22. fejezet.

 Szék.

Joachim, úgy gondolta, hogy megtréfálja a jelenlevőket.  Lovászfiútól elkérte a ruháját, és úgy jelent meg a többiek előtt. Ajtóban állt, Édesapja mérgesen néz rá.

-      Fiam, felöltöznél már rangodhoz méltó öltözékben.

-      Jól, van, megyek. De előbb…  

A Fiatal úr a vörös hajú, magyar lányt nézegette, nem tudta levenni szemé róla. Mikor Karola távozott, meglökte bátyát.

    -     Még mindig itt vagy? Hisz Édesapa mondta, hogy menj, és öltözzél fel!

    -     Jól van, megyek már. – válaszol Joachim

Testvérek távoztak a „csillag” szalonból.

Karola lement az udvaron álló hintóhoz, s kivett egy ládikát, benne egy római korabeli tőr volt. Tudta, hogy Édesapa ennek fog örülni, mert növeli a gyűjteménye darabját. Tőr leírása egy hadvezéré volt, de nem tudni, hogy kié, mert a pengén ez nem látszódik, csak némi sejtelmes betűk utalnak rá, hogy egy hadvezéré lehetett. Boldogan vitte fel Édesapjához, aki a fegyverek mellett a kór pénzérméit is gyűjtötte.

„Szalon” bejáratánál észrevette, hogy Emese a szeretett Édesapa ölében ül, és hevesen csókolóznak. Karola elszégyellte magát. Legszívesebben a tőrt beledöfte volna Emesébe, de elvetette a gondolatát. Egyre erősödött Karolában a gyűlölet Emese felé.

De, nagyon mérges volt, csak a józan esze térítette el a gondolattól.  Eszébe jutott Édesanyja, tudta, hogy a hiánya mély sebeket hagyott Édesapjában. Aki teljesen megváltozott. Ezért nem szólt semmit csak halk zümmögéssel jelezte, hogy jelen van.

    -     Bocsánat, hogy zavarok, de hoztam Édesapának valamit, amit szeretnék átnyújtani.

Fiatal lány kiszáll Eugén öléből. Karola átnyújtja a ládikát. Eugén kinyitja, és nagyon megörül a tartalmának. Tőrt hosszan nézi, és centiről, centire megvizsgálja. Szemével élvezi a finom kidolgozás, penge csillogását, ahogy visszaveri a Hold fényét. Mosollyal nyugtázza, hogy a fegyver az övé.

    -    Köszönöm lányom. Ez egy értékes darab, egyik legszebb a gyűjteményemnek.  Ne mondj semmit, tudom, hogy mi jár a kisfejedben. Ismerlek.

Közben fia, Joachim is megérkezett, ünnepélyesen felöltözve, leül az asztaltársasághoz, zsebébe nyúl, és kivesz egy papírdarabot, melyen a „szék” le van rajzolva.  Hölgyek is kíváncsian nézik a rajzot. Látják, hogy egy szék, de nem értik. Fiatal úr látja, a kérdező tekintetett, és elmagyarázza, hogy miről van szó.  Közben lenéz az udvarra, és kiabál Jánosnak.

    -     János, elhozta?

    -     Igen, Fiatal úr.

    -     Akkor kérem, hogy mutassa meg Édesapának. Tolja oda a fényre, utasítja az ügyes kezű mesterembert.

Jöjjön, Édesapa lemegyünk, és megnézzük a János alkotását. Kérem, hölgyek, ha kíváncsiak, akkor kövessenek minket.

Joachim, segít Édesapjának, felállni, és lemennek az udvarra. Eugén beleül a kész alkotásba, finoman megfogja a karfát, megérinti a kerekeket, ízlelgeti a székét. Emese, és Karola mosollyal jelzi, hogy az idős Grófnak, hogy ők is boldogok, és együtt örülnek.

    -     János, köszönöm. Mondja, és működik?

    -     Hát persze, engedje meg, hogy elmagyarázzam a kerekesszék működését, ami mostantól már az Öné, Gróf úr!

    -     Kipróbálom!

Eugén megy egy kört az udvaron. Boldog, hogy most már a mankót nem kell használnia.

-        Ez igen, sikerült. Látják, hogy sikerült, és már tudom hajtani a kerekesszéket.

-         Csak lassan, Édesapa, lassan. – inti Édesapját Karola.

Gróf órákig körbe – körbe karikázott az udvaron. Már annyira jól meg tudta hajtani, hogy a lejtőn elengedte a kerekeket, és a szék gurult a bejárati tölgyfa kapu felé. Bódog, ezt észrevette, és rohant a Gróf után. Szerencsére a kapu előtt egy méterrel megfogta a széket, erős kezeivel visszatartotta.

Eugén, nagyon megijed. Nem tudta, hogy hogyan fékezze le a kerekeket.  Mikor Bódog megfogta a széket, azonnal, tudta, hogy mi tévő legyen.

-        Köszönöm, Önnek fiatalember. De, magát nem ismerem. Itt dolgozik nálunk?

-        Igen, Gróf úr! Jánosnak segítek a munkálatokban, hogy minél hamarabb készen legyen velük.

-        Ez, derék, köszönöm a segítségét.

Gróf, már hajtotta a széket az épület bejárata felé. Útközben, mikor mindenki előtt elhajtott, odaszólt a társaságnak.

-        Jó, éjt mindenkinek!

-        Önnek is, Gróf úr. – szólalt meg János.