...ez mire volt jó?...

4.


Tibor szerint Dorina csak beképzelte magának, hogy Mária néni nem szereti őt. Nem volt a férjében semmilyen objektív meglátás.
Ami az asszony számára a legfájóbb volt, hogy ő egy rosszindulatú, és utálkodó emberré vált Tibor szemében. Mária néni pedig, szívére tett kézzel, könnyes szemmel adta a jóságos öreg nénit. Mert hát minden, ami történt, félreértés volt. Dorina rosszhiszemű gondolkodásának az eredménye.
Dorina nem tartotta magát rosszindulatú embernek, és nem tudott azonosulni azzal a nővel, akinek a férje szemében látta magát.
Az a tény, hogy néhanap, ha Tibornak segítségre volt szüksége, és anyja azt felelte:- Van, de nem adok!-, vagy, hogy:-Öregeknek minek!- valahogy mind a figyelmén kívül esett. Huszonnyolc évesek voltak akkor.
Pedig Dorina tisztelte volna önmagában csak azért a tényért, ha nyilvánvalóan a fia mellett áll. De nem így volt.
A jóban, rosszban ígéretéből Dorinának csak a rossz jutott, ha Tibornak fizetnivalója, vagy bármilyen anyagi felelőssége volt, fizethette ő, de ha jót is hozott az élet, Mária néni, és Tibike igényt tartott rá. Ha ezt az asszony néha szóvá tette, egyből irigynek, gonosznak, pénzsóvárnak titulálták. Végül is Mária néni szerint, semmi köze nem volt Tibor bevételeihez, csak ha fizetni kellett, akkor volt a felesége.
Tibor nem látta át, hogy egyedül marad, ha elveszíti a felesége szeretetét.
Valójában semmit sem csinált, de azzal a viselkedéssel, hogy soha nem tette szóvá anyja tetteit, hallgatólagosan a cinkosává vált. Dorina félt attól, hogy majd egy napon az érzései férje iránt, azonosak lesznek a Mária néni iránt táplált gondolatokhoz.
Próbált még tenni ellenük, hiszen örök kötelék volt közöttük a kisfiú, a közös gyermekük. Szerelemről már szó sem volt. A legjobb az lett volna, ha képesek egy normális hétköznapi közös életre. De elindult kettejük között egy megállíthatatlan folyamat, ami alkalmatlanná tette mindkettőjüket arra, hogy együtt éljenek. Tiborban felépült egy torz és téves kép a feleségéről, ami halvány utalásként, minden tettében, mozdulatában jelen volt. Elég volt csak elszórni Mária néninek a magokat, most már fejlődtek maguktól.
És Dorinában kialakult valami kóros bizalmatlanság Tibor iránt, lassan egy kalap alá vette a férjét, Mária nénivel. Így volt ez törvényszerű.
Mária néni, a Tibike iránt mutatott, és tüntetően demonstrált szeretete, is csak egy eszköz volt arra, hogy bizonyítsa a jóságát Tibor előtt.

Amikor Tibike barátnőt hozott a házhoz, Mária néni nem győzte hangsúlyozni a boldogságát. Dorina minden dicsérő szót a talpraesett és csodálatos barátnőről, Barbikáról, sértésnek élt meg.
Tibor szemmel láthatóan örömmel vette tudomásul Tibike nagyszerű választását. Aki az anyja ízlésének ennyire megfelel, az csakis imádni való lehet.
Dorina, bár többször is szentül megfogadta, hogy elkerüli Tibor anyját, eleinte sokszor megszegte ezt az elhatározását. Aztán új be nem tartott fogadalmak jöttek. Tibor újra és újra meggyőzte őt, hogy az ő agyszüleménye és képzelgése az egész, Mária néni igen is szereti a menyét. Ő egy jóságos néni, és vele, Dorinával van a baj. Dorina lassacskán elfogadta azt is, hogy ő a hibás a kialakult viszonyért, ahogyan férje szemében hibás is volt.
Annyiszor hallotta már, hogy ő a rossz, az irigy és a féltékeny, hogy egy idő után, hajlamos volt önmagát hibáztatni. Hiszen Tibike barátnőjét, Barbikát, dicsérte anyósa egyfolytában, és sürgette az esküvőt. Nyilvánvalóan teljes mértékben szerette az unokája barátnőjét.
Csak Dorina vette ezt sértésnek. Mert rossz a természete.
Minduntalan arra gondolt, őt nem fogadta el anyósa sohasem, nekik is volt esküvőjük, amit egyszer le kellett mondani Mária néni tiltására,és ki kellettek kérni újra Tibor iratait, mert nem adta oda őket, csak később, évek múltán, amikor már rég összeházasodtak a háta mögött.
Itt már a sérelmek önálló életre keltek.
Dorina azon kapta magát, hogy egyfolytában összehasonlítgatja magát Barbikával, aki ebédmeghívást kap Mária nénitől, akit minden látogatásakor teli szatyrokkal, és nagymama lekvárokkal lát el az anyósa, és aki már néhány hét alatt szinte családtag lett. Nem tudta Barbikát sem szeretni ezért. Valóban irigy volt, és szégyellte ezt az érzést.
-Mert Barbika megadja az időseknek a tiszteletet. Nem úgy, mint te.-mondta Tibor.
Dorina le volt sújtva. Tehetetlen volt már az eseményekkel szemben.Egyszer egy Barbika dicshimnusz közepette megkérdezte anyósát, őket miért nem hívta meg soha az életben például egy ebédre.
-Irigy vagy?-hajtotta félre a fejét Mária néni.
-Bevenné a hasad mi? Lásd már be végre, hogy ideje lenne leszállnod a családomról!
Dorina felforrt.
-Tényleg azt akarja, hogy váljunk el? El fogok maga miatt, a fiától válni.
Mária néni pattogni kezdett, a haja fel-alá repkedett. Dorina arra gondolt, focidrukkereknél látni ilyesmit, ahogyan ugrálva, és ritmusra kiabálta.
-Váljál el! Váljál el!
Dorinánál ekkor elszakadt a cérna. Felpattant és szándékosan felborított mindent. Mármint a vázát a szalmavirággal, meg néhány kacatot, ami az üres asztalon volt. Régóta lógott ez a levegőben, de most kitört a botrány.
Mária néni, akár a vércse, vijjogott.
-Híjj!-közben a fiára tekintgetett, kéjes vággyal az arcán, várta, hogy a fia igazságot szolgáltat majd, és őmellé áll, nem tűrve el Dorina tiszteletlen, és eget rengető viselkedését.
Tibor ideges volt, de nem szólt semmit. Megragadta Dorina karját, és kivitte az autóig. Az ülésbe rántotta és gázt adott. A kisfiú rémülten rohant a szülei nyomába. Szikrázott a levegő. A kisgyerek sírt.
-Most ez meg mire volt jó?-kiabálta a férje. Haragudott Dorinára.
Tényleg, ez most mire volt jó?



Folytatása következik...