Drámák : Tyúkanyó a kakukkfészekben 3. |
Tyúkanyó a kakukkfészekben 3.
Jelige: Valéria 2011.01.14. 14:05
3. Tyúkanyó és a vadgalamb
< A nő belép, kezében a sál, beteszi a fiókba, oda, ahonnan az imént kivette. A kanapéra ül, sóhajtozik, majd elkezdi a mondandóját. Háttérben elhalkuló utcai zajok.>
Uram atyám, már megint randevúm van! Gondoltad volna ennyi fogadkozás után, hogy pikk-pakk megbeszélek egy randevút?
Nahát, nem térek magamhoz! Megbeszéltem egy férfivel, egy randevút! Mit is jelent ez a szó „randevú” ? Emlékszel még? Vágod, hogy jobban értem már a szó etimológiáját, mint a tartalmát? Nézd csak: „rendez /avec/ vous” ” „találka önnel”, már nem emlékszem „le”, vagy „la”, azt sem tudom most magamról kislányból lettem néni, avagy mi a nemem, tudod, nekünk nőknek, a mi korosztályunknak, akik most vagyunk hatvanas szinglik, férfiasan kellett állni a sarat az életben mindig. Na mindegy, ez a „randevú”, ez biztos, hogy francia eredetű szó.
<Átül a computerhez, a klaviatúrán ír valamit, megfordul az irodai székkel, háttal a monitornak.>
Képzeld a skype-on bejelentkezett hozzám a partnerlistámra egy francia srác. Gondoltam jó fiatal a gyerek, mert a nickneve után a 69 szerepelt. Kérdem tőle, mit akar? Írja, hogy szeretne Budapestről megtudni egy-két közvetlen infót, mert ide készül utazni. Szerencsésnek érzi magát, hogy megy nekem a francia. „Hú, ha te azt tudnád!”, gondoltam. Nem baj, legalább gyakorlom, már nem is emlékszem, mikor használtam az ez irányú tudásom. Kérdezget ez a Nicolas69 Budapestről, írogatok neki szépen, szorgalmasan, népszerűsítem külhonban szegény hazámat, én a butatyúk, a hűséges honleány.
<Erősödő szélzúgás hallatszik kintről, kivágódik a konyhaablak, a szél lefúj néhány papírdarabot a konyhaszekrényről, felborít egy virágcserepet. A nő odamegy, Becsukja az ablakot. Felszedegeti a papírt, megigazítja a virágcserepet. Visszaül a computer elé.>
Egyik nap rámegyek erre a skype-ra, — ismered, használod? —képpel-hanggal lehet vele kommunikálni. Na? Milyen választékos tudok lenni? Szóval videó-telefonálni, azaz dumcsizni, de lehet csak írogatni is egymásnak, „csetelni” magyarul.
Képzeld el a döbbenetemet, még a szemüvegem is leesett az oromról, amikor látom ennek a franciának az avatarját — tudod mi az? Van most olyan film 3D-s, „Avatar”, majd meg akarom nézni, de az más. Itt az „avatar” az egy olyan kép, amit a neved mellé teszel, hogy lássák a cset-partnerek, hogy kivel ülnek szemben. Ennek a Nicolas69-nek a fényképe helyén egy nadrág van, combtőig letolva! Gondolod, mi látszik, ha a fiúk letolják a gatyájukat? Na, az van a képen! Se köpni, se nyelni nem tudtam, pedig köpni szerettem volna. Éppen nem volt vonalban, de én erős felindulással beírtam neki: „Mi van haver, az alfeled szebb, mint a képed, vagy pofátlan vagy? Vagy talán, amit mutatsz, az akar mindösszesen Budapestre jönni?” Te mit írtál volna a helyemben?
Már éppen le akarok kapcsolni, amikor visszaír ez a férfi, ez a nemiszerv-képű.
Azt kéri, kapcsoljam be a videót, mert szeretne bocsánatot kérni, és bemutatkozni.
Na, gondoltam, megnézlek én pucéran, mit gondolsz te francia srác, beijedek én egy 69-es gyerek pucér képétől? Majd jól lekicsinylem a látványt és lekapcsolok!
Ez a randevú, amit az imént beszéltem meg, nem az interneten történt, hanem a valóságban, mégis eléggé virtuális randevúnak ígérkezik. Mindjárt elmondom azt is, ha érdekel. Érdekel? Az is egy gatyátlan randevú lesz…
<A nő járkál a szobában, meg-megáll.>
Ahogyan ígértem hamarabb, azt akartam elmondani Neked, hogy tudom már mi a nagyon-nagyon jó a hatvanas–szingli életben. Erre most izgatott vagyok, mert összetalálkoztam ezzel a Marcival a ház előtt, éppen a kukából szedte ki az ehetőt. Mármint a számára még ehetőt. Egy foga sincsen néki, de lehet, rosszul láttam, van neki egy, vagy két foga. Nem egy szívderítő látvány ez a Marci, ez a vadgalamb-lelkű, hajléktalan Marci. Koszos rongyai alatt egy cingár, vékonycsontú ember didereg. Valahányszor ránézek, mindig Márai jut eszembe. Olvastad Márait, vagy most is olvasod? Tudott valamit, amit a többi író nem —szerintem. Valahogy érthetőbb, mint Hamvas. Nem gondolod?
„Valami eltört benne, s a sebesült ember már csak védekezés volt, szabatosság, megközelíthetetlen tartózkodás.” Ez tolul, ez az idézet az agyamba Máraitól, ha látom ezt a Marcit. Szépasszonynak szólít, ez olyan jól esik. Vakon elhiszem neki, hogy én egy „szépasszony vagyok”. Látón nem hinném el, de hát én, mint tudjuk, egy buta tyúk vagyok, aki azt lát, amit akar, és mondják a tudók, néha még a vak tyúk is talál szemet.
Nem értem ugyan, milyen szemet, vakot, vagy látót, kéket vagy barnát, de talál, ez a lényeg, nemde? Jól figyelek a találó helyeken, hátha éppen szemet vetnek …
<Leül a fotelbe, kezébe veszi a szemüvegét, arrébb tesz az asztalon egy hamutálat.>
Majd harminc éve ismerem ezt a hajléktalan embert, aki az utcán él, a parkban egy padon lakik. Jut eszembe, harminc évvel ezelőtt is pont ilyen öregember volt, mi ma. Ez nem öregszik, vagy eleve öregnek született? Mit gondolsz?
Mondom, „ismerem”, pedig hát ki ismerhet kit? Azt is, aki a hármas sorszámot húzta nálam, majd’ húsz éve ismertem, aztán … megzakkantam, amikor kiismertem. Olyat, de olyat csalódtam magamban! Hú, ne tudd meg, milyen az, ha saját magadban csalódsz! Tudod? Nem hiszem! Magában csalódni az embernek a legnagyobb csapás. Túl vagy rajta? Vagy előtte? Hogyan kerülöd el, hogy szembejöjj magaddal?
Maradjunk a skype-nál. Rákapcsoltam Nicolas69-re dacos bátorsággal, majd megmutatom én ennek a francia lúzernek, milyen a magyar képzőművészet! Láthatja majd élőben ez a pogány túzok, hogy kik voltak a modelljei Székely Bertalannak! Ámulva néztem Nicolas69-t, öltönyben, nyakkendőben, jólfésülten ült, egy elegáns íróasztalnál. Láthatóan zavarban volt, jobban dadogta a franciát, mint én alapjáraton. Bemutatkozott, családnév, családi állapot, lakhely, munkahely. Bocsánatot kért az avatar miatt. Biztosított tiszteletteljes hódolatáról. Előjött a sértett arisztokrata nő bennem, tudod a pintyőke-énem, és hűvösen bólintottam, hogy tudomásul veszem a bocsánatkérését, és egy szó nélkül lekapcsoltam. Kérdem a tudókat, vajon miért nem mentegetőzött a hazugsága miatt ez a Nicolas, ez az úriember, hiszen minimum 59-esnek látszott, miért tagad le tíz évet? Mondják a tudók nekem, hogy pintyőke létemre butatyúk, vagyok: a 69 nem a születési évszámot jelenti! Nézzek utána egy szex-lexikonban! Kikerestem, elpirultam, azóta nem fogadom idegen Nicolasok partnerlistámra való kéretszkedését. Hanyagolom honleányi kötelességeimet. Megértesz?
<A szélzúgás újra erősebben hallatszik. A nő a nappali ablakán behúzza a függönyt.>
Most, hogy tudom, hogy a legjobb a szingli életben, hogy senki sem csámcsog az asztal túloldalán, amikor ebédelek, és a legislegjobb, hogy senki sem teszi gázkamrává a hálószobámat, mint a hármas sorszámú minden este, erre, tessék, megint randevúm van! Kivel? Gondolod nem? Igen, Marcival, a vadgalamblelkűvel.
<A szél levert valamit kint, zörgés, guruló edény hangja. A nő mutatja kezeivel a kuka formáját, a helyet, ahol a másik ember áll, egyik helyről a másikra áll, mindkét „szerepbe” saját magát helyezi.>
Ott állt a kuka mellett, hihetetlen, de mindig elmosolyodik, amikor meglát. Már mondja is: „Szépasszony! Olyan jó, hogy látom!” és folytatja, éhes, szomjas, fázik. Én állok, egyik fájós lábamról a másikra, és fél kezemmel kotorászok a táskám alján, egy kis aprópénz után. „Fáj a keze?”, veszi észre Marci óvatosságom okát. „Fáj.” Mondom neki tömören, mert Marcinak nem szabad panaszkodni. Egyszer mondtam neki: „Ha én elkezdenék neki panaszkodni…” Erre fogta magát elszaladt, és azt kiabálta vissza: „Nem azért vagyok hajléktalan, hogy fájdalmakat hallgassak, azért vagyok hajléktalan, soha ne halljak a más fájdalmáról!” Most meg azt kérdezi: „Nagyon?” Bólintok. Szokásom ez a bólogatás, neked is? „Miért fáj?”— firtatja. Marci csupa aggodalom! Láttál már ilyet?
„Megpattant egy ér ma éjjel a bal karomban.” „Orvos, mit mond?” Marci szeme könnyes. Istenem, de sajnálom, tényleg nem szabad neki semmit panaszkodni, de hát ő kérdezte, mentem magam, magam előtt, gondolatban. „Semmit, nem mutatom orvosnak.” „Nem?” „Nem.” „Szépasszony…” Sóhajtja Marci, a hajléktalan. „Egy randevút kérhetek?” Nem bólintok, várok, mire akar ez kilyukadni, ez a cingár, didergő lelkű ember. Mit mondtál volna a helyemben? Néha jobb válasz a csend, mint a szó, igazam van?
<Elhalkul a szél hangja, valahonnan lágy zene hallatszik, a nő az állával felfelé int.>
„Ha hírét veszem, hogy maga felment…-fejével az ég felé intett. Én maga után megyek. Ott találkozunk. Jó lesz? Hiszen mi ketten igaz szeretettel vagyunk egymás iránt… és ott csak annyi számít, tudja?” Lélekben magamhoz öleltem. Érezte, elmosolyodott. „Elmegyek orvoshoz!” Ígértem meg magamnak és Marcinak, a vadgalambnak. „Ha pedig ott leszünk majd — most én intek felfelé, a magasságba — várom Marci, várom. Tudja, a türelmemről vagyok híres, nem kell sietni, várom majd türelmesen.” „Könnyű lesz ott egymást megtalálni, mert ha a Mennyországba jutunk, ott nem lesz olyan tömeg, mint a plázákban!” Vigyorog fogatlan szájával a hajléktalan. „Imádkozzunk, hogy odajussunk!” Mondom neki halál-komolyan. „Magáért én egy egész zsoltáros könyvet is megtanultam volna,… ha nem lettem volna… ha nem váltam volna… mindegy no, megtanultam volna!”
Még utánam kiáltotta, amikor a kaput nyitottam: „Végre engem is vár valaki, valahol!”
„Valamikor!” Mosolyogtam vissza rá, lakótársnőm őszinte döbbenetére. Éppen jött kifelé, földbe gyökerezett a lába, amikor meghallotta a párbeszédünket. Juj, de jó kis pletyka lesz ebből, nem gondolod? Nem tudhatja, hogy ez a „maison de passe”, ez a találkahely, a jók túlvilági lakhelye. Lehet, Marci odajut majd, de hová kerülnek az evilági lét után a butatyúkok?
<A szobában kialszik a fény, csak egy résnyi helyen szűrődik be egy fénycsík a behúzott függönyök mögül. A nő a konyharészen áll.>
4. Tyúkanyó a gilisztaszakértő
<A fény felerősödik. A nő leveszi bő kardigánját, így most fiatalos póló feszül rajta. Kötényt köt maga elé. Tálat vesz elő, kést. Újságpapírt terít szét az asztalon. Burgonyát és hagymát hámoz.>
Barátnőm azt mondta, öreg, buta tyúkok örüljenek minden gilisztának! Díjaznom kellett volna Nicolas őszinte, tényfeltáró képriportját? Gyerekeknek való a „pintyőkecirkusz-világszám”? Már megint nem értünk egyet, de ez nem baj, talán e miatt a „nem baj” miatt is vagyunk harminc valahány évesek a barátságban.
<A nő tisztítja a burgonyát, lassan körbevágva, próbálja, hogy egyben maradjon a levágott krumpli-héj.>
Különös teremtés az én szívbéli barátnőm, már több mint negyven éve azzal az „eggyel” él! „Az egyetlennel.” Ő nem ismerte fel a nyelvtani törvényszerűségeket, nem sorszámozta a házasságát. Egy. Punktum. Harminc éve, vagy több is már, hogy hallgatom néha a kesernyés panaszait arról, hogy mit tesz, és mit nem tesz az ő élete párja.
Kérdeztem már tőle, meddig akarja nevelni a férjét? A házasság nevelés mindhalálig?
Ti nevelitek egymást? Van jutalmazás — büntetés nálatok is?
Barátnőm férje orvos, ő néha egy-egy radikális injekcióval akar eutanáziát elérni a házasságukon, de eddig nem sikerült neki jobblétre szenderíteni. Barátnőm, aki egy igazi kékmadár, ellent-tart neki. A házasság stabil, csak a házasfelek labilisak.
<Kintről ajtócsapódások, léptek zaja hallatszik. Kutyaugatás.>
Te milyen csillagjegyben születtél? Én Oroszlán vagyok, tudod, nőstényoroszlán jegyben jöttem e világra. Egyáltalán, te hiszel a horoszkópokban? Akarom kérdezni: hiszed, hogy az asztrológia tudomány, vagy nem hiszed? Értelmetlen kérdés, mert ha „igent” válaszolsz, akkor az mindjárt „nem”, mert a mai világban nem divat hinni a tudomány tudományosságában.
<A nő összehajtja az újságpapírt a krumpli-héjjal. Kidobja a szemetesbe.>
Nem tudom milyen csillagjegyű lehet a doktor úr: Halak, vagy Bika, de az bizonyos, hogy Kos beütése az van. Bár birkának nem gondolhatnánk, inkább Kecske a kínai horoszkóp szerint, már ha a kínaiak is ismerik a szólást: „Vén kecske is megnyalja a sót”.
Mire gondolsz? Nem kell szó szerint érteni! Csak a vénkecskéig! A „megnyalja a sót” azt jelenti, hogy mit is… na, de hiszen tudod, attól, hogy valakinek kezdődő öregsége van, attól még néha lehet fiatalos kedvében. Ezt jelenti, nem mást! Különösen, hogy a misztikumnál maradjunk, a Bak csillagjegyűek, azok a bakok — nem, nem mondtam, hogy a vén bakkecskék, egy világért sem mondanék ilyet! Te talán ismersz olyan férfit, akire ez a csúf kifejezés ráillene? Én nem!
Különös ez a horoszkópia, akár Bikának, akár Halaknak, akár Oroszlánnak születik egy férfi, végezetül mégis vénkecske lesz! Na de mit keres a kecske a baromfiudvarban, vagy a madárházban?
Mit keres, mit keres… keresi „az elveszett illúziókat”. Megtalálhatná otthon, hiszen a legtöbb családban ott van a polcon, — közvetlen a Goriot apó mellett— de ő nem tapogat ott, hanem másfelé tapogatózik.
<Vágódeszkán aprítja a hagymát, lábast vesz elő, olajat önt bele, beleteszi a hagymát, ráteszi a tűzhelyre.>
Azt mondják a férfi-tudók, azt gondolják ezek a máshol kereskedők, hogy ami otthon néma, új környezetben majd harsogóan hangos lesz. Ők tudják, igaz-e vagy sem. Nekem egy anekdota jut eszembe, az, ami a hármas sorszámúval eltöltött primae noctis után még reggel is kacagtatott: „Ezer oka van annak, ha egy faluban nem harangoznak. Mindjárt itt az első ok: nincs harang!”
A magyar sírva vigad, a butatyúk meg kacagva sír. Tulajdonképpen akkor kellett volna kirúgni —nem a hámból,— az életemből, azon a bizonyos reggelen.
Te is mindig utólag vagy okos? Na, bizony, ha ez így van, akkor az már a butatyúkság előszele, szellőcskéje. Vigyázz, előbb gondolkodj, és aztán mondd ki szépen, amit … mit is? Nem tudom, mit… amit mondasz, azt mondjad! Én hallgattam, mint aki sír. Butatyúkságom miatt, meg a kékmadárságom miatt, meg a pintyőkeségem miatt, és a téri-orientációs zavarom miatt nem szóltam egy szót sem. El voltam tévedve, azt hittem, ez már a paradicsom, itt már csak az számít, amit a Marci, a vadgalambom mondott. Emlékszel? Csak a szeretet számít. Jobb lett volna, ha tudomásul veszem, hogy ez még az e-világ.
<Valahol bekapcsoltak egy rádiót, állomást keresnek rajta. Gyerekdal csendül fel, első sor:” Volt nekem egy kecském tudod-e?”, majd csend.>
Tudnék én okos lenni, nem vagyok én liba, de a műveltségem megtévesztett. Azt hittem Vergilius már csak tudja, tudod, aki már időszámításunk előtt megmondta a tutit. Figyelmen kívül hagytam, hogy számolnom kellett volna az idővel, hiszen ma már idő-számításban élünk.
Látod minden baj egy ilyen furcsa madárnak, mint én vagyok! Baj, ha Nicolas feltárja a csupasz valóságot, és az is baj, ha más elfedi. Na mindegy, nem szokás ilyesmiről beszélni, vagy igen? Hát tudom én? Honnan tudhatnám? Te tudod?
<A megtisztított burgonyát otthagyja a tálban. Átjön a nappaliba. Leül a computerhez.>
Nekem „tév”-jeim és eszméim vannak, kérem szépen, neked vannak?
Én azt hittem igaz: „omnia vincit amor”. Vergiliusnak soha meg nem bocsátom ezt a téves kijelentését! Virgilus, Virgilius így félrevezetni, ennyi ezer évig! Na várj csak, te kétnevű, ha ott fenn, ott, tudod hol? Na nem a Parnasszuson, hanem a menyben, majd a Marci mellém áll, ketten jól elhúzzuk a nótádat! Itt lent földön, bosszúból addig is befejezem a valamelyik félbehagyott művedet! Ha tudtam volna, hogy az eredeti neved hajaz a „virgo”-ra, ha figyelmesebben olvastam volna a fő művedet. Fonetikusan mondva az „én ne’ ász”-t. Bizony mondom néked, bátran felül bíráltam volna a híres mondásodat: „a szeretet mindent legyőz!” Időben megtanultam volna, a példabeszédekből: „Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.”
Ezt tettem én bizony, ezt: szerettem, ettem, itattam, ápoltam, megerősödött, ellenem fordult, megszaggatta a lelkem, de úgy, olyannak képzeld most azt lelkecském, mintha a tépéscsinálók ezt szaggatnák a Munkácsy vásznán.
<Cd-t tesz a gépbe. Halk zene hangja hallatszik, relaxációs zene, fél percig. A nő hátat fordít a monitornak a forgószékkel, ott marad ülve.>
Már megint későn vagyok „okos”. Már tudom, szeretni csak azt szabad, aki, maga is tud szeretni. A szeretet annál több, mennél többfelé osztják. Ha gonoszt szeretsz, attól a gonosz erősebb, te meg elgyengülsz. Tudtad? Te biztosan tudtad ezt!
Azt mondja a barátnőm, nem az, amelyik kékmadárkodik a ficánkoló vénkecske mellett, hanem az, aki a napokban lesz szingli és hatvanas, ő egy búbosbanka, ritka madár.
Szóval, nemes egyszerűséggel így foglalta össze az én kesergő balladámat: „Édesem, aki szarral birkózik, maga is szaros lesz!” Hát ez az! Mosakodom tovább!
<A nő kimegy a kijáraton, majd visszatér és lefekszik a kanapéra, balkezével a szíve fölött.>
|
Néha szeretnék "közbetapsolni", igy csak annyit mondok, jól szórakozom!