Nomádok

SZEREPLŐK

JÓZSEF, harmincnyolc éves

EDE, húszon éves

TARGONCÁS, érett férfi, bozontos megjelenése miatt nehéz megállapítani a korát.

        Hosszúderekú szekere van, a négy sarkán fémcső, az egyikből seprű

        emelkedik a magasba, a másikról kisebb méretű vászonzsák lóg. Két          

        oldalán nyitott,  hátul és az egyik hosszú oldal lezárva, hogy ne hulljon le az

        árú. Középre szerelt egy pár autókeréken gurul a szerkezet. Elől fogantyú,

        valamint lenyitható támasz.  

ANDOR, Józseffel egyidős

EMESE, harminc év körüli

ZSUZSA, valamivel idősebb, mint Emese

LÁSZLÓ, hasonló korú

VENDEL, húszon éves

MIKLÓS, negyvenkét éves

AZ IDEGEN, húszéves korában megállt az idő

A fiatal nő; Fiatal férfiak csoportja; Fiatal nők csoportja; Az „Édesapámnak” szólított idősebb férfi; Imre bácsi; A mester; Karcsi, fiatal munkás; Munkások csoportja; Lajtay; Miklós anyja; Szomszéd asszony; A pap; A presbiter; Idősödő úr; A küldöttség; Zoltán; Berci;

ELSŐ FELVONÁS

A szín bal felén apró zöldövezet, paddal. A jobb félen utcára nyíló garázs.

ELSŐ JELENET

Balról     ráérős léptekkel egy férfi jön. Leül a padra. Neve Miklós. Kényelmes, jó

minőségű ruhában van. Inkább sportos, mint elegáns. Láthatóan élvezi a

fényt. Egy rövid ideig ézelődik, majd behunyja a szemét, úgy napozik. Jobbról

két férfi közeledik. Az egyik kizárja, sarkig tárja a garázsajtó két szárnyát.

Polcok, felrakott és a padlón sorakozó dobozok, zsákok, valamint egyéb holmi

látható. Belépnek, rögtön szorgoskodni kezdnek. A padon ülő kinyitja a

szemét, a garázsban ténykedőket nézi kitartóan, akik egyáltalán nem figyelnek           rá. Az egyik fiatalember összerakós játékot talál –ő     Ede, és segíteni jött-,         azzal foglalja le magát. A másik olvasni kezd egy kezébe akadt könyvből –ő                József, aki költözik. Egy idő után, balról sietős léptekkel divatosan öltözött    fiatalember közeledik. Andornak hívják. Öntudatosság és magabiztosság rí le           róla. Kezében irattartó táska, kinyújtott mutatóujjával papírokat szorít hozzá. Másik kezében kulcsokat zörget. Amikor a pad közelébe ér, a papírok közül               néhány kicsúszik. Nagy lendülettel halad, nem veszi észre a veszteséget.

Miklós: Elnézést, valamit elejtett.

Andor alig lassít. Úgy néz körül, mint aki nem hiszi, vele ilyesmi megtörténhet.

Végül óvatosan lehajol értük. Fél szemét a figyelmeztetőn tartja, a cipőjét és   az öltözékét vizsgálja.

Andor: Köszönöm!  

Miklós: Szívesen. Látom, nagyon elfoglalt. Szombat délután inkább pihenne az ember.

Andor tétova mozdulatokat tesz, végül szóba áll a padon ülővel.

Andor: (Fölösen megerősített, magabiztos hangon) Sok munka, nagy felelősség!

Miklós: (Hellyel kínálja) Üljön le, kérem, egy percre.  

Andor:(Hosszú másodpercek után végül leül. Éreztetni próbálja, hogy nagy kegyet gyakorol) Köszönöm!

Miklós: (Változatlan higgadtsággal) Soha nem lazít?

Andor: Én nem engedhetem meg magamnak a pihenést. A fölöslegesen elpazarolt időért megfizet az ember!

Miklós: Talán egy hétvége, vasárnap… Semmi?

Andor: Csak így lehet ellenőrzés alatt tartani a dolgokat.

Miklós: Gondolom, jól megy a vállalkozás.

Andor: (Kihúzza a derekát) Jól! És ez kizárólag nekem köszönhető! Nem tudják megfizetni!

Miklós: Azt hittem, maga a tulajdonos.

Andor: (Idegesen) Nem, valami külföldié.

Miklós: Ha eredményei vannak, és jól élhet, az sem tragédia.

Andor: Na persze. Ha csak magamnak hajtanék!

Miklós: (Figyelmesen szemléli Andort) Ahogy elnézem, átlagon felüli életvitele lehet.

Andor: Nekem nem az alja nép közt a helyem!

Miklós: Kikre gondol?

Andor: A tanulatlan jött-mentekre, a máról holnapra élő garasoskodókra… (Elutasító mozdulatot tesz a kezével) …az emberek nagytöbbségére.

Miklós: A nincstelenség sajnos eléggé elterjedt jelenség. Véleményem szerint, bárhol belebotlódhatnánk ezen a sárgolyón.

Andor: (Legyint) Nyugaton élnek, mint hal a vízben! Voltam ott, megtapasztaltam!

Miklós: Meggyőződésem, kitartóan dolgoznak.

Andor: A fenét, beleszülettek a jólétbe!

Miklós: Valamit csak tesznek érdekében, különben összeomlana a rendszer.

Andor: Néhányan valóban tesznek, de igen kevesen.

Miklós: Például a maga főnöke…

Andor: (Irritáltan közbevág) Mi van vele?

Miklós: …külföldi, ha jól értettem. Az milyen ember?

Andor: Fogalmam sincs.

Miklós: Azt hittem ismeri.

Andor: Évente legalább kétszer elutazom a főigazgatóságra, ahol a titkárnőtől részletekbe menő pontos utasításokat kapok –papírra rögzítve. Esetleges kérdéseimet feltehetem a mellette ülő megbízottnak. Sohasem találkoztam a tulajdonossal. 

Miklós: S mit gondol róla?

Andor: Felfuvalkodott! Lenézi az alkalmazottjait, különben venné a fáradságot, és kezet fogna velem. Itt –bármint nézzük-, én húzom a szekeret! 

Miklós: Érdeklődött a titkárnőtől?   

Andor: Miről?

Miklós: A tulajdonosról.

Andor: Nem. (Felcsattan) Maga tulajdonképpen mit akar tőlem? Borzasztóan furcsa kérdéseket tesz fel! Mi köze hozzá? (Ekkor néz először Miklóssal szembe. Egy darabig vizsgálgatja) Láttam még magát valahol!

Miklós: (Kicsit összébb húzza a vonásait, a hangját nem emeli fel) Arra gondoltam, esetleg nem tudja, amikor ott jár.

Andor: Hogyne tudná, ő rendel oda!

Miklós: Úgy értem, órára pontosan. Elképzelhető, szintén nagyon elfoglalt ember. Talán legtöbbször házon kívül tartózkodik. Esetleg megtörténhet, nem akarja stresszelni.

Andor: Kicsodát? Engem nem lehet ilyesmivel stresszelni! Nagyon fontos a felettessel való személyes kapcsolat!

Miklós: Vagy megtörténhet, annyira elégedett az itteni munkával, nem tartja szükségesnek a külön előadást. (Andor dereka kiegyenesedik, Miklós –eltűnődve- folytatja) Meglehetősen személytelenné vált minden. Az íróasztalnál géppel nézel szembe, gépnek adod az utasításokat, tőle kérdezel meg bármit, amit tudni akarsz. A gép által üzensz az alkalmazottaknak, értékeled munkájuk, szabályos betűivel tudatod, amikor valakit nemkívánatos személynek nyilvánítasz a vállalatnál. A titkárnőt csak azért tartod, ne kelljen egyszerre két gépre figyelned; hogy beszéljen azokkal, akik kimásztak egy képernyő mögül. Ha végképp elkerülhetetlen, fogadod a bejelentkezőt.  (Andorra néz) Hagyjuk ezt. Egyáltalán nem akarom ingerelni. Kár elrontani ilyesmivel ezt a szép napot. Tudja, most tulajdonképpen barátkozom az itteni hangulattal. Sajnos idegen nekem ez a város.

Andor végignézi a papírjait, kibontja a táskát, kikutatja. Elölről kezdi.

Méltatlankodva fújtat. Valamit nem talál. Miután elbúcsúznak, arra megy el,

ahonnan érkezett. Miklós a padon marad, a garázsbeli eseményeket figyeli.

MÁSODIK JELENET

A garázsban tartózkodó két férfi befejezi a játszást, illetve olvasást, folytatja a

munkát.

Ede: Hová tegyem ezt a dobozt?

József: Egy pillanat, rögtön elosztjuk. (Tovább matat a garázs mélyén, szembetűnően küszködik egy nagy tévés dobozzal. Végül betaszítja leghátul) Csak a legszükségesebbeket visszük. Amikor megbizonyosodunk, a tulajdonos szavatartásáról, az összest átköltöztetjük. (Szünettel) Már ami befér.

Ede: (Aggodalmaskodva) Meddig maradhat itt egyéb?

József: Az idők végezetéig. (Szünettel) Vagy ameddig lesz saját, megfelelő lakásunk. (Kihoz két dobozt, Ede szemébe néz, ugratja) Vagyis, az első változat.

Ede: Nagyon derűs!

József: (Szárazon) Realista.

Tovább dolgoznak.

József: A háziaknak van, ahol az autókat tartani. (Viccelődve és egyszerre sejtelmesen) A másik bejáratnál kettős kocsiszín rejti a fogatokat.

Ede: Egyeseknek mennyi jut!

József: Édes egy komám, vért izzadnak ezért. Képzeld, nem hencegnek! (Kicsit erősebben) Ehhez fűzd hozzá, tudnak és hajlandók máson segíteni!

Ede: (Szabadkozva) Nem magamról beszélek, nekem vásároltak a szülők. Ám te mire jutsz a családoddal?

József: Valami lesz. Egyelőre került, ahová költözni. A jövőben fel kell szólítanom magam, keressek több pénzt.

Edét elfogja a sajnálkozási hév. Nem marad ideje szólni. Arra jár egy

targoncás, aki hulladékanyagot gyűjt. Járművét az apró zöldövezet és a

garázs közt hagyja. Ő maga a garázsajtó előtt áll meg.

Targoncás: Nincs kidobásra váró fém?

József: (Egy keveset matat, majd felegyenesedik, a dobozokat szemléli. Végül válaszol) Nincs.

Targoncás: Műanyag?

József: (Változatlanul nem néz oda. Hangosabban) Nincs!

Ede: Nem itt lakunk.

Targoncás: (A mélybe) Esetleg papír?

József: (Arra fordul, lassan kisétál) A könyveinket fogom odaadni. (Végigmutat a polcokon, a földön) Tizenhét doboz. A begyűjtő megszerezheti alapműveltségét.

Ede: Ne haragudjon rá, tudja milyen a költözés.

A targoncás megszólalna, de József folytatja.

József: Különben, nem rossz ötlet. Lassacskán tízedik esztendeje lakunk különböző albérletekben, ötven könyvnél több sohasem fért velünk egy fedél alá. (Balkézzel megfogja a targoncás karját, közelről mondja) Döntéshozatal esetén értesítem. Gondolom, megtalálom az uccahossz-irodában.

Targoncás: Melyek a költözés utáni esélyeim?

József: A fölösleges holmi a szemétbe megy, természetesen.

Targoncás: (Magának) Még egy okos, aki indokolatlanul meggyűjti a bajom!

József: (Hallja) Nem okos, (Felemeli a mutatóujját) tapasztalt! Megegyezünk tíz órára, délután négykor sehol egy lélek. A lépcsőházban nem férnek az emberek, …

Ede: Mert nem akarnak.

József: …a házigazda előkerül, egyelőre udvariasan, de hangjában duzzadó jégcsapokkal tudatja, vigyázni kell a rendre, jó kapcsolatokra, mert ő ötszáznegyvenkét évet lakott itt, mialatt soha nem keveredett vitába senkivel. Fölösleges három kartondoboz miatt az eleve esélytelen állapotunkat még esélytelenebbé tenni.

Targoncás: Nem fölösleges. Mármint szólni nekem. Minden darab értékes! (Felemeli az ujját, Józsefet utánozza) Az Uccahossz erté fölöttébb pontos szolgáltatásáról nevezetes. (Továbbra is Józsefet utánozza, balkézzel megfogja karját) Legyen szíves tudatni egy számomra esetlegesen kedvező döntést. 

 József:(Hosszan, figyelmesen nézi. Tűnődve) Szép, egészséges humorérzéke van. (Hangosabban) Kérem, figyeljen az üzleti ajánlatra! Milyen lenne –miután eleget tett kötelezettségeinek- visszatérne, és együtt elszállítanánk dobozaimat? Megürítésük után viheti a csomagolóanyagot.

Targoncás: Hová kell menni?

Ede: Az alsóvárosba.

Targoncás: (Megsúrolja a fejét) Fogalmam sincs, miért a legdrágább helyről kell nekem beszerezni az árút.   

József: Nyugodtan lemondhatja az utat. Érvénytelennek vesszük az előszerződést.

Targoncás: (Hirtelen eszébe jut) Mostanig mire alapoztak, milyen szállítóeszközre? Hiszen én teljesen véletlenül cseppentem ide.

Ede: Az egyik barátunk felajánlotta segítségét, ám az autója elromlott.

Targoncás: Érdekes, mindig ilyenkor szoktak beteget jelenteni. Nem vették észre?

József: Nem tételezünk fel rosszindulatot. Egyrészt, ez nem olyan barát, másrészt a segédeszköz huszonvalahány éves.

Targoncás: Értem. Egyszer mi, a környék szakmabeliei, kénytelenek voltunk összefogni. Így tudtunk egy kerekein álló hatalmas kocsivázat betaszítani az átvevőhöz. Ebben a korban bármi megeshet.

Ede: (Józsefhez) Azt mondta Csaba, megpróbálja beindítani. Ha egy-másfél órán belől nincs itt, tovább ne várjuk.

Targoncás: Szerintem ne töltsük az időt! Menjünk!

József: Ne heveskedjünk, az legalább öt kilométer. Várunk a kijelölt időig.

Ede: Addig legalább előkészítjük a cókmókot.

Targoncás: Akkor, minden jót!

József: Merre megy?

Targoncás: A körforgalmon túl levő nagykereskedéshez. Ilyenkor készítik elő a hétfő reggeli árút. Eddig megürítették dobozaikat. Viszontlátásra!

József, Ede: Viszontlátásra!

Egy darabig nézik, amint a targoncás távolodik, aztán munkához kezdnek.

Valamennyi idő multán a bejárat felől hangok jönnek. Odafigyelnek.

Targoncás: Ez a nap nem kedvez a vállalkozási buzgalomnak. Hétfőre ígértek nagyobb mennyiséget. (Szekerét ott állítja meg, ahol először hagyta)

Ede: Gondolom, üzletek, lerakatok egész sorát látogatja naponta.

Targoncás: Valóban. Maradhatnék egy keveset?

Ede: Bizonyára sűrű a tennivalója. További sikeres munkát kívánunk!

Targoncás: Most szeretnék maradni.

József: Mi célból? Elég könnyedén elment. Úgy értem, eszébe nem jutott lehetőséget adni kapcsolatfelvételre. Ha például valóban nem lesz autónk.

Targoncás: Fél úton az az érzésem támadt, valamiért nem jártam el helyesen. Tulajdonképpen, nem voltam a lerakatnál. 

József: (Higgadtan) Mehet nyugodtan, semmiféle elvárásunk sincs magával szemben. Csak azt nem értem, miért jött vissza?

Targoncás: Nem szerencsés valakivel, aki egyébként sem rokon, sem barát, túl közeli kapcsolatba kerülni. (Kissé oldalra billenti a fejét, hunyorogva néz Józsefre) Mármint, hirtelen sok mindent megtudni róla. Nagy üresség marad utána. Most azonban…

Sietős léptekkel Andor közeledik. A pad előtt elhaladva megszólítják:

Miklós:Megtalálta, amit keresett?

Andor: (Menet közben, a régi hangnemében) Természetesen!

Újból nagy öntudatosság, magabiztosság övezi lényét. Kulcsokat zörget az

egyik kezében, a másikban az irattartó. A garázsajtóban felismeri Józsefet.

Andor: Szevasz! (A másik kettőn egyszerűen átnéz) Hát te mivel töltöd az időd?

József: Csomagolok.                                                             

Andor: Ismét költözöl? Megpróbálhatnál már egyszer huzamosabb ideig helyben maradni.

József: Ez van! Nem mindenki olyan ügyes, mint te.

Andor: (Miközben mondja, enyhe mosollyal ajkán, mindhármukon végignéz) Nem feltétlenül ötszobás házra gondolok. Két szarvától kell megragadni a dolgokat.

József: Sajnos, legfennebb unikornisok akadnak utamba.

Andor: (Meglepődik, pillanatig tűnődik, újabb támadásba lendül) A feleséged, s főleg a gyerek…

József: Gyerekek. Két fiam van.

Andor: (Bosszúsan) Akkor, gyerekeid, mit szólnak hozzá?

József: Egyikünk sem örül. A családban nincs veszekedés, mindannyian tudjuk, mi miért történik.

Andor: (Belép a garázsba, rázza a lábát, kulcsait miközben körbenéz) Teherautó kell ehhez a rengeteg holmihoz!

József: Nem viszünk mindent. A könyvek maradnak.

Andor: (Megvetően) Könyvek! Porfogók! (Látva a többiek viselkedését, magyarázkodni kezd) Az olvasás szükséges! Viszont, minek a töménytelen megsárguló, atkás papír? Számítógép, csatlakozási lehetőség kell! Azt töltesz le, amit akarsz. Tönkre nem tenném ilyesmivel drága bútoraimat. A lakás nem könyvtár! (Széles mozdulatokkal) Kényelem, célszerűség! (Magához tér) Mivel viszed el a holmit?

József: Várjuk az autót.

Ede: Lehet, elromlott…

József feddőn néz rá.

Andor: Hát mondjad ember! Elszállítjuk az enyémmel!

József: Kamionod van?

Andor: (Csodálkozva) Nincs.

József: Az előbb mondtad, teherautó szükségeltetik.

Andor: (Megkönnyebbülve) Hja, az én autóm nagy! A csomagtartójába berakom az egész garázst!

József: Köszönöm figyelmességed! Nem lesz szükség rá. Jön az autó.

Andor: (Fejével Ede felé int) Most mondta, rossz.

József: Még megjavulhat. (A targoncásra mutat) S ha nem, rendelkezésünkre áll egy másik segítőkész ember járművével.

Andor: (Hátrabök, anélkül, hogy odanézne) Ezzel?!

Targoncás: Ezzel, mint személlyel, vagy ezzel, mint tárggyal?

Andor: (Ellép a garázstól, kényszeredetten kivillantja fogsorát) Sikert kívánok, szükség esetén hívj! (Elsiet)

József: (A targoncásra néz) Jó, hogy visszafordult.

Targoncás: Hasznos dolog a szekerem!

József: Az, de nem azért. Lesz autónk.

           A targoncászavartan pislog.

HARMADIK JELENET

A szállításra váró dobozokból előtolnak néhányat. Egy-egyre ráülnek. Egy darabig hallgatnak. A targoncás mesélni kezd.

Targoncás: Egyszer hatalmas vásárban jártam. Az emberek összesereglettek a világ négy sarkáról csereberélni, elárusítani, s főleg bámészkodni. Egy sátornál különös árút fedeztem fel, némely töprengés után arra jutottam, kegytárgyak lehetnek. Leginkább egy arasznyi, vázaszerűre alakított, fényes felületén domborodó, kereszthez hasonlító jelt viselő ragadta meg figyelmem. A dísz két vízszintes ága szárny-szerűen fölfelé ívelt, az alsó szár pedig, megfoghatatlanul a levegőbe szaladt. Eredménytelenül kerestem, pontosan hol ér véget. Az asztal mellett, amely tele volt valamilyen módon hasonlító portékával, fiatal, szép, feketehajú nő ült háromlábú széken.

                Változás. Sátor, előtte egy vonzó fiatal nő ül. Ott áll Targoncás egy, az               asztalról levett tárggyal a kezében.

Targoncás: Vallási célt szolgálnak?

A fiatal nő: (Nem válaszol. Rövid ideig nézi, majd kinyújtja a kezét Targoncás irányába.) Jöjjön, segítsen egy kicsit.

Targoncás gondolkodás nélkül követi. A bejáratot takaró ponyvához lépnek. A              nő könnyedén fellibbenti a sűrű vásznat, belépnek a sátorba. A következőkben        a meglepően tágas belvilág látszik. A legváltozatosabb holmik hevernek       szanaszét. A földet vastag szőnyeg takarja. Egyik oszlopra polc van szerelve,                        mécses világít rajta.                                                               

A fiatal nő:(A földre mutat) Ezt kellene a helyére tenni.

Targoncás csodálkozó hangot hallat, akkor veszi észre, orra bukott szobor    fekszik a lábuknál. Lehajol érte, nagy erővel emeli, a lendülettől meglazul          szerkezete, bensőjéből valami a földre zúdul. Rengeteg ékszer hever a          szőnyegre hullva. Ideges lesz a rombolástól. A nő csak mosolyog.                                                  A fiatal nő: Ne búsuljon, összeszedjük! Rögtön visszajövök. (Kilép a sátorból.)

Targoncás összeszedegeti a kincset, a szobrot a helyére teszi. Megjelenésre                a keresztény templomok                 szentjeire             emlékeztet, ám ruhája eltér azokétól.          Nem mondhatni városinak, de csuhának sem. Egyszerű, majdhogynem     elegáns. Az arca nem mutat gyötrődést,      vagy haragot. Targoncás kitartóan                nézi.

                Később Targoncás időnként az órájára pillant. A fiatal nő nem jön. Targoncás                kinéz a sátor elé, az asztal magányosan álldogál. Visszalépik, tovább          nézelődik. Itt-ott intarziás asztalka húzódik meg, azokon, talán annál is           több       ékszer, mint amennyit elővarázsolt a szent. Furcsa kavarodás uralkodik.                 Helyenként halomban állnak az eladásra készített szerszámok, kalapácsok,         fogók, spirálos csavarhúzók, különböző méretű szegek. Mellette tűrés szám szövetek, szőnyegek. Itt-ott a kincses asztalkák. Targoncás kihúz            egy fiókot,             belenyúl, kiemel, néhány pénzköteget. Visszataszítja, gyors léptekkel a                 szoborhoz siet, fejét nekinyomja, mintha imádkozna.

Targoncás: (A szoborra néz) Bárki volnál, kérlek, oszd meg velem bölcsességed. Rettenetes kísértések törnek rám. Gyenge harcos vagyok én, nem tudok visszaszorítani ilyen támadásokat. Apró embernek nagy pajzs kell! (Rövid szünet után, kifulladva) Nagyon próbára tett a délután, pihenni szeretnék.

                Lassan elmegy a szobortól, megürít egy széket, a bejárat közelében talál egy              gyümölcsös tálat, amelyet kézközelbe húz. Bőven fogyaszt az almából.

                Időnként óraketyegés hallatszik, a fény az idő múlásával változik. Targoncás                ájulás-szerű         állapotban hever. Váratlanul betoppan a nő.

A fiatal nő: (Szabadkozva) Ne haragudjon rám. (Megered a nyelve) Azt mondja egyik énekünk, az élet állandó vándorlás, a sivatag sem állhatja utunk. Borzasztó lehet a helyben topogás. No, nekem alaposan kijut a változatosságból. (Elneveti magát) Járunk városról városra, szüntelen vándorlás.

Targoncás: Nem fárasztó az állandó úton tartózkodás? Nem sértő szándékkal mondom: sehol sem otthon lenni?

A fiatalnő: Útközben vagyunk otthon, a puszta közepén. (Megürít egy apró díványt, leül, maga mellé hívja Targoncást.) El sem tudom képzelni, egy helyben rostokoljunk hosszas ideig. Úgy volna, mint mondja, szomorúan élhetnénk nyugtalanságunk miatt, hogy sehová sem érkezünk végérvényesen. Mi mindenhová végérvényesen és egyben kötetlenül érkezünk. Minden idegen és minden az otthonunk egyben, mert így születtünk, így élünk emberemlékezet óta. De a legfőbb titka ennek, hogy állandóan együtt vagyunk. Ez a legfontosabb. Együtt megy minden élő rokonom. Épületeket, patakot, egy darab földet, ahol a sátrainkat felüthetjük, mindenhol találunk. Ha helyben maradnánk, de ki-ki szétszéledne a nagyvilágban, többet nem lelnénk egymásra. Az lenne a szomorú! (Megfogja Targoncás kezét, ujjaival jászik) Férfiúink erősek és gyöngédek. A lányok szépek és tüzesek. Borzasztóan szertelenek vagyunk, szerelmesek, állandóan izzunk, s ha már nem bírjuk egymás jelenlétét, félrevonulunk. (Nevetve) Még soha egyikünk sem hagyta el közösségünk, inkább hozzánk szoktak csatlakozni. (Elkomolyodik) Most meglepőt fogok mondani: mi nagyon fegyelmezettek vagyunk. Egymásért vagyunk, és ha úgy hozza a sors, még mást is magunkhoz tudunk ölelni. Addig jó, amíg sokasodunk. (Szomorkás hangon) Sajnos, a föld minden igyekezete sem elegendő, hogy bizonyos dolgokat megelőzzünk. Néha elvesztünk valakit, aki mérhetetlen űrt hagy maga után, de mi őt is magunkkal visszük. Terhét letéve nekünk segít. Időnként valószínűtlenül könnyen megy minden…

                Targoncást szemmel láthatóan megszédíti a nő. Bódultan ül, tesz néhány       erőtlen és eredménytelen                mozdulatot,                 mintha el akarna távolodni. Jól látható         erőfeszítéssel végül sikerül kihúznia kezét a nő kezéből, feltápászkodik,                 ellődörög és megáll a szobornál. A nő kilibben a sátorból.              

A fiatal nő: Mindjárt jövök.                                                                                                  Targoncás: (Maga elé motyogva) Ezt már hallottam… (Mozdulatlanul áll a helyén)            Rövidesen zaj hallatszik. Felcsapódik a vászon. Magas, nagyon csínos férfiak               lépnek be egyenként. Fekete nadrág, fehér ing van rajtuk. Nem szólnak, csak   figyelmesen végignéznek Targoncáson. Elővesznek két asztalt, egymás                 végébe állítják. Leülnek mellé. Nyílik a bejárat. Lányok jönnek. Magasak,       szépek. Ezeken hasonlóan fehér blúz. Az asztal egyik végéhez leül a már    megismert fiatal nő. Némán, sejtelmesen mosolyog. Az asztalnál ülők             dallamos szavalásra emlékeztető énekbe kezdenek. Jobb karjukat        vízszintesen mellmagasságba emelik, a balt függőlegesen, könyökkel érintve                 az ujjbegyeket. A magasban levő hüvelyk- és középsőujjukat ritmusosan       pattogtatják. Idegen nyelven énekelnek, gyakran ismételgettek egy különös               szót, amely leginkább sevginek, vagy valami hasonlónak hangzik. A szertartás            véget ér. Belépik egy férfi, vaskos könyvvel a hóna alatt.                                                           A fiatal nő: Mondd el édesapám!

                Az „édesapámnak” szólított férfi a széket kifordítva, leül a másik végen. Az     egész alakzat folyosóra emlékeztet, végén szabad kijárással. Az idősebb férfi               kinyitja nehéz füzetét, figyelmesen megnézi Targoncást, rajzolni kezd. Amikor                 elkészül, megmutatja. 

Az idősebb férfi: Becsületes vagy. Talán ezért, de leginkább nyakasságod miatt nehéz sors vár rád.

                Felállnak. Épp oly szabályosan távoznak, ahogy érkeztek. Egyedül a lány      marad bent.

Targoncás: Mi volt ez?

A fiatal nő: Hallottad.

                Kézen fogja Targoncást, kivezeti a sátorból. Targoncás hunyorog az erős        fénytől.

A fiatal nő: (Leemeli az asztalról azt az apró szobrot, amelyet Targoncás az elején a kezébe vett) Ez a tied. (Miközben átadja, hozzá teszi) „Az igaz emberek szabadsága”, így hívják ajándékunk.

Targoncás: Mondj, kérlek valamit a történtekről, mert borzasztóan zavarodott vagyok.

A fiatal nő: Mit mondhatnék? Hozzáférhettél annyi kincshez, amely egy várost eltartana. Aztán, rendelkezésedre álltam én.

Targoncás: (Elképedve) Micsoda?!

A fiatal nő: (Ércesen) Ha magadévá teszel, nem tudják meg, örök titok marad.

Targoncás: Ez nem ilyen egyszerű!

A fiatal nő: (Hangja barátságtalan lesz) Roppant egyszerű. Láthattad, blúzom alatt semmi. Áttetsző szoknyám mit mesélt?

                Targoncás sírásra torzult arccal áll, tétova mozdulatokat tesz, de végül             helyben marad. Ujjai mozogni kezdenek, s mintha akkor fedezné fel a              kezében tartott szobrocskát, lassan szemmagasságba emeli, figyelmesen    nézi, arcához szorítja, ismét nézi. Megsimogatja a jószágot, aztán visszateszi         az asztalra.

Targoncás: (Úgy, hogy nem lehet tudni, a nőnek, vagy a szobrocskának mondja) Isten áldjon!

                Lassan megfordul, elindul. Alig halad egy keveset, a lány elveszi az asztalról a szobrocskát, utána szalad.

A fiatal nő: Állj meg, kérlek, állj meg!

                Targoncás megáll, megfordul. Csodálkozva figyeli a közeledő            nőt.

A fiatal nő: Kiálltad a legutolsó próbát. Kétségtelen, a szobor téged illett. Most sem tévedett a férjem. Nem lesz könnyű sorsod.

                Változás. Ismét a garázs előtt, Targoncás is egy dobozon ül.

Targoncás: A lány, aki asszony volt, a férjét nevezte édesapámnak. Elvegyült a tömegben. Többet sohasem találkoztam vele. A sátor nyomtalanul eltűnt, úgy vélem, azon a délutánon elköltöztek egy más vásárba.

József: Most már értem, miért húzódoztál a velünk való ismerkedéstől. (Hirtelen hangot vált, pózolva) Tudatom, igen dicséretes és nagyvonalú ezt a garázs-eseményt azzal a különleges élménnyel kapcsolatba hozni, de csalódást kell okoznom: ebben az esetben egyáltalán szó sem lehet bármilyen varázslatról, vagy más rendkívüli történésről, amely minket ilyen rövid idő alatt ennyire közel hozhatna egymáshoz. Itt csak azzal a -általad is bizonyosan tapasztalt- mindennapi valósággal szolgálhatunk, ami nem kifejezetten az emberi kapcsolatok építését szolgálja. (Lélegzetnyi szünet után komolyra fordít) Te a saját útadat szereted járni.

Targoncás: Igen.

József: Nehéz valakivel társulva tenni ugyanezt.

Targoncás: Igen.

Ede: Hát el lehet szalasztani egy ilyen lehetőséget?

Targoncás: Számtalanszor felidéztem, újból és újból átélve az akkor történteket. Belátom, hiányérzetem bőségesen van, de nem tépelődöm, hogy elszalasztottam volna valamit. A lehetőséget úgy értelmezem, mint ami megváltoztatja a dolgok egy részét, vagy akár az egész életet. Egyáltalán nem változtam, csak szembesültem azzal, amit régóta tudok: nehéz természetű vagyok.

József: (Elgondolkozva) Ezek szerint, a költözés inkább felfogható lehetőségként. Annyi bizonyos, az új hely jellege mindig eltér, az előzőétől, ezért életmódodat utána kell igazítanod. Minél többször költözöl, annál többször törsz meg. (A targoncásra néz) Valóság, senki nem mondta, hogy csak pozitív lehetőségek vannak.

Targoncás: Na tessék, máris megtört!

Ede: A lehetőségről, nekem mindig jó dolog jut eszembe.

Targoncás: Nekem szintén.

József: Mi történik, amikor egyetlen lehetőség van, ami nincs ínyedre?

Targoncás: Az kényszer. A lehetőség legkevesebb kétágú út.

József: (Gondolkozik) Ezt ezentúl figyelembe veszem!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés