Lucia
Jelige: Göncölszekér 2011.03.21. 06:30
Szomorújáték egy felvonásban
Szereplők
Lucia –a nő, sötét hajú, fekete szemű, tűzvörös ruhás, huszonegynéhány éves
Ferenc – a szerelmes, gyűrt homlokú, ábrándos tekintetű férfi
Mészáros – Ferenc jó barátja
Nagyapa –Ferenc nagyapja
Társaság –négy szereplő, nincs külön nevük, személyük
Anya– melankolikus, ölelő asszony
Franciska – Lucia és Ferenc gyermeke
Az öreg –fehér ruhás agg, nem tudni, ki, a szín végén átsétál
Színek
Tél, ház –szék, kályha
Tavasz, város – fal, állólámpa
Nyár, tó – rongyból készült tó, csillagok
Ősz, erdő –fa, út
Játéktér
Üres, félig bevilágított, sötétbe vesző terek, melyeket a fény, és annak változásai jelölnek ki, rajzolnak át, s amelyeket az ember tölt meg. Minden színben csupán két-három szimbolikus tárgy kap helyet. A játék közben a tér szegleteiben olykor másodpercekre észrevétlenül megjelenik az öreg. A négy szín folyamatosan egymásba vált, csak úgy, ahogy a cselekmény terei is, melyek három szintre tagolt színpadon adják egymásnak a helyet:
1. Alsó szint, a színtér tényleges síkja: az ösztön, cselekvés, bűnbeesés, és élet tere.
2. Középső, kisebb emelvény: az ember, a barátság, az én, és az otthon tere.
3. Felső, kicsi magaslat: az öreg, a megtisztulás, az éles fény, és rend tere.
-
szín: Tél, ház
Üres szoba, kellemes, de józan fény, egy szék, egy kályha. Nem tudni, hogy a ház hol van, nincsenek falai, csak a sötétség jelöli ki azokat. Ferenc a szobában ül, nem a széken, hanem a színpad 2. kisebb szintjének szélén, előre bámul, nézi a pihenő tüzet, a földön széthasított fahasábok. Kipillant a nézőtérre, arcán szilárd nyugalom, szemében rend, de elveszettség, és kérdések. Kintről lépesek hallatszanak, majd kopogás, ajtónyikordulás, érthetetlen szavak. Ferenc a hang felé fordul legyintve.
Ferenc Nem, dehogy! Nem kell levenned a cipődet. Nézd meg, milyen egy ház ez?
A sötétből egy alak válik ki, haja torzomborz, arca derűs, Ferenchez sétál és kezet fog vele. Élesen, ugyanakkor csillogó szemmel néz végig Ferencen.
Ferenc Tudom, először mindig meg kell nézni az embert, ugye?
Fernec elmosolyodik, jobb karjával a szék felé int, hellyel kínálja.
Mészáros Nyilván. Erre jártam. Gondoltam..
Ferenc Erre…
Mészáros Miért? - nem csak te élsz a világ szélén.
Ferenc Az lehet.
Mészáros Borod van?
Ferenc Van.
Felkel, fát tesz a tűzre, leporolja térdét, messzire tekintő szemekkel kimegy a nézőtérre, és az egyik szék alól hoz egy butykost. Mészáros közben rágyújt, és ugyanúgy nézi a tüzet, mint Ferenc az imént.
Mészáros Az én kályhám már kezd döglődni. A tiéd, látom, még...
Ferenc Tartja magát. Kicsit rozsdás, de jól húz. Majd le kell festenem. Bár, hiába fested, úgyis lebomlik majd belülről. A kályhák már csak ilyenek.
Mészáros Na, ne kezdj nekem homályos azonosításokba.
Ferenc Kár, hogy ismersz. Akik nem, azoknak még fölrajzolhatom és eljátszhatom magamat.
Mészáros Miért, játszani szeretnél?
Ferenc Élni szeretnék, csak nem tudom, hogyan. (Nevet.) És veled mi van? - kár volna belekezdenem a monológjaimba.
Mészáros Jaj, hagyd már a mea culpáidat. Viszont nézd, fönn van az Orion. Végig kísért, ahogy jöttem. Szép fényes az ég, jól látszanak a csillagok ilyenkor.
Ferenc A háztetőn át nem mindig.
Mészáros Azért mondom. Ki is kell jönni némelykor.
Ferenc Ki. Néha könnyebb úgy.
Mészáros Meg szórakoztatóbb. Meg életszerűbb. No, de nem unszollak. Van még néhány óránk, amíg fenn jár.
Ferenc Akkor jó. Töltök bort… Azért akármilyen világvégi is, nagyon szeretem ezt a házat. Meleg a kályha, jók a könyveim, van csendem a gondolkodáshoz, és te is eljössz hozzám néha. Tiszta szerencse, nem?
Mészáros Hogy?
Ferenc Hogy a télben is reményben lehet itt várni a tavaszt.
Mészáros Várni?
Ferenc Azt.
Mészáros És miért vársz? Mire vársz?
Ferenc Ne akadj fönn a szavakon. De igen, várni.
Mészáros Nem, nem. Minden szavad jelent valamit. Valamit kifejez. Nem lehet passzívnak lenni, Ferenc, tudod, várni nem szabad.
Ferenc Pedig öreganyám mindig azt mondta, hogy egy várakozás az egész élet.
Mészáros Az lehet. Mégis sok mindent lehet ebben a furcsa és voltaképp remek kis életben, csak várni nem. És még valamit kifogásolok a szavadban…
Ferenc Mh?
Mészáros A reményt. Remélni sem elég, remélni az megint csak ugyanolyan, mint várni. Elhagyatott dolog. Mennyi vagy most?
Ferenc Harminc.
Mészáros Látod. Majd, ha nyolcvan leszel, akkor remélhetsz. Akkor sem úgy érdemes, de akkor már csinálhatod. Tök mindegy. Eszedbe jutott már, hogy épp annyi idős vagy, mint az a férfi, aki egy napon becsónakázott a tóra, és magával hívta a halászokat. Ő is ott kuksolt addig valami szobában, aztán minden megváltozott, mert egyszer úgy érezte és elindult. Felfogod ezt? Fel, persze, csak nem a sejtjeiddel. Hinni kell, Ferenc. Hinni a jó dolgokban. Hinni a tavaszban, nem csak remélgetni, hogy eljön, hanem érte menni. Tudni, hogy van, tudni, hogy a tavasz nem külső, hanem belső állapot is. Belülről ugyanúgy elindulnak a dolgok. Aztán majd odaér a kint is. De ne azt várd meg, addig ne várj! … Egyáltalán, mondd, mikor volt tavaszod?
Ferenc Tavaszom, nekem?
Mészáros Az.
Ferencet láthatóan elindítják, de nem taglózzák le Mészáros szavai, kicsit megdől, mint aki súlyt vesz fel vagy gerendákat. Tekintete mégis ábrándos, és egészen oldott marad, messzire néz a sötét szobában, a kályha felé, mely mögött egy tér kivilágosodik: a színpad tágas, alsó szintje. Halk zajok és színes fények jelennek meg rajta.
Ferenc Emlékszel?
Mészáros Bolond, persze. Amikor még a városban laktunk?
Ferenc Ja. Emlékszel, többször mondtam neked, hogy nagyon szerelmes vagyok, bár azt hiszem, fogalmam sem volt, hogy mi lehet az a szerelem, és mik lehetnek a törvényei - talán csak jólesett mondani. Azt se tudtam ki vagyok én, vagy, hogy mi ő, és hogy lehet ez az egész. De arra emlékszem, arra biztosan emlékszem, akkor tavasz lehetett, mert szerettem a fákat, az eget, a tereket, mind az embereket, még a falakat is, mert színesek voltak és valami puhaság lakott bennük. Hihetetlen gyönyörű volt minden.
Mészáros Nem mesélted soha. Azt láttam, hogy örülsz, és hogy részeg vagy valamitől, de nem… azt hittem, csak én akarok titokzatos maradni.
Ferenc Ami a legkedvesebb, azt azzal birtokolod, hogy nem koptatod, érsz hozzá. Minden emberben marad érintetlenül egy sziget, hidd el, ahova még maga is félve megy, ahol régen elmaradtak a lábnyomok.
Mészáros És visszamennél?
Ferenc Viccelsz?
Mészáros Akkor gyere, menjünk át oda!
Ferenc felkel, és végtelen természetességgel indul el a fény felé, otthagyja a pislákoló kályhát és a színpad második, kisebb szintjét. Hátra sem néz, lelép az alsó szintre, és tart lassan a zajló színek felé. Mészáros csöndesen vigyorog, és követi.
2.szín: Tavasz, város
Egy utcára érkeznek, egy kopott, sárgás-kék házfal mellé, a járdán csöndes, siető emberek sétálnak. Mindketten láthatóan otthonosan, jó érzéssel mozognak ebben a térben.
Ferenc Látod ezt a falat?
Mészáros Hiszen itt vagyok melletted - pont, ahogy hazafelé jöttünk erre, minden délutánon.
Ferenc Mint amikor kirakták a romlott tejet, és itt guggoltunk az autók mögött, és robbantgattuk a zacskós kakaót az utcán…
Mészáros Meg itt ettünk hajnalokon friss sóskiflit piszkos másnaposan, és magyaráztál nekem mindenféle marhaságokat.
Ferenc És ezt a falat sütötte át úgy a nap, hogy még azokon a különös, áprilisi estéken is jólesett nekidőlni… És ezt akarom mutatni: ide van vésve, látod?, hogy „Lucia és Ferenc”. Mert akkor is itt volt ez az állólámpa, és úgy öntötte fényt, mintha forró zuhany lenne, és az egész hely olyan volt, mint valami sziget, vagy esti oázis… meg ez a fal a langyos melegével, és… és Lucia volt az én tavaszom. Őt szerettem itt először. Istenem, hány éve is? Milyen iszonyatos boldog voltam.
Ferenc felnéz, tekintete réveteg, szinte eszelős, és egészen finoman, mégis felhevülten gesztikulál. Mészáros örömmel nézi.
Ferenc Aznap este véstük ezt oda. Emlékszel még a bicskámra, amit apámtól kaptam?
Mészáros Persze. Furcsa, nem? - hogy mindenkitől kapunk valamit. Még tőle is, attól a nehéz és érzékeny lelkű embertől.
Ferenc Sokat… Szóval azzal a bicskával véstem ide a falba. Mintha azt akartam volna, hogy soha el ne tüntessék azt az estét. Mintha itt akartam volna tartani és megrögzíteni azt a fantasztikus boldog órát, érvényessé tenni az egész életemre… Lucia nevetett – máig emlékszem, hogy. Nézte, ahogy dolgozom, és az arca ugyanolyan buja volt, olyan forró, ahogy mindig, és amitől általában egy kicsit megremeg a lábam. Soha nem láttam olyan gyönyörűt. Soha. És aznap este - nem sokat, és rég már -, de az enyém lett. Ocsmány, nem? - úgy mondom, mintha szereztem volna, pedig kaptam. Itt öleltem meg. A falnak kellett dőlnöm, hogy el ne essek, és csak öleltem és úgy csókoltam, mint egy bolond. Azóta ez a legkedvesebb hely nekem a városban. A legfelforgatóbb, de a legkedvesebb.
Mészáros Na, már vártam, hogy beszélj.
Ferenc Én is.
Miközben ezt mondja, mosolyog, és öklébe harap.
Mészáros Te!
Ferenc Na?
Mészáros Tudtad, hogy a nő a legközelibb földi rokona az ördögnek?
Ferenc Tapasztaltam. De tudod mit: sajnos az életnek is.
Mészáros Hülye. És ez azt jelenti, ha nincs mellettünk nő, szerinted élettelenek vagyunk?
Ferenc Nem tudom, cimbora. Az tudom, hogy mindennek megvannak a fokai. Persze, ha lekötöm magam, jól megvagyok. Teszek-veszek, korán jövök, megkésem.
Mészáros De te mondtad még, hogy nem meglenni kell, túlélni, hanem megélni.
Ferenc Na, ja. Igen, örülni kéne minden áron, ez jó feladat volna. Annyi dolognak lehet örülni: egy lélegzetnek, egy jól eltalált szónak, lehet örülni a napfény sárgájának, vagy az eső hangjának, az esti falak melegének, egy hajnali sétának, egy pontosan megcukrozott kávénak, még neked is. Annak, amikor fárasztás közben érzem, hogy rúg a hal, ha meghallom a szellőt, vagy csak felszállok egy vonatra – azt hiszem, alapvetően nagyon jó dolgok vannak itt. Jól ki van találva ez a világ. De az a baj, tudod, hogy akárhányszor eszembe juttatja valami őt, és azért sok mindennel van ez így, vagy csak úgy felmerül bennem, sok minden mellékessé válik. Találkoztál már ezzel? Olyan, mint… mint amikor a tenger dagálykor kihozza a koszt és a kincseket. Olykor ő is kilökődik bennem, és egyszer csak itt van. Tudod, miről beszélek?
Mészáros lehunyt szemmel bólint.
Mészáros Nem tudom, hogy tudom-e, de azt tudom, hogy csak az jön föl belőlünk, ami mélyen bennünk van. Az, az igazán szép, hogy miért jut eszedbe. Hogy miért pont akkor dobja ki a szervezeted, amire szüksége van?
Ferenc Én csak azt tapasztaltam, hogy a tudata nélkül el lehet létezgetni egész jól. Célokat is találok, néha rajtakapom magam, hogy mosolygom, vagy megpörgök, vibrál kicsit az élet. De amikor eszembe jut, semmi, de semmi más érdekes nem marad. Eszembe jut, hogy mennyire messze van, és milyen kicsi az esélye, hogy valaha is újra találkoznánk. És ilyenkor a hiánya egész kereteket nyit a bennem, olyan, mintha kirohadna a lelkem, és hirtelen minden nagyon szép lesz, és nagyon fájni kezd.
Mészáros Kezd lírai lenni a hangod.
Ferenc Á, elnézést.
Mészáros Azért máshogy hiányzik, nem, mint ahogy ott volt veled?
Ferenc Jaj, te, bölcs öreg komám, nyilván. De most ne rontsd el a játékom. Kérlek! „Az élet nem nagy vigalom sehol, de ámulni azért még lehet” – ha engeded. És jó, olyan jó néha így… érezni. Néha jobb, mint kinyitni a szemed. Nem látni, csak engedni. Tudod, évek óta tiszta szemmel akarok állni a föld előtt, ha más nem megy, legalább a szemem legyen tiszta, de nehéz tudni, valahogy néha megmar mindent, és csak csipeget, farag, de nem épít. Az kérdezted: hol volt tavasz? Hát itt. Akkor. Tavasszal születnek a dolgok. Belelépnek a világba. Ahogy Lucia belém, és mi ketten a világba. Otthon voltunk benne. Mindenütt. Éltünk.
Mészáros csöndesen figyel, bólogat.
Ferenc És te?
Mészáros Mit „és én”?
Ferenc És te, hogy érzed? Szerinted te életben, vagy élettelen vagy?
Ferenc bámul Mészárosra, de az titokzatosan, és enyhén gúnyosan, elégedetten mosolyog, tartózkodik. Ferenc vár, majd önmaga válaszol a kérdésére.
Ferenc Jól van, akkor hát nem válaszolsz. Úgyis szereted titokban, bizonyos ködös személyi kultuszban tölteni a léted. Majd egyszer megválaszolod, ha szükséged lesz rá, hogy ne csak nyílt tavak és puszták felé tolmácsold a hangod.
Mészáros Nem kell azért megsértődni. Igen, én titokban tartom lényegem. Elégedj meg azzal, amit látsz. És ne sértődj meg, cimbora, hogy nem válaszolok. Ez nem bizalomhiány - ez rólam szól. Nem miattad, hanem saját magam csinálom. Ne félj hát, kedvellek.
Ferenc Neked sem lehet egyszerű.
Mészáros Nem is az, és nem is kell egyszerűnek lennie… És hol találkoztatok?
Ferenc Mármint vele?
Mészáros Vele.
Ferenc Volt egy kávézó. Egyszerű, kopott hely, sötét bútorokkal… De tudod mit, megmutatom.
Mészáros és enyhén előtte Ferenc a színpad jobb oldala felé indulnak, közben nagyon halkan madárhangok hallanak, úgy sétálnak át a színpad kivilágítatlan terén, mintha hosszú és élmény-gazdag út lenne. Közvetlenül a második szint pereme mellett egy kerek, polírozott faasztal áll, két oldalán szemközt székkel. Az asztalra derűs, porózus fény hull. Leülnek. Közben Ferenc már élénken magyaráz.
Ferenc Na, ez volt az. Illetve: ez az. Négy és fél éve nem voltam itt, nagyon furcsa. Szóval egyszerű hely…
Mészáros Ne, ne kezd. Ne bagatellizáld a dolgokat, ne gyere zavarba miattuk. Ez a hely, itt éltél.
Ferenc Ez igaz.
Mészáros Egy genmaicha-t kérnék.
Kifelé beszél, mintha a pincérhez szólna. Utána Ferenc is rendel – kicsit hosszabban beszélnek. A pincér Ferenc hangja alapján kedves lehet, felismerik egymást.
Ferenc Én meg egy… Igen, igen, én vagyok. Nem is reméltem, hogy felismer… Igen, már négy éve, több is. Nem, csak elköltöztem. Ja. Jó, hogy még találok ismerős arcot. És hogy van? Igen, igen, feketét most is kérnék, tejjel. És ebédjük van? Menüt főznek még? Remek. Mészáros, te kérsz bablevest?
Mészáros Igen, nekem is hozzon egyet.
Ferenc Akkor két leves, egy gemaincha, és egy fekete. Örülök, hogy látom. Nem, én köszönöm!
Az asztalon nem áll be változás. Miután a pincér elmegy, Mészárossal folytatják a beszélgetést.
Mészáros Kedves hely.
Ferenc Nem egy csajozós, de finoman főznek, és látod, ennyi idő után is megismernek, szóval én szeretem. No, meg itt találkoztunk – nem utolsó sorban. Pont ott ült, ahol te most. Eszméletlen szép volt, nem tudom neked leírni. Két hetembe került, ameddig ide mertem somfordálni, ahol most ülök. Borzasztó, nem?
Mészáros Mi, hogy félsz?
Ferenc kifelé tekint, mintha a pincér jött volna, és kapná a levest, és a feketét. Mészáros is így tesz, jóízűen falatozik, Ferenc folytatja a beszélgetést.
Ferenc Köszönöm. Nagyon kedves… Szóval, ugyanígy ebédelni jártunk ide. Ő itt ült mindig, ennél az asztalnál. Volt „foglalt” táblája - azt hiszem, a pincéreknek is gondoltak a szoknyájával. Én meg kicsit arrébb. Szerettem fal mellett, az ablakra nézve ülni. Nagyjából ott. Először véletlenül, aztán meg… véletlenül. Onnan pont rá lehetett látni. A jóra meg, ugye, könnyű rászokni.
Mészáros Tudom.
Ferenc Most is rosszul leszek tőle… el se képzeled, milyen gyönyörű volt.
Mészáros Hogy nézett ki?
Ferenc Egyszer látnod kéne… Mi van, mit mosolyogsz? Vékony nő volt, nagyon arányos. Akkor még inkább lány, talán huszonöt éves, mint én, de nem kérdeztem tőle. A haja feketés loknis, a szeme szúrós, és forró - az is fekete. Iszonyú izgalmas lány volt. Tavasszal már kezdett kreolosodni a bőre, nagyon finom illata volt. Olyan, mint a huzatnak, olyan finom mosdott illat. Az Operában énekelt. Ja, ezt nem is mondtam – azért járt ő is ide, mert délelőttönként próbája volt, aztán átugrott ebédelni. Szépen evett és jóízűen. Szerettem, ahogy eszik. Az evésnél is kimutatja a foga fehérjét az ember. Minta azt mondaná: na, nézd csak, kontroll nélkül így állok a dolgokhoz, ez vagyok. Szóval nem kedvelem, ha valaki nagyon habzsol, vagy túlzottan finomkodik. Kulturált volt és látszott, hogy kívánata az ételt. Jólesett nézni. Milyen hülyeségek jönnek elő, nem?
Mészáros Miért lenne hülyeség?
Ferenc Nem tudom… szeretem a részleteket. Mondtam neked, hogy már nem is érdekelnek a tények, csak a tények szélén a lepedék? Egyébként… egyébként…
Ferenc szava akadozik, mintha gondolatát valami megzavarta volna, és messzire néz, arra, ahol a pult helye lenne. Egy darabig figyel, közben az „egyébként” szót fontolgatja. Mészáros felé fordul.
Ferenc Egyébként szakasztott olyan volt az alakja, meg a haja, mint annak a nőnek, mint aki a pultnál áll háttal. Még a vékony háta és az ízlése is. Nagyon furcsa, olyan, mintha deja vu-m lenne.
Mészáros Szép nő.
Ferenc Nagyon.
Mészáros Óh, különösen az arca!
Ferenc Na, ne!
Mészáros Mi az?
Ferenc odafordul megint az előbbi irány felé, ahol a mélyből kevés és szórt fényben előtűnik egy nő. Könnyed járással jön. Sötétvörös ruhát visel, sötétbarna hajjal, finom, faragott arccal, tüzes, élő szemekkel. Arca immár fényt kap – és valóban: Lucia az. Ferencen ideges viszketegség tör ki, láthatóan rosszul van, mocorog, hadarva beszél.
Ferenc Jézusom, Mészáros, ez Lucia. Ez biztosan Lucia! Gyere, menjünk innen! Gyere, menjünk! Most!
Mészáros Miért mennénk? Dehogy megyünk. Eddig róla áradoztál, ne viccelj! Hova rohannál? Hova rohannál az élet elől, mi? Maradj szépen a seggeden, Ferenc! Csak én megyek el, te nem szökhetsz meg mindig.
Ferenc Na, de?
Mészáros Nincs na, de. Nincs.
Ferenc Mészáros, hova mész?
Mészáros Nem te mondtad, hogy ez a helye, ahol most ülök?
Ferenc De…
Mészáros Na, akkor most megyek, és akkor gondolom, mindjárt ide is ül. Nem egy Arisztotelésti logika. Te, tényleg káprázatos! Ne, ne félj, Ferencem, ne félj! Majd kiállod a próbát. Élni kezdesz - és én majd meglátogatlak újra. Szervusz!
Mészáros felpattan, és kifelé indul. „Majd meglátogatlak” – suttogja még vissza, és mosolyog a megrémült, izzadó Ferencre, aki ott marad az üres székkel szemközt. Az asztalon fény súrol át, mögötte sötét a színtér. Lucia az asztal felé tart, ahogy jön egyszerre lágy és végzetszerű. Arcán - nem tudni, tettetett? – gyermekien friss a mosoly, mikor felismeri Ferencet. Végtelen szellős közvetlenséggel áll meg Ferenc mellett, s bármely bevezető, vagy szemrebbenés nélkül pajkos, ugyanakkor kihívó hangon beszélni kezd vele. Ferenc alig mer ránézni, de láthatóan a lány minden részletét megismeri, leolvassa, és valahol a feszengés alatt rémségesen örül neki.
Lucia Majdnem elfoglaltad a helyem…
Ferenc Csak majdnem. Végig itt ültem, egy jó barátom ült ott.
Lucia Tényleg? Nem láttam.
Ferenc Ő már téged igen. De most már tudjátok a másikról, hogy van.
Lucia És hova lett? Csak nem fél tőlem?
Ferenc Nem hiszem. Csak diszkrét volt, gondolta hadd beszélgessünk. Végre is régen nem találkoztunk, nagyon régen.
Lucia És te, kedves Ferencem?
Ferenc Én?
Lucia Vigyázz, mert a nők meg a kutyák kiszagolják, ha valaki izgul. (Lucia kacag.) Mennyi ideje is, hogy nem találkozunk?
Ferenc Négy és fél éve, Lucia. Négy és fél. Tavasz volt, akkor is, és ugyanilyen sötétvörös ruha volt rajtad – úgyhogy négy és fél évig csak így tudtalak elképzelni.
Lucia Vagy ruha nélkül.
Ferenc lesüti a szemét, Lucia kihívóan méri végig. Aztán, mintha föl sem merült volna ez a részlet, folytatja a beszélgetést, mint bármely illedelmes régi ismerős.
Lucia És mi történt azóta? Befejezted az iskolát?
Ferenc Be. Egy évben kétszer utazom el. Általában úgy van kiállítás – és akkor jobb is kint. Tudod, úgy megélek. Néha vesznek egy képet. Elkezdtem az agyagot is. Most a hátsó szobában festek – arra még emlékezhetsz bizonyos kontextusban.
Lucia Olyan öreg akváriumablaka volt, amilyet mindig is szerettél volna.
Ferenc Igen. És az erdőre lát, meg az útra.
Lucia Akkor még anyádnál laksz.
Ferenc A házban. Anyám már a mennyben lakik.
Lucia Mi lett vele?
Ferenc Nagyon rákos volt.
Lucia De miért, Ferenc, miért?
Ferenc Nem tudom. Szar az egész. Mindig a jó emberek halnak meg. Azok, akiknek élniük kéne. Olyan, mintha törvényszerű lenne. Akik meg élnek, azok meg nem tudják hogyan. Nincs ez jól kitalálva.
|