Egy sikeres fogyókúráról...

Hol volt, hol nem, volt egyszer egy nagyon gazdag és hatalmas császár, annak száz tagú császári tanácsában pedig egy nagyon kövér tanácsos. Ez a tanácsos azonban olyan okos volt, mint a tanács többi tagja együttvéve: ő volt a legokosabb az egész birodalomban.

A császárt jórészt e kövér tanácsos ötletei, tanácsai segítették rendkívüli hatalmához és gazdagságához. Ilyen túlontúl kövér azért lett ez a tanácsos, mert ő maga nem hallgatott a jó tanácsra: ne egyen annyit és mozogjon többet. Iszonyú sokat evett, mozogni pedig alig mozgott: hivatalába gyaloghintón vitte négy szolga, no és hát maga a tanácsadás nem baltával való favágás az erdőn vagy kaszasuhogtatás hajnalhasadástól napnyugtáig a beérett búzamezőn.

Minden maradt volna a régiben, ha a császár álmában meg nem jelenik, no, nem kövér tanácsosa, de annak szíve, tüdeje, mája. Igen panaszkodtak: nem sokáig bírják már azt a nagy súlyt, megterhelést, amit gazdájuk rájuk rakott. Amikor a császár felébredt, belátta, hogy tennie kell valamit, ha kincseknél százszor többet érő tanácsosát még sokáig udvarában akarja látni, nem pedig annak díszsírját látogatni a temetőben.

Maga elé hívatta hát és így szólt hozzá:

-  Szolgálataid jutalmául valami rendkívül értékeshez szeretnélek juttatni! Ám ki kell állnod egy számodra valószínűleg nem könnyű próbát. Itt van ez a jókora kenyér, fogd! Indulj vándorútra birodalmamban, - de gyalog! Addig mehetsz, amíg ebből a hatalmas kenyérből ehetsz, légy hát takarékos, csak vékony szeleteket vágj belőle! Egy kis tej, sovány sajtocska, meg gyümölcs hozzá nem árthat meg, inkább nagyon is tanácsos, - de nehogy kolbászt, hurkát, szalonnát vagy más hasonlót falatozz melléje! Minél nagyobb távolságot, hosszabb utat tudsz így bejárni a két lábadon, amíg a kenyér elfogy, - annál nagyobb lesz a jutalmad!

A kövér tanácsos fejet hajtott és elment. Ez hát az elismerés az ő sok hasznot hozó tanácsaiért? Gyalogoltatja, meg szinte koplaltatja őt a császár?

Hanem engedelmes híve volt a császári háznak, és azért a jutalomra is gondolt: lehet, hogy megéri majd az áldozatot?!

Útnak indult hát az apostolok lován: két becses lábán. A császár nem kételkedett hűségében és abban, hogy az előírtakat igyekszik majd teljesíteni, de azért - biztos, ami biztos! - két álruhás szolgát utána küldött, figyeltette.

Kövér embernek nehéz a járás, hát még amikor hasa is követelődzik-lázadozik! A tanácsos hozzászokott ahhoz, hogy mindig megtölti bendőjét a legfinomabb falatokkal, - pukkadásig. Most viszont a jutalomra gondolt. Elhessegette magától a csábító gondolatokat és egy-egy házból vacsoraidőben orrához kilibegő finom illatokat. Ahol megszállt: a vendéglátásért tisztességesen fizetett, de ő maga nem fogyasztott mást egy nagyon vékony szelet kenyérnél, ahhoz meg egy-két csésze tejet ivott vagy néhány marék szedret eszegetett. Persze, kín volt látnia, hogy házigazdája sült báránycombba harap vagy fényes bőrű hurkába szúrja villáját. Hát még hallania amint őt szíves szóval kínálja!

Sokáig tartott az útja, de, ahogy kilói fogyatkoztak, lábai egyre engedelmesebben, végül már szinte vidáman járták a hintók, szekerek nyomát. Eltelt három egész hónap mire utolsó darabka kenyere is elfogyott. Felesleges, sőt, káros kilóiból szépen leadott: szám szerint harmincat.

Jelentkezett a császárnál és beszámolt útjáról.

-  Lám, lám! - dörzsölgette kezeit a császár elégedetten. Egész csinos fiatalember lett belőled! Úgy látom, megkaphatod hosszú gyaloglásod és szerény étkezéseid jutalmát. Leadtál harminc kilót, amely rád akaszkodott és a sírhoz közelített.. Mérték nélkül nincs érték! Szerintem az egészség igen nagy érték és mértékletes életed az utóbbi hónapban legalább akkora hasznot hozott neked, mintha mindegyik leadott kilód helyett egy kiló aranyat kaptál volna! Remélem, ezzel elégedett vagy!

-  Igen, Fényességesen Fenséges Császárom! - mondta a kövér tanácsos, mert okosságából nem vesztett szemernyit sem, és belátta: a császárnak alighanem igaza van, de ha nem volna igaza, akkor sem volna okos dolog ellentmondani neki.

Meghajtotta magát és távozni készült, de a császár visszaintette:

-  Hová sietsz úgy? Azt mondtam: neked minden leadott kilód megér egy kiló aranyat, de nekem, a császárnak, szintén megér legalább ennyit, hogy okos, szinte a jövőbe látó tanácsosomat ezek a kilók most már nem húzzák-vonják sírja felé! Keresd fel kincstáram! Ott, kizárólag a mai napon, valaki más helyettesíti kincstárosom, de akit ott találsz, az minden leadott kilódért kész átadni a kiló aranyat!

A szépen lefogyott, immár csinosnak is mondható külsejű tanácsos igencsak meglepődött, annyira, hogy zavarában a köszönő szavakat is alig tudta elmondani.

Ám az igazi meglepetés még hátravolt!

A kincstárost ugyanis ezen a napon nem más helyettesítette, mint a császár legidősebb és legszebb leánya. Nemrég töltötte be tizennyolcadik életévét. Gyönyörű piros fényű ruháját gyöngyök és hímzett ezüstcsillagok díszítették. Ő maga is úgy nézett ki, mint egy sugárzó piros csillag. Nevetett és megkérdezte:

-  Tisztelt Uram, ugye a harminc kiló aranyért jött? Kimérhetem? Hozott valamit, amiben elviszi?

A tanácsos nemhiába volt a birodalom legeszesebbje: tudott választani a szív izgatottan dobogó és az arany hivalkodóan csengő hangja között. Ő is nevetett:

-  Eredetileg tényleg ezért jöttem, de, most, hogy egy kápráztatóan gyönyörű, fényességesen fenséges piros csillagot látok magam előtt, hej, de elcserélném a harminc kiló aranyat e csillag harminc csókjáért!

A tanácsos régen szerelmes volt a császárleányba, de számára elérhetetlen magasságban hitte. A leány pedig már akkor is epekedő pillantásokat vetett a tanácsosra, amikor az még ugyancsak kövér volt, hát még most, amikor ilyen jóképű külsővel jelent meg! Sietett a válasszal:

-  A piros csillag cseppet sem bánja az ilyen cserét!

Harminc csók nem kevés, különösen, ha nem is harminc, mert nem számolja sem az, aki adja, sem az, aki kapja. Az ilyen számtani nagyvonalúságnak nemegyszer házasság a vége.

Az lett most is. A tanácsos feleségül vette a császár szépséges és egyúttal kedves, jóságos leányát. Az ilyen jóságosakra szokták mondani, hogy arany szívük van. Az aranyszív pedig olyan értékes, hogy értéke arannyal nem is mérhető!