2012.02.07. 13:34, moment
Elonornak, hogy értsen...talán engem...talán valami mást...
Szeretem...
Szeretem a csendet így télidőn
úgy mint azelőtt gyermeki létem
vidámságát a nem hüppögőt mely
fák ágairól ugrált a Dunába és
azt a vizet ahogy fogadott magába
a mélységet mi nem taszított
habjaival meg és ki-tisztított mint
fecskék csicsergése a hullámok felett
s ha vihar támadott az sem bántott...
szeretem azt a fényt a kékes villámot
felém vágott rám nézve kikerült fába
nyalta nyelvét görgette hangját recsegő
pattogással üstdobja szólt nagy dobbanással
s éreztem lelkét a zokogó mély-hegedűt...
tisztán láttam magam és egy más világot
virágzó mezőn lépkedő ős-anyaságot
hol az álmok igaz mondók ahogy akkor
nagyanyám mesélte kezét fejemre téve...
Szeretem a csendet így télidőn.
Szeretem a csendet így télidőn
gyermekségem mely él bennem
most is hatvannégy esztendőn...
szeretem a magok hangját havas
ágyukból a rügyek suttogását a fehér
paplan alól és a nem alvók beszédét
mi nem emberi nyelven szól a baglyot
cinkét verebet a sok fakopácsot fák
derekán dolgozó csörük ritmusát az
igaz egyszerű élet vidám dallamát...
sokat látott varjak félrebillent fejjel
s a szarkák misztikuma többet tud
mint a magát nagyra tartó ember...
tudom mit tudnom kell nem vágyom
vágyra csak amennyi kell a megértéshez
a kinem mondott szavak erejéhez mely
formálja tudatom hogy értsem a tudattalant
az elmén kivülit melyben forrásom zubog...
Szeretem a csendet így télidőn.
Nagyon szép vers kedves Moment!
Szeretettel gratulálok!
Erika