Vakáció, mely kis híján tragédiába torkollott
Gumiferi 2011.07.28. 06:11
Vége lett az első iskolai évnek. A jó bizonyítványnak szülő, gyermek egyaránt örült. Cserébe, hitte ő, elmehetett nyaralni. Az egy fedél alatt lakó három kisebb gyermek, itt említettem meg, unokatestvérek, lázasan készülődtek. A másik két kicsi, a lány, akivel együtt kezdték az első tanévet valamint annak az egy évvel fiatalabb öccse, így hárman izgatottan várták az indulás napját. Hamarosan eljött annak is az ideje. A nagylány nem tartott velük. Hajnali ébresztő, a csomagjuk már összekészítve várt rájuk. Kinek-kinek be volt pakolva egy s más ruhadarab. A fiúcska erősen ragaszkodott az iskolatáskájához, így az ő kevéske holmiját a szülők abba pakolták. A nagymamával utaztak, nála volt a nagyobb bőrönd, és egy kisebb szütyőben (hálóból készült szatyor) az útra egy kis elemózsia. Először buszra szálltak, ott ahol oly sokat szokott bámészkodni iskola után. Szerencsére, pont a kedvenc hosszú orrú busz jött. A nagymama engedélyével rögtön a vezető bácsi mögött, erősen megkapaszkodva figyelte az eseményeket. Jellemzően előre felé nézelődött, de mihelyt az irányjelző kikaffantott a busz oldalából, azt rögtön szemügyre kellett venni. Hiszen ez olyan varázslatosnak tűnt, amit szíve szerint megvizsgált volna, vajon hogyan is működik. Másik busszal is mentek még, de az nem volt annyira érdekes és nem is volt hosszú az orra. Az eleje lapos volt, az irányjelzője nem adott kaffogó hangot, csak csendben kiment, meg visszacsukódott. Csak- hamar megérkeztek a vonatállomásra, ez ismerős volt a számára, hisz tavaly már egyszer vonatozott. Igaz most nem volt annyi gyerek, csak a mama, meg a két unokatestvére. Na persze még idegen nénik és bácsik azért voltak, de nem sokan. Felszálltak a vonatra, a mama a csomagokat feltette a polcra, ezek után feltérdelve a padra, a három csemete odatapadt az ablakra. Látták amint a kalauz bácsi szájába tette a fütyülőjét, kisvártatva kivette azt és elkiabálta magát: - Kérem, igyekezzenek a felszállással, a vonat azonnal indul! Azután ismét szájába tette és hangosan fütyülni kezdett. A gőzmozdony, mintha csak válaszolna rá erőteljes hangján hatalmas sípolásba fogott, majd megmozdult a szerelvény és lassú tempóval félelmetes, csi-hu-hu-hu, csi-hu-hu-hu, hang kíséretében kihúzott az állomásról. A sípolás és a csi-hu-hu lassan elcsendesedett, ezek után a vonat felvette az egyre ütemesebb zakatoló hangot. Egy darabig még nyomták az orrukat az ablakhoz, majd visszaültek a padra rendesen. A mama elővette a szütyőből a megkent zsíros kenyeret, mindannyian jóízűen hozzáfogtak falatozni. A két unokatestvér kicsit csámcsogva majszolt, ami feltűnt a fiúnak, hisz ő mindig megkapta a nyaklevesét, ha véletlenül szürcsölt, vagy éppen csámcsogott, viszont a mama nem szólt rájuk, hogy nem illik! A zsíros kenyér után, még egy kis nézelődés, ismerkedés a vonat belsejével, majd a hajnali ébresztőnek és a monoton zakatolásnak köszönhetően a gyerkőcöket szépen sorban elnyomta az álom. Mikor megébredtek, már közel jártak a célhoz. A csomagokat lekészítette a mama, és kiosztotta nekik. Ő is felvette a háti táskáját. Kisvártatva hatalmas vonatfütyölés közepette megérkezvén az állomásra, szép lassan megálltak.
Az állomáson egy bajuszos bácsi várta őket. A gyerek hamarosan rájött, hogy ő volt az, aki családjával elköltözött tavaly a kis házból, ahol laknak, ezáltal lett nekik nagyobb helyük. Mindenkit megpuszilgatott, majd elvette a mamától a bőröndöt, és megindultak kifelé. Az állomás előtt egy szekér ácsorgott, előtte egy igencsak sovány lovacska. A barna színű lónak a homlokán volt egy fehér folt, a bajuszos elmondása szerint az egy csillag és ezért Csillag lett a ló neve. A szekér félig volt szalmával, ide ültek a gyerekek, és ide tették a csomagokat. A mama a bajuszos mellé ült a pokróccal letakart deszkára, (bakra). Jól indul ez a nyaralás gondolta, hisz még szekéren sem ült soha. Az is igaz, szalmát is csak a szalmazsákban látott, amin otthon feküdtek. Elindult a lovacska az első nógató szóra. Szegényke, ez járt a fejében, olyan sovány és egyedül kell neki húzni ezt a szekeret, ráadásul még ők is rajta ülnek. A ló azért csendesen, csak-csak ballagott terhével, miközben a mama a bajszossal beszélgetett a bakon, a gyerekek meg nézelődtek a szekéraljban. Már elhagyták a házakat, úgy tűnt, már elég sokat szekereztek, amikor egy tanya körvonalazódott a távolban. Mindjárt hazaérünk, hallatszott előről! Valóban hamarosan betérve az udvar közepére a hö-höj szóra Csillag megállt. Azonnal kiszaladt egy néni, aki szintén ismerős volt, a mamának esett, össze-vissza csókolgatta, simogatta többször elismételve: Csókolom anyukám, csókolom anyukám. Közben megjelent az ajtóban két gyerek az a kisfiú és kislány, akikkel már tavaly oly sokat játszadoztak a kisháznál. Most kissé megilletődve szótlanul egy szál bugyiban ott támasztották az ajtószárfát. A szótlanság hamar oldódott, érezhető volt, hogy ők is felismerték a vendégeket. Ezért aztán a megérkezés után rövidesen az öt gyerek elkezdte magáévá tenni a tanya szűkebb pátriárkáját. A most érkezők számára itt minden újdonságszámba ment. Hatalmas udvar, istállók, ólak, ló, liba, kacsa, tyúk, kakas, pulyka, aranyos kiscsirkék, kiskacsák, na meg egy bozontos kutya, szóval sokféle házi állat. Az udvaron mindenhol volt valami szerszám, taliga, csákány, fejsze, balta, lapát, vasgereblye, vasvilla, fagereblye, kasza, különféle kapák és egyéb apróbb kéziszerszámok. Lényegében, szinte minden, ami egy tanya hétköznapjaihoz elengedhetetlenül szükségeltetik. Mindent alaposan szemügyre kellett venni, leg figyelemre méltóbb az udvaron álló búbos kemence, mely magasba meredező kéményével, úgy nézett ki, mint egy térdeplő zsiráf. Miután már mindent megszemléltek, az idő is elszállt, leszakadt az est, alapos mosdás után a vacsora következett, majd mindenki ment a fekhelyére. A fiúk hárman egy ágyban, egyikük középen lábtól a másik kettőnek. A két lánynak jobb volt a helyzete, ők kényelmesen aludtak a kisebbik lány ágyában. A felnőttek másik szobában hajtották nyugovóra fejüket. Ringatni senkit nem kellett, főleg a vendégeket, hisz az út fáradalmai és a vidéki levegő igencsak elnyomta őket.
A mély álomból hajnali kakasszóra ébredt a kis csipet csapat, na meg egy kis noszogatásra. Valójában ily korán csak dologidőben kellett felkelni, és most igen-igen benne voltak a sűrűjében, hisz aratás derekán jártak. Apropó aratás, valójában e szót már ismerték, de a mögöttes tartalom ismeretlen volt számukra. Tehát magával a cselekménnyel most fognak szembesülni először. A felnőttek már ellátták a ház körüli teendőket, minden állat megkapta az enni- innivalóját. A bajuszos befogta a lovacskát a szekérbe, mikor mindenki elfoglalta helyét a szekéraljban és a bakon, elindultak a búzaföldre. Csakhamar odaértek, miután a lovat kifogták a kocsiból, a lábára béklyó került, ami megakadályozta abban, hogy esetlegesen elszaladjon. De hát szegény örült, ha békésen legelészhetett, nem még hogy szaladjon is. Szándékában sem állott, semmiféle rohangászás. A felnőttek nekiálltak a munkának, arattak. A bajuszos, kaszájával vágta szép sorjában a hosszú szárú búzát. A felesége meg a mama, mentek utána és szedegették kis kupacokba össze a levágott növényt. A hosszú szárakból kötelet csavarva, össze is kötözték, azaz kévébe kötötték. A gyerekek ez alatt találtak maguknak elfoglaltságot, bújócskáztak, fogócskáztak, persze ez utóbbi egy kicsit nehézkes volt, hisz meg kellett tanulniuk a tarlón való mezítlábas járást. Ebben a tanyán lakók segítségére szorultak, de hamar beletanultak a rafinériába. Egyszerűen csak az volt a trükk, hogy nem volt szabad a lábat megemelni, hanem csúsztatni kellett, ami a tarlót megdöntötte, így nem szúrta a talpukat. Miután a föld egy részéről már le lett vágva a talpáról a búza, néha-néha meg lehetett csípni, igaz csak szemmel, egy-két ürgét és pockot. Nagyon fürgén mozogtak a számukra hazai pályának számító földön. Mire beérték volna őket a gyerekek, addigra mindig eltűntek az általuk készített földalatti járataikban. Egy esetben még a bajuszos is szólt nekik, mikor a kaszálás folytán egy fácántyúk eszméletlen ricsajt csapva felrepült a fészkéről, hogy nézzék meg a tojásokat, de hozzá nem szabad nyúlni, mert akkor a fácán mama, nem fogja kikelteni a kis csibéket. Ezért aztán a hosszas nézegetés után újólag folytatták a játékot, a bóklászást. A felnőttek a munkában, a gyerekek a rohangászásban kellőképpen elfáradtak, megéheztek. A föld végén egy hatalmas akácfa lombjának árnyékában, konyharuhákon megterítve az ebéd. Házikenyér, sonka, szalonna, uborka, hagyma, paradicsom, paprika volt. A jóízűen elköltött ebéd után, rövid idejű nyújtózást követve, ismét belefogtak a kemény munkába. A nap ezer ágra ontotta sugarait, vele mérhetetlen melegét. Az árnyékban lévő ceglédi kannában tárolt vízből, elég sűrűn kellett a dolgozó felnőtteknek vinni egy kis innivalót, hisz ők egész idő alatt a tűző napon tartózkodtak, mit tartózkodtak, keményen dolgoztak. Miután a bajszos egy alkalommal kiért a föld végére, a kasza nyeléről a terelőt és a kaszát levette, majd gondosan elrakta a szekér aljába. Ezután a nap folyamán összekötött kévéket elkezdték egy kupacba hordani, a gyerekek látván ezt, ők is beálltak és ketten-ketten elbírva egy-egy kévét segítettek a kupacra hordani. Mikor már összejött egy jó pár darab, a bajszos szépen összerakta őket, azaz keresztekbe. Halkan motyogva bajsza alatt számolt, mígnem minden keresztbe huszonhat kévét rakott egy kupacba. A napi termés hat kereszt lett, meg még egy pár kéve. Megelégedett örömmel szemlélte az összerakott búzakereszteket, majd összedörzsölve tenyerét megszólalt, mára meglennénk, mehetünk haza. Levette a lovacska lábáról a béklyót, befogta a szekérbe, mikor mind felmásztak és elfoglalták a helyüket, indultak is. Hazaérve még újból következett az állatok etetése, itatása. A bajuszos a szekéraljból elővéve a kaszát, egy nagy tuskóba beleütött egy vasat, (kaszaüllőt) majd elkezdte a kaszát egy kalapáccsal ütögetni, azaz kikalapálta, hogy holnapra megint kellően éles legyen. Még egy sarlót is megkalapált, aztán az udvaron egy dézsa vízben megfürdött. A gyerekeknek egy nagy mosófazékban melegített a mama vizet, majd hozta a lavórt és szép sorjában mindenki megmosdott, mikor már nagyon piszkos lett a víz akkor kicserélte. Ezután jöhetett a vacsora, mivel mindenki „aratni volt” ezért csak lecsó, és hagymagóbé jött számításba. Mindenki jólesőn ette, mit ette, falta, hisz az egésznapi foglalatosság után, felnőtt, gyerek egyaránt megéhezett. Vacsora után, hamarosan mindenki ágyba bújt, a gyerekek némi vihogás, viháncolás után elszenderültek, hogy mély álmukban ismét kint legyenek, és végre sikerüljön legalább egy ürgét megfogni. Reggel aztán kezdődött minden ugyan- úgy, akárcsak a tagnapi napon, talán csak annyiból volt más, hogy a mamáék már hajnalban megfőztek, mire az ifjú „aratóbrigád” felébredt.
Ez így ment egész héten, apró-cseprő kis nüánsznyi meglepetéssel, mígnem jött a szombat. Ezen a napon megint csuda jó dolog történt velük. Előző este már elkezdődött a „szertartás”. A bajuszos felesége elővett egy nagy fateknőt és nagyon sok lisztet szitált bele a mamával, úgy körülbelül félig volt már a teknő, amikor abbahagyták. Egy fazékba még szitáltak egy keveset, majd a reggel beáztatott korpáról rászűrték a levet. Még tettek hozzá élesztőt, jól összekeverték. Ezután a nagyteknőben lévő liszt mellé beállították a fazekat, miután a lisztet az egyik felébe félrehúzták. A néni egy takarót tett rá, és ők ez után mentek aludni. Tehát eljött a reggel, már megint korán, nagy volt a sürgés. Még a gyerekek a csipát dörgölték a szemükből mikor már elkezdődött a kenyérdagasztás. A nagyteknőben lévő fazekat kivették, a lisztet szétterítették, a fazékból a megkelt kovászt beleöntötték, és elkezdték összekeverni. A mama az egyik oldalon, a néni a másik oldalon, még tettek hozzá egy kis előre elkészített langyos, sós vizet, hogy megfelelő állaga legyen a megdagasztott tésztának. Mikor elkészültek vele betették az ágyba pihenni, be is lett takarva egy fehér lepedővel meg a dunnával. A bajszos odakünn a kemencét fűtötte addig kukoricaszárral. A gyerekek élvezték a benti és kinti eseményeket egyaránt, mikorra a kemence szinte tüzes lett, a bácsi elkezdte kikotorni belőle a parazsat, a vörös téglák szórták a szikrát. Bent a házban a tészta már megkelt. Négyfelé osztották, három nagy és egy kisebb darabra. A három nagyot szép kerekre gyúrták, majd ismét letakarták a lepedővel, a kisebbet még elfelezték és hatalmas lepényt csináltak belőle, amit ezután betettek egy falapát segítségével a tüzes kemence téglájára. A lepények nagyon hamar elkészültek, a gyerkőcök már alig várták, hogy ehessenek belőle, de hát olyan forrón nem szabad enni, mert megfekszi a gyomrukat. Míg a lepény hűlt, a bajuszos addig hipp-hoppra a fa sütőlapáttal berakosgatta a kenyértésztát a kemencébe, amit a három hatalmas tészta teljesen kitöltött. A nyílást egy nagy vaslemezzel eltakarta, majd hozzátette, most jöhet a lepényevés. A lepény kellőképpen kihűlt, de még langyos volt, amikor fokhagymával megdörgölve, tejfellel megkenve hozzáfogtak az evéséhez. Oly mértékben jól laktak, hogy ebédre már senki nem gondolt. A kenyerek jó sokáig bent voltak, mikor kisültek, ki lettek szedve és bevitték mind a házba. Egy-egy kenyér akkora volt, hogy az asztal, amire rátették, ha nem szégyellte volna magát, fennhangon nyögött volna a hatalmas súly alatt. A család kenyere egy egész hétre megvolt. Másnap, vasárnap lévén, szépen felöltözve, bementek a városba és részt vettek a misén. A hétköznapok, a felnőttek számára mindig kemény munkával teltek, de hát nyár derekát járta. Azért néha a gyerekekre is szakítottak időt, lementek együtt a Tisza- partra. A csendesen folydogáló szelíd víz partján, a homokpadon, fantasztikus várakat lehetett építeni. Élményszámba mentek a fürdőzések. Máskor volt eset nem egyszer, hogy az apróságok elbarangoltak nem messze a tanya közelében lévő tehénistállóhoz, ahol gyermeki kíváncsisággal figyelték amint a karámban a bika éppen meghágta a tehenet. Érdekes módon a csöppségek már tisztában voltak vele, hogy ettől nemsokára a tehénnek kis bocija fog születni.
A mozgalmas három hét, sok-sok érdekes eseménnyel hihetetlen gyorsasággal elrepült. Az utolsó vasárnap, a szentmise után hivatalosak voltak egy másik rokonhoz ebédre. Amint odaértek, a fiúcskának rögtön kiderült, hogy ezt a családot is ismeri, hiszen régebben ők is a környezetükben laktak. Mikor náluk voltak vendégségben, már énekelte nekik az éppen aktuális slágereket. Akkor volt egy picike pólyás babájuk, ugyan most sem volt még nagy, de már tudott menni. A kislány is kint állt a kapuban, az apukája kezét fogta mikor megérkeztek. Rövid idő elteltével, most is megkérdezték, van-e valami új dal a tarsolyában, mire ő rögtön hozzá is fogott. Némi beszélgetés után, asztalhoz ültek, miután befejezték az evést, a felnőttek tovább folytatták eszmecseréjük menetét. A gyerekek megköszönve az ebédet kiszaladtak az udvarra játszani. A kis csöppség is velük tartott lelkesen. A játék közben észrevették, az udvaron a ház előtti hatalmas eperfán éppen érni kezdett a fehér eper. Amelyik már nagyon érett volt, az szinte rózsaszínben pompázott az ágak hegyén. Több sem kellett, nekiálltak epret enni. Náluk otthon ilyen sem volt, sőt nem volt körtefájuk sem, meg almafájuk sem, amiről a tanyán állandóan szedték az érett finom gyümölcsöt. Ezért aztán itt rászabadultak az eperre. Igen ám, de az érettek magasan voltak, ezért aztán a pacsirtatorkú ifjú megoldván a problémát, felmászott a fára. Egy némely ágat lenyomva tartott addig, míg a lent lévők le nem szedték róla az érett gyümölcsöt. Ilyen előzmények után következett be a kis híján tragédia. A vízszintesen kinyúló vastag ágról a gyerek lezuhant a földre. Szerencsétlenségére pont a hátára esett. A gyerekek sikoltva hívták a felnőtteket. Mindenki megdermedve figyelte az eszméletlenül földön fekvő, magatehetetlen fiút. Hirtelen még a felnőttek is tanácstalanok voltak. Már a legrosszabb is megfordult a fejükben, amikor halk nyöszörgés szakította meg a vérfagyasztó csendet. A földön fekvő gyerek közben megmozdult. Kinyitotta szemét, hófehér ábrázattal, fájdalmas, de mosolygós képpel konstatálta, minden létező gyerek és felnőtt ott áll egy nagy körben és minden szem rá mered. Ugyan levegőt még nehezen kapott, de arcába kezdett visszatérni az élet színe, majd megfordult és térdelőleg négykézlábra állva, ebből felegyenesedett. Még mindig nem mertek hozzá érni csak mikor már tett néhány lépést. Bekísérte az itteni néni a házba, egy kicsit lefektette, és közben simogatta a buksiját. Egyik kezével őt, a másikkal a saját pocakját, ami már elég nagy volt, mivel megint várandós volt, azaz gyereket várt. Közben kérdezgette fáj-e valamije. Szerencsétlen, szerencsés gyereknek még fájt itt-ott, de nem volt oly vészes a helyzet. Hamarosan visszaindultak a tanyára, hisz még össze kellett pakolni a holnapi indulásra. Másnap megint hajnali ébresztő, ezután szekerezés ki az állomásra, ott elbúcsúztak, majd vonatra szálltak. Végül is a vakáció szerencsésen ért véget.
|
összesen 107 pont