt. Csak Eugén volt a hintón.
- Maga nem száll le, Édesapa?
- Leszállnék, de nincs itt a mankóm.
- Nem, baj majd én leszek a mankója.
Bementek az ottani kisházba, ahol meg volt terítve, az asztal, finomságokkal. A személyzet, nem is mert hozzányúlni az ételekhez, csak nézték.
- Egyenek nyugodtan, mert akkor Mi sem tudunk enni.
- Köszönjük, Gróf úr!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum