A reluxa ferdén feszül a középső ablakban, a két szélsőben leeresztve pihen. Sarokban bontási törmelék vár összesöpörve a további sorsára. Még meleg a radiátor az átépítés alatt álló folyosón. Állok az ablakban, és a kinti fagyos szélben siető embereket nézem, akik próbálnak elbújni vastag kabátjukban. Megkeresem a számod a telefonkönyvben, és megnyomom a zöld gombot...

Kicseng a telefonod... egy... kettő... három... Számolom a csengéseket, mert ötödik után bekapcsol a hangpostád. Veszettül dobog a szívem... négy... talán el kellett menned valahová, máris keresem a mentségeket, hogy miért nem vagy a megbeszélt időben telefonközelben... 
- Szia Kicsim! - hallom meg végre a hangod az ötödik csörgés előtt, amitől máris a levegőbe emelkedem. 
- Szia Andorom! - mosolygok a telefonba.
- Mi van veled? Jól vagy? 
- Igen... igen... - most már, hogy hallom, hogy mennyi gyengédség van a hangodban - teszem hozzá magamban. 
- És mit csinálsz mostanában? - érdeklődsz.
- Elvagyok... kalózcsapatot gyűjtök, flörtölök... 
- Flörtölsz???
- Igen, mert nagyon felhúztál. Tudom, hogy nem direkt, és szerintem észre se vetted. De nagyon megharagudtam, és mérgemben - vallom be kicsit szégyenkezve - összetörtem egy szívet is. 
- De mivel húztalak fel? 
- Azzal, hogy besokalltál, és szólhattál volna, hogy elúszol a tennivalókban, és nem lesz rám időd. 
- Én szóltam... - mondod halkan.
- Jó, de akkor nem fogtam fel, ne haragudj! - békélek meg egy pillanat alatt. 
- Mondd Kicsim, sokat elcsábítottál már? 
- Ó... csak egy párat... egyikkel randiztam is - vallom be.
- Tényleg? - lepődsz meg.
- Igen, de már ki is dobtam. Nem hasonlított hozzád eléggé...
- Jaj, ne hozzám mérd!
- Nem csak az volt a baj... - fogok bele - a nap minden szabad percében velem volt... mivel, hogy foglalkozott velem. De nem volt időm másokkal beszélgetni, se írni... 
- Hm...
- És itt volt a karácsonyi pályázat határideje is, és nem mentem semmire se vele. Pedig mindig mondtam neki, hogy be kell fejeznem. Csakhogy ő annyira akart törődni velem, hogy nem vette észre, hogy megfojt... Aztán tizennegyedikén találkoztunk. 
- Igen? 
- Igen, és tizenötödike volt a pályázat határideje. Nem is fejezem be, ha a barátnőm nem nyüstöl. De akkor nagyon rád koncentráltam, és megírtam. Azután elküldtem neked levélben. 
- Mondtam, hogy nyerni fogsz! - emlékeztetsz.
- Ezen szerintem csak én lepődtem meg - nyugtázom magamban. - A lényeg, hogy annyira rád hangolódtam, hogy minden végigfutott bennem, mintha az életem pergett volna le. Láttam, hogy nem lesz jó vele, mert csak bűntudatom lenne, és másnap könyörtelenül összetörtem a szívét.
- Hogy te milyen szívtelen vagy! - viccelsz velem.
- Veled nincs bűntudatom, mert... - keresem a megfelelő kifejezést, amit mondhatnék, ahelyett, hogy szeretlek, mert tudom, hogy nem szereted kimondani azt a bizonyos szót, közben, fel-alá járok a zöld-fehér mintás járólapokon. 
Türelmesen vársz, hogy mit fogok ebből kihozni.
- Szóval veled nincs bűntudatom, mert érzelmileg nagyon közel állunk egymáshoz - nyögöm ki végül kínkeservesen. - De ha már itt tartunk... fel kell neked tennem egy kényes kérdést.
- És mi lenne az?
- Tudod, amit a pályázatban írtam, az asszonyról, akivel beszélgettem az is igaz, nem csak a többi része, amikor együtt voltunk... Az a kérdés... azt kell megkérdeznem... hogy elképzelhetőnek látod-e, hogy együtt legyünk családként a jövőben mi ketten, vagy öten, vagy akárhányan? Tudom, hogy most minden a nyakadba zúdult, - hadarok tovább - és tudom, hogy nem akarsz belerángatni a gondjaidba, mert egyedül könnyebben megoldod, és nem is most gondoltam, de a jövőben... el tudod képzelni, hogy együtt legyünk mi? Akármikor a jövőben, akár öt év múlva, vagy bármikor?
- Hát akkor már biztos. Nagyon remélem, Kicsim. 
- Akkor jó - könnyebbülök meg végre - tudod a bizonytalanra nem tudok építeni.
- Arra nem. 
- Jó, akkor az elkövetkező öt évben kitombolom magam, majd addig flörtölök mással. 
- Hááát... na jó egy kicsit... egy kicsit flörtölhetsz... - mondod, mintha a fogadat húznák, és én elégedettem vigyorgok a hallatán.
- Tudod Andorom... összebarátkoztam egy korombeli sráccal és azt mondta, hogy bevonzom a férfiakat a személyiségemmel, és simán az ujjam köré csavarom őket.
- Nem csodálom...
- Csak téged nem tudlak az ujjam köré csavarni.
- Még ennél is jobban...

Boldog mosollyal csukom össze, és csúsztatom a zsebembe a mobilom. Az átépítés alatt álló meleg folyosóról kifelé haladva, hangosan kopog a csizmám a szürke járólapokon. A porta előtt álló emberek megfordulnak, és rám néznek. Mielőtt bolondnak néznek, a másik oldalra fordítom a fejem, hogy ne lássák felszabadult és boldog mosolyom, ami neked szól. Szeretlek... "Még ennél is jobban..."