Két perc

Az alacsony, tömzsi férfi céltalanul lődörgött a városban. A kirakatokat bámulta, megfordult a csinos lányok után, kedvtelve nézegette a siető, rohanó embereket. Olyan szórakozottnak tűnt, mint aki nem is erre a világra született. Vett egy fagylaltot, jóízűen belenyalt, amikor valaki, váratlanul hátba verte. A vaníliagombóc a földre esett. Még el sem káromkodhatta magát, amikor egy nyurga fiatalember ugrott a nyakába.

- Jani! Janikám! Ezer éve nem láttalak! Mi van veled, édes öregem?

A tömzsi még mindig a járdát nézte, rajta az elkenődött fagylaltot.

- Na, mi van, megkukultál? – vágta őt ismét hátba a nyurga. – Mi van veled?

- Hu, ne is kérdezd! – borzongott meg a Jani nevű, és levette napszemüvegét. Nyakkendőjével törölte meg.

- Milyen a házasélet, te vén kujon, te?

- Hu, ne is kérdezd! – huhogta megint.

A másik az egyik pad felé tuszkolta, leültek. Hallgattak.

- Baj van? – kérdezte a nyurga kis idő múlva.

- Sok a vita, veszekedés. – panaszolta Jani. - Morgolódik az asszony.

- Az nem jó. – csóválta fejét a jó barát, és cipője talpát vizsgálta. – A francba! Leválik! A kurva életbe, pedig most vettem! – dohogta, és a talpát mutatta Janinak, ami valóban kezdett elválni a felsőrésztől.

- Állandóan cseszeget. – panaszkodott tovább a tömzsi, és rohadtul nem érdekelte társa cipője.

- Az nem jó! Hidd el komám, az nem jó! – csóválta ismét a fejét, és egy bottal feszegette a talpat. – A kurva életbe! Most vettem!

- Nem tudom. – mondta bizonytalanul Jani. – Mindenki azt mondja, hogy minden családban van vita.

- Francokat! – hagyta abba a feszegetést a másik. – Nálunk tíz év alatt jó, ha két percet morgott az asszony. Két rövid percet. 

- És te?

- Én egy büdös szó nem sok, annyit sem szóltam.

Megint hallgattak. A tömzsi a forgalmat bámulta, társa a cipőjét feszegette. Elsietett előttük egy feltűnően csinos asszony, mindketten megbámulták.

- Jó nő! – nyugtázta a nyurga, és visszatért cipőjéhez.

Szirénázó mentőautó fordult be a sarkon, megállt az egyik kapu előtt, a mentősök kiugráltak belőle. Hordágyat ragadtak és besiettek a házba. 

- Tíz év alatt? – hitetlenkedett Jani.

- Tíz év alatt.

- Nem volt vita?

- Nem. – csóválta fejét emlékeibe mélyedve a nyurga. Megint a cipőjét piszkálta.

- Ne viccelj! – mondta hitetlenkedve a tömzsi.

- Nem viccelek. Komolyan.

A mentősök kihoztak valakit a kapun, amikor rakták be a kocsiba, az illető leugrott a hordágyról és elfutott. A két mentős szájtátva nézett utána, csak a beteget kísérő öregasszony kiabált, hogy – Feri, Ferikém gyere vissza! – Persze, Ferinek esze ágában nem volt visszatérni. A mentősök kicsit várakoztak, a néni kicsit sírdogált, majd mindenki ment a dolgára. 

- Azt mondta a Füleki, - hadarta egy szuszra Jani – hogy mindenhol van vita, csak sok helyen a szőnyeg alá söprik.

- Fenéket! – jelentette ki a másik határozottan. – Ez csak hozzáállás kérdése. Csapj az asztalra édes öregem! Hadd lássa az asszony, ki hordja a nadrágot! – amikor ezt kimondta, olyat csapot a padra, hogy a tömzsi azt hitte, ketté törik.

- Te odacsaptál? – kérdezte.

- Nem. – csóválta fejét a nyurga. – De nálunk más a helyzet.

- Amennyiben?

- Nálunk kérlek szépen, két intelligens, értelmes ember találkozott. – magyarázta fontoskodó arccal.

- És ezért nincs vita? – kérdezte Jani hitetlenkedve.

- Ezért.

Megint hallgattak. A nyurga levette cipőjét, hogy közelebbről is megvizsgálja. Először is beleszagolt, aztán tovább feszegette a talpat. Jani érdeklődve figyelte.

- Büdös? – kérdezte.

- Megjárja. – felelte a másik. – A klumpám büdösebb.

- Nekem a bakancsom.

- Apám bakancsa volt marha büdös. – mondta a másik, majd visszavette cipőjét, és most az orrát piszkálta.

- Zsebkendőt? – nyújtotta felé a csomagot Jani, de a nyurga fejét rázva visszautasította.

Aztán kihúzta ujját az orrából, és pöckölt egyet.

- Tényleg nem morog az asszony? – kérdezte Jani, és forgott a bele.

- Nem. – ingatta fejét a másik szipogva. 

- Pontosabban, - javította ki a tömzsi – tíz év alatt csak egyszer morgott.

- Egyszer. – mondta határozottan a másik.

- Két percet?

- Ahogy mondod.

És mit mondott abban a két percben, elárulod?

- Azt, hogy elege van belőlem, van valakije, takarodjak a szeme elől, nem akar többé látni. Ja! És, hogy a lakás, a nyaraló, meg a kocsi az övé.