Vasleány! Eme titokzatos, sokat sejtető név mögött egy irgalmat nem ismerő, kemény nő képe sejlett fel előttem, amikor Eszterünk bejelentkezett a pipa oldalaira, mint szerző. - No, - mondtam magamban - itt a mi   Báthory Erzsébetünk! Aztán elovastam egy írását, aztán a következőt, majd jöttek sorban az éleslátásáról szóló, kiváló szóhasznáttal bíró művek, és azt mormoltam magamban. - Nocsak, nocsak, zörög a haraszt! Mert azt azért férfiasan be kell vallanom, hogy igen-igen jól jártunk a mi Vasleányunkkal! Mind mi szerzőtársak, mind az idetévedő, vagy már tudatosan minket olvasó irodalomrajongók.

Hölgyeim és uraim!

Faragó Eszter a Vasleány

Eszter! Mondj néhány szót magadról:  
 

    Budapesten élek, itt járok főiskolára, ahol pasztorál pszichológiát tanulok, munka mellett. 
 
 

Mi volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy írni fogsz? Egyáltalán, mióta írsz? 
 

          Nem döntés kérdése volt, hanem belső kényszer. Kilenc éves korom óta írogatok verseket. Az első egy őzikéről szólt, aki elcsavarog az anyjától, kitör a vihar, az őzike elé zuhan egy hatalmas fa. Persze heppi enddel végződött a versem: az anyuka megtalálta a kicsit, és – érdekes akkori önmagamat megfigyelni, hogy egy gyerek objektívén át miért a kidőlt fa kapott hangsúlyos szerepet a sztoriban, melynek testén új életek indultak meg -, „boldogan éltek, míg meg nem haltak”… Egész gyerekkorom egy általam kreált világban telt, a legjobb történeteket hintán ülve, nyitott szemmel álmodtam meg, néhány ötletem, melyeket megírtam, még gyerekkori ötlet volt. 
 

Kinek a ráhatására kezdtél  írni? Ki a kedvenc szerződ, költőd?  
 

     Az, hogy írok, nekem olyan természetes volt, mint az, hogy levegőt veszek. Semmi extra esemény nem volt az életemben, nálunk a versírás művészete generációról generációra öröklődött: nagymamám, apám, én. Csak én nem nőttem ki.

Hálás vagyok Keresztury Dezsőnek is, aki kezdeti próbálkozásaimat nem nevette ki, hanem – gyerek számára is meglepő módon!-, tisztelettel, kedvesen oktatgatva, nyesegetve hibáimat segített nekem, gyerek, azaz kiskamasz létemre mindig magázva engem! Még verset is rögtönzött nekem, az akkor már csak ágyban fekvő író, költő, melyet mind a mai napig őrzök!

     Kedvenc költőm, és íróm több is van: Radnóti, Arany, József Attila, Áprily Lajos, Zelk Zoltán, Puskin, Shakespeare, az írók közül Szabó Magda, Jókai Mór, Leon Uris, Móricz Zsigmond, Gárdonyi. 
 

Műveid a körülötted lévő  világ rezdüléseit mutatják  be, vagy fikciók? 
 

Is-is. 
 
 

Van olyan eset, amikor tényleges, általad ismert és becsült vagy kevésbé  becsült személyt mutatsz be írásodban? Természetesen álnéven? 
 

     Igen, nem rég írtam egy olyan verset, amelyben még a nemét is megváltoztattam az illetőnek, de muszáj volt kiírnom magamból, ahogy belém taposott, folyton megalázott a magyar tanárom középiskolás koromban, és épp versírói tevékenységem miatt, mert ő meg magyar tanár létére utálta a magyart. Négy borzalmas évet köszönhetek neki. Ma már nem haragszom rá, de tudom, hogy nagyon sokat segíthetett volna akkoriban nekem. 
 

Ha van ilyen eset, volt, hogy magára ismert valaki? 
 

Nem tudom, nem tartom vele a kapcsolatot. 
 
 

Ki az általad megformált legkedvesebb figurád? Melyik a legkedvesebb saját versed, prózád? 
 

Mindig az, amelyiket utoljára írtam… 
 

Ha van kedves figurád, nem gondolkodtál még a róla írott sorozaton? 
 

Egy családi mesejátékot írok éppen, remélem, ha sorozat nem is, de sikeres kis figura lesz a főszereplőm.  
 
 

Hogy fogadod a téged ért, esetleges negatív kritikákat? 
 

Az építő jellegű  kritikát örömmel fogadom, és csak azzal foglalkozom, ami valóban fejlődésemet szolgálja, ezért mindig előbb azt nézem, ki írta. 
 
 

Volt, hogy vérig sértett? 
 

          A fentiek miatt nem. 
 

Hatására eszedbe jutott-e, hogy abbahagyd az írást? 
 

          Ne vegyek többé levegőt?... 
 

A családod olvas téged? 
 

          Az egyik fele igen, a másik nem. 
 

Volt olyan, hogy nem tetszett nekik, amit tőled olvastak? 
 

          Természetesen. A mondanivalóm nem mindig egyezik az ő ízlésükkel, de ez nem is baj. Ha pedig kapok egy valóban jó kritikát tőlük, annak csak örülök, tovább lépésre, korrigálásra, tökéletesítésre ösztönöz. 
 
 

A település, a szűkebb környezeted ahol élsz, tudja azt, hogy te író  vagy? 
 

          Tudják, hogy írok, de nem tartom magam írónak, se költőnek – ezt hagyjuk az utókorra, döntse el, megállnak-e írásaim az évek sodrásában, vagy csak jól szórakoztam, míg írtam, és szórakoztattam műveimmel, míg éltem. 
 

Egyáltalán, írónak, költőnek tartod magad? 
 

         Kérlek, tedd fel ezt a kérdést újra - száz év múlva… 
 
 

Szerinted mitől  író, az író, költő a költő? Mikor mondhatja valaki magáról azt, hogy ő bizony író? 
 

         Úgy gondolom - bár lehet, nem leszek túl népszerű e gondolataimmal -, hogy az a költő, és író, aki olyan maradandót tud alkotni, amire még halála után is felfigyelnek az emberek, mert megszólítja őket. Röviden: van mondanivalója egyedi módon, és van saját hangja… 
 
 
 

Mit írsz jelenleg? 
 

      Verseket folyamatosan, meg novellákat, és most ezt a családi mesejátékot, amit korábban már említettem.  
 

Mi a legnagyobb csalódásod ebben a „szakmában”? 
 

          Az keserít el, hogy mennyi igénytelen dolgot képesek kiadni szerkesztőségek, kiadók irodalom címen. Bárki bármire ráhúzhatja a költészet címkéjét, holott egy ügyes tollforgató még nem biztos, hogy valóban költő, vagy író. Az önkifejezés egyik ősi módja mióta az ember írni tud, hogy ír, de nem feltétlenül való minden leírt szó a világ elé.  
 
 

Mi a legnagyobb elismerésed, szintén itt? 
 

        Amikor kortalanul, képzettségtől függetlenül kapok értő visszajelzéseket az írásaimról. 
 
 

Mire vágysz még?  
 

          Részletezni kevés itt a hely, de tömören: hogy a folyamatban lévő pályázataim értékelhető eredményeket hozzanak, és hogy minél többet tudjak adni és tanulni is még az írás területén. 
 
 

Elégedett vagy egyáltalán? 
 

         Várakozó vagyok… 
 

Hogy látod a könyv, az írás jövőjét? 
 

           Félek, hogy a könyvek ideje lejárt, talán a most tini korosztály az utolsó olyan generáció, aki még könyvet fog a kezébe – főleg a kötelezőségük miatt.

Nem régen hallottam, hogy vannak olyan országok, ahol már a hangos könyv olyan szinten működik, hogy azon keresztül ismerik meg a diákok a klasszikusokat is, és ezt iskolai javaslatra teszik! Remélem, csak a pesszimizmus szól belőlem, s ez nem lesz igaz rövidtávon, amitől tartok! 
 
 

Szerinted mi a nehezebb: megírni egy jó könyvet, vagy végigolvasni egy rosszat? 
 

          Nem mindenki képes arra, hogy könyvet írjon, és nem minden könyv érdemes arra, hogy végigolvassák. 
 

Foglalkoztat a mai magyar, vagy a nemzetközi politika? 
 

         Igyekszem magam kivonni a politika hatása alól, de mivel a politika folyton megszólít és provokál, kénytelen vagyok foglalkozni vele, és válaszolni, hiszen a bőrömön érzem a hatását. 
 

Ha igen, írsz róla? 
 

        Érdekes ez a kérdés, mert éppen pár napja kezdtem el egy novellát írni a rendszerváltás hatásáról napjainkra, a hétköznapi ember szemével megjelenítve. Még nem tudom, mi lesz belőle, egyelőre anyagot gyűjtök hozzá, mert bár átéltem, de valójában csak léteztem azok alatt az évek alatt, abszolút hidegen hagyott a dolog, közvetlenül akkor én még nem érzékeltem, nem is érdekelt a világ fordulása. 
 
 

Van most szólás  és véleményszabadság szerinted? 
 

         Még igen… 
 

Végül, mit üzensz nekünk, téged olvasóknak? 
 

          Legyetek hozzám türelmesek, és köszönöm mindenkinek az eddigi bíztatásokat.

Jó közöttetek!

És volna még valami: nem baj, hogy amatőrök vagyunk, legyünk nagyon igényesek, mert az utókor számára biztosan lesznek majd olyan műveink, amelyekhez a következő generáció is hozzájut, ne járassuk le magunkat azzal, hogy milyen sekélyesek voltunk.

Egy amatőr is lehet profi!...