SZEMÉLYEK

FIÚ

LÁNY

YVETTE

A még el nem húzott függönyök előtt feltűnik a Fiú, hegedűvel a kezében és játszani kezd. Közben mintha ő maga is a vászon része lenne; hullámzó tenger képe van rá és a függönyre vetítve, összhangban a zenével. Elhúzzák a függönyöket. Nincs semmi díszlet, leszámítva egy padot balra, a Fiútól nem messze, és két óriási, azúrkék tüll függönyt, melyek a színpad ölébe hullnak, mintegy kettészelve azt. A vetítés ezeken folyik tovább. A tüllfüggönyök lágyan mozognak, mintha egy kis szellő mozgatná őket. A zene vége felé balról feltűnik a Lány egy nagy mózeskosárral a kezében. Ez utóbbit magához szorítva félszegen megáll és csodálttal hallgatja a zenét. A Fiú nem veszi észre őt. Mindketten feketében vannak és nincsen náluk semmi sem, kivéve a hegedűt és a kosarat. A Fiú befejezi játékát. A Lány lelkesen megtapsolja. A Fiú megriad és egy lépést hátrál.

LÁNY Várj! Kérlek, ne menj el. Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.

FIÚ (kicsit megnyugszik) Semmi baj. Csak azt hittem, egyedül vagyok. (halvány mosoly) Mit keresel itt?

LÁNY Éppen a piacra tartok. (a kosarából kivesz egy kis csokor hóvirágot)

FIÚ (közelebb lép) Milyen szép virágok!

LÁNY (mosolyogva) Igen, azok. Olyan sok nőtt, hogy úgy gondoltam, jut majd belőle bőven másoknak is. (szünet) Aztán meghallottam a játékodat… és nem tudtam neki ellenállni.

FIÚ (ironikusan, magán nevetve) Gondolom azt hitted, épp macskát nyúzok.

LÁNY  (komolyan) Nem. Dehogy. (közelebb lép) Csodálatosan játszottál.

FIÚ (vállát vonja) Ugyan.

LÁNY De. Tényleg... Nem bánod, ha én… szóval, ha még hallgatlak egy kicsit?... (kérlelve)

FIÚ (ágálna)

LÁNY Csak egy egészen kicsikét… (gyorsan leül a padra, ölébe kapva a kosarat, majd egy csokor virágot kínál mosolyogva) Nem kérem ingyen!

FIÚ (meghatódva) Nem játszom túl jól, de egyszer… egyszer majd nagy művész leszek. (mereng, közben a közönség felé fordul) Megfordulok majd a világ összes országában és játszani fogok az embereknek; gazdagnak és szegénynek egyaránt. (lágyan nevet) De addig,… addig bizony még sokat kell gyakorolnom… (a hangszerre néz és végigsimít a lakkozott felületen) Ma még fülbántóan tépem e húrokat, de talán holnap…, holnap talán már egy lépcsőfokkal feljebb jutok. Hogy igazán jó legyek.

LÁNY (figyelmesen hallgatja, közben kivesz a kosárból egy szál virágot és megszagolja) Szerintem már most is nagyon jó vagy.

FIÚ (mosolyog) Kedves vagy.

LÁNY (pajkosan) Akkor itt maradhatok? (feléje nyújtja virágot)

FIÚ Persze. De nem kérek érte fizetséget.

Játszani kezd. Meleg színű fény önti el alakját.

LÁNY (megint tapsol, mint egy kislány) Ez gyönyörű volt. Nahát, te már most nagy művész vagy. És ezeket te szerezted?

FIÚ (szerényen, leül a Lány mellé a padra) Igen. Eddig ezt a kettőt írtam, s most készülök a harmadikra, de még nem tudom, milyen lesz. Valami nagyszerűt szeretnék… a dallam még nincs meg, csupán az érzés. De mindig így van ez: előbb megfogan itt benn. (a halántékára mutat) Egyfajta belső szellő; mely betölt tetőtől talpig, aztán körbepalástol, hogy csak úgy beleborzongok.

LÁNY Pont, mint a szerelem.

FIÚ Pont, min a szerelem

Hirtelen cseresznyevirág szirom hullik alá a magasból. A Lány és a Fiú felnéznek, szinte egyszerre.

FIÚ Milyen szép! S milyen jószagú a levegő.

LÁNY Virágzik a cseresznyefa. Nemsokára megérik majd a gyümölcs is. Hajj, ennek a Tavasznak is mindjárt vége!

FIÚ Igen, de kezdődik a Nyár,… (már nem néz fel) és én hamarosan útra kelek.

LÁNY (meglepetten) Elmész? De hát hova?

FIÚ Még magam sem tudom. (vállat von) Máshová... Oda megyek, ahol majd több lehetek. Több, mint itt.

Már nem hull a virágszirom. Kedves, sárga fény ömlik szét körülöttük.

LÁNY (szomorkásan) Itt nem érzed magad többnek? Nem szeretsz itt lenni?

FIÚ Nem erről van szó. De úgy érzem… szükségem van valamire… valamire, amim még hiányzik. (szünet) Ha festő lennék, azt mondanám: hiányzik egy bizonyos szín. Mondjuk, az azúrkék, mely nélkül nem lehet megfesteni a tengert.

LÁNY (figyelmesen hallgatja) Igen, de mi lenne, ha nem egy bizonyos színt keresnél, hanem megpróbálnál a meglévőkből kikeverni egy újat. (szünet) Nem azúrkék lenne. De talán nem is lenne ez baj; valami más lenne... Valami új.

FIÚ (meglepetten felnevet) Mióta vagy te ilyen bölcs? (mosolyog)

LÁNY (szintén nevetve) Mióta ismerlek. (a kosarába pillant) Nézd, megérett a cseresznye!

Kivesz egy három ágú fürtöt és nevetve a Fiú fülére teszi. Mielőtt visszahúzná a kezét, a Fiú finoman megragadja és megcsókolja őket. A Lány hagyja és mosolyog.

FIÚ (mélyen a Lány szemébe néz) Örülök, hogy Nyár van.

Lágy, narancssárga fény önti el őket, arany kontúrt kapnak. Néma idill, majd hirtelen erős szél löketet érezni. A Fiú bosszúsan leveszi a füléről a gyümölcsöt.

FIÚ Mi ez?

LÁNY (körbe pillant, majd az eget kémleli) Feltámadt a szél. Közeleg az Ősz.

FIÚ Máris?! (fázósan, mint egy kisfiú, a Lány oldalának dörgölőzik) Még túl korai. (a Lány ölébe hajtja a fejét, az megsimogatja)

LÁNY (mosolyogva) Lehet. De ne félj, hiszen lesz még Nyár. (szünet) Mindig visszatér.

FIÚ (rosszkedvűen) Igen, megint lesz nyár. De az már nem lesz ugyanez! Ennek örökre vége.

A Fiú idegesen felpattan és járkálni kezd. Fújni kezd a szél, erősebben, mint az imént. Mindketten fázósan húzzák össze magukon a ruhát. Megváltozik a fény, hidegebb tónusú lesz.

FIÚ (kifakadva) Nem akarom, hogy vége legyen!

LÁNY Az istenért! De hát mi bajod van?

FIÚ Elmúlik. Elmúlik, érted?! És nem jön vissza soha többé. Minden meg változik. (fájdalmasan felsóhajt) És mi is.

LÁNY (feláll és a Fiú elé lép, megfogja a kezét) Hát akkor ne hagyjuk. Ne hagyjuk, hogy bármi is elmúljon, vagy hogy megváltozzon. (szünet) Ne változzunk mi se.

FIÚ Gondolod, ez lehetséges?

LÁNY Nem tudom…

A Lány két kezébe fogja a Fiú arcát. Egy kis időre megint nyári fény lesz és a szél is csendesül. A Lány elmosolyodik és megcsókolja a Fiú homlokát; forrón, s hosszan. Úgy tűnik, ettől a Fiút megnyugszik. E percben egyikőjüknél sincs semmi, de kezük mégsem üres; egymásét fogják. A tárgyak a padon pihennek, megvilágítva. Csend. A Lány kézenfogva visszavezeti a Fiút a padhoz. Leülnek és mindketten kezükbe veszik tárgyaikat; a Lány a kosarat, a Fiú pedig a hegedűt. A lány az ölébe veszi a kosarat és lágyan ringatni kezdi, közben halkan dúdol. Halk gyerek kacagás hallatszik. A Lány és a Fiú mosolyogva pillanatnak a kosárba, majd egymásra. Elül a gyerekhang. Csend.

LÁNY (halkan, mosolyogva) Lefektettem.

FIÚ (szintén) Jó. Menj csak.

A Lány balra el. A Fiú sokáig néz utána. A Lány már rég elment, de ő még mindig csak a lába nyomára mered. Két-három sárga falevél hull le. A Fiú felnéz, s némán a leveleket vizslatja, majd kezében a hegedűvel feláll, de még mindig felfele néz. Majdnem sírva fakad és dühösen játszani kezd. A hegedű szinte sír a kezében Miközben a Fiú játszik, testére és a tüll függönyökre járkáló-rohangáló, városi emberek képét vetítik. A Fiú egyre mérgesebb, dühösebb lesz; szaggatja a húrokat, közben zihál, mintha nem kapna rendesen levegőt . Eközben már sok-sok falevél hullik alá és a fény is megváltozik; barnás-sárga lesz. A színpad mélyéről, a két tüllfüggöny között megjelenik Yvette. Ő is feketében van. Ráérősen közeledik; szépen, lassan. Mikor odaér a Fiú mögé, átkarolja és lehunyja a szemét. A Fiú némán veszi tudomásul a másik jelenlétét és lassan befejezi játékát, de egyik sem mozdul, vagy szól pillanatokig.

FIÚ (suttogva) Ki vagy te?

YVETTE (szinte lehelve) Yvette vagyok.

FIÚ (kicsit ízlelgetve) Yvette.

Yvette nem válaszol, ehelyett megkerüli és leül a padra. Nem úgy, mint a Lány; Yvette mozdulatai könnyedebbek, nőiesebbek. Yvettenél nincs semmi. A Fiú kérdőn néz rá. Yvette, két kezével támasztja felsőtestét, majd előkelően végignyúlik a padon, fejét baljára támasztva. Így néz fel a Fiúra. Majd elővesz egy öngyújtót és egy doboz cigarettát. Ez utóbbiban már csak egyetlen szál van. Yvette elhúzza a száját. Meggyújtja az utolsó szálat, ezután az öngyújtó szinte azonnal felmondja a szolgálatot. Yvette káromkodik.

YVETTE Na, ennek is vége. (eldobja az üres dobozt és öngyújtót, majd mélyen leszívja a füstöt)

YVETTE (miután kifújta a füstöt) Hallottam, hogy nagy művész akarsz lenni. (szünet, majd sejtelmesen folytatja) Én azzá tehetlek…

FIÚ (mohón) Hogyan?...

Yvette titokzatosan mosolyog, de nem felel. Tovább élvezi a cigarettáját, majd végig nyúlik a padon és halkan felnevet.

FIÚ …Felelj hát!...

Yvette egyre hangosabban kacag, de mit sem veszít szépségéből.

FIÚ (halkabban)…hogyan válhatok azzá?

Yvette felül és olyan komoly arcot vág, mint aki az imént nem is nevetett. Elszívja a cigarettát, ráérősen elnyomja a padon a csikket, majd eldobja.

YVETTE Mindent itt kell hagynod. (látja a Fiú megrökönyödését) Csak így segíthetek.

FIÚ De… mi lesz a családommal?

YVETTE A nagyság, melyre úgy áhítozol, - már csak egyetlen ajtó választ el tőle. A kérdés csak az, lesz-e merszed kinyitni és belépni rajta.

Miközben Yvette beszél, elkezd fújni a szél, s egyre hangosabb lesz. Már nem hull több falevél. A Fiú megborzong és fázósan húzza össze magán a ruhát. Úgy tűnik, Yvettenek meg sem kottyan a szél.

FIÚ (mereng és járkálni kezd) Könyörögtem neki, hogy ne változzunk… erre most arra kérsz, hogy hagyjam el őt? (Yvette felé fordul)

YVETTE (vállat von) Te döntesz.

FIÚ De miért kell ennek így lennie? Én nem akarom őt… és a gyermekemet elhagyni!

Yvette kecsesen feltápászkodik a padról.

YVETTE Ha nem, hát nem.

Úgy tesz, mint aki menni készül, de ehelyett körbejárja a Fiút, miközben méricskéli, majd hirtelen közel hajol hozzá; arca szinte érinti a Fiúét, mintha meg akarná csókolni, de nem teszi.

YVETTE (szinte lehelve) Milyen kár… érted.

Yvette sarkon fordul és lassan elindul vissza arra, amerről jött; a tüllfüggönyök között.

FIÚ Kérlek, várj!

Yvette épp a két függöny közt áll, gúnyosan és elbűvölően megfordul.

YVETTE Nos?

FIÚ (megadóan) Had búcsúzzam el tőlük.

YVETTE (elhúzza a száját) Jaj, ne légy már ilyen kicsinyes! (szünet) Búcsúzni. Mégis minek?

FIÚ Azért, mert szerettem őket.

YVETTE (ártatlanul) Az lehet. De a szíved vágya mégiscsak erősebb…

A Fiú teljesen tanácstalan. Elkezd esni a hó. Először nagyon kevés¸ alig pár pehely. A Fiú felnéz, mintha megváltást várna. Hosszú percek telnek el, a Fiú nézi a sűrűsödő hóesést, mely már a szemébe is hullik. Yvette a Fiút nézi várakozóan, majd odasuhan melléje és átkarolja. Nyakába fúrja arcát.

YVETTE (érzékien) Gyere! Gyere velem. (vonja magával befelé)

FIÚ Fázom, és…

YVETTE (csitítva) Ssss,… gyere. Menjünk

Már épp elindulnának, mikor belép balról a Lány. Egy botra támaszkodik; megöregedett. Nála van még a kosár.

LÁNY Hát elmész?

A Fiú és Yvette visszafordulnak. A Fiú kibontakozik Yvette karjaiból.

FIÚ Értsd meg, muszáj elmennem.

A Lány bebotorkál a színre és karján a kosárral nagy nehezen leül a padra. A háta is hajlott.

LÁNY (a Fiút idézve) ,,Nem akarom, hogy vége legyen!” ,,Elmúlik és nem jön vissza soha többé.” (búsan legyint) Én betartottam a szavam; nem változtam...

YVETTE (kacagva) Még hogy nem változtál!

LÁNY …Való igaz¸ megöregedtem, (nem figyel Yvettre) de ugyanaz maradtam. Ugyanaz a Lány, aki a füledre tette a cseresznyét,… (az emlék említésére elmosolyodik) s kérte, hogy játssz neki.

FIÚ Ne haragudj rám,… de úgy érzem, így nem vagyok teljes. (szünet) Szükségem van az azúrkékre.

LÁNY (nyugodtan, egy szemernyi vádaskodás sincs a hangjában) Minden színemet neked adtam; a fiatalságomat és a szerelmemet… (elhallgat, a Fiú szólna, de a Lány folytatja) Lám, lám; az egyiknek híján vagyok,… (mosolyog) de a másik, a másik erősebb, mint valaha… És a gyermekünk, ő a legcsodálatosabb mind közül.

YVETTE (csúfolódva) Bolond öregasszony!

LÁNY Menj, ha menned kell. Nem akarlak visszatartani. Az ég a megmondhatója, sosem akartalak, csupán azt reméltem, hogy utad nem esik oly messze éntőlem. (a botjára támaszkodva lassan feláll és elindul ki balra)

FIÚ Kedvesem…

LÁNY Ne aggódj, jól megleszünk; én és a gyermekünk. (a Fiú felé fordul, de mintha nem is neki mondaná) Ó, ha látnád, milyen nagyra nőtt…

YVETTE (félbeszakítja) Na, most már elég! (odalép a Fiúhoz, megragadja a kezét és megpróbálja odébb vonni)

FIÚ (Yvettenek) Ne, várj még!

YVETTE Nem várok! (két kezébe fogja a Fiú arcát) Ha jönni akarsz, most kell indulnod!

LÁNY (szomorkásan)  Isten veled! (lassan megfordul és öregesen kibotorkál)

A Fiú dermedten áll, Yvette vonná magával, de hiába. A Fiú lába mintha földbegyökerezett volna; egyre csak a Lány után néz tanácstalanul. A Fiú egy idő után Yvettre néz. Yvette abbahagyja. A Fiú körül néz. Már nem esik a hó, de a fény hideg és kékes.

FIÚ (kicsit megkönnyebbülten) Már nem esik hó.

Yvette elmosolyodik.

FIÚ Ez a Tél is nem sokára elmúlik,… és végre beköszönt a Tavasz.

YVETTE (még mindig mosolyog, de közben a fejét ingatja) Ó, nem… szép kedvesem… nem. (megcirógatja a Fiú arcát) Többé már nem köszönt be a Tavasz.

A Fiú szólna, de nem tud, mert Yvette a szájára teszi az ujját.

YVETTE Ssss, gyere… indulnunk kell.

Megfogja a Fiú kezét, majd tekintete a hegedűre téved.

YVETTE Azt hagyd itt.

FIÚ (megdöbben, először szólni sem tud) Nem! Ezt nem…

YVETTE Pedig itt kell hagynod.

FIÚ Nem. Nem lehet. E nélkül… én semmi vagyok!

YVETTE Nem hozhatod magaddal

FIÚ De hát… miért nem?

YVETTE (lágyan, csitítva) Ne félj. Ahová mi megyünk, ott nem lesz rá szükséged.

Yvette keze rácsúszik a Fiúéra és együtt leteszik a padra a hangszert és a vonót. Arany fénysugár esik rá, míg minden mást ellep hideg félhomály. Mindketten el a sötétbe; arra, amerről Yvette eredetileg jött.

(Függöny)

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2011.04.23. 15:04 Gyogyo Nagyon jól megírtad,remek az alaphelyzet.Kár,hogy kellő türelem hiányában elhamarkodtad az elejét.Pedig nagyszerű az ötlet is az idő múlásának érzékelésére. Túl sokat próbálsz mondani,szinte szájbarágva. A téma megérne egy nagyobb lélegzetvételű alkotást,mélyebb kifejtést.Így is sikeres lehet,de mire észbe kap a néző,már dereng a megoldás. Sok sikert az áeverésen! Üdv,Gyuri