A mai blogbejegyzésem a blogger.hu-n...

Ismét gondolataimba merülve sétáltam a nyüzsgő utcákon, és belém nyillalt egy érzés, hogy milyen nehéz is magyarnak lenni. Nemcsak idegenben, vagy a régi Magyarország területén, de már más országhoz tartozva, hanem Magyarországon is.

Néztem az embertömeget, és röpke fél óra alatt, míg gyalogoltam, 11 náció képviselője ment el mellettem. Nehéz megérteni, hogy miért könnyebb egy arabnak, vagy egy dél-amerikai indiánnak, románnak, franciának, angolnak, németnek, kínainak, filippínónak, orosznak, olasznak, belgának, itt élni, mint pl. egy magyarnak. S az araboknak és az indiánoknak több országbeli képviselete is van. Pl. Bolivía, Argentina, Equador, Chile, Urugvay, Paragvay, Brazília, Marokkó, Tunézia, Líbia, Egyiptom, stb.

Néha feltettem magamnak a kérdést. Lehet, hogy magyarként, magyarul kellene itt boldogulnom? Hát... (mégha nem is kezdünk ezzel mondatot), azt kell mondjam, hogy nyelvtudás nélkül nem tudok itt boldogulni... magyarként is nehéz, de csak a magyar nyelvvel nem is lehet. Egy férfi talán, aki képes nehéz fizikai munkát végezni, de már annak sem könnyű.

Mindenhol olvasom, hogy a magyar ilyen-olyan kiválasztott nép, és hogy feladatunk van, a kezünkben van az emberiség jövője.

Még ha tenném is dolgomat, itt ugyan el sem fogadnák tőlem, amiket mondani, vagy tenni tudnék. Annyira nincsenek képben más népek a magyarokkal, hogy az néha elriaszt.

Mostanában - írogattam is - már vannak kommunikációim, és nagyon elkeserítő, hogy semmit sem tudnak Magyarországról. Tegnap, egy polcon pakoltam és kezembe akadt egy spanyol nyelvű könyv a borokról. Úgy vettem a kezembe, hogy na ebben már csak meg kellene, hogy említsék Magyarországot, hiszen a boraink híresek. Tévedtem. Németország, Anglia, Franciaország, Spanyolország, Svájc jelentette az európai borvidéket. Egyéb európai országként pár mondatban Tokajt megtaláltam és ennyi.  Míg a többi ország kb. 20-30 oldalon tündökölt országonként. Magyarországot itt is elintézték három mondattal.

Mikor a héten a munkaadómmal beszélgettünk Magyarországról, azt mondta, hogy az zsidó ország, s hogy én is zsidó vagyok-e. Egyszerűen ezt látta a tévében. Megvitattuk, hogy mind a ketten katolikusok vagyunk, akik nem gyakorolják igazán a vallásukat. Az azonban riasztó, hogy tényleg ez jön le a médiában már Magyarországról, hogy az már zsidó ország...

A tanárnőm pedig azt mondta, hogy Románia része-e Magyarország.

Mit mondjak, nem hogy nem esett jól, hogy majdnem lerománoztak, vagy lezsidóztak, de határozottan bántott is. A másik tanárnőm egy év után is Bulgáriát mondott Hungria helyett, akkor mit lehet várni?

Azt elmagyaráztam, hogy egyik sem vagyok, de azt nem tudom rendesen elmagyarázni még, hogy sok minden nem úgy van, ahogyan ők tudják.

Azért volt már sikerélményem is. Az egyik hölgy, akit reikizek, és segít gyakorolni a spanyolt, érdekődik az ország felől, és egyik ámulatból esik a másikba. Mikor megmutattam neki a rovásírást, és hogy milyen régi, csak lesett. S már néhány magyar szót is megtanult. Építészmérnök.

Ismét volt egy jelentkező a hirdetésemre, ez most férfi. Tegnap találkoztam vele, hétfőn már őt is reikizem, és ő is segít, hogy beszélgetünk, gyakorolom a nyelvet. Mióta a beszélgetések vannak, sokkal többet fejlődtem 3 hónap alatt, mint előtte 2,5 év tanulással.

Az van, hogy ha valaki csak tanulja a nyelvet, de nem beszéli, az nem tanulja meg. Nálam legalábbis így működik.

Visszatérve a magyarokhoz. Tudom, hogy milyen  nehéz a sorsa pl. az Erdélyben, vagy a Vajdságban, Felvidéken élő magyaroknak. S most, ha szeretett hazámra gondolok, és olvasom, hallom, hogy mik vannak otthon, belém hasít a gondolat, hogy nem szenvedett még a magyar nép eleget?

Szenvedek én is itt, de az otthoni helyzetek is húznak, érintenek sajnos. S sokakkal együtt sóhajtom az ég felé, hogy mégis mit tehetnék?

Valóban nagyon nehéz magyarnak lenni, mégis annak, és embernek kell maradnunk, mert ez a feladatunk, bárhol is vagyunk a világban. A magyar - egy ősi nép, s ha igyekeztek is megváltoztatni, eltörölni az eredetünket, a történelmünket, még itt vagyunk, és azt mondom, hogy nem szabad feladni önmagunkat, ne igyekezzünk megfelelni másoknak, a külvilágnak.

Ez nagyon nehéz, néha az ember már arra gondol, hogy fel akarja adni, még sem teszi, mert az útja ki van jelölve, amin végig kell mennie.