Ez a történet a környezetünkben bármikor megtörténhet...

Egy szál gyufa

Állt az ajtónak támaszkodva, benyúlt a zsebébe, és elővette a gyufát. Könnyektől feldagadt, hunyorgó szemével lassan körülnézett. Csaknem minden, amiért életében dolgozott, itt volt előtte. A ház, a berendezés, minden.

Amikor összeházasodtak, együtt elhatározták a férjével, bele- mennek egy építkezésbe. Valahol lakni kell, ahogy a fáma mondja, és ő nem akart senki nyakán élősködni. Sok segít- séggel, még több hitellel, az otthon lassan elkészült. Ahogy hívta: a "fészek". Nagyon szeretett a kis házban tenni-venni, tavasztól őszig ott volt az aprócska kert is. Bár nem mindig maradt ereje foglalatoskodni vele, a munka és a háztartás mellett. Egy szu- permarketben dolgozott árúfeltöltőként, sokszor napi tizenkét órát. Mégis boldognak érezte magát, teljesen kitöltötte az életét az otthon, a férje, meg a gyerekek. Ebben az időben nem cserélt volna senkivel.

Mintha valami neszt hallott volna. Pedig biztosan alszanak már a lányok. A gyerekszoba felé fordult, de mivel minden csendesnek tűnt, lehajtott fejjel tovább merengett.

Ahogy teltek az évek, kezdtek a dolgok megváltozni. Szépen lassan, ám biztosan tova párolgott a kezdeti eufória, maradtak a szürke, megfáradt, állandó hajtással teli hétköznapok. A kedves szavak helyét hangoskodás, a gyengéd érintéseket az elutasítás váltotta fel. Ahogyan egy kolléganője szokta volt mondani: "na ja, az érzelmeket feleszi a rohanás".Mégis reménykedett, pedig a ”fészek” szálai már elkezdtek szakadozni.Férje egy jómenő kőműves mellett dolgozott, keresett is szépen, csakhogy elkez- dett inni. Belevitték a munkatársai, és nem tudott, vagy nem akart ellent mondani. Eleinte csak hétvégén, később már szinte minden nap kapatosan jött haza, olyankor kiállhatatlan volt. Mivel egyre többet költött italra, mind kevesebb maradt a családnak. Megkezdődött az eleinte csak ideiglenesnek tűnő, később állandósuló játék: " mit fizessünk be, és mi maradjon el?" jegyében. Banki elutalási bizonylatok, sárga csekkek, háztartási kiadások, ezzel folyt a pasziánsz. Persze soha nem jött ki úgy, hogy minden tartozás lap eltűnjön, vagyis gyűltek a hátralékok. El kellett döntenie, mit fizessen, és mi az, ami "ráér". A férfi akiért korábban az életét adta volna, magára hagyta a problémákkal. Egyre jobban úrrá lett rajta az alkoholizmus, mind kevesebb pénz látott tőle. Végül, sok-sok veszekedést követően, végleg egyedül maradt. Párja úgy ment el, ma sem tudja hol van. Az elmúlt évben nem lehetett a nyomára akadni, pedig már a rendőrség is kerestette. Erdélyi, valószínüleg visszament Romániába, vagy ki tudja. Maga mögött hagyott mindent, pusztán az italozási életvitel folytatása kedvéért. Nehezen értette meg, hogy tulajdonképpen kinek is szülte a gyerekeit. A gondok fokozatosan úrrá lettek rajta. Lépésről lépésre temették maguk alá, az egyre növekvő pénzügyi nehézségek.Eluralkodott a lelkén a kétségbeesés. Depresszió?  Soha nem folalkozott ilyen, és ehhez hasonló gondokkal, nemis tudta mi az, azt viszont érezte, állandóan fél. Kezdett rettegni mindentől.

A nesz megismétlődött. Akkor vette észre, hogy benn maradt a macska, aki kaparászásával jelezte, kimenne. Éjszakára ki szokta engedni. Kinyitotta az ajtót, az állat kiszaladt.

Jobb, ha kimegy.

Elkezdődtek a bajok.

Először a vizet kapcsolták ki, kénytelen volt vödrökkel hordani az utcai kútból. Később a magas hátralék következményeként a gázt is kikötötték, "szerencsére" kora nyáron. Beszerzett egy propán palackot, mert főzni ugye csak kell. Következett a villany, kijöttek a szerelők, és elvitték a mérőórát, ott maradt elektro- mosság nélkül. Az egyik jólelkű szomszédja ideiglenesen meg- engedte, vigyen tőle áramot. Jólelkű lévén, nem fogadott el érte pénzt. Persze ő csak este merte használni, nehogy azt a látszatot keltse, ha ingyen van akkor gyerünk, használjuk nyakló nélkül. Sanyarú volt ez így. Legnagyobb gondja mégis a hitellel támadt, azzal a hitellel, amelyet házépítéskor vettek fel a banktól. Amikor a pénzre szükség volt, a legjobbnak tűnő ajánlatot választották, az alacsony kamatú deviza hitelt. Ha semmimást, de a törlesz- tést mindig befizette. Inkább mindent megvont magától, de azzal soha nem maradt volna el.

Nézegette az elővett skatulyát. "Kössön életbiztosítást", olvasta. – Ezt az életet biztosítsam? – kesergett magában. Felnézett a mennyezetre úgy, mintha mindent a teremtőn kérne számon.

Az élet vasfogú eseményei hamarosan újból próbára tették. Banki részletei a válság következtében csaknem a kétszeresére nőttek. Nem is értette, hogyan lett az ötven-nyolcezerből, száz- hétezer. Hetente megjelent az ügyintézőnél, átütemezéseket, fizetési könnyítéseket kért, olykor sikerült valamit elérnie, máskor nem.  Végül a tartozás mértéke már kezelhetetlenné vált, egy napon értesítést kapott a pénzintézettől, felbontják a hitelszer- ződést, a tartozását pedig jelzálogként ráterhelik a házra. Megtudta, ha nem sikerül rövidesen kiegyenlítenie a követelést, ki fogják lakoltatni, és a "fészket" elárverezik. Minden  igyekeze- tével azon volt legalább ne éhezzenek. – Majd csak lesz valahogy. – Ezzel vígasztalta magát. Komoly erőfeszítésébe került lányai előtt erősnek látszania, ne vegyenek észre semmit ebből a rettenetből.  Gyógyszereken élt, lefogyott, szinte árnyé- kává vált önmagának  Jött az ősz, valahogy összekapart annyi pénzt, sikerült a gázt visszaköttetnie, hogy legalább fűtésük legyen.De a vasfogú tovább csavart egyet, az amúgy is szoros béklyón. Erre nem számított, nem is mert még csak gondolni sem rá. Amit biztosnak hitt, az az állása volt. Aztán jött az új igazgató, vele az új elképzelések, amelybe ő valahogyan nem fért bele. Felmondás, egy kevés végkielégítés, és utca. Sikertelenül próbált elhelyezkedni. Ezt már nem tudta elviselni, elszakadt benne valami. Naponta figyelte, amint a házi kasszának kineve- zett desszertes dobozból, szépen lassan elfogy a pénz. Érezte, ahogy ugyanigy fogy a maradék életereje is. Az utolsó fillérjeiből estére mindenféle finomságot összevásárolt, gyerekei azt hitték ünnep van, elszoktak az ilyesmitől. Miután mindent megettek, és megittak, lefektette őket. aztán lement a pincébe. Megelégedéssel rúgta félre a dobozt, amiben a tartozási bizonylatokat, kifizetetlen csekkeket tartotta, és amelyek most ott hevertek a lejáró mellett a földön. Tegnap cipelte le oda, nincs már rájuk szüksége.

Sziszegő hang hallatszott, ahogyan a kazán melletti gázcsonk elzáróját ütközésig elfordította. A máskor oly rövid út öt percébe telt, ahogy lépcsőről lépcsőre lépve feljutott a földszintre. Minden ablakot és ajtót gondosan bezárt. Méltatlannak érezte az életet, miért pont vele történik mindez? Magára maradt, és úgy érezte, a problémát már csak egyféleképp oldhatja meg.

Várt egy ideig, aztán megérezte az orrában a jellegzetes szagot. Ellépett a nyitott pinceajtótól, és kitört belőle a zokogás. Emlékei szerint, ha rosszat csinált gyerekkorában, az apja így dorgálta: "kihúzod a gyufát!"

– Mikor csináltam rosszat? – Folytak a könnyei, ahogy ezt kérdezte magától. Hirtelen megmerevedett.

Kihúzott egy szál gyufát, és az sercenve futott végig a doboz oldalán…