DÓRA:        Az éjszakát. Nem tudom mi történt tegnapelőtt éjszaka. De nem bánom! S ezt most nagyon komolyan mondom.

BENCE:      Én sem bánom. De most megleptél! Azt hittem ez fontos neked. Illetve nyilván az, mert majdnem kiugrottál a negyedikről.

DÓRA:        Fontos is. De az ember felébred egy nap, és máshogyan látja a világot.

BENCE:      Áhh! Értem, bár igazából nem értem, de nem is akarom érteni. (megcsókolja a lányt)

DÓRA:        Na! Minden első randin ezt csinálod?

BENCE:      Ez már rég nem az első.

DÓRA:        Én azt hittem.

BENCE:      Ez már a tizediknek felel meg.

DÓRA:        Gyorsan haladsz!

BENCE:      Akár csak az ismerkedés. Egyre több dolgot tudok meg rólad.

DÓRA:        Igen?

BENCE:      Igen!

DÓRA:        Például, mit?

BENCE:      Nem tudom. Ezt, azt.

DÓRA:        Remek válasz.

BENCE:      Köszönöm. Újra jön belőlem a szó.

DÓRA:        Jobb volt, mikor beléd fagyott.

BENCE:      Köszönöm szépen. Az első szerelmi vallomás. Várj! Én is mondok valami szépet.

DÓRA:        De szép legyen!

BENCE:      Ööö…ööö…kivételesen nem hisztizel. Elég hízelgő volt?

DÓRA:        Hát, hogy is mondjam neked, hogy ne sértselek meg.

BENCE:      Zúdítsd rám bébi!

DÓRA:        Hűha! Hűha! Ezt nem vártam!

BENCE:      Várok. Mond, amit mondani akarsz!

DÓRA:        Én egy kissé más jellegű udvarlást szeretek. Elég finom voltam?

BENCE:      S mit szeretnél? (Közben mászik a lányra, és ledönti az ágyra.)

DÓRA:        Hát nem ezt, az biztos. Bemásztál a személyes aurámba. Nekem ez a menő csávó nem jön be. A romantikus alkatot jobban szeretem. Mármint azt, aki szavakba önti a romantikát.

BENCE:      Igen is Madmazel. (elengedi a lány) Az érzéseim igen komolyak. Be kell önnek, hogy valljam, mindazonáltal tudnom kell, hogy ön is viszonozza-e ezeket az érzéseket? Szép hölgy!

DÓRA:        A válaszom nem is lehet más. Csak egy szó.

BENCE:      Ezt várom kegyedtől. Mondja hát, legyen kegyetlen! Én úgyis szeretni fogom.

DÓRA:        Minő elszántság és erő. De nem. Szívem a kegyetlenség ellen dobban, s egyfolytában azt szajkózza, hogy nem.

BENCE:      Boldogság, ez a válasza számomra.

DÓRA:        Ugyan kérem! Ki sem mondtam még.

BENCE:      Oh, tehát visszakozik?

DÓRA:        Szó sincs erről lovagom. Igent mondok most. Igent mondok!

BENCE:      Végre hát! Igent mondott! Akkor végre befejezhetném ezt a romantikus versmondást, mert kezdem unni.

DÓRA:        Hiszen csak most kezdtük! Mellesleg ez nem is vers. Nincsenek benne rímek, és nekem nagyon tetszik. Azt javaslom, uram, folytassuk.

BENCE:      Bánom én ezt. Bánom életem minden percében. Ám legyen, ha a hölgy így kívánja.

DÓRA:        Ó, egy verssor. Egy rímmel teli sor. Öröm a számomra. Kimondhatatlan öröm. Hát jó, legyen. Fejezzük be, ezt a beszédet, bár igen kellemes.

BENCE:      Akkor befejezhetem?

DÓRA:        Be. Ha kívánja.

BENCE:      Hála istennek.

DÓRA:        Nekem tetszett.

BENCE:      Rövidtávon, valóban nem rossz, na de hosszútávon.

DÓRA:        Én kibírnám.

BENCE:      Szerintem térjünk rá a fontos dolgokra.

DÓRA:        Például?

BENCE:      Például a gyerekekre meg ilyenekre?

DÓRA:        Gyerekek?

BENCE:      Előbb vagy utóbb.

DÓRA:        Lehet, hogy nemet kellett volna mondanom?

BENCE:      Most látni kellene saját magad! Ezt az arcot?

DÓRA:        Te, te, te…

BENCE:      Te meg egy te vagy. (Párnacsata, majd ismét csókolózásban merülnek el. Ekkor hirtelen Dóri kiabálni kezd.)

DÓRA:        Bence! Bence!

BENCE:      Na, mi történt? (a lány eltaszítja a fiút és feláll az ágyról) Mi baj Dóri? Ha valamit elkövettem, akkor bocsáss meg.

DÓRA:        Nem. Semmit nem csináltál, csak, csak emlékezni kezdtem.

BENCE:      Emlékezni?

DÓRA:        Emlékezni. Azt hiszem. Képek villantak be.

BENCE:      Miféle képek? (türelmetlenül) Mond már!

DÓRA:        Nem is tudom. Az egész olyan zavaros.

BENCE:      Zavaros? Tudod mit? Mond, mit láttál.

DÓRA:        Nem is tudom. Csak egy-két pillanatkép a diszkóról. Semmi más.

BENCE:      Ez is valami. Legalább már ezt tudjuk.

DÓRA:        Azért ez elég kevés.

BENCE:      Semmi gond. Aludjunk!

DÓRA:        Most?

BENCE:      Persze, hogy most. Hátha valami még az eszedbe jut. Jó éjszakát!

DÓRA:        Bence! Ez nem úgy megy. Én ilyenkor nem tudok aludni.

BENCE:      Dehogynem! Csak akarni kell.

DÓRA:        Ez így nem fog menni.

BENCE:      Miért?

DÓRA:        Soroljam?

BENCE:      Ha megtennéd, talán segíthetnék.

DÓRA:        Például nappali világosság van. Nekem sötét kell az alváshoz.

BENCE:      Ezen könnyen segíthetünk! (odaáll az ablak elé, így próbálja a fényt eltakarni) Aludj csak! Én majd takarom a kintről bejövő fényt.

DÓRA:        Kedves vagy. De ez így akkor sem fog menni. Sajnálom.

BENCE:      Semmi baj. Akkor majd alszom én!

DÓRA:        Jó. Aludj! (Bence befekszik az ágyba. Aludni próbál. Dóri nevetni kezd.)

BENCE:      Mi ilyen vicces?

DÓRA:        Semmi, semmi. Illetve dehogynem. Ez az egész egy nagy vicc.

BENCE:      Ebben egyetértünk, szívem.

DÓRA:        Jól van, drágám. (kis szünet) Végső soron azért jó, hogy így összekerültünk.

BENCE:      Végső soron.

DÓRA:        Na mi ez a lelkesedés, apa?

BENCE:      Apa?

DÓRA:        Nem tetszik?

BENCE:      Inkább úgy fogalmaznék, hogy szokatlan.

DÓRA:        Van egy ilyen oldalam is, és még ezerféle más rejtett kártyám is van. De nem mindenki láthatja őket.

BENCE:      Én láthatom?

DÓRA:        Idővel.

BENCE:      Idővel?

DÓRA:        Idővel elválik, hogy megmutatom-e.

BENCE:      Áh, értem. Legyen úgy! Na én alszom tovább!

DÓRA:        De hiszen el sem aludtál.

BENCE:      Részletkérdés.

DÓRA:        Jó, akkor aludj.

BENCE:      (néhány másodpercnyi csend után) Nem szeretnél idefeküdni mellém?

DÓRA:        Szeressek?

BENCE:      Szeressél légy szíves! Olyan értelemben is, hogy szeress, meg olyan értelemben is, hogy szeressél idefeküdni.

DÓRA:        Nem bánom, legyen. De nem félsz, hogy elkergetem az álmaidat.

BENCE:      Nem. Ez nem történhet meg. Csak maximum rólad fogok álmodni.

DÓRA:        És az…

BENCE:      Az, remek lesz!

DÓRA:        Na azért!

BENCE:      Hogy fáj a hátam!

DÓRA:        Na, ide fekszem. (Dóri, Bence mellé fekszik)

BENCE:      Hogy fáj a hátam!

DÓRA:        Fáj a hátad?

BENCE:      Igen, most hirtelen úgy belenyilallt.

DÓRA:        Belenyilallt?

BENCE:      Jaj, már megint!

DÓRA:        Megmasszírozzalak?

BENCE:      Ha megtennéd! (Dóri felül Bence hátára és elkezdi masszírozni a fiú vállát) Hú! Nagyon jól tudsz masszírozni! Mondták már?

DÓRA:        Egyen, ketten. De ne izgulj, nem riválisok. Egyébként egy időben masszőr szerettem volna lenni, úgyhogy sokat olvastam a szakma után. Ha akarnám, most egy egyszerű mozdulattal elérhetném, hogy elaludj.

BENCE:      Tényleg?

DÓRA:        Tényleg! Ha itt a lapockáknál jó helyen megnyomom, akkor sötétség lesz egy időre. Szeretnél aludni?

BENCE:      Nem tudom. Akkor nem lennék veled. Legalább is tudatban.

DÓRA:        Viszont lehet, hogy rájönnél, merre van a kulcs.

BENCE:      Hát nem tudom. Lehetséges, hogy csak te kezdtél el emlékezni.

DÓRA:        Éppen ezért vagy most te a soros! Na, mi legyen?

BENCE:      Jól van. Akkor aludni szeretnék! De ha nem ébredek fel, itt fogsz éhen halni!

DÓRA:        Erre várok már mióta!

BENCE:      Na, csináljuk!

DÓRA:        Oké! (A fiú háta roppan és elalszik. Dóri leszáll a hátáról.) Elaludt! Hihetetlen, mit nem lehet megtenni ma már. Remélem ő is elkezd emlékezni. Talán többre fog, mint én. Muszáj lenne most már. Ha nem jutunk ki hamarosan, tényleg végünk lesz. (kinyitja a hűtőt) Fogytán van minden. Bárcsak többet is láttam volna. Nem csak képeket. Ez őrjítő! Őrjítő! Bár biztos van valami jelentésük. Csak tudnám mi. (odafut a fiúhoz) Gyerünk Bence! Gyerünk! Álmodj! Emlékezz! (kis szünet) Kezdek megbolondulni. Egy alvó emberhez beszélek. Illetve nem egy emberhez, mert hozzá beszélek az Ő-höz. Hú, nekem is, hogy elkezdett hirtelen fájni a hátam. S ez most nem ócska trükk, csak, hogy a barátnőnk kényeztessen. Elavult férfi praktika. Bár be kell vallani, hogy még mindig bejön. Nem könnyű az udvarlás művészete. De azt hiszem, ez a srác eredményesen indulhat. Sőt, indult is. Mondjuk, el tudnám képzelni apukának. Bár gyanítom, hogy inkább a gyerek parancsolna a papájának. Kissé fura látvány lenne. De hát a mai világban… (Bence ébredezni kezd) Hát ez nem tartott túl sokáig! Azt hiszem, ezt még gyakorolnom kell. (odafut a fiúhoz) Bence! Bence!

BENCE:      Hol vagyok?

DÓRA:        Még mindig ugyanott!

BENCE:      Szia Dóri! Mi történt?

DÓRA:        Aludtál egy kicsit.

BENCE:      Persze. Tényleg! A masszírozás! Mennyi ideig aludtam?

DÓRA:        Három percig. De lehet, hogy négy is volt. Ezt még tökéletesítenem kell. De mond már! Emlékszel valamire?

BENCE:      Hát…hát…

DÓRA:        …hát…hát…

BENCE:      …hát…nem! Sajnos nem.

DÓRA:        Ezt nem hiszem el! Nem hiszem el! Soha nem fogunk kijutni! Soha!

BENCE:      Na! Azért a helyzet nem ennyire borzasztó! Elvégre itt vagyok én! Itt vagy te! Itt vagyunk ketten! Ketten egymásnak! Egymásnak ketten! Kell ennél több?

DÓRA:        De szép mondatok voltak.

BENCE:      Tudom. Na, gyere ide! (megöleli a lányt) Bár azért kényelmesebb lenne, ha egy egész hárem ülne most itt.

DÓRA:        Nagyon vicces vagy! Mégis hány lány kellene?

BENCE:      Nem sok. Nem sok. Kettő, aki legyez, kettő, aki etet, kettő, aki táncol, kettő aki masszíroz, kettő, aki csak úgy van, plusz még néhány. Nem sok.

DÓRA:        Kettő, aki masszíroz, kettő, aki etet! Na persze! Álmodik a nyomor! Ennyire erővel nekem is lehetne több fiúm is egyszerre.

BENCE:      Miért, én nem vagyok elég?

DÓRA:        Hát most, hogy így belegondolok…nem. Nem!

BENCE:      Jó! Akkor nem beszélek veled! (elfordul)

DÓRA:        Még te vagy megsértődve? Mikor te kezdted az egészet!

BENCE:      (visszanéz) Ne nézz rám!

DÓRA:        De te se rám!

BENCE:      (megint visszanéz, a lány mereven bámulja a fiút) Mondtam már, hogy ne bámulj! Most idegesíteni akarsz?

DÓRA:        Te is rám néztél!

BENCE:      De te bámulsz engem! Én csak rád néztem. Ez nem ugyanaz!

DÓRA:        Dehogynem!

BENCE:      Ebből elegem van! (Elkapja a lányt, majd csókolóznak. Bence elkezdi levenni Dóri felsőjét. A lány nem engedi.)

DÓRA:        Ne, Bence! Ne rontsd el! Légy szíves ne!

BENCE:      De hát miért Dóri?

DÓRA:        Nem tudom. De most minden olyan szép. Nem akarom, hogy változzon ez a helyzet. Kérlek, ne.

BENCE:      Jó, legyen. Bocsáss meg! Kissé elragadtattam magam.

DÓRA:        Semmi baj. Inkább, te ne haragudj! Sajnálom, hogy ilyen félős liba vagyok. Nem tehetek róla. Ez jön belülről.

BENCE:      Ha te így gondolod a helyzetet és a kapcsolatot, legyen így.

DÓRA:        Mondtam már, hogy imádlak?

BENCE:      Többször is mondhatnád!

DÓRA:        Majd észben tartom. (Dóri elkezd matatni a rádió körül.)

BENCE:      Mit keresel?

DÓRA:        A karkötőm. Tegnap szerintem itt hagytam el valahol. (Meglöki a rádiót.)

RÁDIÓ:       Jó napot kívánunk! Széchenyi rádió, Budapest! Rövid híreink következnek. Rendőrségi hírek! Két fiatal tünt el tegnap este relytéjesen! A dolog pikantériája, hogy két külön szórakozó helyről vesztették nyomukat, a barátaik. A rendőrség szerint nem kizárt, hogy összefüggés van az esetek között. Aki… (súgás, majd csend)

DÓRA:        Bence!

BENCE:      (letörten) Igen. Tudom, mit akarsz mondani. Rólunk volt szó.

DÓRA:        (vidáman) De hiszen ez jó hír! Így már keresnek!

BENCE:      Lehet. De azért ne éld bele magad! Ki tudja, hogy Pesthez képest hol vagyunk. Vagy, hogy egyáltalán, erre fognak-e keresni. Mellesleg meg, ha valaki elrabolt, most biztos ide fog jönni, hogy más helyre vigyen bennünket. Nem biztos, hogy ez olyan jó.

DÓRA:        Te nem nagyon örülsz.

BENCE:      Ezt jól látod!

DÓRA:        S mi lenne, ha megpróbálnánk kijutni?

BENCE:      Ugyan, hogyan? Az ajtó zárva, az ablak magasan van. Egyéb menekülési útvonal?

DÓRA:        Biztosan nem tudjuk kinyitni az ajtót?

BENCE:      Már próbáltuk. Te is, én is. Nem ment.

DÓRA:        Na és ha fonnánk egy kötelet, hogy le tudjunk ereszkedni?

BENCE:      Miből?

DÓRA:        Az ágyneműből, ruháinkból.

BENCE:      Ruháinkból?

DÓRA:        Illetve a tieidből.

BENCE:      Ez szegregáció és diszkrimináció! Miért csak az enyéimből?

DÓRA:        Mert egy fiú nyugodtan leveheti a felsőjét.

BENCE:      Na és egy lány?

DÓRA:        Egy lány nem. De most ne ezzel foglalkozz! Mit gondolsz az alapötletről?

BENCE:      Szerintem kivitelezhetetlen. Túl gyengék ezek az anyagok. Úgy zuhannánk le, mint két kő.

DÓRA:        Legalább próbálkozom. Na és ha bejön?

BENCE:      Kipróbálhatjuk, de te mész előre!

DÓRA:        Inkább hagyjuk. Pocsék ötlet volt.

BENCE:      Hát igen. De nem baj! Majd csak kijutunk valahogy. Például leszedhetnénk az ajtót, vagy ráülhetnénk a fürdőajtóra, hátha repül.

DÓRA:        Hátha repül?!

BENCE:      Miért ne? A szőnyegek is tudtak repülni anno.

DÓRA:        Az lehet, de az ajtó, az ajtó. Nem szőnyeg.

BENCE:      Van itt az is!

DÓRA:        Na jó! Ez sem valami jó ötlet.

BENCE:      S ha betörnénk az ajtót?

DÓRA:        Van benne kulcs!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés