Egy lombos fa alatt karcsú, szőkehajú lány ült...

Párizs dombján 1992.

Vaníliaszag terjengett a Montmartre lapos lábainál. Az illat kígyóként tekergett ki a süteményeket árusító kis bolt nyitott ajtaján. Átölelte, magába olvasztotta a dombra igyekvők egy csoportját, akik tarka kavalkádban bandukoltak felfelé. Egyesek nem tudván ellenállni a varázslatos készítményeknek, vásároltak az arany árával vetekedő édességekből, hogy azután átadhassák magukat a csemegézés magasztos érzésének.

Arrébb egy halványkék homlokzatú saroküzlet kirakata hívogatott. A taligakerék nagyságútól a miniatűr méretig, minden létező alakú, fajtájú sajttal telepakolt kínálatával  kellette magát. "Inyencek sarka", ez állt a cégtáblán.

Kanyargós kis utcákon, bazárok mellett, letűnt korok fényesítette kockaköveken haladva, félúton következett a festők tere. Mindenütt, amerre a szem ellátott, nagyképek, kisképek állványokon, korláton, fák törzsén, még az aszfalton is. A nyüzsgésben árusok, érdeklődő ténfergők, alkotó művészek sokasága vegyült egymásba. Zsongott, szinte pulzált a végeláthatatlannak tűnő terület. Egy lombos fa alatt karcsú, szőkehajú lány ült keresztbetett lábakkal, szemben vele a mester. Apró mozdulatokkal igyekezett átvinni vászonra a szép, enyhén oldalvást néző szemek pillantását, mögötte botcsinálta műértők karéja figyelte a semmiből eltűnő,  lassan kirajzolódó arcot. Arrébb egy kiabáló árus vonta magára a figyelmet, hosszú pálcájával kirakott képeire mutogatott, folyamtosan hadarta nondókáját, időnként karonragadva az arra járó bámészkodók valamelyikét. Jónéhány lépcső után a kaptatók csoportja a Sacré Coeur bazilika előtti fennsíkon találta magát. Szétszéledtek, néhányan a szent épületet járták körbe, miközben lágy harmonikaszó hullámzó akkordjai hívogattak.

Ősz, szakállas zenész, kockás ingben, az ódon kőkorláton ülve húzta-vonta  kopottas hangszerét, hálás mosollyal fogadta tekintetével követve, a lábánál ásító kalapba hulló  adományokat. Színes, csővázas székek tucatjai vették körül, várva hátha  valaki helyet foglal bennük a fárasztó út utáni szusszanásra egy keveset.

Enyhe, langyos szél  lengedezett,  simogatta a kiváncsiskodó arcokat, női frizurákat borzolt és mintegy ráadásként belekarolt a melódiába.

Egyszercsak űrrobotra emlékeztető táncos tűnt fel a tér egyik lánccal körülfogott sarkában, és váratlan mozdulattal kézen állt, miközben nyelvét kiöltve grimaszolt a bámészkodóknak. Aztán változott a kép. A karcsú, fényesen feszes, ezüstszín ruhájú férfi leereszkedett, majd lassított felvételű mozgást utánozva hosszan, élethűen, kockáról-kockára mozdította testét, akár egy gép, amiért az emberek tapsolni kezdték, egyesek pénzt  dobtak elé a földre.

A tér közepén akár egy műalkotás, feketeruhás, fehérre púderral kent arcú pantomim figura állt kalapban. Mozdulatlanságba meredt, előtte papírdobozka. Az arca néha megremegett, főleg ha valamely szemtelen rovar megpróbált landolni rajta. Élő szobort játszott, bárki alakíthatott tartásán, és ezt némi pénzzel jutalmazta. Kopasz, alacsony férfi csibész módon a földre ültette, és egy nyitott esernyőt adott a kezébe, de ez a meglepő furdulat sem lepte meg a az élő bábut. Néha kacsintott a rizsporos ábrázatból előre néző szem, ha megcsörrent a dobozban a belejtett érme.

Vékony, öreg néni egy kisasztal mögül, összecsavart papírtölcsérekben madáreledelt árult. Fiatal fiúcska állt előtte, aki talán az unokája lehetett, nyitott tenyerébe téve a szárnyas csalogatót, éles füttyögéssel hívta barátait. Verebek tucatjai lepték el a gyerek kezét, vállát, fejét, szinte elborította a sok apró, barna szárnycsapkodó kis test. Nevetve állt mellé a néhány férfi és nő, a csiripelő madárhad őket is ellepte, kiragadva  kezükből egy-egy magot. 

A kockás ing meglebbent, és pár pillanattal később a Marselles traktusai alakultak a billentyűk alatt, amint az öreg feszes állásban átszellemülten játszani kezdett. A tömeg egyre inkább elérzékenyült, mind hangosabban, kórusban énekelte a himnusszá lett forradalmi dalt.

Odalenn, az Eiffel torony feletti fehér foszlányfelhők szélén a kis, kétfedeles repülőgépet mintha elérte volna a ritmus, rótta a köröket a karcsú, égretörő építmény, és a hegyről őt bámulók tiszteletére.