...arctalan bírákra bízta vakon a sorsát...

Meg van már öt éve is, hogy Jim várta az igazságot. Kárpótlásul az élete tönkretételéért szomjazta a jogszerűséget, hiszen évekkel ezelőtt őt érte sérelem, amikor megváltoztathatatlanul új sínekre jutott az élete, sínekre, amelyek már nem vezettek a jövő felé.
Ha eszébe jutott a per, nem fért hozzá kétsége sem, a törvény őt fogja védeni. Állítólag jogállamban élt, ahol számít az ember, és alkotmányos védelem alá esik a becsület.
Képzeletében, mint egy védelmi háló, mindig is jelen volt a jog, amely egy napon, a bajban majd megóvja őt.
Törvénytisztelő ember volt. Nem hívta ki sosem maga ellen a sorsot. Hitte, hogy a törvény betűje őmellette áll. Biztonságos illúzió volt.
Hitt az igazságszolgáltatásban, talán azért, mert soha nem volt még dolga vele. Az ő perében olyannyira nyilvánvaló volt az igazság, hogy kétség sem férhetett hozzá.
Türelmesen várta hát a jog malmainak lassú őrlését, és nem is sejtve, hogy nem őmellé, hanem a rágalmazó oldalára áll majd a törvény, kötelező erejével, és szavának visszavonhatatlan súlyával.
Nem hitte volna akkor, hogy semmit nem számít majd a tönkretett élete, a fájdalom, és a sérelem. A fő szempont lesz az írott papír értelmezése, jogcímek feltörő, és értelmezhetetlen kuszasága, nem lesz különösebb jelentősége az életszerűségnek, a logikának, és persze az igazságnak.
Ismeretlen arcok döntenek majd egy napon a sorsa felett, bedarálják, kioktatják, és kötelezően utasítják. Nem, ezt nem gondolta át.
Törvény és igazság. Nem gondolta volna, hogy ez két fogalom lenne, és nem egy és ugyanaz.
Egészen addig az ominózus napig, amikor szolgáltatták neki a törvényt.
Jogcímekre hivatkoztak, egy és ugyanazon ember különböző minősítéseire, ami felfoghatatlan volt a számára, mert a becsületét, az életét egy ember tette tönkre, függetlenül attól, hogy abban a percben mi volt a beosztása, és a minősége. Az embert tetteinek összessége határozza meg. Ez a minősége. De nem.
Azon a baljóslatú, nyári napon, amikor az egész elkezdődött, még nem sejtette az emberek oktalan rosszindulatát, és azt sem, hogy valaha dolga lesz a törvénnyel, amely nemhogy nem védi meg, hanem még lök rajta egyet a lejtőn.

Jim története egyszerű volt, mégis megbillentette, és aláásta az egész életét. A baj kezdetében az első lépcsőfok, egy reklamáció volt a munkahelyén. Így indult az egész.
Egy banális, és kisstílű rágalom. Jim nem is vette igazán komolyan. Egy fiatal nő, aki vak öntudatában, és vélt sérelmeiben betelefonált és panaszt tett ellene a főnökénél. Koholt vádaskodásai elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy elveszítse az állását. Két évtizede egy munkahelyen dolgozott, és mindenféle probléma nélkül állt helyt, most mégis a bizonyítatlan rágalmak áldozatává vált. Mentegetőzni nem is próbált, hiszen ott volt mögötte húsz évnyi szolgálat, ékes bizonyítékaként a megbízhatóságának. Nem érezte szükségét a magyarázkodásnak, hiszen patyolat tiszta volt a lelkiismerete.
Még aznap rendkívüli felmondással a főnöke elbocsájtotta. Talán csak indokra várt, amikor kiélheti Jim felé latens gyűlöletét. Úton útfélen elhíresztelte a reklamáció alapjául szolgáló koholt történetet. Jim becsülete besározódott.
Nem talált többé munkát. Az emberek hátat fordítottak neki, és nem fogadták a köszönését. Családos ember volt, kisgyerekkel, és feleséggel. Férfiúi önérzete azt diktálta volna, tartsa el önmagát, és a családját. De attól a naptól kezdve csak egy munkanélküli volt. Igaztalanul besározott becsülettel.
Tudta, nem moshatja le a törvény ereje a szégyenét, de az igazságba kapaszkodott kétségbeesetten. Már csak a becsületét akarta visszaszerezni.
Voltak szkeptikusok, akik azt mondták lehet, hogy csak jogot fognak neki szolgáltatni, igazságot nem. Arctalan bírákra bízta vakon a sorsát.
Kölcsönöket vett fel, abban a biztos hiszemben, hogy megnyeri a pert, és abból majd törleszthet. Ügyvédeknek, bíróságnak. Eladósodott.
Az anyagi nehézségek nézeteltéréseket hoztak a házasságába. Sok, és felesleges feszültséget. A kapcsolatuk megromlott. Az igazságba vetett hite, naivságnak, sőt talán bárgyúságnak tűnt a felesége szemében. Valami végérvényesen elveszett. Törvényszerű volt a válásuk.
Aztán eljött a tárgyalás nagy napja. Tanúk is voltak, akik értesültek Jim főnökétől a rágalmakról.
Első fokon a bíróság úgy ítélte meg, valóban súlyosan sérültek Jim személyiségjogai. A férfi ólomsúlyoktól szabadult meg, bár a régi életét már nem kaphatta vissza, leolvadtak róla a szégyen stigmái, amelyek láthatatlanul, de érezhetően ott égtek a férfi homlokán. Ártatlanságát kimondták végre.
Rengeteg idő elmúlt, de megérte ez a megkönnyebbülés. Lebegett a föld fölött a boldogságtól. Sokat várt az igazságtól. Megújulást. Újra munkahelyet, családot, és békességet.
Felhívta az örömhírrel a volt nejét. De az asszony hangjában megérezte a fáradtságot. Hiszen régen kezdődött. Öt éve már!
De nem sokáig tartott Jim öröme. Volt főnöke megfellebbezte az ítéletet. Másodfokon megállapítást nyert, hogy igazgatói minőségben rágalmazta meg Jimet, így magánszemélyként nem vonható felelősségre. A rágalmazás tényét nem vitatta senki. Jim mégis elveszítette a pert.
Aztán levelet kapott a végrehajtótól. Több százezres összeg szerepelt benne, amelyet a főnöke Jimtől követelt, a felmerült per és ügyvédi költségeiért. Végrehajtást kezdeményezett ellene.
Mivel jövedelme, állása többé nem volt, egyetlen vagyonán, egy húsz négyzetméteres garzonon indították el a végrehajtást.
Aztán újra fenyegető levelet kapott az adóhatóságtól.
Haladéktalanul követelték, egy összegben az igazságszolgáltatás díját. Köteles azonnal fizetni, hiszen szolgáltattak neki.
Igazságot.