|
A természet ölelésében élek
Borsosirenke 2011.05.03. 20:59
48 pont / novella
Ha egyszer nyugdíjba megyek, - majd meglátjátok, - kiköltözök egy prérire, vagy egy erdőszélre, és soha nem megyek be a városba, csak ha muszáj vásárolni... és Isten azt mondta JÓ ! A h á z, amelyben lakom, tanyaépület a váráson kívül, a hegyek ölelésében, a természet közepén; kisebb nagyobb énekes madarak méhek, darazsak, lepkék, növények, virágok százaiban gyönyörködöm mindig. Ablakot nyitva, mezei virágillat árad felém; mindegy, hogy az olajfűz, a galagonya, vagy az akác virágzik éppen, vagy „csak” a rét milliónyi virága ontja felém illatát.
Megtippelem, milyen illatot is érzek, melyik gyönyörűség borult most virágba. Legkorábban a gyermekláncfű és a zászpa mosolyog rám mezőn és árokparton, aztán réti legyezőfű, cickafark, katáng és a boglárka, - lósóska, ökörfarkkóró, árokparton a nagycsalán és a parlagfű, meg a hozzá nagyon hasonló fekete üröm.
A finom illatot megérezve, fordulok a sárga virágok felé, ott pompázik a mézillatú tejoltó galaj. Csoportokban kéklik a katáng és a terjőke kígyószisz. Leszállok a kerékpárról, levelét dörzsölöm a molyhos mentának, a vadzsályának, és a turbolyának. Formájával, alakjával bűvöl el, a szamárkenyér, a héjakút mácsonya és a réti iringó. A gilisztaűző varádics gyönyörű sárga virágzatát erős, kesernyés illat kíséri, mint a gyalogbodza fekete terméseit.
A növények végtelen szeretetét az ősök táplálták a génjeimbe. Amikor felépített házunk kertjét kellett betelepíteni, akkor derült erre fény. Szakkönyveket vásároltam, hogy a színek és formák, a nevekkel összekapcsolódjanak a tudatomban. Emlékszem, milyen örömet jelentett, amikor a szakkönyvben látott csodákat felismertük a faiskolákban és a természetben! Komoly sikerélményt jelentett, amikor az arborétumokban is felismertük őket gyermekeimmel, az meg csoda volt; amikor hason fekve, nagyító alatt néztük: hogyan virágzik a moha?
A katicabogarat és lárváit, mint segítőtársainkat becsültük, a fürkészdarazsat, vakondot, békát és a madarakat szintén…Útszélén, árokparton nőtt vadnövények nagy része é r t é k e s gyógynövény!Árokpartján látható a disznóparéj, nádtippan, kutyakamilla, szappanfű, lóhere, izsóp és az aprószulák, pásztortáska, fekete nadálytő, orbáncfű, apróbojtorján, tüdőfű, útifű és a ragadós galaj; a fűfélék sokszínűségével keverten. Ez ő s v e g e t á c i ó; a meghatározást egy talajvédelmi szakember mondta nemrég…
Itt élünk a hegyek ölelésében. A mi kertünk is lejt a völgy felé, lucfenyők, nyírfák, hamisciprus, keleti tuja és apró örökzöldek népesítik be. Amiben életem folyamán a budapesti betonrengetegben hiányt szenvedtem, az most mind itt van körülöttem… Kamra ablakunkban fészket rakott a kerti rozsdafarkú, nyírfánkon a balkáni gerle. A fecskék is szemet vetettek a házunkra, a darazsak szintén. Madáritatókat tartok a kertben, méhek, darazsak számára sekély víz is akad.
Miklós fiam a repülés szerelmese. Ez a gyönyörű rét szolgált arra is, hogy bemutassa paplanernyőjét. A hajdani ejtőernyőzést siklóernyőzéssel váltotta fel. A felszálló légáramlat megemeli az ernyőt a rengeteg vékony zsinór az ernyő irányítását szolgálja! A repülés különleges élmény… Sárkányos és siklóernyős bajnokság a Nyikom fennsíkon! – De melyik a Nyikom fennsík?
Hiába kérdezgettem az itt élőket. Harminc éve itt élők nem tudják melyik hegynek mi a neve. A Múzeum előtt álló Mária szobor milyen lenyűgöző szépségű, újságoltam nagy lelkesedéssel! Szomszédaim nem ismerik. Nem hagyott nyugodni a dolog. Budapesten tudtam csak megye térképet szerezni. A 21-es úton hazafelé haladva Jobbágyinál a Nagy Hársast látjuk. A Pásztói Mátra hegyei észak felé haladva: Nagy Koncsúr, Muzsla, Nyikom, Ördögkő. Óvár és Ágasvár messzebb esik. Szemben a Cserhát hegyvonulata; Rózsás tető, Ecsegi várhegy, Borki hegycsúcs, Bézma, Tepkehegy, Macskahegy, a sort Varjúbérc zárja. A két hegyvonulatot a Zagyvavölgy választja el egymástól.A Zagyvavölgyben fekszik Pásztó, a Mátra nyugati kapuja. Most már megnyugodtam. Szeretem tudni is, mi az, amit látok!
Hasonlóképpen voltam a madarakkal is. Szakkönyvben azonosítottam valamennyit. Nap, mint nap gyönyörködöm bennük. Szoborrá meredve figyeltem a faggyúpogácsát eszegető széncinegéket, vagy a homokot szedegető pintyeket. Ha véletlenül megmozdul a szemgolyóm, riadtan elröppennek. A kerti rozsdafarkú a barátom, a gázóra szekrényen roggyasztgatva riszál, de ha meglát, odébbáll, vagy tesz még egy kört, mielőtt fiókáinak átadná az eleséget.A széncinegék fejjel lefelé táplálkoznak, a verebek nem zavartatják magukat, felállnak a faggyúpogácsa tetejére, úgy lakmároznak.
A balkáni gerle drapp kabátjában villanydróton ülve messzire üzen, onnan válaszolnak is neki. A kis fakopács az oszlopot kopogtatja, amit visszahangoz a környék, vagy a párja kopogtat amott? A fűben seregélyek keresgélnek, a fák között egy sárgarigó, csak finom trillázását hallom, ha tovaröppen, megvillan sárga kabátja.
Meggyfáinkon a csuszka meg a zöldike keresgél, egy szarka pár is feltűnik amott, távolabb pedig a kakukk ismert hangja, amelyre még messzebbről válaszolnak.
Egy nagyon pici páros, - kedves vendégeim - a verébnél kisebbek, csak repüléskor tűnik fel, hogy sárga alsó inget viselnek. Ők a kis poszáták.
Egy magas fűszálon, vörösbegy énekel. Tekerem a biciklit, de ő nem ijedős. Idébb egy másik madárka is magas fűszálon ül kék színű sapkában, de nem énekel, csak várja, hogy elmenjek végre…
Villanyoszlop tetején magányosan gubbaszt a barna kánya, úgy látszik elfáradt a vadászatban, vagy már éppen jól lakott. Körülnézek, a párja hol lehet? Talán magányos ragadozó, mint a nagy fekete madár, aki egyedül vitorlázik odafent, és közben a varjakéhoz hasonló durva károgást hallat... Vajon ki ő?
A békás- rét fölött gólya pár köröz. Leszállnak, egykedvűen lépegetnek. Hosszú csőrüket mélyre dugva keresgélnek a mocsarasban.
Elgondolkodva tekerem a biciklit, - rikoltozással, szárnycsapkodással fácánkakas röppen fel mellettem, ijedtemben majdnem leesek a kerékpárról. Akkor sem ijedtem meg jobban, amikor mögöttem egy kamion megnyomta a dudát: mint egy hajókürt! Pedig már a dohogó hangból is hallani, hogy óriási jármű közeledik…
Az állatok jó részét – mozdulatlan csendben - folyamatosan figyelhetjük. Kergetődző fiatal nyulakat a mezőn, erdei pintyeket, amint csoportosan szedegetik az apró kavicsot. Ugyan így fedeztem fel a patkányt is, aki a szomszédházi kutya tányérjából lakmározott, aztán elinalt a gyárépület felé… Jobban is teszi, mert aki hozzánk betéved, azt a kutyák megfogják. Az egértetemeket a kijárat mellé helyezik, hogy a gazda lássa, ide nem lehet észrevétlenül besurranni!
Egyik nap látom, valami színes rongy hever a kertben. Mit vihettek oda a kutyák? Elindulok, hogy a rongyot felvegyem, már egészen közel vagyok, amikor felröppen egy madár díszmagyarban. Még fejdísze is volt! Fehér, barna és vöröses csíkokra emlékszem. Utóbb láttam a szakkönyvben hogy búbos banka volt a vendég.
Lombrágó szöcskével, bagolylepkével, imádkozó sáskával már többször találkoztam, de az idén hihetetlenül sok színes lepke látható, és sok sok levelibéka. Kezdetben az erős hang alapján valami nagy madárra gyanakodtam, de hiába nézelődtem a hang irányában, végül csak egy aprócska békát láttam meg, amint mozog az oldala hangadás közben. Zöld béka a mályvalevélen csak akkora, mint egy nagy vízcsepp, és színe egybeolvad a környezettel. Amint eső esik, hangos örömmel üdvözlik, előbb csak kérdezz - felelek van, azután rázendít a kórus… Éjszakai vihar utáni reggel, sétálva tolom a kerékpárt a dűlőúton: itthon látom meg, vendég van a kosaramban. Egy levelibéka kapaszkodik a retikülömbe. Menj innen! – mondom, de ő csak kapaszkodik a két kis kezével. Harmadik, negyedik rázásra végül a zöld fű közé huppan. Na végre! Nem szerettem volna megfogni. Jobb a békesség!
Így voltam a darázzsal is. Mellkasomon a ruha alatt mozog valami… kihajtom a blúzom szélét; egy darázs, körülnéz, és könnyedén elillan…
- Észnél vagy? – mondom, ez nem a te helyed! Talán ismernek már a hangomról, tudják, hogy az ivóvizet tőlem kapják. Ha valamelyik belecsúszik, egy levéltutajon kihalászom őket.
A rozsdafarkú is a hangomról ismer, kicsinyeit virág-alátét tányérral terelgetem a pincelépcsőkről felfelé, ahol a mama várja és biztatja. Azután visszatérek a kis békákért és őket is kimentem…
A nyári melegben békés egymás mellett i v á s zajlik; méhecskék, darazsak, lódarazsak, poszméhek, bögölyök mindenki iszik. A méhecskék a szélén kapaszkodva belehajolnak, a darazsak pedig szétterpesztett lábakkal úgy szállnak vízre, mint egy hidroplán és ugyanúgy emelkednek fel is!A vad darazsak hangja, mint a repülőé... A terasz zártszelvényébe befészkelték magukat. Sebaj, csak a postaládába be ne költözzenek! - mondom, - megyek is mindjárt ellenőrzöm! Ott is egy kisbéka lapul…!
Hát így élünk itt, a hegyek ölelésében, a természet közepén.
Örömmel tölt el, hogy idős koromra a Teremtő mennyi örömmel ajándékozott meg. Hála neked Uram, hogy itt élhetek!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
szeretettel irénke
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Drága Erika, nagyszerűen felépített írás. 10 pnt. Szeretettel: Mila
Köszönöm, nagyon örülök, hogy tetszett!
szeretettel Irénke