Luca (meghökkenve bámulja a helyet, ahol a lánya eltűnt): Ennek meg mi baja lett? (önt magának még egy italt)

Nóri: A te lányod, a te véred… apropó, az apjáról mostanában már nem kérdez?

Luca majdnem kiköpi az italt.

Luca: Hála Istennek nem… most valahogyan leszokott róla. És különben is, ha tovább kérdezne, előbb, vagy utóbb elfogynának a kitalált meséim…

Nóri: Előbb, vagy szerintem hamarosan még előbb most már magától rájön, hogy nem minden igaz, amit mondtál…

Luca: Akkor inkább utóbb (megint iszik) tudod, hogy nem nagy dicsőség volt 18 évesen szülni… pláne nem egy csecsemővel elkezdeni a főiskolát. Még jó, hogy akkoriban mellettem voltatok. Nélkületek tuti, hogy nem bírtam volna, és idő előtt bedobtam volna a törülközőt…

Nóri: Remek lányt neveltél Julcsiból, büszke lehetsz rá. De most már ideje lenned magaddal is foglalkoznod, hisz a lányod már nem…

Luca: Tudom. Nem gyerek. De félek, ha megtudja, hogy ki az apja, nem fog többé szóba állni velem… még egy kicsit ringatni akarom magam ebbe a hazugságba, mielőtt felébrednék…

Nóri: nem lesz egy sétagalopp, de Tőled kell megtudnia… amúgy pedig, Karcsi akkor még nem járt szemináriumba…(leteszi a mobilját az asztalra)

Luca: kérlek, ne emlékeztess rá! (rágyújt) most mit mondjak Neki? Kincsem, apádból pap lett? Nóri, ez még viccnek is rossz, könyörgöm! Egy argentin szappanoperában történnek ilyenek, nem az életben!

Nóri: pedig Téged még el is tudlak képzelni a díszletek közé… (Luca nyelvet ölt rá) De, az élet attól szép, hogy bármi megtörténhet benne. Nem fog annyira kiakadni, szerintem… figyeljél, manapság már sokkal cifrább dolgok történnek. Ez is csak egy porszem lesz a gépezetben, amely attól még ugyanúgy működni fog. De most gondolj bele! Sokkal könnyebb lesz az esküvője Julcsinak, hiszen nem kell majd külön papot hívni… (Luca hozzávág egy párnát)

Luca: Kac-kac kukac… ma nagyon elemedben vagy… bezzeg amikor Oti…

Nem tudja befejezni a mondatot, ugyanis Oti megjelenik az ajtóban – egy gyönyörű csokorral a kezében. A másik két nő tányérnyira tágult szemekkel rámered. A művésznő látszólag a fellegekben jár – boldog.

Luca+Nóri: Szia!

Ottília: Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy késtem, csak dolgom volt, és…

Luca: Pasi van a dologban, mi?

Nóri: Luca!

Ottília: Igen, az van benne (Luca egy „ugye én megmondtam?” típusú nézéssel kacsint Nórira.) az előadás után kaptam ezt a csokrot az egyik kedves bácsitól, a nézőtérről. (Luca fancsali képet vág.) ugyan már Luca, ne nézz így! Tudod, hogy ha valami komolyan lenne alakulóban, akkor szólnék, nem?

Luca: Hááááát…

Ottília: Persze, hogy igen. (legyint) ezt akartad mondani, gondolom (leteszi a csokrot egy asztalra – esetleg zongorára) Julcsi elment már? (körbenéz)

Nóri: Luca sikeresen elüldözte – így találóbb a fogalmazás.

Ottília: Ó, igen? „Julcsi, mikor mész már férjhez? Julcsi, mikor lesznek már unokáim? Julcsi, Julcsi, Julscíííí…” (ironikusan – nevetnek) Luca, ha annyira akarsz egy gyereket a közeledbe, szülj egyet! (Ő is kap egy párnát)

Luca: 45 évesen? Mondd, te megvesztél?!

Ottília: Nem, erről szó sincs de unom a nyavalygásodat… látogasd a városi árvaházat, vagy mit tudom én, de nyüstöld már Julcsit annyiszor. Majd ha szül, akkor…

Nóri: … már ha akar…

Leülnek egymás mellé, közben Luca szúrósan néz mindkettőjükre – megint tölt magának.

Luca: Oti, ha magadból indulsz ki…

Ottília (elkomorodik): Hidd el, én sajnálom a legjobban, hogy nincsen gyermekem… de így alakult. Maradt a színház. Illetve… vagyis maradt volna…

Nóri+Luca: MI? Mi?

Ottília rágyújt egy cigire, majd tölt magának egy töményet.

Luca: Mégis mi történt? (ijedten, s ki akarja venni barátnője kezéből a cigit, de Otília feláll, sétálni kezd)

Ottília: Kirúgtak, ha ez jobban tetszik… kirúgtak az anyaszínházból.  Igen, jól hallotok (visszanéz a másik kettőre) közölték, hogy túl öreg vagyok a Jókainak… vérfrissítésre van szükség, és már nem vagyok olyan fiatal pipi, aki kellően tud idomulni az új igazgatóhoz…

Luca: Fúj, az a vén…

Nóri (felháborodva): Ki ne mondd!és mihez képest vagy öreg? Ahhoz a kis… mi lesz a Kurázsi mamával?

Luca: a Sirállyal? Te vagy a primadonna… te viszed az előadásokat. Nélküled nem mehet tovább a szekér, ezt…

Ottília (megint tölt magának, szembefordul a nézőtérrel): De… megöregedtem, és a színház, amely az elmúlt 18 évben menedéket nyújtott, most ellökött magától (kiissza a kupicát) az igazgató kirúgott, mert kellett a titkárnőjének a szerep…(Sír)

A két másik nő hallgat, majd visszahúzzák a kanapéra, vigasztalni kezdik.

Luca: De a Petőfiben…

Nóri: a József Attilában…

Luca: és a többi helyen is szükség van Rád. Játszol mert ez a lételemed. Ne hagyd el magad…

Ottília (felül): De mi lesz, ha onnan is kirúgnak? MI? Öreg vagyok? Igen. Ronda vagyok? Igen. De mégis, másssal is megtörténik mindez, és miért pont velem kellett? Miért pont nekem kell kiinnom az össze keserű poharat az Élet asztaláról?!

Luca: Oti (megsimogatja a hátát): ne sírj… szép vagy, és…

Nóri:… a mi színésznőnk!

Egymásra mosolyognak, majd összeölelkeznek.

Luca: Nem gondoltam, hogy a mai estéből ez következhet… akkor mi most inkább megyünk, rendben drágám… most egy kicsit jobb lesz Neked is, ha egyedül leszel.

Nóri: De ha valami van, akkor nyugodtan hívjál fel bennünket… és mi egyszerre jövünk!

Nóri nem veszi észre, hogy a telefonja még mindig az asztalon pihen. Elköszönnek, Ottília végigfekszik a kanapén.

Sucker Punch Soundtrack - 01 Sweet Dreams (Are Made of This)

Ottília felemelkedi, egy párnát ölel magához. Sír. Majd előkaparja a telefonját, pöty9g rajta valamit.

Pár pillanat múlva megérkezik Arnold, a szín közepére siet, és átöleli a megtört asszonyt.

Sokáig csak a zene szól, majd elhalkul.

Arnold: Mi történt, hm? (Ottília azonban nem szól semmit, csak némán mered maga elé, végül a férfi ölébe fekszik.) Ha nem szólalsz meg, nem tudok segíteni… habár az, aki odafent…(A nő dühösen felugrik)

Ottília: Az isten?! Ezt még Te sem gondolhatod komolyan! (Dühösen el akar menni, de Arnold vissza akarja húzni – sikerül, s a nő kezd lehiggadni.) Ezt még Te sem gondolhatod komolyan…

Arnold: Mi történt, úgy mégis? Mi a baj? (Felemeli a másik fejét az állánál fogva)

Ottília: Kirúgtak…(rá akar gyújtani megint, de Arnold elveszi a remegő ujjak közül az öngyújtót, majd a szájából is a cigit.)

Arnold: Honnan…?

Ottília: Az anyaszínházból… közölték, hogy túl öreg vagyok… és a színháznak szüksége van a bevételekre… nem kellek, mert már elhasználódtam, lejárt a szavatossági időm… mind egy értéktelenné vált dolognak…

Arnold: Ne beszélj így! Most megint azt az Otit idézed, akivel alig 2 hete találkoztam először! Azóta elkezdtél megváltozni, kinyíltál, és a szarkasztikus, cinikus modoros is mérséklődött kissé…

Megöleli a könnyei át elmosolyodó nőt.

Arnold: Most ez ne törjön össze. Szép vagy, talán túl szép is, hogy ezen a világon boldog legyél… egy színház sem érdemelne meg Téged, mert…

Megcsókolja a nő kezét, de hirtelen megszólal a csengő.

Ottília (kelletlenül kibontakozik az ölelésből): Biztos valamelyik kolléga jött részvétet nyilvánítani (gúnyosan), vagy egy kéretlen látogató…

Arnold: Akarsz velük találkozni? (A nő megrázza a fejét) Akkor tudod mit, majd én elintézem! (Szélesen vigyorogva megy le a színről. Ottília egykedvűen elnyújtózik)

Az ajtóban megjelenik Nóri – Ottília mintha szellemet látna, felugrik.

Ottília (magas hangon kiáltva): Nóri?! Azt hittem, hogy… te… hogy… te…

Nóri (fölényesen): Én meg azt, hogy egyedül akarsz lenni. Nos, úgy látom, mindketten tévedtünk…

Az ajtóban megáll a láthatóan megzavart Arnold. Hol az egyik, hol a másik nőre néz.

Nóri: Itt hagytam a telefonom, csupán ezért jöttem vissza… de úgy látom, nem tűnt fel! (Ironikusan – majd felveszi a mobilt az asztalról) akkor nem is zavarok tovább… remélem szép estéd lesz! (megáll az ajtóban, majd visszanéz) Habár, így elnézve nem kétlem…

Ottília (felugrik, elkapja Nóri karját): Nóri, várj, hagyd, hogy megmagyarázzam!

Nóri: Mégis mit? Előadod a hattyú halálát, hogy mennyire magad alatt vagy, rosszul érzed magad, mert kirúgtak. Holott szerintem nem fogod megérezni ezt a kiesést a kasszádból, hisz lassacskán halálra keresed magad! Itt hagytunk Lucával, mert azt hittük, hogy jobb magadban lerendezni a dolgokat, de Te mit csinálsz?! Itt hetyegsz egy vadidegen férfival!!!

Ottília: Nóri, várj, ezt te nem…

Nóri: Dehogynem… értem én! Meguntál bennünket. Hogy is mondják szépen? (Úgy csinál, mintha elgondolkozna) Rád forrt a szerep… azt hittem, hogy az elmúlt két hétben elindultál a változás útján, de csak készültél a nagy premierre!

Arnold (közelebb jön) Elnézést, beleszólhatnék? Nem tudom, hogy pontosan miről van szó… de…

Megjelenik Luca.

Luca: Azt én is szeretném tudni! (Mindenki csodálkozva rámered)

Ottília: Luca?!

Luca: Az egész lépcsőház hangos Nóritól, még szép, hogy feljöttem megnézni, mi a helyzet. Elárulnád, hogy mi ez az egész? (Csípőre teszi a kezét, közelebb sétál Ottíliához.)

Arnold (zavartan): Mi, akkor most maguk kik is?

Luca: Úgy látszik, a herceged sincs egészen képben… (átnéz a válla felett Arnoldra majd rákacsint. Arnold döbbent arcot vág)

Nóri: Rosszkor toppantunk be, egyszerűen csak nem számítottak ránk… Gyere Luca, menjünk, hisz a gerlepár még csak most kezdett bele a turbékolásba… (gúnyosan, majd elindulnak Lucával a szín széle felé)
Ottília: (megfogja a két távolodó alak kezét, kissé hisztérikusan kezd el beszélni) Nóri, kérlek, nem mehetsz el így! Nóri, figyelj, mi lesz a barátságunkkal?
Nóri: (megáll, lerázza magáról a másik kezét) Hazudtál Oti! Belőled is „színész” lett! Már a való életben is szerepet játszol!
Ottília: Nem hazudtam! (tördeli a kezét)
Nóri: Nem? Igen? Akkor ki ez a férfi? (Rámutat Arnoldra, aki a szín szélén álldogál) Ne tagadd, hogy nem ismered… vagyis, hogy ismered!
Ottília: Ismerem igen, de…(Luca közelebb jön, közbevág. A három nő kis, nyitott körben áll – a nézők felé)
Luca: Már láttunk vele szóval ne ferdíts…(A szája elé kapja a kezét. Ottília meghökken, kiegyenesedik, majd felveszi a távolságtartó közönyt.)

Arnold. Mi? Maguk kémkednem utánunk? (Egyikről a másikra kapkodja a fejét)
Ottília: Láttátok már Arnoldot? Mikor?

Luca: Az most nem lényeges, hanem…
Ottília: (idegesen) LUCA! Akkor mégis ki a fene hazudik, ha…?

Kis körbe tömörülnek. Az indulatok már a nekifutásra várnak, ám hirtelen Nóri tapsol egyet, így minden figyelem rá irányul.

Nóri: Inkább üljünk le és beszéljük meg! Mindannyiunkat elragadtak az érzelmek és feleslegesen bántottuk a másikat…
Luca: Akkor talán kezdhetnénk az elején…
Ottília: Én sem a végéről gondoltam…(szembeállnak egymással – idegesek és bosszúsak)
Arnold: (közéjük áll) Elég, lányok! Úgy veszekedtek, mint valami csitrik, akik…
Luca: Maga csak ne prédikáljon Nekem!
Ottília+Nóri: Luca!!! (Luca karba teszi a kezét, kicsit duzzog.)
Arnold: Nos, ez így rendkívül kínos… ezt önök is így gondolják, ezért…(kijjebb sétál)
Nóri:… válthatnánk tegező formára is. (halovány mosoly a férfira)

Ottília: Akkor, Arnold, had mutassalak be két legjobb barátnőmnek, akik már kitartottak mellettem, amióta csak az eszemet tudom… Bánfalvi Luca, aki a legjobb dramaturg ezen a világon (Arnold mosolyogva biccent, Luca már nem duzzog.) és Simon Nóra, ő pedig minden idők legzseniálisabb újságírója.

Arnold: Hölgyeim, enyém a megtiszteltetés. (nevetés) És, hogy én ki lennék? Ha már láttak, akkor…
Luca: Csak pár pillanatra…(megint nevetés)
Arnold: Rendben, akkor építkezem erre a pillanatra. Dernyei Arnold vagyok, filozófia-hittan szakos tanár a Szent Ágnes Gimnáziumban. (Megint kínos csend majd Arnold feláll.) Azt hiszem, ennyi a mai napra bőven elég volt. Már akkor nincsen Rám nagy szükséged, a barátnőid megvigasztalnak.

Ottília tiltakozni akar, de a férfi szelíden lefogja a kezeit. Egy darabig csak bámulnak egymásra. Majd a pasi zavartan puszit ad és biccentve távozik. A 3 barátnő egy ideig csak néz egymásra, majd kitör a nevetés.

                                                                                                         
Luca: Mondd Oti, jól csókol? (Ottília megüti a kezét)
Nóri: Luca!
Luca: Jól van, csak kérdeztem…
Ottília: Lányok, ne haragudjatok, hogy nem szóltam Róla, de még én sem vagyok biztos benne, hogy pontosan mi van velem…(megfogja a többiek kezét, leülnek)
Nóri: Szereted?
Ottília: Igen, de…
Nóri: Nincsen de! Ha így érzel, akkor nincsen de.
Luca: Nagyon aranyos, kedves, humoros, ja és nem utolsó sorban még becsületesnek is tűnik. Ami a mai világban ritka kincs. Két kézzel kellene kapnod utána. Nem mellesleg pedig egész jó bőrben van a korához képest…
Ottília: (csúnyán néz Nórira, egy kis ideig csend) Tudom… tudom. De olyan sokáig éltem egyedül, magányosan, hogy nem is tudom, milyen egy igazi kapcsolat.3 hétig voltam házas…
Luca: Megmondom én, hogy mit csinálsz! (A kezeivel hadonászik)
Nóri: Ez rosszul kezdődik…
Luca: (csúnyán néz Nórira) Vesd bele magad ebbe a kapcsolatba! Már nem leszünk fiatalabbak, se szebbek! Már rég nem fityeg a tojáshéj a fenekünkön. Ha most nem lépsz, akkor majd nyolcvan éves korodban, már ha megéred, egyedül fogsz egy idősek otthonában sálat kötögetni! És Arnoldnak…
Nóri: (Közbevág, mielőtt még Luca valami csúnyát mondhatna) Ez nem hangzott valami jól… szebben is kifejezhetted volna magad, Luca. De én is csak annyit fűznék hozzá, hogy öregszünk, méghozzá menthetetlenül. Lehet, hogy a Sors még egy esélyt adott arra, hogy…

Ottília: Hah, Sors! Mintha csak Arnoldot hallanám…
Nóri+Luca: Tessék? (Luca ijedtében leveri a szekrényre tett kupicáját is)
Ottília: Ő egy kicsit másabb, mint én... Vallásos tudott maradni a kudarcai ellenére is. Amúgy pedig, ha vele vagyok, nagyon jól érzem magam. Igen, azt hiszem, le tudnám élni vele az életem…
Nóri: De? (Luca a földön mászik, az üvegét keresi)
Ottília: De ilyenkor mindig olyan lelkiismeret furdalásom van… hogy vajon Csaba mit szól ehhez, hogy én nélküle is megpróbáltam a boldogságot és…
Nóri: Badarság! Ő örül neki a legjobban, hidd el…
Luca: (Felbukkan a nők mögött) Ideje, hogy túllépj ezen… majd ha meghalsz, akkor ráérsz gondolkozni…(felhajtja az utolsó cseppeket a pohárból)
Nóri: Luca!
Luca: Ne haragudj, ezt nem gondoltam komolyan. Mármint a mondanivalómat. De nem azt mondjuk, hogy kell felejtened Csabát, csak, csak… Nóri segíts!
Nóri: Csak emlékezned kell rá, de el kell engedned. Itt van Arnold, emiatt ne legyél kétségbe esve!

Luca: Biztos vagyok benne, hogy minden tekintetben megfelelő egyén…
Ottília: Most úgy beszélsz Róla, mintha egy tárgy lenne!
Luca: A lényeg ugyanaz: Arnold itt van, de ki tudja, hogy a vonat még egyszer visszajön-e. Én azt mondom Oti, ne késd le a saját hülyeséged miatt! És ne feledd, jobb egy első osztályú vonatjegyre előre foglalni, mint egy turistaosztályon…
Nóri: (Leállítja) Rendben, szerintem, értette a célzást… Vágj bele ebbe, ne félj! Ha pedig csalódsz, akkor is kijelentheted, hogy volt egy kis izgalom az elmúlt hetekben…

Ottília mereven maga elé néz, beleharap az alsó ajkába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés