Kertész Ákos leveléhez....

Kedves Kertész Ákos!

Olvastam az interneten az Amerikai Népszavához 2011. augusztus 29-én írt levelét. Ehhez az egészében nagyon bátor, és sok keserű igazságot tartalmazó írásához szólok most hozzá, azon reményem nélkül, hogy véleményem publicitást kapna.

Néhány dologban nem teljesen értek egyet Önnel, utóbbiakat minden bizonnyal Ön sem úgy gondolta, szó szerint, ahogyan leírta, hanem a hazaszeretet és a vele járó fájdalom vezette.

Magyarország, - ha így gondolja, nagyon is igaza van - mindmáig nem volt hajlandó szembenézni igazi történelmével. Hihetetlenül sok kár, szenvedés származott ebből a múltban, származik a jelenben, és mindez folytatódni fog a belátható jövőben is. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, nyilván Ön is így véli, csak a teljesség kedvéért teszem hozzá, hogy a történelmi múltról való hazudozás (vagy/és fontos tények elhallgatása) világjelenség, mindig is az volt. Lehet, sőt, valószínű, hogy e történelemhamisításokban Magyarország az élenjárók között van, utóbbit azonban nehéz volna tárgyilagosan megítélni.

Ön – írja – nem híve a kapitalizmusnak. Én sem, a legkevésbé sem, de el kell ismernem, hogy a kapitalista társadalmi rend, amelyik alapvetően inkább az egyénre épít (és kevésbé törődik az egyén erkölcsi tulajdonságaival), nem pedig a közösségre, egyelőre életképesebbnek bizonyult, a gazdasági válság ellenére is, mint a közösségre építő, közösség-centrikus társadalom. Én is, - és, mint leveléből kivettem, Ön is, - valójában egy közösség-centrikus, ma még, úgy látszik, a távoli jövőbe száműzött, társadalmi rend a híve, akármint hívjuk is ezt a társadalmat.

Minden társadalmi rend azonban, minden rendszerváltás, csak azokkal az emberekkel számolhat, akiket az előző időszakból örökölt. Sok tekintetben, így egyben-másban erkölcsileg is gyarló sokasággal, bár, természetesen, nagy különbségek voltak és vannak a társadalmi osztályok, rétegek között.

Az Ön keserűségét jogosan fejezik ki levelének alábbi sorai: „A magyar genetikusan alattvaló. József Attila talált mentséget: „ezer éve magával kötve, mint a kéve sunyít, vagy parancsot követ.” De ez nem mentség arra, hogy a magyar a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat, hogy boldogan dagonyázik a diktatúra pocsolyájában, röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni.”

Ezek a sorok, miközben bizonyos vagyok abban, hogy Ön nem szó szerinti értelemben gondolta, félremagyarázásra adnak lehetőséget. A magyar nem genetikusan alattvaló, hanem inkább úgy kellene fogalmaznunk: a népek, köztük a magyar is, sok mindenre nem eléggé érettek még, és kedvezőtlen tulajdonságaik főleg eddigi történelmükből kerültek bele ösztöneikbe. Az ellenforradalom, az elnyomás - rengeteg példa van erre a történelemben! – gyávaságra, részben a túlélés érthető gyávaságára neveli a tömegeket.

Azt írja, kedves Kertész Ákos: „Ma már a második világháború borzalmaiért, a Holocaustért egyedül a magyar a felelős, mert a magyar nép az (a német néppel ellentétben), amelyik se be nem vallotta, meg nem gyónta a bűneit, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé, se bűnbocsánatért nem esdekelt.”

No, igen, de helyesen használjuk-e a „magyar” szó fogalmát, ha így használjuk? Kiket értünk alatta? Az ország egész lakosságát, esetleg az országhatárokon túli személyeket is, ha magyarnak vallják magukat?

Magyarországon ma, - miért tagadnánk? - sokan, ha nem is nyíltan, de annál inkább érezhetően, a „magyar” fogalmából kitaszítják a zsidókat és a cigányokat. A többiek (nem zsidók és nem cigányok) sem egységesek eszmeileg, és egyes rétegeik között nagy ellentétek feszülnek. Amennyiben a magyar szóhoz (most már a zsidókat is, a cigányokat is a magyarságba beleértőn) hozzátesszük a „hazafit” („magyar hazafi”) eljutunk oda, ami, szerintem, az Ön lehangoltságát, pesszimizmusát egyik oldalról fájdalmasan igazolni látszik: a FELSZÍNEN (a közélet felszínén) jelenleg alig vannak ilyen hazafiak, akik vannak, azok lent vannak, a MÉLYBEN. Ott is viszonylag kevesen, és elnémítottan.

Fel kell tennünk a kérdést: kik felelősek elnémításukért?

Nem nehéz erre a válasz. A fő felelős az a világfolyamat, amelyik Magyarországon az 1989-es rendszerváltáshoz vezetett. Erre a nemzetközi áramlatra aligha ragaszthat szép címkét becsületesen gondolkodó. Nyilván Ön sem tenné ezt. Könnyű belátni: a polgári demokrácia legszebb formája is nélkülözi a nemes eszmét, az amerikai „demokrácia” is, lényegét tekintve, olyan diktatúra, amely kevesek érdekét szolgálja a többség érdekével szemben.

Kétségtelen, hogy a hazai tömegek (akárcsak a népesség a legtöbb országban) elbutítottak, ágyútöltelékből most szavazógép-töltelékké lettek (de ettől még a jövőben ágyútöltelékké válhatnak ismét!). Ez is, igaza van, hozzájárul az Ön által joggal kifogásolt magyarországi helyzethez.

A harmadik fontos tényező, amit Ön a „hazai baloldal kritikájaként” fejt ki. Miről van szó valójában?

Az, amit Ön „baloldalként” említ, legalábbis ha a parlamenti pártra gondol: NEM (!) baloldal. Az előző társadalmi rend nagy pártjának azon kis részéből került ki vezető rétege, amelyik hajlandó volt „reálpolitikai alapon” a kapitalizmus egyik pártjává lenni. Utóbbiért önmagában, persze, nem hibáztatható, hiszen, ha a felszínen akart maradni, nem volt más választása. Ám sok tagja nagyon is hibáztatható azért az erkölcsileg kifogásolható haszonszerzésért, amelyet ellenfelei (szintén kapitalista pártok, nála nem jobbak) ki tudtak propagandájukban használni (és amire Ön nagyon helyesen utal nyílt levelében). No és „szocialista” (!) párt nem létezhet egy közösség-centrikus társadalom jövőképét felvázoló elképzelés nélkül. Ha Ön erre a pártra gondol, kedves Kertész Ákos, és azt „baloldalinak” véli, téved.

Mire volna szüksége Magyarországnak?

Sok mindenre, ami ma, sajnos, lehetetlennek látszik. Szembenézésre az ország  igazi történelmével, ezen belül a Holocausttal is (bár a felelősség, szerintem, nem szűkíthető le egy ország vezető rétegére, akkori uralkodó osztályára, az sokkal bonyolultabb kérdés). Közösség-centrikus, becsületesen politizáló baloldalra. Zsidó és nem zsidó megbékélésre, és igazi megbékélésre a határon túli nem magyarokkal, annak megértésével és megértetésével például, hogy az, aki románellenes volt, egyúttal magyarellenes is volt, még ha akár a rendszerváltás óta égig dicsért Wass Albertről is van szó. A kereszténység helyesebb értelmezésére a mindennapokban. Fogalmak megtisztítására a rájuk tapadt zavarosságtól, hamisságtól, - és folytathatnánk…

Kedves Kertész Ákos!

Az Amerikai Népszavához írt levelét bátor tettnek, őszinteségét követendőnek tartom!

Budapest, 2011. szeptember 6-án. Tisztelettel: Lelkes Miklós