BENCE:      Már nem azt az ajtót, hanem a bejáratit.

DÓRA:        Gondolod, hogy sikerülhet?

BENCE:      Mindjárt kiderül. (Átmegy a színpad átellenes oldalára, és teljes erővel nekifut az ajtónak. Csak a vállát veri be, az ajtó meg sem mozdul.)

DÓRA:        Ajaj! Jól vagy?

BENCE:      Persze! Ugyan már! Majd növesztek másik csontot.

DÓRA:        Gyere már! (hozzá ér a vállhoz, a fiú felkiált) Ennyire fáj?

BENCE:      Igen. Nagyon.

DÓRA:        Lehet, hogy kiment a vállad. Akkor viszont vissza kell tenni. Ne izgulj! Nem fáj, legalábbis egy-két nagyobb ordítással meg lehet úszni.

BENCE:      Már nem is fáj annyira. Sőt, egészen elmúlt.

DÓRA:        Képzelem.

BENCE:      Amúgy mi volt ez az orvosi diagnózis?

DÓRA:        Nem tudom. Úgy ösztönösen jött, azt hiszem.

BENCE:      Még egy emlékfoszlány?

DÓRA:        Nem tudom.

BENCE:      Lehetséges lenne, hogy valami illegális orvos vagy?

DÓRA:        Illegális orvos?

BENCE:      Vagy hentes.

DÓRA:        Erre miből jöttél rá? (vállon üti a fiút)

BENCE:      Jaj, jaj! Csak azt mondtam, hogy múlt a fájdalom, nem azt mondtam, hogy már nem fáj.

DÓRA:        (közben a fiú vállát ütögeti) Lehet, hogy mégis csak az illegális szakértelmemre lesz szükséged?

BENCE:      Nem, azt nem hinném. Jól vagyok, illetve leszek, ha nem ütögeted tovább a vállam!

DÓRA:        Jól van, jól van. Befejezem. Csak ez olyan vicces.

BENCE:      Fura egy humorod van.

DÓRA:        Na jó. Befejezem! Mutasd!

BENCE:      Szó sem lehet róla!

DÓRA:        Nyugi, nem fogom kicsavarni a csontjaid, vagy ilyesmi.

BENCE:      Biztos?

DÓRA:        Biztos! (Bence hagyja, hogy Dóri megnézze a vállát.) Ez csúnyán megzúzódott. De azért meg fogsz maradni.

BENCE:      Ez volt aztán az aggódó szerelmes kedvelt mondata. Megmaradsz! Ennyit a szerelemről.

DÓRA:        Jó! Talán kicsit nyers voltam drágám.

BENCE:      Mindjárt máshogy hangzik. Amúgy elfogadom a bocsánatkérést.

DÓRA:        Férfiak!

BENCE:      Nők! Azért a jó szándék meg volt. Legalább tudjuk, hogy más módot kell találnunk.

DÓRA:        Más módot.

BENCE:      De szép gyűrű. Kitől kaptad? (Dóri leveszi a gyűrűjét, és odaadja Bencének.)

DÓRA:        Anyukámtól. Mikor felvettek a középiskolába. Régen kinéztem már magamnak és állandóan megakadt benne a szemem, ha az ékszer üzlet felé sétáltunk. Aztán egy nap eltűnt. Tisztán emlékszem. Oda mentem a kirakathoz, de már nem volt ott. Már nem volt ott. S rá két hétre előkerült. Hihetetlen érzés volt. Azóta szinte le sem vettem.

BENCE:      Szép történet.

DÓRA:        Igen, az. (A gyűrű leesik és begurul az ágy alá.) A gyűrűm!

BENCE:      Oh, jaj de ügyetlen vagyok. Mindjárt kiszedem, jó?

DÓRA:        Kérlek Bence! Keresd meg! Sokat jelent nekem.

BENCE:      Nyugodj meg! Mindjárt megtalálom. (Bemászik az ágy alá.)

DÓRA:        Na?

BENCE:      Még nincs meg! Csak por és mocsok van itt! Na! Na! Találtam néhány papírt. (Kidobja az ágy mellé, Dóri felveszi és elkezdi olvasni.)

DÓRA:        Na lássuk, miféle papírok ezek!

BENCE:      Megvan! Megvan! Megvan! (Kibújik az ágy alól a gyűrűvel, a lány halálsápadt.) Itt van, a kicsike! Na, mi történt? Megint rosszul vagy?

DÓRA:        Én?

BENCE:      Van itt még más is a közelben?

DÓRA:        Ezt olvasd el!

BENCE:      Miért, mi ez?

DÓRA:        Csak olvasd el! (ingerülten) Gyerünk! Olvasd már!

BENCE:      Jó, jó. Olvasom. (néhány másodperc csend) Hát ez nem jó! Mikori a dátum?

DÓRA:        Nem sokkal korábbi. A tavalyi esztendőben írták.

BENCE:      Egek. Várj! Nyugodjunk le! Olvassuk el még egyszer, higgadtan. Hátha valamit félre olvastunk.

DÓRA:        Jó. Olvassuk.

BENCE:      Akkor olvasom. (olvassa) Már három napja vagyunk itt. Nem tudjuk, hogyan, és mi célból kerültünk ide. Semmire nem emlékszünk az elmúlt napokból. Nem tudjuk mi történt. Még kétségbeesve keressük a válaszokat, de már nem sokáig. Estére el fog fogyni a joghurt. Ki tudja mi fog történni velünk.

DÓRA:        Dezsavű! Na és utána?

BENCE:      Megszakad a levél. Ennyi.

DÓRA:        Ennyi. Nekünk is ennyi. Mi lesz most velünk?

BENCE:      Nem tudom. De közeleg ismét az este. Meg kellene ennünk az utolsó vacsoránkat, nem?

DÓRA:        Utolsó vacsora? Legyen! Együk meg. (Bence kinyitja a hűtőt. Üres.)

BENCE:      Persze, ha lenne mit. Inkább azt mondom, csak képzeljük el.

DÓRA:        De én éhes vagyok!

BENCE:      Ne! Ne mond ezt! Mond azt, hogy nem vagy éhes.

DÓRA:        De éhes vagyok.

BENCE:      Kérsz egy darabot a combomból? Kihasítsak egy-két izom kötegeget?

DÓRA:        Megtennéd értem?

BENCE:      Igen! Meg!

DÓRA:        Akkor, jó lenne.

BENCE:      Hát…ööö…ööö

DÓRA:        Ha most látnád magad!

BENCE:      Ezt nem hiszem el!

DÓRA:        Te vagy az ideális társ! Mindent elhiszel. Jól választottam.

BENCE:      Megint nőtt az önbizalmam.

DÓRA:        Egyébként aranyos felajánlás volt. Szeretlek!

BENCE:      Én is szeretlek.

DÓRA:        Lassan megint meg kellene gyújtani a gyertyákat.

BENCE:      Jó ötlet! (Elkezd sötétedni. Meggyújtják a gyertyákat.) Gyertyafényes vacsora.

DÓRA:        Elképzelt gyertyafényes vacsora. Mi lesz velünk Bence? (elkezd sírni)

BENCE:      Ne sírj Dóri! Legalább is, ne most sírj! Még nincs veszve semmi. Még akármi történhet. S kitudja, talán ki is jutunk.

DÓRA:        Nem hiszem Bence. De még nem akarok meghalni. Még annyi minden van, amit szeretnék elérni az életem folyamán. Mondjak le mindenről?

BENCE:      Nem. Ne mondj le! Ha nincs cél, soha nem jutsz előrébb.

DÓRA:        Előttem már nincs cél, csak feketeség és gyász lebeg.

BENCE:      Ne legyél ennyire optimista, kérlek. Még a végén magaddal fogsz rántani.

DÓRA:        De ez a lassú halál. Akkor inkább halnék meg most, ebben a pillanatban, a karjaidban.

BENCE:      Inkább ne! Nem szeretem a hullákat. Mindig olyan rossz érzés fog el.

DÓRA:        Én még nem is láttam hullát.

BENCE:      Élőben még én sem. De nem is akarok.

DÓRA:        Pedig fogsz.

BENCE:      Na most mit kezdjek veled? Itt sírsz nekem. A barátod vagyok, nem a pszhiológusod.

DÓRA:        Miért vagy velem ilyen? Ne kezdjük el megint!

BENCE:      Eszemben sincs. Csak nem igazán voltam még ilyen szituációban. Fogalmam sincs, mit kellene most mondanom neked.

DÓRA:        Semmit. Csak szeretned kell!

BENCE:      Szeretlek!

DÓRA:        Én is! (Bence megcsókolja a lányt.)

BENCE:      Emlékszel még?

DÓRA:        Ugyan mire?

BENCE:      Az elmúlt napra.

DÓRA:        Emlékszem. Hogyne emlékeznék. De az előtte való estére még mindig nem. Vajon megtudjuk, hogy mi történt végül is?

BENCE:      Ne gondolkozz most ezen! Gondolj a mára. Erre a pillanatra.

DÓRA:        Bár örökké tartana.

BENCE:      Ha erősen hiszel benne, akkor örökké fog.

DÓRA:        Hiszek. Erősen hiszek.

BENCE:      Akkor örökké fog tartani.

DÓRA:        Remélem. (pillanatnyi csend) Te nem érzel valami fura illatot?

BENCE:      Miféle illatot?

DÓRA:        Nem is tudom. Bár már nem is érzem. (Dörgés, hirtelen elkezd szakadni az eső.) Gyorsan csukjuk be az ablakot! (Odafutnak, becsukják az ablakot.)

BENCE:      Micsoda zivatar! (folyamatosan dörög) Pont most. A jó kedvhez már csak ez hiányzott.

DÓRA:        Legalább felfrissül a levegő.

BENCE:      Valami jó is történjen. Mindjárt jövök. (Bemegy a fiú a fürdőszobába, Dóri elfújja a gyertyákat, majd az ágyra fekszik. Bence nem sokkal később visszajön a színre.) Dóri! Dóri!

DÓRA:        Itt vagyok. (Bence szintén lefekszik az ágyra.) Ha ez lesz életem utolsó éjszakája, akkor azt szeretném olyan emberrel tölteni, akit nagyon szeretek. Vagyis veled.

BENCE:      Ez nagyon megtisztelő számomra. De nem fogod megbánni? Mármint évek múlva is ezt fogod mondani?

DÓRA:        Évek múlva… (Elalszanak. A bejárati ajtó felöl füst kezd beáramolni. A szobában, már viszonylag sok füst van, mire Dóri felébred, és elkezd kiabálni.) Bence! Bence! Kellj fel! Kellj már fel!

BENCE:      (álmosan) Na, mi az mi történt?

DÓRA:        Tűz van! Vagy legalább is valami nagyon füsttől! (Bence is felriad.)

BENCE:      Tényleg füst van. Gyerünk, gyerünk az ajtóhoz. (Bence dörömbölni kezd.) Erre nem jutunk ki!

DÓRA:        (páikba esve) Bence! Nem kapok levegőt.

BENCE:      Nyugi, nyugi! Vegyél mély levegőket. (Bence befut a fürdőbe)

DÓRA:        (utána kiabál) Bence!

BENCE:      Itt vagyok! Ne félj Dóri! Csak vegyél mély levegőket. (Az ablakhoz fut, és kinyitja. Kinéz.) Nem vagyunk olyan magasan.

DÓRA:        Olyan magasan? Mihez olyan magasan? Válaszolj már!

BENCE:      Van egy ötletem. (Visszafut a fürdőbe, Dóri elkezd sírni. Néhány másodperc múlva, kirohan két törülközővel.) Tessék! Ezt tedd a szád elé, és ezen keresztül vegyél levegőt!

DÓRA:        Ez mire jó?

BENCE:      Ne foglalkozz vele! Csak tedd, amit mondtam. Mély levegőket vegyél.

DÓRA:        Bence, megfulladok!

BENCE:      Dehogy fulladsz meg! (Megcsókolja a lányt.)

DÓRA:        De meg fogok halni!

BENCE:      Ne pánikolj be, kérlek! Nehogy elájulj! Dóri! (Odafut a fiú az ajtóhoz és elkezdi rángatni, majd rugdosni.) Hú! Ez nagyon forró! El kell tűnnünk innen, de villám gyorsan!

DÓRA:        Jó! De mégis merre? Bence! Csinálj valamit! Nem akarok így meghalni!

BENCE:      (Az ablakhoz fut. Kihajol.) Gyere! Gyere már! (Bence visszafut, megragadja a lepedőt, az ágyneműt, majd elkezdi őket összekötözni és a lány derekára kötni.)

DÓRA:        Mit művelsz?

BENCE:      Kijuttatlak innen.

DÓRA:        Nem ugrok ki!

BENCE:      Nem is kell. Az alattunk lévő emelet jónak tűnik. Belendítelek az alattunk lévő ablakon.

DÓRA:        Nem! Ezt nem mondod komolyan. Nem! S ha be van zárva, vagy, vagy, vagy…

BENCE:      Akkor berúgod!

DÓRA:        De akkor is…

BENCE:      Dóri! Figyelj rám! Nézz rám! Nincs más lehetőség. Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Csak tedd azt, amit mondok! Jó?

DÓRA:        Jó. Jó. Figyelek.

BENCE:      Kimászol az ablakon. Érted? Kimászol! Én hozzákötözöm a szekrényhez, a lepedőt. (közben odakötözi) Lassan leengedlek. Behintázol az alattunk lévő ablakba. S most figyelj! Nem vársz rám! Érted! Nem vársz rám! Ahogy bent vagy, elkezdesz futni. Futsz, futsz kifelé! Ahogy a lábad bírja.

DÓRA:        Mi? Hagyjalak itt? Soha!

BENCE:      Márpedig itt kell hagynod! Én is megyek utánad. De ha valami történne velem, neked ki kell jutnod! Ígérd meg nekem itt, és most, hogy nem vársz meg, hanem elfutsz. Ígérd meg! (ingerülten) Ígérd már meg!

DÓRA:        Megígérem. De te pedig azt ígérd meg, hogy utánam jössz!

BENCE:      Utánad megyek! (Szenvedélyesen csókolóznak.) Ne nézz vissza! (A lány feláll az ablakpárkányra.) Gyerünk! Menj már! (Dóri magához húzza Bencét szenvedélyesen megcsókolja, majd kiugrik. A lepedő feszül, Bence erősen tartja, majd ablakcsörgés hallatszik.) Bent van!

DÓRI:         (kintről) Bence! Gyere! Bence!

BENCE:      (Odafut a szekrényhez, meghúzza a lepedőt, egyre nagyobb a füst.) Oh, egek! Segítsen meg valaki! (Visszanéz a füstös szobára, majd kiugrik. A szín lesötétedik.)

RÁDIÓ:       (Nem világosodik vissza a színpad. Sötétben hallatszik a következő monológ.) Széchenyi rádió Budapest! Híreink. Tegnap este kiégett egy elhagyott motel Budapesttől ötven kilométerre. A kiérkező tűzoltók két fiatalt is találtak a helyszínen, akiket füstmérgezéssel szállítottak kórházba. Később kiderült, hogy a két gyerek a keresettek listáján volt a rendőrségnél. Korábban műsorunkban is bemondtuk, hogy két budapesti szórakozóhelyről eltűnt két tizenéves. Majdnem biztos, hogy ők voltak azok. Egyelőre még folynak a vizsgálatok, hogy mi történhetett. Az azonban már most kiderült, hogy jelentős mennyiségű tudatmódosító szert találtak a szervezetükben. Eredetük még ismeretlen a rendőrs…

LEMEGY A FÜGGÖNY!

(2010. február 21.)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés