|
Állomások 3.
Jelige: Kökény 2011.03.02. 06:35
István: Szervusz Jóska! De örülök, hogy látlak, szép fehér a köpenyed! Ha már szélről beszélsz, akkor az fekete, mint a korom, rosszabb az ágyúcsövek füstjének büdöslő sötétjénél.
Dr. Jóska: Egy dolgot kérek, ne engedd magad derékba törni! Itt ok nélkül nincs senki, ez egyértelmű. Nézz ki az ablakon! Most minden csupa hó, de ha eljön a tavasz...
István: Ha eljön…
Dr.Jóska: Eljön! Akkor olyan gyönyörű ligetet látsz itt zendülni, hogy haza sem vágysz majd.
István: Ne riogass Jóska!
Dr. Jóska: Épp ellenkezőleg, néhány tanácsot adnék mielőtt hosszabban beszélgetnénk. A szél úgy fújt, ha már tornádókról beszélgetünk, hogy leszerelés után érvénybe léptették a diplomámat, most itt vagyok gyakornok.
István: Te is megjártad a búzatáblát?
Dr. Jóska: Ezt hogy érted?
István: Amerre én jártam, minden olyan volt mint egy búzatábla, érett kalászokkal. A szélrózsa minden irányából, ellenőrizhetetlen össze-visszaságban arattak a kaszások. Nem az volt a lényeg, hogy ki ne peregjen a szem, csak hogy vágják és irtsák. Tudod, olyan jó, “ha kell, ha nem” alapon, ne maradjon lábon senki.
Dr. Jóska: Megjártam, karpaszományos tizedes voltam.
István: Paszomány volt a karodon?
Dr. Jóska: Meg a sapkám körül is.
István: Akkor inkább felpaszományozott tizedes voltál.
/Elmosolyodnak/
Dr. Jóska: Ha meg akarsz gyógyulni, maradj a humorodnál, ne sokat tépelődj a learatottakról. Amerre jártam csak learatottakat láttam, szinte alig volt lábon maradt kalász.
Az egységemből, egy kezemen meg tudnám számolni hányan jöttünk haza, de itthon vagyok ez a lényeg. Meg akarsz gyógyulni?
István: Jobban kívánom, mint egy hajlékony derekú szirént.
Dr. Jóska: István, akkor meg fogsz gyógyulni, de ne feledj néhány alaptörvényt, ezek nélkül alaposan megfarigcsálod az esélyeidet. Egyél amennyi beléd fér, nagyon sok erőre lesz szükséged! Majdnem mindent pótolni tudsz a sötétlő égen, ha maradt egy tenyérnyi napos tincs. Ha bírod a hideg, száraz levegőt, tartózkodj a teraszon és ne csak nappal! Amúgy Zilbermann doktor szívét-lelkét kiteszi, de nincs erre a kórságra rendes gyógyszer, csak egy. Abból nagyon keveseknek jut.
István: Hallottam, hogy feltaláltak valami új szert ami biztosan gyógyítja a TBC-t, itt mégis - ha jól tudom, bár csak egy napja vagyok bent -, ugyanannyi mécses alszik el naponta, mint korábban.
Dr. Jóska: Megígérek valamit, ha nem fecsegsz: Igyekszem szerezni neked egy olyan injekciót, amiről beszélsz. Penicillinnek hívják, ha módomban áll felgyorsítani a gyógyulásodat, akkor megszerzem.
István: Úgy érted, ha módodban áll esélyt adni az életben maradásra?
Dr. Jóska: Ne légy pesszimista, nagyon sokan gyógyszer nélkül is meggyógyulnak. Itt van ez a kislány, akivel az előbb beszéltél, folyamatosan javul az állapota. Minden második héten csinálunk kontroll röntgent, maga Zilbermann doktor nézi meg a betegeket. Mások bejönnek nagyon betegen, számítások szerint már csak heteik, hónapjaik lehetnek, aztán elindul egy érthetetlen meszesedési folyamat és makkegészségesen távoznak. Az az igazság, hogy a fordítottja is éppen ennyiszer előfordul. Nagyon enyhe, éppen csak kezdeti stádiumban lévő tüneteket produkáló beutalt, minden erőfeszítés ellenére, rövid idő alatt kialszik.
István: Tulajdonképpen mivel gyógyítotok?
Dr. Jóska: Pihentetéssel, levegőztetéssel, rengeteg kalciummal, hogy a meszesedést beindítsuk. A nagyon legyengülteknél glukózt injektálunk, de ne feledd, te helybéli vagy! Szólj a rokonaidnak, hogy annyi ennivalót hozzanak a látogatási napokon, amennyit csak bírnak. Még mindig jobb, ha megfekszi a gyomrodat, mintha abba a lebegő gyengeségbe kerülnél, amiről a súlyos betegek mesélnek.
István: Jut eszembe, gyerekkorom óta ismerem Zilbermann doktor urat. Hogyan került haza?
Dr. Jóska: Az ő esete mindannyiunknál rosszabb. Hogy csak karabélyok bár, de az oroszok bokszos skatulyái ellen mégiscsak volt valami védelmünk, nem szeret túl sokat beszélni róla. Sok mindent felszínre hozott a sajtó, mondhatnám túl sok mindent, egyszerre lelket és gyomrot felkavarót. Tudod mi a baj?
István: Mi?
Dr. Jóska: Hogy sajnos igaz, amit írnak!
István: Ezt épp úgy mondod, mintha e legszőkehajúbb kétely is férne a dologhoz. Emlékezned kell arra a bizonyos városnegyedre!
Dr. Jóska: Éppen azért mondom, amit mondok. Tudod, láttam az öreget, mikor hazatért. Eredetileg családostól ment, mint mindenki az övéi közül. Az egész városból, néhány tucatnyi társával tért vissza, családjából egy szál egyedül. Olyan volt, mint egy létra.
István: Ne finomkodj! Csontvázat akartál mondani.
Dr. Jóska: Azt, abból is az egészségtelenebb színűt. Aztán úgy látszik, ő egy ilyen jellem, gerinccel megáldott, haragudni nem tudó tünemény, hogy másfél év alatt kiheverte a sokkot.
István: Hidd el nekem, az életben nem fogja kiheverni, csak van tartása, nem mint sokaknak.
/Dr. Jóska felemeli a hangját/
Dr. Jóska: Nekem mondod? Még beszélünk, most menj a kórterembe! Tudod, jó néhány kötelezettségem van, amit nem úgy kell végeznem, mint a félhold, hanem mintha örökké telihold lennék.
István: Ezt hogy érted?
Dr. Jóska: Tulajdonképpen sehogy, csak azt akartam mondani, hogy nem lehet negyed, fél, vagy háromnegyed odaadással teljesíteni az öreg vezetése alatt, csak száz százalékban. Az otthoniaknak szólj feltétlenül, hogy kecsketejet hozzanak. A penicillin után, az összes eddig felsoroltnál jobb gyógyszer. Most menj vissza a kórterembe.
/függöny/
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Nagyon köszönöm, kedves Salto.