ÖTÖDIK JELENET

            Terepen. Munkából hazafelé menetelő rabok. Menetelés közben görnyedten,      szigorúan a földet nézve lépnek. Fülöp fejét felemelve nézelődik. A felügyelő     hirtelen feléje fordul.

Felügyelő tiszt: Mit bámulsz te szemét áruló? Most is azt keresed, hogyan üzenhetnél ellenségeinknek? (Ütni kezdi) Nem jönnek az amerikaiak, sem a jugoszlávok, sem a zsidók! Mivel foglalkoztál odakinn?

Fülöp: Alázatosan jelentem, történész voltam.

Felügyelő tiszt: Büdös hazug gazember voltál! A történelmet mi csináljuk, nem a te felkavaró kitalációid! Én csinálom azzal, hogy kinyírlak téged, s az összes szemetet. 

            Az egyik rab összeesik.

Felügyelő tiszt: (Odaszalad, rúgódja) Na mi van, megdöglöttél? Felkelni! Talpra! (A rab nem mozdul. A többiekhez fordul) Mit bámultok? Azonnal felvenni! (Odahajolnak ketten)

Az egyik rab: Szomjhalál.

Felügyelő tiszt: (Ököllel leüti) Ki kérdezett? Talpra! Indulás! (Vállukra veszik elhunyt társukat. Néhány lépés után) Állj! Szomjúság? Szomjasok vagytok? Kanalakat elővenni! Futólépésbe a patakig! Állj! Mindenki megmeríti kanalát! Sorakozó! Indulás! (A rabok maguk előtt tartják a kanalukat, úgy menetelnek) Látjátok? Mi mindenkiről gondoskodunk. Ha szomjasok vagytok, majd megoldjuk ezt is. Csak óvatosan tartsátok, ki ne locsogjon a négy kilométeres úton. Mihelyt megérkeztünk rögtön teát főzünk belőle. Mozgás!

HATODIK JELENET

            Sorakozó a parancsnokság előtt. A rabok mereven állnak, a bátrabbja vet egy-   egy pillantást a többi csoport felé, aztán rögtön a földre szegezi a tekintetét.          Terjedő suttogás.

Első rab: Láttátok? A tegnapi felügyelőtiszt a legsúlyosabb fegyelmivel büntetettek csoportjában van!

Második rab: Ne hülyéskedj!

Harmadik rab: Hol áll?

Első rab: Rögtön a parancsnokság előtt, ahol a legjobban szem előtt lehet tartani az embereket.

Fülöp: Valóban, én is látom.

Negyedik rab: Húzd már vissza a dinnyédet, nem volt elég az esti reflektorozásod? Valaki tényleg szétveri a fejed.

Ötödik rab: S miattad a miénket is.

Fülöp: Elnézést, nem akartam.

Hatodik rab: Mind kérheted a bocsánatot, miután szétlőttek minket!

Hetedik rab: Jól van, többet ne veszekedjetek, te pedig légy figyelmes!

Nyolcadik rab: Még hogy Fülöp tanult ember! Vágom a kenyeret, kaszálom a füvet, töröm a követ, az élet!

Kilencedik rab: Egyelőre téged vágtak. Ide be. (Kuncogás)

Tízedik rab: Lehetőséget adtak törni a követ!

Tizenegyedik rab: Mi történhetett, hogy rögtön beöltöztették? Elképzelhetetlen!

Harmadik rab: Ők is eszik egymást.

Negyedik rab: Valami közbejött az éjszaka.

Ötödik rab: Ugyan már, szerintem semmi különös. Egyszerűen meg akartak szabadulni tőle.

Tizenkettedik rab: A jugoszlávok nem ellenségeink. Elvtársak!

            Mindenki megmerevedve néz rá.

Fülöp:Vigyázzatok, erre indultak a kápók! (Elhallgatnak)

HETEDIK JELENET

            Barakk. Este, a robotolástól kifacsart rabok próbálnak pihenni. Néhányan          beszélgetnek.

Első rab: Gyerekkoromban cukrászda közelében laktunk. Minden reggel odajött Kancsóka bácsi –mindenki csak így nevezte- a zárt kocsis motorjával. Vakációkban csorgó nyállal néztem, amint tepsi-számra rakták be a süteményeket. Hihetetlen mekkora gyomra volt annak a kis szekrénykének. Kancsóka bácsi csak hozta, hozta az újabb és újabb lemeznyi süteményt. Az volt a csúcs, és egyben a poklok pokla, amikor a krémesre került sor. A hatalmas fémlemez megadóan hajtotta le a négy sarkát a súly alatt. Kitartóan drukkoltam, bár egy, egyetlen egy krémes csússzon le, de annyi év alatt sohasem következett be a csodálatos baleset. Kancsóka bácsi pontos volt, tapasztalt és közönyös kívánalmaim iránt. Nagy tenyerét a lemez középpontjára tette, vállmagasságig emelte, s hiba nélkül taszította a szekrény fiókjába.

Második rab: Gyenge ízlésre és néminemű igénytelenségre utal a történet. Liszt, tej és néhány tojás.

Harmadik rab: Egy kevés vanília nem árt.

Második rab: Rendben, de attól még nem lesz nemesebb.

Negyedik rab: Fejezzék be ezt a tárgytalan okoskodást!

Ötödik rab: Ó, nagyon is érinti az embereket! Mondhatni, az emberiség nagy részét.

Hatodik rab: Mindenki szereti kényeztetni magát.

Negyedik rab: Éppen erről van szó, én nem vagyok mazochista.

Hetedik rab: Nem mindegy, hogy mennyi, és milyen ételt nem eszel meg?

Negyedik rab: Nem, mert amikor beálltam egy kerékvágásba könnyebben túl tudom élni az eseményeket, ha nem zökkent ki valami.

Nyolcadik rab: És az mit számít, hogy három, vagy négy hét múlva fordulunk-e fel éhen?

Negyedik rab: Minden nap számít.

Kilencedik rab: (Egy forradás van az arcán) Minden áron?

Fülöp: Kérem, kérem, ne veszekedjenek.

Második rab: Helyes, és ne engedjük el magunkat! A praliné torta kellékei: fél kiló tisztított mandula, fél kiló porcukor...

Többen: Fejezd be! Fejezze be! Elég legyen!

Második rab: Három tábla puhított csokoládé, két citrom, három kanál rum...

Kilencedik rab: (A második rabbal osztozik egy ágyon. Leüti a társát) Rossz ízlés! A citromot nem kavarjuk össze a csokoládéval. A rumot megisszuk, esetleg.

Mind akik addig pártolták a második rabot: Micsoda szadista! Lelketlen paraszt! Érzéketlen gurmand!

Fülöp: (A kilencedik rabhoz) Miért?

Kilencedik rab: Ne pofázz kölyök! Gyere, majd ellátom a bajod! (Arrább rángatja Fülöpöt. Csendesebben szól) Nagyon vigyázz mit mondasz a szoba sarkában szendergő előtt! Nem alszik, hallgatózik! Ennek a tortagyúrónak a következő fejtegetése arra terjedt volna, hogy jamaikai rum a legmegfelelőbb. Az viszont gyarmatáru. Az viszont remek feljelentési lehetőség. Az viszont jó agyonverési ürügy!

            Visszamászik mindegyik a maga helyére.

Első rab: Ne bántsuk egymást, bízzunk a jóisten végtelen szeretetében! Ő majd helyére igazítja a dolgokat.

Második rab: A helyzet az, hogy az isten az égvilágon semmit sem rendez el.

Első rab: Ne legyen oly indulatos iránta. Engedje szívébe a szeretetet, lelkébe a szabadságot.

Második rab: (Felröhög) A szabadságot. Maga szabadságot emleget? Itt? Teljesen elment az esze!

Első rab: A szabadságnak semmi köze a négy falhoz. Egyedüli rabtartónk a testünk. Való igaz, a test rabságától megszabadulni nagyon nehéz.

Harmadik rab: Mi van, maga buddhista?

Első rab: Nem, keresztyén.

Harmadik rab: Akkor milyen test-lélek különválásokról beszél? Ne hülyítsen itt senkit!

Első rab: Semmiféle misztikus különválásról nem beszélek. Különben, akit valaha megkínoztak megtapasztalhatta, a test legtöbbször nem áll a lélek szintjén.

Negyedik rab: Marhaság! Érdekelné a nyavalyát a lélek, csak már hagyjanak békén. Ne gyötörjenek, ne üssenek, ne törjenek-szabdaljanak össze.

Első rab: Mindettől én éppen annyira félek, mint bárki. Pontosan ezért kellene lélekben erősnek lenni.

Fülöp: Az első purgatóriumi sétámon időnként egy egyházi emberrel kereszteződött az utam.

Hetedik rab: Hol?

Ötödik rab: Az első súlyos kihallgatási sorozatról van szó.

Hetedik rab: Beszélj úgy, más is értse, te fene nagy tudású.

Hatodik rab: Magánzárkában voltál?

Fülöp: Ott. Kivették az ágyat a cellámból, naponta egyetlen órát alhattam. Állandóan figyeltek. Ha lekoppant a szemem, vagy csak egyszerűen összerogytam addig ütöttek, rugdostak, amíg felálltam. Végül megszűnt az idő, s én egy fájdalmas lebegő állapotba kerültem. Azt hiszem, már biztosra vették a halál közeledtét, mert utoljára a cellaajtót sem csukták be. Anyám hangját hallottam, meg a nővéremét, fájdalmasan sikoltottak. Lábam agyamtól függetlenítette magát, egyszer csak kint álltam a folyósón, a hangforrás irányába mentem. Attól a pillanattól kezdve összesen két dologra emlékszem. Szembetalálkoztam egy őrrel, aki megkérdezte: Hova, hova te imperialista fegyvercsempész? Aztán hatalmasat ütött rám, összehulltam. Az enyémhez hasonló nyitott ajtójú cella előtt terültem el. Bent egy nagyon rossz bőrbe lévő ember és egy tiszt rémlett fel ködös tekintetem előtt. A fogvatartó halállal fenyegetőzött, s dühösen követelte, tagadja meg istent. A meggyötört ember annyit mondott: a tisztnek hatalmában áll meglőni őt, és ha a bitó perspektívája miatt egy picivel is nyugtalanabb lett, akkor valóban nincs isten. De ha szíve nem ver gyorsabban, akkor van isten, aki örök, és őt ebből a sírból is visszahozza. Még láttam, amint a hóhér elteszi a fegyvert, s rettenetesen megüti a rabot. Amint indulatosan kijött belém botlott. Olyat rúgott belém, rögtön elveszítettem az eszméletem.

Negyedik rab: Aztán mi az alja ennek a történetnek?

Fülöp: Nagyon elgondolkoztat az eset.

Első rab: Nem voltam ott, de tökéletesen elhiszem. Ezt jelenti isten, és ennek az embernek talán sikerült szabaddá tegye a lelkét.

Második rab: Öntsünk tiszta vizet a pohárba!

Harmadik rab: Tiszta vizet? De jó volna!

Többen: Tiszta víz! Drága folyadék!

Második rab: Elnézést, oktalanul szóltam el magam.

Többen: (Megszakítás nélkül folytatják) Egyetlen pohárral! Víz, víz, víz! Élet…

Második rab: Bocsánatot kértem, nem állt szándékomban fájó sebeket szaggatni! (Csend lesz) Azt akartam mondani, egyelőre vessünk véget a vitának. Aki hinni akar, higgyen, bár úgy érzem, csak még jobban megnehezíti a sorsát. Minden esetre, én semmiféle jelét nem látom a nagy égi jóságnak, csak a földi mocsoknak. Ez a ti istenetek erősen és nagyon alaposan elbújt a szemek elől. Tanácsolom, mindenki térjen nyugvóra, mert hajnalban kezdődik elölről a robot.

NYOLCADIK JELENET

            Reggeli sorakozó a barakk előtt. Egyenruhás lép Fülöphöz.

Az egyenruhás: Itt marad! (A csoport mozdulatlan) Lépjen elő, s kövessen!

            Cella. Kinyitják, belökik Fülöpöt. Rázárják az ajtót.

Fülöp: Magánzárka! Vajon mit hibáztam? Most miért kerültem ide? Hogy lehet, az ember nem tud legalább egy szinten maradni? Fel-le, le, le, le!

            Kinyílik a vizsgáló ablakocska.

Őr: Vizettához lépni! (Fülöp odamegy) Nyelvet kinyújtani! (Kinyújtja. Az őr megfogja, és szorongatni kezdi. Fülöp fájdalmában ordít, egyensúlyát veszíti, de nem tud elesni) Pofát megfogni! Ha még egyszer kommentálod vendégszeretetünket, kitépem azt a seggtörlő húsdarabodat!

            Becsukja a „vizettát”. Fülöp a priccsre rogy. Rövid idő múlva ismét nyílik az         ajtó. Székkel a kezében bejön egy tiszt. Fülöp talpra ugrik.

A tiszt: Micsoda igazság, a dolgos élet mindennek a forrása! A türelem, a kitartó munka végül csak meghozza gyümölcsét. Üljön le Fülöp, beszéljünk, mint két értelmes ember. (Fülöp tétovázva ül vissza a priccsre. A tiszt is leül) Látja? Nem vagyunk mi állatok. Nem küldtük ki dolgozni, most pedig ülve beszélhet felettesével. Mi szeretjük a pontos munkát. Pihenten adja ki magából a legtöbbet az ember. Szeretném, ha maga sem herdálná el a remek lehetőséget! Fülöp, tudja maga miért kényszerült korrekciós pályára? (Röhög)

Fülöp: Alázatosan jelentem, egy fegyver miatt.

A tiszt: Gondolja?

Fülöp: Alázatosan jelentem…

A tiszt: Hagyja az alázatosságot. Szeretném, ha megőrizhetnénk a barátságos hangulatot.

Fülöp: A feljelentésben…

A tiszt: (Joviálisan) Nevezzük vádiratnak.

Fülöp: A vádiratban az állt, hogy többre tartottam egy imperialista fegyvert egy barátinál.

A tiszt: Látom, pontosan tudja idézni. Pompás. (Hangot vált) De mindketten tudjuk, nem erről van szó! És csak teljesen véletlenül derült ki, hogy a szerencsének köszönhetően magával egy nagyon veszedelmes közellenség bukott le. Tudja mennyi ideje keresem a hiányzó láncszemet? Minden esetre, a korához képest nagyon profin végzi a dolgát. Ennyi képzett embert, egy egész apparátust ilyen sokáig félrevezetni! Miért néz rám ilyen bambán?

Fülöp: Nem tudom, mit kellene mondanom.

A tiszt: (Ismét hangot vált. Nyugodtan) Ismeri azt az érzést, amikor egy nagy munkával végez, s megpihenhet? Ezért vagyok barátságos, de ne használjon ki túlságosan. (Fülöp feláll a priccsről, tanácstalanul topog) Üljön le, ne fárassza magát. Mondtam, használjuk ki a remek alkalmat.

Fülöp: Nem volt semmilyen ellenséges szándékom, amikor egy soktöltényes…

A tiszt: Hagyja már a bánatba azt a géppisztolyt! A lényegről beszéljen, amit oly sokáig sikeresen rejtegetett. (Elégedetten) De most kiderült. (Fülöp zavartan néz a tisztre, a földre) Semmi? (Fülöpön ijedtség és zavar ül ki) Rendben van. Hogy lássa, mi egy humánus eszme képviselői vagyunk, segítek. Mit mond az a név, hogy Stejrand Erik? (Fülöp szótlanul mered a tisztre) Ismeri, vagy nem?

Fülöp: Alázatosan jelentem, nem.

A tiszt: Hagyja az alázatosságot, mert úgy látom, csak mímeli.  Miért tagad? Semmi értelme! Stejrand Erik informátor, külföldi ügynök, konszolidálódó rendünk aláásója, imperialista kém és áruló, a papi bőrbe bújt sátán szerencsére, lakónk. Sőt, már maga előtt is az volt. Csak a kapocs hiányzott. Akivel pokoli praktikáit lebukása után is végeztette. Ehhez mit szól?

Fülöp: Alázatosan…

A tiszt: (Felugrik, dühösen) Ne alázatoskodjon, maga szemforgató imperialista söpredék, válaszoljon! Azt hitte, egy félrészeg állapotban elkotyogott fegyvernévért ilyen büntetést kap? Mi akkor is tisztában voltunk, sokkal több van a dolgok mögött! Maga tökkelütött, egy ilyen rendszert, az emberi fejlődés csúcsát akarja kijátszani? (Lecsillapodik, nyugodt hangon) Meg kell érteni, mi mindent tudunk erről az Erikről. Maga egyszerűen rábólint. Aztán annyi marad hátra, hogy az ő kivonása utáni tetteiről meséljen. Arról, miként éltette tovább ennek a Stejrandnak a rendszerét. Most már világos mi az elvárás?

Fülöp: (Ijedten) Nem ismerek Stejrand Erik nevű embert.

A tiszt: (Felugrik, berendel két őrt) Elvinni, megleckéztetni!

            Néhány óra múlva. Nyílik a cellaajtó, Fülöpöt belökik véres ruhában,       összeverve. Eszméletlenül fekszik a priccsen. Telik az idő. Ismét nyílik az ajtó,           belép a tiszt. Fülöp szédelegve feláll.

A tiszt: Mit gondol Fülöp arról a másik szobáról? Csak jobb itt, nem? De lehet jobb is, ám ahhoz válaszolnia kell. Nos, mit tud mondani nekünk? (Fülöp ijedten hallgat) Szóval makacskodik! Nem baj. (Kimegy, két őrrel jön. Kiviszik a priccset) Álljon a falhoz! Lábujjhegyre, kezek magasba, ujjbeggyel a falat becézni! (Megfordul, kimenőben az őrökhöz) Nem mozdulhat innen!

            A kémlelő ablak mindegyre megnyílik. Telik az idő. Fülöp nagyon szenved,         egy idő után elvágódik. Rögtön kicsapódik az ajtó, felrugdossák. Ez     sorozatosan ismétlődik, amikor már nincs hatása, vízzel locsolják fel.    Visszajön a tiszt.

A tiszt: Két nap gondolkodási időt adtam. Lehetőséget biztosítottunk, hogy a fejéből minden szemét lefolyjon, csak a lényeg maradjon. Mit válaszol? (Fülöp összeesik) Hát csak makacskodjon!

            A múló hetek alatt ugyan azok a képek ismétlődnek: Fülöp a falnál, Fülöpöt       elhurcolják, véresre verve hozzák vissza, nem engedik aludni, önkívületi    állapot. Hetek multán a börtönorvos társaságában jön a tiszt. 

A tiszt: Na Fülöp, jobb belátásra tért?

            Fülöp eszméletlenül fekszik a földön. A tiszt int fogdmegjeinek. Az orvos lép      Fülöphöz. Vizsgálja.

Az orvos: A rab állapota rendkívül rossz. Ha valamit meg szeretnének tudni tőle, teljes nyugalomra van szüksége. Különben menthetetlenül elmegy.

A tiszt: A francba a kibújóival! Pedig már jól megszorítottuk, nyilatkozott volna.

Az orvos: Nem lett volna aki.

A tiszt: (Az őrökhöz) Kenyeret, vizet, két kockacukrot hozzatok! Visszahozni a priccset!

            Behozzák, Fülöpöt felemelik, mellé rakják az élelmet, majd egyedül hagyják.

            Néhány nap múlva. Naponta háromszor hoznak ételt. Ismét néhány nap múlva     Fülöp a priccsen ül. Cafatokban lóg rajta minden, de valamelyest javult         állapotban. Leszáll a priccsről, tesz egy bizonytalan lépést. Megáll, tűnődik.

Fülöp: Vajon mióta vagyok itt? Mi történt velem? Húsdaráló, gúzsbakötés, kifordított kar, ezekre emlékszem. Csak arra nem, miért mindez. És az időre sem emlékszem, és a napfényre sem emlékszem, és magamra sem emlékszem. (Sírni kezd) Miért? Azt mondták, nem érdekli őket a fegyver története. Akkor mi érdekli? Az egyetlen dolog, ami megtörtént. Mi másról tudhatnék beszélni? Valamit kitalálni? Mit találjak ki? Nincs egyetlen történet sem, ami a javamra válna. Stejrand, Stejrand, a név, amit annyiszor hallottam. Ki az? Miért kellene tudnom róla? Gondolkozz Fülöp! Találj ki egy történetet, mentsd a bőröd!   Mit találjak ki? Bármi ellenem fordulhat. Minden hazugság. (Lassan elindul, séta közben a Stejrand nevet ismételgeti) Megvan! Az az agyonsanyargatott ember, kinek cellája előtt összeestem! Csakis ő lehet. És a barakk sarkában szunnyadó rab! Milyen igaza volt a sebhelyesnek! (Gondterhelten tesz néhány apró lépést) Nagy hiba, hogy azonosítottam őket. Eddig könnyű volt, semmit sem kellett tagadni. Mostantól tudom, ki kicsoda.

            Később. Belép a tiszt.

A tiszt: (Kedélyesen) Á, Fülöp, rég láttam ilyen jó színbe, örvendek a javulásnak.  (Hangot vált) Végre lesz, akivel beszélni! Nos?

Fülöp: (Feláll a priccsről) Alázatosan jelentem, nem ismerek Erjan Sterk nevű embert.

A tiszt: (Teljes erejéből megüti Fülöpöt) És a bibliának nevezett átkos irománynak a terjesztése? És a kapitalista szemét impériumokba kijuttatott felforgató hírek, miszerint itt terror van? (Üvölt) Nehogy azt hidd Fülöp, Fülöpöcske, hogy átjárhatsz az eszünkön! (Hangot vált. Nyugodtan) Ám lásd, egy felsőbb társadalmi rendszer, magas kultúrájú embereivel állsz szembe. Ki fogunk engedni, mehetsz! (Kilép az ajtón, beszól) Máris megteheted az első lépéseket. (Fülöp elindul körbe, mindegyre belebotlik a priccsbe) Ó te szegény, nincs helyed! (Az őrökhöz) Hozzátok ki a priccset! (Kiviszik) Indulj! (Fülöp szalad körbe-körbe, amíg összeesik)

            Ugyan ezt látjuk napokon át, falhoz állítással váltakozva. Hetek múltán jön a      tiszt az orvossal. Az ajtóból hallatszik beszélgetésük. Fülöp eszméletlenül      fekszik a padlón.

A tiszt: Muszáj lesz, drasztikusabb lépést tegyek.

Az orvos: Nézzük meg.

A tiszt: Semmit sem érek el így.

            Belépnek a cellába. Az orvos megvizsgálja Fülöpöt.

Az orvos: Halálán van. Ha valamit akar tőle, először küldje a kórházba. De az is lehet, egyenesen az elfekvőbe.

A tiszt: Kimerülés?

Az orvos: Súlyosan elterjedt tuberkulózissal.

A tiszt: A nyavalya a pofájába! Most már nem kellett volna sok, s kiderítem a kapcsolatot.

Az orvos: A kórház után. Ha ugyan túléli.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés