|
A látogató
Jelige: Sándor 2011.02.24. 13:22
Álomjáték egy felvonásban, nyolc jelenetben.
Személyek:
POÉTA – költő, hallássérült
CHÁZÁR ANDRÁS
CHÁZÁR GÁBOR – a fia
MAGDA PÁL - tiszteletes
TANÁR – gyógypedagógus
ANYA – a költő anyja
Történik a Poéta dolgozószobájában
Első jelenet
Balról íróasztal, rajta folyóiratok, könyvek, üres és teleírt papírlapok összevisszasága, tollak. Táskaírógép, befűzött papírral. A szék mögött, a falnál, mennyezetig érő könyvállvány.
Az íróasztal előtt, a szoba közepén dohányzóasztalka, két fotel.
Háttérben háromszárnyas, utcára néző ablak. Csipkefüggöny.
Jobbról heverő, éjjeliszekrény. A falon két régi szentkép: a töviskoszorús Krisztus-, és Mária, köztük színes reprodukción táj, havas hegyekkel.
Kinn erősen fúj a szél – látni az ablakból: vadul hajladozó, csupasz faágak. Végig csend van, álom és siketség: a kommunikáció szájmozgással, jelnyelven és elképzelt hangokkal zajlik.
Az íróasztalon két karjára borulva alszik a Poéta.
A jelenet kezdetén jobbról eltűnik a heverő, az éjjeliszekrény, a fali képek. Méltóságteljes lassúsággal fehér lepel hull a padlóra, és a szellemalakból egy ember bontakozik ki, korabeli magyaros öltözékben: Cházár András.
A szoba közepéről megkerülve az íróasztalt, a Poétához megy, vállánál fogva, óvatosan felrázza.
CHÁZÁR: Szép kis fogadás, mondhatom! Felidézés, invokáció, és amikor itt vagyok…
POÉTA: (szemeit dörzsöli) Jó napot, uram! Elnézést, nem hallottam a kopogást.
CHÁZÁR: (nevet) Jó kifogás! Nem kopogtam.
POÉTA: (sértettet játszva) De kérem!
CHÁZÁR: (békítőleg) Éppen erre kószáltam, hirtelen gondoltam egyet: benézek. Úgy látszik, nem a legjobbkor…
POÉTA: (az ajtó felé pillantva) Erre bejött a kulcslyukon…
CHÁZÁR: (nevet) Legközelebb…
POÉTA: A falon, a tetőn át. Szellemsors. Hagyjuk! Ha szabad megkérdeznem: miért a megtisztelés? Ja, bocs, foglaljunk helyet!
(Leülnek a dohányzóasztalkához, a fotelekbe.)
CHÁZÁR: Kérdezi: miért most jöttem? Nos, az éter vándorai mindig tudnak mindenről. A légkör új könyveinek hírétől hangos. Atyai büszkeséggel gratulálok!
POÉTA: Érdemtelenül. De azért köszönöm, és igyekszem… Ha szíveskedne a hibákról pár szót…
CHÁZÁR: Azzal ne törődjön! (nevet) Hiba csak abban nincs, amit nem csinálunk.
(szünet)
Nem tudhattam, hogy sziesztázás közben találom. Különben otthon érzem itt magam. Kit nem fogad be sem föld, sem ég…
POÉTA: (hevesen) …az a szívekben él! Cházár úr, ezrek áldották, áldják emlékét azok közül, akikért küzdött!
CHÁZÁR: Jóérzés, használhattam a siketek ügyének.
(szünet)
Rég volt, talán igaz se volt. Meséljen az új törekvésekről, barátom.
POÉTA: Amennyit én tudok! De meg a vendéget illeti elsőbbség.
CHÁZÁR: Azt hiszi, szokások ürügyén csinál velem, amit akar?
POÉTA: Nem így, jó uram! A múlt érdekel. Keveset tudunk-tudok az Ön koráról. Amit írok, elképzelés, intuíció. Tartok tőle, kevés köze van a valósághoz. Én nem intézetben éltem, kétszer láttam mindössze a váci iskolát. Mentségem: vannak, akik többet tudnak, mégsem alkottak-alkotnak maradandót.
CHÁZÁR: Lelkiismerete, tehetsége szerint alkot, ne mentegetőzzék! Látta mellszobraim?
POÉTA: A vácit a közelmúltban. A Szövetségünk kertjében állót koszorúk ékesítették a Siketek Nemzetközi Napján.
CHÁZÁR: Nos, egyik sem pontosan egykori arcomat formázza, nem említve a nevemet viselő érméről.
POÉTA: Nekem is adtak. Megmutatom.
(a könyvállványhoz megy, előkeresi az emlékérmet rejtő díszdobozt, mutatja)
Úgy szeretnék betekinteni a Borbély-emlékkönyvbe, hogy valóságosabb legyen a látásom. Elmenni Rozsnyóra, látni a házat, ahol élt, a környezetet. Emberekkel beszélni. A váci intézet kertjében hosszasan néztem a kertet, a földet… valamikor tapodta porát… Semmi sem emlékszik csupán az ember képzelődik… Vágyik arra, hogy miután elmegy innen, hagy valamit… Verssé lett az élmény.
(sóhajt)
Kérem, meséljen a kezdetekről!
(papírt, tollat vesz kezébe, figyel)
Második jelenet
Történik 1800. tavaszán. Rozsnyó, Sajó-part. A háttérben erdős hegyoldal. Cházár András és Magda Pál tiszteletes farönkön ülnek.
CHÁZÁR: Hullám a folyó tükrén… nem tud, nem érez. Sem fájdalma, sem öröme. Itt-ott megcsillan a még gyenge napfény, de a sodrás erős. Így van, Palim. Sodródunk, szétszóratunk…
MAGDA: A látszatigazság klasszikus példája. Mert: millió és millió vízcsepp elpárolog, föld felszívja – de a folyó messzire tart!
CHÁZÁR: És az emberiség sorsa?
MAGDA: Az Úr útjai kifürkészhetetlenek. A lét: folyam, vízcseppjei az emberek. Hogyan halljuk meg a csendet? Zajok, neszek ébresztenek rá. Munkálkodik a tavasz, zajlik a folyó, ágakból rügyek pattannak, Isten fényével, melegével növényeivel, állataival lassan megtelik a táj.
CHÁZÁR: Akár most lelkem a fájdalommal… Teréz, Teréz…
(könnycseppet töröl ki szeméből)
Érthetetlen távozás. Honnan? Hová? Miért? Szegény feleségem, nincs és nem lesz soha többé!?
MAGDA: A halál az igazság, minden élőnek kijár. Szeretteink, barátaink, ellenségeink egyre fogynak. Még jó, ha a halál ragadja el őket, és nem emberi bűnök: hűtlenség, árulás. És mégis küzdenünk kell egy emberibb világért, hogy az utánunk jövőknek más, jobb legyen.
CHÁZÁR: Ha értelmét látnám esetleg még hátralevő, semmi éveimnek!
MAGDA: Magunknak kell megtalálnunk a magunkhoz méltó, legnemesebb feladatot. Keresztet cipelünk, a legnehezebbeket Isten kiválasztottjai. Kik összetörnek keresztjük súlya alatt, kik végigmennek a Golgotás életúton. Vannak emberek, akik sérülten birkóznak az élet nagy terhével, és nemhogy segítséget kapnának, meg kell küzdeniük embernek nehezen mondható társaik előítéletével, ellenérzéseivel. A hangok tartományából kívül rekedtekre gondoltam…
CHÁZÁR: Magyarán: a süketnémákra.
MAGDA: András! A középkorban élünk? Siketek. A halláshiány nem együgyűség.
CHÁZÁR: Felületesen ítélkezünk.
MAGDA: Elfelejtve, hogy az ember küzdelemre született. Gondolkodik, erőfeszítéseket tesz önmegvalósítására – minden körülményben. Nekünk hangokkal teljes a világ. Őbennük több a félelem; nehezen ismerik fel a másik ember akaratát, mesterkedéseit. Nincs bennük a mindennapok tudati-szellemi áramköre. Ám ők, a siketek, mint mi, ugyanúgy szeretnék tudni a körülöttük zajló dolgokat. Nem tehetik: előttük a nem hallás szakadéka.
CHÁZÁR: Vizuálisan érzékenyebbek?
MAGDA: Nem jellemző. Jelbeszéddel akadálymentesen társalognak. Szerelmet vallanak, vicceket mesélnek. Velünk, hallókkal is, csak el kell sajátítani a jelnyelvet
CHÁZÁR: A némajátékot?
MAGDA: Némajáték! A jelnyelv ugyanolyan, mint más nyelv. Első volt a nyelvek között! Az írás is jelnyelv! Nem ismerjük a jelnyelvet, nem értjük őket. Pedig olykor mi is használunk jeleket. (mondja-mutatja:) Pénz. Gyere ide!
(szünet)
Idővel majd fényt derítenek az információs képességek hátterére.
CHÁZÁR: Ám az ember természete nem egyértelműen jóra törekvő! A nép szegénységben, urai háborút háborúra indítanak. Dicsőség! Vagyon! A tudás kevésbé izgató kérdés.
Harmadik jelenet
A Poéta és Cházár a dohányzóasztalkánál ülnek a fotelban.
POÉTA: (letesz papírt, tollat) A Sajó-parti beszélgetés után elmentek Bécsbe…
CHÁZÁR: És ámultam; az intézetben élő siketek leolvasták szám mozgásáról, amit mondtam. Egymás közt gyors jelekkel társalogtak, nyoma sem volt tartózkodásnak. Egyetlen csüggedt, magába forduló sem akadt köztük. Írtak, olvastak, számoltak, és annyi szeretettel vettek körül bennünket! A benyomások valósággal sokkoltak. Az embertelen előítéletek jogosultsága semmivé lett előttem.
POÉTA: Hazatérése után cikket írt a Kurírba: Bétsnek minden ritkaságát semmivé tette előttem a Siket-Némák Oskolája.” Felajánlotta rozsnyói házát, kertjét. Ha mégsem ott lenne az intézet – ezer forintját. „esedező” leveleit három nyelven, hétezer példányban küldte szét, annak érdekében, hogy magyarhonban is létesüljön intézete a siketeknek – a párizsihoz, a bécsihez hasonlóan. A Helytartótanács támogatta elképzelését. I. Ferenc király megbízta Önt a szervezéssel. Megindult a gyűjtés. Később, amikor Vácott kijelölte koronás urunk a „Királyi Siket-Néma Intézet”-et, kezdődtek az Ön megaláztatásai, a félreállítás.
CHÁZÁR: Hagyjuk a részleteket! Tudja, mi nem tetszett a váci intézetben?
Negyedik jelenet
Tanterem. Patkó alakú asztalt ül körül hat siket tanítvány. Tanár magyaráz. Hármastükör. Nyelv- és szájmozgást ábrázoló ábrák. Tanár befejezte a tanítást. Ekkor Cházár András és Magda Pál lépnek a terembe. Bemutatkozás, kölcsönös üdvözlések.
TANÁR: A hármastükör segít, elől és két oldalt láttatva a kiejtést és a helyes száj-, s nyelvmozgást elsajátítani. A profil-rajzok szemléletesen mutatják a nyelv elhelyezkedését minden egyes szó kiejtésekor. A hangrezgéseket kézzel érzékelik. Ha végképp nem boldogulunk, benyúlunk a szájba és a nyelvet a kiejtéshez igazítjuk.
CHÁZÁR: Nem a jelnyelvet használják?
TANÁR: A mi feladatunk a hangbeszéd és a tantárgyak megtanítására irányul. A jelelést ellenezzük!
HÁZÁR: Ellenzik? Miért?
TANÁR: Kérem, mi arra törekszünk, hogy tanítványaink kikerülve az életbe, a hallók között, ahol ők vannak kisebbségben, meg tudják magukat értetni. A jeleket úgyis elsajátítják egymástól.
CHÁZÁR: Egymástól? De azért… Ön például ismeri a jeleket?
TANÁR: Nem ismerem. Pár kifejezés ragadt ugyan rám, ám egy épkézláb mondatot nem tudnék elmutogatni.
CHÁZÁR: Örülök neki, hogy akik eddig nem okosodhattak, és a falu bolondja sors várt rájuk, most tanulnak valamit és megértethetik magukat a halló világban.
Ötödik jelenet
Kép: mint a harmadik jelenetben.
POÉTA: Máig így állnak hozzánk! Áldhatom sorsom, hogy nem kerültem siketintézetbe, legalább nem kellett elszakadnom az otthon melegétől. Anyámtól pedig igazán végtelenül sok szeretetet, segítőkészséget kaptam. Nem kényszer volt, hanem természetes kihívás a hangbeszéddel történő érintkezés. Megismerhettem valóságosabban az embereket, nem úgy, mint a zárt közösségben.
A jelbeszédet ipari tanulóként, sorstársaim között élve sajátítottam el. Kényszerből, a kollégiumban élők így kommunikáltak egymással.
Mindkét módszerrel tudok, akár egyszerre kommunikálni De! Nem mindegy, jómagam hogyan kapok információt! Hallókészülékkel hallok, de nem értek.
Cházár úr bécsi látogatása idején már erősen megoszlottak a vélemények a hangos beszéd mellett kardoskodók és a jelnyelv hívei között. Később, 1880-ban, Milánóban, a Siketeket Oktatók Nemzetközi Kongresszusán a halló többség a jelnyelvet hivatalosan betiltotta, látszólag kizárták a siketoktatásból. Ám tovább élt – hangzó nyelvvel nem pótolható! A halló tanároknak nem kellet tudniuk a jelnyelvet s – megéltek gyógypedagógusként. 113 évvel később, Stockholmban elfogadták a siketek kétnyelvűségének elvét. Ezzel megindultak az emberjogi csatározások, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés testi fogyatékossága miatt. Az Amerikai Egyesült Államokban még diszkriminációs törvényt is hoztak!
CHÁZÁR: Tudna erre példát mondani?
POÉTA: Legyen! Munkát keresek. A vezető állapotomat látva, „sajnálatára” nem tud alkalmazni. Emberi mivoltomban sértve, lekeverek neki egyet. Végül a bíróság testi sértésért megbüntet, mondjuk, százezer forintra. A vezetőt viszont – az említett törvény értelmében – háromszázezerre. Kétszázezer a tiszta haszon, még ha kap is ebből kitűnő ügyvédem…
CHÁZÁR: Ön jó ügyvéd lett volna. És pofon nélkül?
POÉTA: Bizonyíthatatlan, amit nem hallok. A szó, jogilag, semmi, elszáll. A szóhoz hol vannak a szájról leolvasottak!
CHÁZÁR: Nincs tökéletes megoldás.
POÉTA: Nem is lesz. A hátrány – mindörökké hátrány!
Hatodik jelenet
Történik 1799 nyarán, Cházár rozsnyói házának dolgozószobájában. Íróasztalnál Cházár Gábor. Tintásüveg, porzó, papírív, lúdtoll előtte.
Cházár András töprengve fel-alá járkál az irodában, olykor megáll, maga elé néz, diktál.
CHÁZÁR: Írd, fiam! Bécsnek minden ritkaságát… (Neked már nem kell régi helyesírást használnod beszédben!)
(szünet)
semmivé tette előttem a Siket-Némák Oskolája. Pont.
GÁBOR: Apám…
CHÁZÁR: (gondolataiból riadva) Tessék?
GÁBOR: Úgy vélem, kicsit eltúlozza.
CHÁZÁR: Nem túlzok, ez a benyomásom.
GÁBOR: Akkor is.
CHÁZÁR: Folytatjuk. Az Ember-vázból Ember teremtetik…
(szünet)
oly’ eszközök által, amelyek ma még…
(szünet)
eltemetve hevernek. Pont.
GÁBOR: Apám! Elragadtatta magát. Szép dolog a szeretet, de eltúlozni? Szándéka szerint kődarabot lök félre az útból, valójában hegyet mozdít!
CHÁZÁR: (indulattal) Szív és lélek nélkül soha semmit nem csináltam. Ennyire ismerhetnél! Folytatjuk. Hallókká tétetnek a Siketek, Szólókká a Némák. Pont.
GÁBOR: Egy-két nap után, higgadtan, átgondoltan… Persze, segítek…
CHÁZÁR: (dühvel) Papíron legyen, amit mondok!
GÁBOR: (kitör) Rebellisnek bélyegezték! Leváltották a Vármegye főjegyzői tisztéről! Kihagyták, utasításra, a tisztújító közgyűlés jelöltjei közül. Erre, tiltakozásul nem folytat ügyvédi gyakorlatot! Mindez nem elég? Újra borsot tör a császár őfelsége orra alá. Most a siketnémák pártjára állva, szembeszáll a közgondolkodással. Nem tehetünk a sorsukról!
CHÁZÁR: A bajról nem, de a bajbajutottakért tehetünk!
(szünet)
Ha úgy parancsolta a lelkiismeretem, eddig is szembeszálltam a császárral, a közfelfogással. Nem érdekel hierarchia, összefonódások. Csak az igazság! Most a kétszeresen elnyomottakért emelek szót, akiket emberszámba sem vesz korunk a felvilágosodás kora! Az előítélet: szégyen az emberméltóságon! Feladatom, életem értelme: enyhítem a mások nyomorúságát, hogy a magamét feledjem.
GÁBOR: Mibe kerül ez nekünk! Nem tudnak beszélni… a beszédkészség velünk születik, adottság…
CHÁZÁR: Aki nem beszél, mert nem hall, azt képezni kell! Iskolák, hozzáértő, csupa szív tanárok kellenek, nem pedig háborúkban pazarolni életeket. Most is, Ausztria újabb háborút indított a franciák ellen… (legyint)
GÁBOR: Éppen ez az! Hiúság, kicsinyesség. A könnyen félre vezethetők dühe! Nem lesz igaza! Ma nem! Holnap? Talán. Nincs, nem lesz erőm szembeszállni a bosszúval.
CHÁZÁR: (gondolatnyi szünet után) A jövő mindent tudni fog, és megbocsát! (magához veszi a fogalmazványt, elhagyja az irodát)
GÁBOR: (felkönyökölt az íróasztalra, feje két öklén) Elátkozzák! Azt mondják: ördöggel cimborált! Kiszórják csontjait! Krisztusom, segíts! (tehetetlenül lehajtja fejét, némán rázza a zokogás)
Hetedik jelenet
Kép: mint a harmadik jelenetben.
POÉTA: Megbocsásson, fia jól látta az elkövetkezőket. De 1902-ben megjelent a Borbély Sándor szerkesztette Emlékkönyv. Ön messzebbre látott. Kiszélesültek a siketek jogi lehetőségei. Ám ifjak mentek nyugdíjba, nem találva munkát.
CHÁZÁR: Ön is.
POÉTA: Nézze! (a könyvállványhoz megy, nyolc vékony könyvet emel le, sorban a dohányzóasztalkára rakja) Csöndkiáltó. Felhőfény. Emlékeim. Egyenlőségharc. Tengerszületés. Arcok szótára. Képfecskék. Mélypont. Saját könyvek. Antológiák, kétszáznál több publikálás. Ezeken túl vagy két, kiadatlan könyv anyaga.
A nyugdíjjal szolgálatba léptem! Az ügyért! Ifjúkori álom: a csenddel élők nagy költője, szószólója leszek! Ritka lehetőség a sorstól.
CHÁZÁR: Ez szép feladat! (fülel) Valaki jön. Megyek. További kellemes szunyókálást! (el)
Nyolcadik jelenet
Az első jelenet képe. Belép Anya, a könyökén alvó Poétához megy, vállánál fogva felrázza.
ANYA: Elmúlt két óra. Azt mondtad, költselek fel, ha…
POÉTA: (szemeit dörzsöli) Jól elbeszélgettünk! Császár úr elment?
ANYA: Milyen császár?
POÉTA: (hökkenten) Nem volt itt? Akkor álmodtam?
ANYA: Álmos voltál? Miért nem feküdtél le ide a heverőre, kisfiam?
(függöny)
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
A színpadi mű egyik jellegzetessége a cselekmény adott helyen adott időben történése. Az idő áthidalások csak zavart okoznak,szétesik a játék.Az álom nem alaphelyzet. Dokumentumrajznak megfelel. De még filmforgatókönyvnek sem! Vizuálisan (színház, film,fotó)nagy bátorság kell,hogy átfogj századokat.Elmesélni lehet, láttatni kevésbé.
Sikert kívánok!
Tisztelettel,Gyuri